„… vakon hajhásszák a szórakozást és a gyönyört”. A színházi közönség megjelenítése Rab Gusztáv Mocsárláz című regényében

A Kezdődik a láz című fejezet Rab Gusztáv Mocsárláz című regényének központi problémájával indul: ¹ a főszereplő Horváth Imre lelki és mentális küzdelmeinek, „idegéletének” megjelenítésével, ami a láz egész szövegen áthaladó motívumában koncentrálódik. A malária magyar elnevezésénének címbe emelésével a szöveg Horváth pszichológiai problémáját olyan tünetegyüttesként ábrázolja, amely a lázrohamokhoz hasonlóan meghatározott időközönként uralkodik el a karakteren, és amelyet a környezet, a külső körülmények idéznek elő. A fenti fejezetben ez a színházi előadás szünetében összegyűlő nézőtömeg, amelyet a férfi felülről szemlél. A színházi közegnek a főszereplő mentális állapotára gyakorolt hatását a cselekmény során többször is felidézi az elbeszélő, hiszen a fejezet címe is kiemeli, hogy ebben a szituációban veszi kezdetét a lázas szakasz Horváth életében.

A nézőközönség megjelenítésének értelmezéséhez érdemes röviden foglalkozni a Mocsárláz cselekményével, amely 1919 őszén veszi kezdetét. Horváth Imre ötéves szibériai hadifogság után vonattal érkezik Budapestre. Célja, hogy felvegye a háború előtti életének ritmusát, és visszailleszkedjen abba a társadalomba, amelynek idealisztikus vágyképe lebegett a szeme előtt a távollét ideje alatt. A hazatérését követő napokban ismeri meg a szintén hadifogságból érkező, korábban ügyvédként dolgozó Fekete Miklóst. A két férfi sorsközösségük okán barátkozni kezd, Horváth pedig segíteni próbál az alkoholproblémákkal küzdő Feketének, aki – vele szemben – nem számíthat családi támogatásra. A mindennapi élethelyzetek újbóli átélése azonban nem hoz vigasztalást egyikük számára sem, Horváth kívülállónak érzi magát a társas szituációkban, idegenkedik az őt körülvevő emberektől, és ítélkezik felettük. Ennek egyik első helyszíne a Vígszínház, amelynek előadására késve érkezik, és családja ellenkezését figyelmen kívül hagyva magával viszi újdonsült barátját is. A két siető férfi először rossz páholyba nyit be, ahol Horváth megpillantja egykori szerelmét, Jolánt, majd szó nélkül foglal helyet a szemközti oldalon a családja körében. A felkavaró találkozást követően a főszereplő képtelen az előadásra koncentrálni. „Mindenki elmerültnek látszik, mindenkit lebilincsel a színpad fényében mozgó alakok beszédje, jövése-menése. Mindenki elfeledkezik arról, hogy hol van és ott él a színpadon, együtt a színpadi mesével … Csak Horváth nem vetett egy pillantást sem a színpadra.” ² Gondolatai a Jolánnal töltött idők emlékei körül forognak, ezért az elbeszélő a színpadon zajló előadás helyett kettejük egykori kapcsolatának jeleneteit, szerelmi évődésüket mutatja be idillikus képsorokban. ³ Ezt követi a Kezdődik a láz című fejezet, amelyben a karakteren elhatalmasodó „betegséggel” összefüggésben világossá válik a férfi tömeg iránt táplált ellenérzése, haragja.

