„1996. Babylon. Parancsmag: USA-EU-2-Kína (metalokális parancsközpontok). Célterületek: Totalizált bolygótér. Mód: Fotonikus-Háló Neo-Organikus Hipertőke. Neuroprogramozás / AI:Tőke:Média:Hadviselési fúzió, folyamatos szórakoztató-irtóipar.” (Takáts Márk Dávid fordítása)
„A filozófia problémákat teremt. A problémák pedig tárgyalhatósághoz, vitathatósághoz, ennyiben értékelhetőséghez vezetnek. A racionális problématermelés elsődleges ereje tehát abban rejlik, hogy normatív kontextust képes teremteni ott, ahol nélküle az nem, vagy legalábbis biztosan nem egy ilyen rendszerezett és jól argumentált formában létezne.” (Fekete Kristóf előadása)
„A mindent átható és felforgató változásban a társadalmi és individuális térérzékelés addigi viszonyai is elkerülhetetlenül meginognak, elbizonytalanodnak: … az ipar transznacionális fejlődési iránya a magán és a pub¬likus minőségeinek követhetetlen kontaminációjával a konzervatív, dialektikus térfelosztást és az ezeken nyugvó biztos társadalmi pozíciókat egyaránt ellehetetlenítette.” (Kovács Petra írása)
„A táborban a „muzulmán”-lét (mint azt korábban láthattuk) Borowski leírásában vírusként jelent meg: el tudta ragadni az embert, de szerencsés esetben ki lehetett belőle törni. Eszerint a táboron belül a muzulmán olyan „abszolút másság”, amelyet szinte semmi nem választ el a többi rabtól, a mássá, de még nem abszolút mássá kényszerített emberektől.” (Bán-Földváry Loránd írása)
„A funkcionális ember az alkalmazkodás legmagasabb fokát valósítja meg. Miközben az alkalmazkodás lehetővé tenné az önmeghatározás minimumát – az adott ember maga döntené el, hogy kihez, mihez és milyen mértékben alkalmazkodik, és ha a választott mérték elégtelennek bizonyul, újratervezésre kényszerülne, – a funkcionális ember külső erőknek való kitettsége olyan elidegenedettséget feltételez, melyben az egyén működését meghatározó erő rajta kívül helyezkedik el.” (Hegedüs Benjámin Jutas írása)
„A kritikai és szocialista realizmushoz hasonló, fentről lefelé operáló, alárendelő gesztust Lukács – minden ellentétesen hangzó dinamikus bizonygatás dacára – továbbra is osztotta a kultúra őreivel. A Hegel esztétikájában a kanti formalizmussal szemben gyakorolt kritika arra az állításra egyszerűsödik le, hogy a modern művészetben a stílus, a forma, az ábrázolásmód mértéktelenül túlértékelt…” (Az ELTE Esztétika Tanszék hallgatóinak fordítása)
Egy szó, mint száz, ha lenne a szürrealizmusnak címere, akkor azon bizonyára egy khiméra feszítene, alatta a következő jelmondattal: „Van valami (más)!” (Gerdesits Pál írása)
Az énért küzdeni kell. Különben a más szavai telepszenek rá. A szavakért küzdeni kell, a szavakon keresztül pedig az énért. (Molnár Zsófia írása)
A szerzők két történeti periódusra – az 1920-as évekre és a jelenre – összpontosítva vizsgálják a tömegábrázolást különböző magyar nyelvű szépirodalmi alkotásokban, azzal a szándékkal, hogy megállapítsák, milyen jelentések, asszociációk és attribútumok kapcsolódnak a tömeg fogalmához az egyes időszakokban.