Keresztury Dorka: Kassák Lajos a forradalmi tömegről – Máglyák énekelnek

Az első világháborút követő forradalmak Magyarországon  – az őszirózsás forradalom 1918-ban és a kommunista hatalomátvétel 1919 tavaszán  –  meghatározó szerepet játszottak Kassák Lajos életében, nagyban formálva gondolkodását és művészetét is. Bár a rövid életű rezsimekhez fűződő viszonya ambivalensnek mondható, közéleti szerepvállalása miatt a Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült, ahonnan csak 1926 őszén térhetett haza. Az 1918-19-es eseményekkel  – csakúgy, mint a forradalmi eszmékkel  általában  – alkotói pályája különböző szakaszaiban, több alkalommal is számot vetett. A forradalmi időszak két legjelentősebb szépirodalmi feldolgozása a proletárdiktatúrának emléket állító Máglyák énekelne k (1920), valamint önéletrajzi regénye, az Egy ember élete , amelynek az 1930-as években íródott utolsó két kötete foglalkozik a Károlyi-forradalom és a Tanácsköztársaság eseményeivel. Kassák műveit olvasva feltűnő, hogy nem pusztán a forradalmakhoz való hozzáállása változott jelentősen az eltelt idővel, hanem az is, hogy miként gondolkodik egyén és tömeg, individualitás és kollektivitás viszonyairól. Jelen szövegválogatás első esszéjében ilyen kérdésfeltevésekből kiindulva vizsgálom a Máglyák énekelnek tömegábrázolását. A Tanácsköztársaság időszakát mámoros kollektív élményként megragadó eposzban maga a tömeg válik az elbeszélés hősévé, a forradalmat pedig a közösség egységbe kovácsolódásának és széthullásának történeteként beszéli el. A második esszében az Egy ember élete tömegképével foglalkozom. Kassák itt már jóval negatívabb fényben láttatja az eseményeket, a forradalmi tömeggel szemben pedig több alkalommal is kifejezetten éles kritikát fogalmaz meg, a tömegábrázolás során használt toposzok és retorika pedig helyenként egyenesen a korai tömeglélektani iskola gondolkodóit idézi meg. 

A két esszé előtanulmányként is olvasható a Kenderesy Annával közösen írt, A tömeg és metaforái. Tömegábrázolások az 1920-as évekbeli és a kortárs magyar irodalomban című könyvünk Kassák-fejezetéhez. 

A K 137650 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a KULT_K pályázati program finanszírozásában valósul meg.

Kassák Lajos a forradalmi tömegről (Máglyák énekelnek) 

A Máglyák énekelnek egyike az 1919-es proletárdiktatúra időszakáról megemlékező első műalkotásoknak: Kassák Lajos közvetlenül a Tanácsköztársaság bukása után kezdte el írni, és 1920-ban meg is jelent a Bécsi Magyar Kiadónál. A szerző egy helyütt  „tömegeposzként” hivatkozik a műre,¹ nem véletlenül: a Máglyák énekelnek ugyanis egyetlen monumentális és kaotikus tömegjelenetként komponálja meg és tárja elénk a forradalmi időszakot. Egyénített, plasztikusan megformált szereplők helyett  – Fülöp László szavaival élve – „a torlódó események forgatagában és a látomásos képek rengetegében fel-felvillannak emberi arcok, áttűnésszerűen (vagy időnként vissza-visszatérve) megjelennek alakok, a tömegből kiváló figurák”, hogy aztán újra beleolvadjanak a forradalmi kavalkádba.² Ennek a poétikai megoldásnak köszönhetően individuális szereplők helyett az eposz „voltaképpeni hőse az ország, a cselekvő közösség, a forradalom”.³ Kassák az 1919-es eseményekből a közös tapasztalatokat igyekezett megragadni, célja  – Bori Imre megfogalmazásában – „annak a kollektív élménynek a megéneklése, amely az embereket összefogta, amikor is a történelemnek egyszerre alanyai és tárgyai lettek, névtelenül és ezerarcúan”.⁴