A regény keletkezése

A Mocsárláz a huszadik századi magyar irodalmi kánonban ritkán említett Rab Gusztáv első regénye, amely folytatásokban jelent meg a Nyugat 1922-es évfolyamában. Az 1901-ben Rohoska József Gusztáv néven született sárospataki író a kezdetektől álnéven publikált szépirodalmi szövegeket és újságcikkeket. Pályájának elő szakaszában, amely a második világháború végéig tartott, főleg lélektani és szerelmi témájú elbeszéléseket, valamint történelmi regényeket írt. A lélektan tárgyköre határozza meg a Mocsárláz at is, amely megjelenésének évében elnyerte az Athenaeum Kiadó első díját. A regényről írott kritikájában Schöpflin Aladár „frissnek” és „bátornak” nevezi a szerzőt, aki – szemben a korabeli irodalom nagy részével – a hazaérkező hadifoglyok nehézségeinek ábrázolásával egy valós problémát tematizál az első világháború nyomán markánsan átalakuló társadalommal kapcsolatban. „Az idegállapotoknak és lelki diszpozícióknak ezt a sokféle elváltozását, a szenvedéseknek ezt a százféle különböző fokait és árnyalatait az író összesűrítette egy gyűjtő lencsébe és úgy vetíti elénk. Így komprimálta az egyes hadifoglyok sokaságának különféle szenvedését, lélektani és erkölcsi elváltozásait a hadifogoly elváltozásává és szenvedésévé. Hozzátette a maga ifjúi részvétét és felháborodását és kapott egy képet, amely nem a valóság, hanem ennél több: szimbólum.” ⁴ Schöpflin mellett Balassa József is a regényvilág és a karakterábrázolás hitelességét dicséri recenziójában, hangsúlyozva, hogy a reménytelenség és a jövővel szembeni bizalmatlanság, amely a regény hősét jellemzi, főként a fiatal nemzedéket sújtó hangulat és létállapot a háborút követő időszakban. ⁵ Érdekesség, hogy Gérecz Ödön, egy volt sárospataki teológus plágiumváddal illette Rabot, azt állítva, hogy ő diktálta le a regényt a fiatal írónak. Utóbbi azzal védekezett, hogy mivel mindketten sárospataki születésűek, valóban ismerte Géreczt, és beszélt is neki a regény terveiről, ugyanakkor a férfi idegbeteg és többször is klinikai kezelés alatt állt. A plágiumvádból nem lett bírósági per, és mivel Gérecz nem tudta tárgyi bizonyítékokkal alátámasztani az állítását, azt az esetről megemlékező cikk is alaptalannak nyilvánította. ⁶

A korai sikert követően Rab először a Világ , majd Az Est című lapoknál helyezkedett el újságíróként, az 1930-as évek második felétől pedig kizárólag szépíróként dolgozott. A második világháború végéig számos regénye jelent meg a magyar mellett német, olasz és svéd nyelveken. 1945-ben a németekkel való együttműködés gyanújával letartóztatták, majd öt évre eltiltották az újságírástól, azonban a Magyarországon kiépülő kommunista rendszerben ezt követően sem publikálhatott. Ennek ellenére az 1949 és 1956 között földmérőként dolgozó Rab folytatta az írást: ezen időszak alatt két regénye született, amelyek nem kerültek kiadásra. 1958-ban települt ki feleségével Franciaországba, ahol a megélhetési gondjaik közepette is írással foglalkozott egészen az 1963-ban bekövetkezett haláláig. ⁷

A „fogolyszag” és a hadigazdagok

A Mocsárláz ról született kevés korabeli kritika főként a főszereplő mentális folyamatainak érzékeny ábrázolását emeli ki, ugyanakkor nem esik szó a karakter és környezetének kölcsönhatásáról. Ez mindazonáltal lényeges szempont, hiszen – ahogyan az a fenti fejezeteben is világossá válik – a külvilág ingergazdagsága jelentősen befolyásolja Horváth hangulatát és gondolatainak alakulását. A színházban a férfi pozícióját végig a kívülállás, az egyetlen egységként tekintett közönségtől való elhatárolódás jellemzi. Míg a többi látogató elmerül az előadásban, őt a szemben helyet foglaló Jolánnal kapcsolatos emlékei foglalják le. Ugyanakkor nem Horváth az egyetlen, aki képtelen a színpadra koncentrálni: újdonsült barátja és sorstársa, Fekete a mellettük ülő Magdát, Horváth húgát fürkészi. A két férfi közötti kapcsolatot a főszereplő gondolatait közvetítő elbeszélő „rokonságként” nevezi meg, amelyet a Fekete szavaiból és mozdulataiból áradó „fogolyszag” képe érzékeltet. Horváth önmagát és Feketét a „többi ember” ellenében, a tőlük való gondolkodásbeli különbségen keresztül határozza meg.

