Keresztury Dorka: Kassák Lajos a forradalmi tömegről – Egy ember élete

Kassák Lajos Egy ember élete című nyolckötetes önéletrajzán 1923-ban kezdett el dolgozni a bécsi emigrációban, az őszirózsás forradalom, valamint a Tanácsköztársaság időszakát felelevenítő utolsó két kötetet azonban már hazatérése után, az 1930-as években írta meg.¹ A távlati perspektívából és a műfajból is adódóan a Máglyák énekelnek erős érzelmi érintettségről tanúskodó, drámai felfokozottsága helyett itt a higgadt, racionális számvetés igénye érzékelhető. A szerző lényegesen negatívabb fényben láttatja az 1918–19-es forradalmakat, mint az eposzban. Aczél Géza találó megfogalmazása szerint „az önéletrajzban az író már végérvényesen bizalmatlankodóvá stilizálja magát”, és „a forradalmi események beállítása itt már egyúttal azok kritikája is”.² A tömegábrázolás tekintetében is hasonló elmozdulás érhető tetten: Kassák az 1918–19-es időszak elbeszélése során több alkalommal éles kritikát fogalmaz meg a tömeg természetével, viselkedésével, hozzáállásával és a forradalomban játszott szerepével kapcsolatban, a szövegben megjelenő megállapítások és költői képek pedig helyenként egyenesen a Gustave Le Bon, Scipio Sighele és Gabriel Tarde nevéhez kapcsolható, 19. század végén útjára induló korai tömeglélektani iskola szemléletét és retorikáját idézik meg. 

Az önéletrajzban – szintén a műfaji keretekből is adódóan – erősebben megjelenik a szándék Kassák saját szerepének tisztázására, pozíciójának kijelölésére a gyorsan zajló események káoszában, s ezt nem csak a kor szellemi áramlatainak, a politikai porondra fellépő pártok és mozgalmak vonatkozásában, de a tömeg viszonylatában is megteszi. A szövegben a (munkás)tömeghez tartozás hangsúlyozásának és az elhatárolódás gesztusainak keveredéséből ambivalens viszony képe rajzolódik ki. Mind a Károlyi-forradalom, mind a kommunista hatalomátvétel leírásánál nyomatékos például, hogy maga az elbeszélő is ott volt az események forgatagában az utcákon, és a tömeggel együtt élte át a történéseket. Ugyanakkor rendre arra is nagy hangsúly kerül, hogy ő maga – a többiekkel ellentétben – a kezdetektől reflexív és kritikus módon viszonyult az eseményekhez. Az elbeszélő így számol be a Kommün kötet elején a kommunista fordulatról: 

Menetelek a menetelőkkel a fölpezsdült utcán, és nem kurjongatok örömmámorban, és nem énekelek, mint a többiek. A lelkesedést elnyomja bennem a kíváncsiság; a maga valóságában szeretném ésszel fölérni, hogy mi is történik velem és társaimmal. Hallom magam körül: „Kitört a forradalom! Éljen a forradalom!” Mi az, hogy kitört a forradalom? Úgy hat rám ez a kiáltás, mint gyerekkoromban azoknak a paraszt kamaszoknak az örömujjongása, akik a városukba érkező vándorcirkuszt üdvözölték ilyen maradék nélküli elragadtatással.³ 

A tömeget leképező gyerek-metafora gyakran használt alakzat a tömeglélektan képviselőinél, amely rendszerint a tömeg szellemi alacsonyabbrendűségét, érzelemvezéreltségét és felelőtlenségét hivatott jelezni.⁴ Az idézett szövegrészben is ilyen konnotációkat hív elő a vándorcirkusz érkezése miatt lelkesedő paraszt kamaszok képe. A Máglyák énekelnek által felmagasztalt kollektív eufória tehát itt kritikusabb nézőpontból válik láthatóvá, a józan helyzetértékelés elmaradásával, a reflexív gondolkodás tömegbeli kioltódásával társítva, a leírásból pedig az értelem irányította egyén és az érzelemvezérelt tömeg klasszikus szembeállítása bontakozik ki.