Az expresszionista líra teljes eszköztárát felvonultató eposzra a végletekig hajtott érzelmi felfokozottság jellemző. A szövegen erősen érződik, hogy „[a]z élmény még perzselő forróságú, nagyon közeliek-elevenek az események, nemigen szüremkedhettek és nyugodhattak távolról szemlélhető emlékké”.⁵ A mű a konkrét történelmi események elbeszélése helyett – Standeisky Éva szavaival – elsősorban e két év „érzelemhullámzásának, szellemiségének” megidézésére,⁶ a tömeg szélsőségek között csapongó lelkiállapotának megjelenítésére összpontosít, a győzelem mámoros örömétől a bukást követő mély fájdalomig és gyászig.⁷ Ennek ellenére azonosíthatóak a forradalom egyes kiemelt jelentőségű epizódjai, amelyeket montázsszerűen, nagy időbeli kihagyásokkal illeszt egymás mellé a szerző.  A mű három szerkezeti egységre tagolódik: az első a készülődés időszakát mutatja be a forradalom kitöréséig, a második a proletárdiktatúrát, a harmadik pedig a forradalom leverését és a megtorlásokat. Az eposz voltaképpeni cselekménye, központi történése azonban a tömeg forradalmi szubjektummá alakulása, „eggyé kovácsolódása”, majd a megteremtődött egység tragikus széthullása. Az egyes megjelenített időszakokhoz ennek megfelelően a tömeg szerveződésének jól elhatárolható szakaszai rendelhetők. 

Kassák eposza a tömeg tagjait kezdetben bezárt és egymástól elválasztott állapotban ábrázolja: „Százlukú bérkaszárnyák megszámlálhatatlanul csukták magukba az embereket. / Mit várunk még? / Mikor? / Hogyan lesz?”⁸ A forradalom kitörése ahhoz a szimbolikus pillanathoz kötődik, amikor a vízként metaforizált tömeg hátrahagyja a magánélet színtereit, és birtokba veszi a köztereket: „Városok és faluk egyetlen gesztussal kiöntötték magukat az utcára.”⁹ A szöveg egy olyan állapotváltozást jelenít meg, amely során  – Elias Canetti terminusait kölcsönvéve – az intézmények és a társadalmat szabályozó szertartások által kordában tartott „zárt tömeg” váratlanul kitör a megszokott rend keretei közül, és „nyílt tömeggé” válik.¹⁰ Canetti azt hangsúlyozza, hogy míg a „zárt tömeg” tagjainak számát és struktúráját tekintve is konstans – az intézmények és azok terei nem hagyják növekedni, ugyanakkor szétszéledni sem –, addig a „nyílt tömeget” dinamizmus – állandó helyváltoztatás és létszámbeli gyarapodás – jellemzi, mivel csak az együttes mozgás és a folyamatos növekedés képes megteremteni az egységét és megakadályozni a felbomlását.¹¹ Ezzel a megfigyeléssel összhangban a Máglyák énekelnek állandó mozgásban és növekedésben jeleníti meg az utcára kiáramló embersokaságot: „[…] a tömeg csak ment, hömpölygött. / Mintha önmagából szaporodott volna.”¹²

A Tanácsköztársaság időszakát elbeszélő második rész középpontjába Kassák az 1919-es május elsejei ünnepet helyezi, a proletárdiktatúra időszakát pedig ezzel a gesztussal egyetlen nagy tömegmámor-jelenetként mutatja be. Az egyébként is felfokozott kassáki versnyelv az utcákon hömpölygő emberáradat leírásánál szinte himnikus magasságokba emelkedik, és a belső nézőpontú leírás egyneműen pozitív érzéseket közvetít: „Ünnep! Ünnep! Ünnep! / S ekkor egyetlen vörös bandériummá tüzesedett a város. / Boltok ürességükre húzták a nehéz vaslepedőket. Kiáltások késeltek. / Kapuk öblögették a gáttalan embertengert. Senki se fázott és senki se volt éhes.”¹³ A tömegben a többiek testi közelsége nem félelmet vagy viszolygást vált ki, hanem szolidaritást ébreszt: „Az emberek iránytalanul egymáshoz szorultak s téglaszínű arcukon ezüstöt remegett a veríték. Testvériség.”¹⁴ Még a tömeg sodrása is kifejezetten jó élményként körvonalazódik a résztvevők perspektívájából: „A tömeg melegen hozzájuk súrlódott és játszotta őket át a forgó tölcséreken az egyenesbe.”¹⁵ Kassák eposza olyasfajta tömegtapasztalatot rendel a forradalom csúcspontjaként, kiteljesedéseként ábrázolt május elsejei ünnephez, amely során  – Canetti tömegleírásával összhangban  – az érintéstől való viszolygás eltűnésével a társadalmi hierarchia is felbomlik, és mindenki egyenlőnek érzi magát a többiekkel.¹⁶ Ezt az élményt a szöveg az utcákon vonuló különböző társadalmi csoportokat egymás mellé rendelő, horizontális viszonyt kifejező hosszú felsorolással is érzékelteti: „Jöttek az irodák és múzeumok sápkóros hivatalnokai. / Jöttek a kefekötők és a füttyel táplálkozó szobafestők. / Jöttek a bányák embervakondjai s a vizek emberpatkányai. / Jöttek a gyárak monstrumai s a hímző műhelyek vérszegény lányai. / Jöttek szörnyű kultúriszonyukkal a moziszínészek. […]”¹⁷