Egy korábbi fejezetben világossá válik, hogy Fekete a kezdetektől kilóg az előadásra érkező közönségből. Piszkos öltözetét a belépést felügyelő őr becsmérlő pillantással illeti, viselete élesen elüt a nézők előkelő ruházatától. A színpadról érkező fény „[…] megvilágította a figyelő arcokat, a páholyok csillogó ruháit, a púderezett női nyakakat, a meztelen karokat, a férfiak fehér ingmellét, a katonatisztek fényes gombjait és sziporkáztatta a női füleken lógó ékköveket, a páholy bársonyán nyugvó ujjakon a gyűrűket, a csuklókon a karpereceket, a hajfonatok közt rejtőzködő csatokat, az előrehajló nyakakon a medaillonokat”. ⁸ Az anyagi jólétet reprezentáló ékszerek bemutatása társadalomkritikai érvénnyel is bírhat azzal a század elején gazdaságilag megerősödött polgári réteggel kapcsolatban, amely a korszakban a Vígszínház közönségének törzsét adta. ⁹

Annak ellenére, hogy a színház látogatóiról kevés információ szerepel a fejezetben, az elszegényedett Feketével való szembeállítás nyomán érdemes figyelembe venni a Magyar színháztörténet egyik megjegyzését a Vígszínház publikumának átalakulásáról: „A világháború más téren is döntő változást hozott a Vígszínház életében. Új közönségréteg jelent meg a nézőtéren: a hadigazdagok.” Az ennek nyomán megváltozott közönség Hegedűs Gyula megemlékezésében „tarka” és „lármás”. A publikum összetételének módosulása jelentős hatást gyakorolt a Vígszínház egész működésére, mivel rendszeressé vált a jegyelővétel gyakorlata, megjelentek a délutáni előadások a műsorrendben, és a nyári szünet időtartama is csökkent. A nagy érdeklődés hátterében az állt, hogy „[…] a Vígszínház törzsközönsége a háború nyomasztó érzését a művészetben való gyönyörködéssel enyhít[ette]”. ¹⁰ A hadifogság traumatikus tapasztalatát átélő és az otthon maradt, túlélést élvező emberek szembeállítása már ebben a jelenetben létrejön, a cselekmény későbbi pontján pedig Horváth nyíltan megfogalmazza egykori szereleme, Jolán számára. „Maguk itthon selyemben, lakkban, parfümgőzben jártak, eleinte megrettentek a vér látásától, de később kéjelegve lélegezték magukba a szagát. A szenvedésből, a haldoklók hörgéséből kabarétémát csináltak és illedelemből megsiratták, ahogy megsiratják a Nyavalygó asszonyság ügyes öngyilkosságát a színházban! Divatos sláger lett a hazatérő fogoly kínjaiból, aki feldúlva, hullaszagban, betrágyázva találja otthonát, a honvéd halála nem egyéb a maguk szemében jó zenekarra kívánkozó, hangulatos kuplénál és őrült vakságukban megfeledkeznek arról, hogy mindenki megdöglik és hogy ma is milliók szenvednek nyomorékon, éhezve, fázva.” ¹¹