A mámoros tömeggel kapcsolatos bizalmatlanság és a forradalom közösségi dimenziójának negatív átkeretezése általában jellemző az Egy ember élete utolsó fejezeteire. A Károlyi-forradalom első napjait az elbeszélő például ismételten majálishoz és ünnephez hasonlítja, de mindkét kifejezés gúnyos éllel, lekicsinylő értelemben szerepel a szövegben, vagyis ezek Kassák kételyeit közvetítik a forradalmak komolyságával, jelentőségével kapcsolatban.⁵ Sokatmondó továbbá, hogy a Máglyák énekelnek csúcspontját képező május elseje elbeszélésének az önéletrajz mindössze három oldalt szentel, és a népünnepély leírásának cinikus felütése jól jelzi a szerző kiábrándultságát a forradalmi tömeggel kapcsolatban: „1919. május 1. A munka szabadságának és az emberi szolidaritásnak ünnepe. És a tömegek éljenek akármilyen kormány alatt, ünnepi cécókra, fölvonulásokra, éneklésekre és a helyzetük megjavítását ígérő szónokok meghallgatására minden időkben kaphatók voltak.”⁶ A Máglyák énekelnek emelkedettségét maga mögött hagyó, tárgyilagos beszámoló kevésbé az össznépi lelkesedés megjelenítésére összpontosít, mint inkább Kassák kétségeinek és ingatag egészségi állapotának bemutatására, amelyek ellehetetlenítik, hogy maradéktalanul osztozzon a közös örömben.

Kassák az érzelemvezéreltség, a szellemi alacsonyabbrendűség és az elvtelenség mellett befolyásolhatónak és manipulációra fogékonynak ábrázolja a tömeget, ami szintén egybevág a korai tömeglélektani iskola elgondolásaival. Kassák a Károlyi-forradalom kapcsán fogalmazza meg a félelmét, hogy a tömeg eredendő állhatatlansága miatt egy ügyes manipulátor bármikor eltérítheti a lelkesedést a saját céljai érdekében: „Nem hiszem, hogy az elkeseredésük elég mély és a lelkesedésük eléggé áthevült lenne ahhoz, hogy ne engedjék magukat balra vagy jobbra félretolni arról az útról, amelyen elindultak. Örömujjongással csinálta meg ez a tömeg a forradalmat, de én már láttam ugyanezt a tömeget, mikor örömujjongással fogadta a háború kikiáltását.”⁷ A kommunista hatalomátvételre visszatekintve pedig még azt is kétségbe vonja, hogy a tömeg, amely a forradalom estéjén „úgy érezhette, hogy minden különösebb megerőltetés nélkül egy új, történelmi korszak kapunyitója lett”,⁸ valóban az események irányítója volt. Visszaemlékezése szerint ugyanis önálló kezdeményezés helyett az utcára kivonuló emberek pusztán szolgaian engedelmeskedtek a kívülről érkező felszólításnak:

[V]áratlanúl egy katona lépett az emelvényre, kérdezetlenül és minden konkrét bizonyíték nélkül kihirdette, hogy győzött a forradalom: megszületett Magyarország Tanácsköztársasága. […] Valószínű, ha ennek a beszédnek az ellenkezőjét mondta volna el előttünk, ugyanúgy azt is ellenvetés nélkül tudomásul vettük volna. Most oszlopba sorakoztunk, és zászló alatt fölvonultunk az utakon. Ha azonban azzal a hírrel jelent volna meg az emelvényen, hogy győzött az ellenforradalom, s mi most valamennyien a halál torkában vagyunk, akkor a büszke fölvonulás helyett pánikszerű menekülés kezdődött volna.⁹

Kassák azt hangsúlyozza, hogy a tömeg – s köztük ő maga is – a döntő pillanatokban öntudatlanul cselekedett, anélkül, hogy felfogta volna a helyzet jelentőségét: „éreztem, hogy mi százan és ezren tömegbe verődötten alig vagyunk egyebek játékszernél, vak eszköznél, amellyel a véletlenek mesterkednek”.¹⁰

A Tanácsköztáraság időszakát elbeszélő utolsó kötetben – a fokozódó elégedetlenségre és a népbiztosok elleni lázongásra reflektálva – Kassák egy kifejezetten ellenséges passzusban egyenesen a korábbi, „gonoszságokat jóváhagyó rendszer” alátámasztóiként hivatkozik  „a szegények nagy tömegeire”: 

Sohase volt előttem világosabb, mint most, hogy annak, aki szocialista, az emberiség boldogulásáért egyszerre kétfelé kell harcolnia. Azok ellen, akik rosszindulatú gőggel fölül, és azok ellen, akik buta gyámoltalansággal alul vannak. A proletariátus tömege nem aranytenger, nagy részben műveletlen, nyers anyag, melynek tagjait mélyről át kell alakítanunk, ha azt akarjuk, hogy öntudatos és önérzetes emberek legyenek belőlük. De ennek a munkának most igazán nincs itt az ideje. A lázongókat olyan eszközökkel kell lecsendesítenünk, amilyenek a rendelkezésünkre állnak.¹¹