A társadalmi hierarchia átmeneti megszűnése mellett a Máglyák énekelnek által körvonalazott forradalmi tömegtapasztalat lényeges eleme az összetartozás megélése, amelyet a szöveg metaforák segítségével ragad meg.¹⁸ Az ünnep tetőpontján az embertömeg egyetlen kollektív testté olvad össze, a közösség tagjainak szinkronizálódása pedig az együttes mozgás és ének közvetítésével történik meg. Az eggyé válás folyamatát különböző állatmetaforák segítségével ábrázolja a szöveg: „[..A] tömegek megsokszorozva hangyásodtak a vörös zászlók alatt. […] A tanácsház erkélyéről, acéltüdejű kürtösök a testvériség himnuszát teregették egy százezer fejű kígyó felé. Aki jött, jött hepehupásan és véres zászlótüskékkel a testében. / Utcák élén roppant gipszfigurákba fagyott a munka lendülete. / De a rengeteg kígyó csak jött és elnyúlt, mint a fölkelt tészta és összeugrott, mint az elszabadult gumi. / És az ő testében jött a város százezer fejű élete.”¹⁹ Míg a „hangyásodás” képe kaotikusan, iránytalanul nyüzsgő sokaságra enged asszociálni, a „százezer fejű kígyó” már egyetlen élőlényként, egységes cselekvőként láttatja a forradalmi tömeget. A Máglyák énekelnek az ünnep csúcspontját szinte vallási extázisként jeleníti meg,²⁰ amikor „[i]degenek istenülten összeölelkeztek”, „egyetlen orgonás szájon tízezrek énekelték a boldog hitüket”, miközben „[a]z öröm hulláma” úgy terült szét, „mint a tavaszból hímzett köntös”,²¹ és glóriás angyalseregként ábrázolt gyerekcsapatok táncolnak mindenütt.²²

A tömegmámor drámai hirtelenséggel csap át tömegpánikba a forradalom bukását követő véres megtorlásokat ábrázoló harmadik részben. A szöveg továbbra is tömegjelenetekkel operál – ezúttal a darutollasok elől menekülők seregeit és a megkínzottak csoportjait látjuk a színen –, azonban Kassák érzékenyen ábrázolja a tömeg kohéziójában végbemenő változást.  A forradalom leverése a kollektív test meggyilkolásaként  képeződik le: „Elérkezett a leszámolás órája. / Mintha száz helyen egyszerre késelték volna meg, fölordított a vörös város: / Ellenforradalom!”²³ A fehérterror hatására az embereket összetartó és eggyé kovácsoló szolidaritás megszűnik, és a szöveg az ellentmondást emeli ki a tömegesség és az egyének magukra maradottsága között:  „Mintha egy túlzsúfolt bura alatt történne minden. S az embereket mégis kilelte a hideg a magányosság érzésétől. Utcák szétestek az ürességben.”²⁴ Kassák leírása szerint tehát a vészhelyzet a szolidaritás és a testvériesség kioltódásával járt együtt, és – Elias Canetti megállapításaival összhangban – a tömegpánikot olyan jelenségként körvonalazza, amely felbontja a tömeg egységét: hirtelen mindenki visszazuhan az individualitásába, és a saját életéért küzd, ha kell, a többiek ellenében is.²⁵ A Máglyák énekelnek az ellenforradalom időszakát általános dehumanizációként, az állatias kegyetlenség elszabadulásaként és az emberi méltóságtól való megfosztatottság állapotaként jeleníti meg. A darutollasok uralmának kiszolgáltatottakat „megrémült emberállatokként”,²⁶ írja le, akik „[l]eborultak az utcák fertőzött köveire s szinte állati torokkal sírtak”,²⁷ „patkányosan” menekülni igyekeztek,²⁸ vagy éppen nyomorult módon „összebirkásodtak”²⁹. Az ellenforradalmi csapatok pedig mint az ártatlanokat üldöző, „vigyorgó emberkutyák”,³⁰ „fölingerelt embersakálok”³¹ vagy mint az ország húsában nyüzsgő férgek lépnek színre.³²