Míg Horváth a fogolytársával való összetartozását a szaglás érzékelésén keresztül fejezi ki, a színházi tömeg megragadásának elsődleges eszköze a látás. A férfi „betegségének” azonban egyik alapvető tünete, hogy „[…] semmit sem látott olyannak, mint azelőtt”. A látvány befogadásával összefüggésben az előadás közben és annak szünetében is hangsúlyossá válnak a fényviszonyok. Míg eleinte csak a közönség más részét világítják meg a színpad fényei, lehetővé téve öltözékük megfigyelését, a szünetben Horváth is láthatóvá válik a mások számára. „Fájt, hogy ilyen világosságban ült és jobban szerette volna, ha minden sötétbe borul. Menekülve a ráirányuló távcsövek tömegétől (mert azt hitte, hogy mindenki őt nézi), a páholy sarkába húzódott.” A férfi az előadás alatt a páholy sötétjéből fürkészi látcsövével a sok év után viszontlátott Jolánt, ¹² a szünetben viszont már attól tart, hogy ő válik megfigyelt személlyé. Az emberek látványának kellemetlensége „az idegek lázas működését” idézi elő a főszereplőben, miközben a színház csarnokában az egymással társalgó emberek sokaságát vizsgálja. Ennek hatására akkora indulat és düh ébred benne, hogy azt ösztönösen a köpés megalázó, majd a lövöldözés pusztító gyakorlataiban vezetné le.

A tömeg falánksága

A főszereplő a közönségből három személyre fókuszál, velük példázva a tömeg általános viselkedését. Közös tevékenységük a „falás”, amely a fejezetben az élet élvezetének metaforájaként értelmezhető. Horváth már a színházba is az étkezés kihagyásával érkezik otthonából, barátját azonban étellel kínálja. ¹³ Az anyja kérdésére válaszoló indulatos belső monológjában pedig azt állítja, hogy Fekete „[…] idejön az emberek közé, ezek közé a nyomorultak közé, akik ahelyett, hogy örülnének neki, úgy néznek rá, mint egy bélpoklosra ”. (Kiemelés tőlem – K. A.) Feketében tehát megvan az a falánkság, ami a színházi közönséget is jellemzi, az azonban mégis kiveti magából. Horváth számára ez azonban negatív tulajdonság –amelyre a zárlatban még a nővérének udvarló hadnaggyal kapcsolatban is felfigyel –, a visszailleszkedés reményében azonban mégis kísérletet tesz ennek elsajátítására: „A következő napokon lázasan beleharapott az életbe és öntudatlanul utánozgatta a régi életét.” (Kiemelés tőlem – K. A.)

Elias Canetti a Tömeg és hatalom című kötetében foglalkozik az evés lélektanával az egyén és a közösség viszonylatában. Canetti arra mutat rá, hogy az étkezés összefügg a hatalommal, mivel ennek során az ember egy belső hiányt, űrt tölt be önmagában, amelynek nyomán a jóllakottság mellett az elfogyasztott dolog birtoklása ébreszti az elégedettség érzését. Emellett jelentéssel bír a közös evés gyakorlata is, mivel annak résztvevői között kapcsolat, kölcsönös tisztelet feltételezhető, ami egyúttal szavatolja azt is, hogy a felek nem támadnak rá egymásra. ¹⁴ A támadás gondolata pedig éppen Horváthban ötlik fel, aki a közönségen kívül állva, annak éhségétől elhatárolódva pozicionálja önmagát.

A regényben a színházi közönség annak az önfeledt, az életet és a túlélést ünneplő tömegnek a reprezentánsa, amely nem tapasztalta meg a háború és a hadifogság traumáját. Annak ellenére, hogy Horváth Szibériában az „állattá való lealjasítást” éli át, hazatérve mégis az általa kívülről szemlélt emberi sokasághoz társít állatias jegyeket. A regény több pontján „barmokként”, „csordaként” és „pondrókként” utal az emberekre, akik a mélyebb gondolatok és érzések megélése helyett az ösztönkésztetéseik kiélését helyezik előtérbe. Ezáltal jut arra a következtetésre, hogy „[…] az emberek erkölcsi tébolyba züllöttek. A színházban vakon hajhásszák a szórakozást és a gyönyört. Kultuszt csinálnak az evésből, mert az, aki krémbombákat és csokoládés szeleteket tud ma enni, az elegáns és előkelő. A nézőteret betölti a hallgatóság csámcsogása.” ¹⁵ Horváth nézőpontjából a kultúra és az ételek befogadása, fogyasztása párhuzamba kerül egymással, a fronton átélt borzalmak története és a hadifoglyok sorsa pedig ennek eszközévé degradálódik.