A munkástömeget tehát – a korai tömeglélektani elméletekkel összhangban – szellemileg alacsonyabbrendűnek, önállótlannak, passzívnak, a saját sorsuk irányítására képtelennek festi le, valamint az öntudat és az önérzet hiányát rendeli hozzá. Ezeket a tulajdonságokat sűríti össze a „műveletlen, nyers anyag” metaforája, amely klasszikus toposznak tekinthető a tömeg vonatkozásában,¹² és rendszerint – miként Kassáknál is – a  „formaadás”, azaz a külső irányítás vagy a nevelés szükségessége melletti érvelésbe fonódik bele. A fenti szöveghely folytatásában Kassák a tömeg primitívségét, ostobaságát, öngondoskodásra való képtelenségét gyárimunkás korából származó anekdotákkal is illusztrálja, ahol már egyenesen állatokhoz hasonlítja a munkásokat. „Én ismerem a proletariátust, és tudom, hogy nem könnyű boldogulni vele. A magát nem becsülő, oktalan ember nagyon sok esetben alig különbözik az állattól.”¹³ Az eszmefuttatásban továbbá arra is kitér, hogy az „ellenforradalom tűzfészke” az üzletek előtt várakozó asszonyok serege, „akik olyanok, mint az ingó nádszálak, gyöngék a tudatukban és gyöngék akaraterejükben”,¹⁴ így megint csak a korai tömeglélektani elméletek retorikáját idéző módon a tömeg alacsonyabbrendűségének taglalása a női nem hiányosságainak hangsúlyozásával is összekapcsolódik.¹⁵ 

Ahogy ebből a néhány kiemelt szövegrészből is kitűnik, Kassák az 1930-as évekre meglehetősen távol került attól a (munkás)tömeget idealizáló attitűdtől, amelynek egyik fontos lenyomata az 1919-ben megtartott Aktivizmus című előadása. Ebben a forradalom szükségszerű bázisaként hivatkozik a tömegre, amelyet önazonos, a világ rendjével természetes összhangban élő, morálisan magasabbrendű, erős és aktív cselekvőként jelenít meg. „A világ megváltása tehát kétségtelenül a fellázadt proletariátus erejére vár. […] [V]égeredményben az emberiség azon részére, melynek egyedüli életformája a folytonosan előbbre segítő akció, azokra a tömegekre, amelyekben kiölhetetlenül él a törvény, ami a földet mozgatja és a csillagokat vándoroltatja.”¹⁶ A csalódásban nyilvánvalóan központi szerepet játszottak a forradalmi időszak tömegtapasztalatai, ugyanakkor az is látható, hogy a kiábrándultságot az utólagos reflexió szilárdította meg az évek alatt, hiszen a Máglyák énekelnek szövegéből kicsendülő lelkesedés még az Aktivizmus -előadás hozzáállásához áll közelebb.

A K 137650 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a KULT_K pályázati program finanszírozásában valósul meg.

1. Ehhez ld. Aczél Géza: Kassák Lajos. Budapest, Akadémiai, 1999, 195–200. o.
2. Aczél: Kassák Lajos, 208–209. o.
3. Kassák Lajos: Kommün. In: uő: Egy ember élete. Budapest, Pantheon, 1934, 7. o.
4. Egyebek mellett lásd: Gustave Le Bon: A tömegek lélektana. Ford. Balla Antal. Budapest, Franklin, 1913, 29. o., 38–39. o.; Sigmund Freud: Tömegpszichológia és én-analízis. Ford. Szalai István. In: uő: Tömegpszichológia. Társadalomlélektani írások. Budapest, Cserépfalvi, 1995, 193. o.; José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása. Ford. Puskás Lajos. Budapest, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 2001, 47–48. o.
5. Többek között ld. „Mintha majálist tartanának ott bent! – mondtam kissé gúnyosan. – Azonkívül, hogy fehér rózsa van a gomblyukukban, semmi különösebbet nem lehet észrevenni az embereken, akikkel találkozunk.” Kassák: Károlyi-forradalom, 152. o.
6. Kassák: Kommün, 106. o.
7. Kassák Lajos: Károlyi-forradalom. In: uő: Egy ember élete. Budapest, Pantheon, 1934, 159. o.
8. Kassák: Kommün, 5. o.
9. Kassák: Kommün, 5–6. o.
10. Kassák: Kommün, 6. o.
11. Kassák: Kommün, 111. o.
12. Ehhez ld. Stephan Günzel: Der Begriff der „Masse” in Philosophie und Kulturtheorie (I). Dialektik, 2004/2, 119–126. o.; Stephanie Middendorf: „Masse”. Docupedia, 4. o. docupedia_middendorf_masse_v1_de_2013.pdf (zeitgeschichte-digital.de) (letöltés ideje: 2024. 08. 13.).
13. Kassák: Kommün, 111. o.
14. Kassák: Kommün, 109. o.
15. Vö. pl. Le Bon: A tömegek lélektana, 29. o. és 39. o.
16. Kassák Lajos: Aktivizmus. Részlet az 1919. február 20-án tartott előadásomból. In: uő: Levél Kun Bélához a művészet nevében. Budapest, MA, 1919, 24. o.