A Mocsárláz ban végig fennáll az egyén és a tömeg szembeállításának motívuma, a mentális problémákkal küzdő főszereplő képtelen azonosulni a városi sokasággal, amelytől a hadifogság alatt rendkívüli mértékben eltávolodott. Az elbeszélő az egész regényt szervező betegségmetaforikán keresztül mutatja be Horváth szenvedését, amely leginkább a poszttraumás stressz szindrómával (PTSD) azonosítható. Schöpflin Aladár kritikájában a „lelkierők felbomlásaként” azonosítja a mocsárlázat. A fenti szövegrész azonban megmutatja, hogy a láz csupán a betegség tünete, amelyet a főszereplőben az őt körülvevő emberek közege, a „mocsár” idéz elő és tart fenn.

A K 137650 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a KULT_K pályázati program finanszírozásában valósul meg.

1. Vö. Rab Gusztáv: Mocsárláz. Kezdődik a láz. In: Nyugat, 1922/17–18., http://epa.oszk.hu/00000/00022/00322/09760.htm.
2. Rab: Mocsárláz. A család. In: Nyugat, 1922/13–14., http://epa.oszk.hu/00000/00022/00320/09691.htm.
3. A színpadon zajló dráma történetéről az emlékképekre történő fókuszváltás játékára utal A buta kis mese kezdete fejezetcím, illetve később a Szenvedő kölyökboldogság című fejezet kezdőmondata: „Különösen erre a jelenetre emlékezett most”. (Kiemelés tőlem – K. A.) Ld. Rab: Mocsárláz. A buta kis mese kezdete. In: Nyugat, 1922/15–16., http://epa.oszk.hu/00000/00022/00321/09733.htm; uő: Mocsárláz. Szenvedő kölyökboldogság, In: Nyugat, 1922/15–16., http://epa.oszk.hu/00000/00022/00321/09734.htm.
4. Schöpflin Aladár: Mocsárláz. Rab Gusztáv regénye. In: Nyugat 1924/6., https://epa.oszk.hu/00000/00022/00355/10755.htm.
5. Balassa József: Rab Gusztáv regénye. In: Világ 1923. március 4., 5.
6. N. n.: Egy idegbeteg ember plágiumvádja a „Mocsárláz” szerzője ellen. In: Pesti Napló 1923. május 25., 2.
7. Tüskés Anna: „Gyermekei könyvei voltak”. Rab Gusztáv élete és munkásságának második korszaka (1950–1963). In: Irodalomtörténeti közlemények 2018/3., 288–297.
8. Rab: Mocsárláz. A család, http://epa.oszk.hu/00000/00022/00320/09691.htm.
9. Gajdó Tamás (szerk.): Magyar színháztörténet II. kötet: 1873–1920. Budapest, Magyar Könyvklub – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 2001, https://mek.oszk.hu/02000/02065/html/2kotet/110.html.
10. Uo.
11. Rab: Mocsárláz. Az első összecsapás. In: Nyugat, 1922/21., http://epa.oszk.hu/00000/00022/00325/09843.htm.
12. Rab: Mocsárláz. A család, http://epa.oszk.hu/00000/00022/00320/09691.htm.
13. Uo.
14. Elias Canetti: Az evés lélektanáról. In: uő: Tömeg és hatalom. Ford. Bor Ambrus. Budapest, Európa, 1991, 241–243.
15. Rab: Mocsárláz. Apró lihegések. In: Nyugat 1922/17–18., http://epa.oszk.hu/00000/00022/00322/09765.htm.