A szövegben az ellenforradalom időszakából kizárólag a brutális, animális erőszak jelenetei emelkednek ki,³³ a proletárdiktatúra ábrázolásánál ellenben csak néhány utalás erejéig jelenik meg a forradalmat kísérő erőszak, mi több, a mű a kollektív, békés ünneplést teszi meg a kor emblémájává. Kassák szolidaritását jelzi, hogy a (proletár)forradalmi tömeget választja hősének, és a Tanácsköztársaság időszakához egyfajta mámoros tömegtapasztalatot, az egyenlőség és az összetartozás megélésének lehetőségét kapcsolja. Mindez arra enged következtetni, hogy az író 1920-ban közösséget vállalt és erősen azonosult a forradalom ügyével.

A K 137650 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a KULT_K pályázati program finanszírozásában valósul meg.

1. Kassák Lajos: Az izmusok története. Budapest, Magvető, 1972, 269. o.
2. Fülöp László: A forradalom eposza. In: Alföld 1969/3, 84. o.
3. Fülöp: A forradalom eposza, 84. o.
4. Bori Imre: Kassák Lajos, az író. In: uő – Körner Éva: Kassák irodalma és festészete. Budapest, Magvető, 1988, 86. o.
5. Fülöp: A forradalom eposza, 81. o.
6. Standeisky Éva: Avantgárd politikai költészet. In: Élet és Irodalom 2012/39, 13. o. Ehhez ld. még Fülöp: A forradalom eposza, 83. o.
7. Bár a recepcióban találhatóak Kassák tömegeposzát magasra értékelő kritikák is, mégis mintha túlsúlyban lennének azok a vélemények, amelyek a szerző gyengébb művei közé sorolják, és a hibáit hangsúlyozzák. A kritikusok rendszerint a cselekmény kidolgozatlanságát, a szereplők sematikusságát, valamint az érzelmi felfokozottságot közvetítő expresszionista stíluseszközök már-már parodisztikus túlhajtását emelik ki, amely modorossá, ugyanakkor egyhangúvá teszi a szöveget. Vö. Rónay György: Kassák Lajos alkotásai és vallomásai tükrében. Budapest, Szépirodalmi, 1971, 154. o.; Aczél Géza: Kassák Lajos. Budapest, Akadémiai, 1999, 68–69. o., 72–73. o.; Seregi Tamás: „én láttam párist és nem láttam semmit.” A ló meghal a madarak kirepülnek helye a költői életműben. In: uő: Jövőbe szédülő lendülettel. Avantgárd és kultúra. Budapest, Prae, 2021, 43. o.; Fülöp: A forradalom eposza, 85–86. o. Komlós Aladár kritikája már 1927-ben kijelöli a recepció alapvonalait: „[…e] történetben sem történéseket, sem alakokat nem látunk […], csak hangulatok váltakozását. Ilyenformán ezek a hangulatok nem is mozgó, forradalmat élő emberekben vannak, hanem valahogy a levegőben lógnak. És még ezek a hangulatok sem kellően differenciáltak: csupa föl-meg-le az egész. Egyszer jól megy, másszor rosszul.” Továbbá: „[…A]z állandó felajzottság, ez a modulációk nélküli, egyforma hangmagasság, a mondatoknak szerkezetben, sőt szinte terjedelemben is körülbelül egyenlő volta fárasztóan hat. Részletekben csupa gyöngyszem ez a könyv, de egészében sivatag. Gyöngyszem-sivatag. Unalmas könyv.” Komlós Aladár: A költő Kassák. Nyugat, 1927/17, 342. o.
8. Kassák: Máglyák énekelnek, 16. o.
9. Kassák: Máglyák énekelnek, 24. o.
10. Elias Canetti: Tömeg és hatalom. Ford. Bor Ambrus. Budapest, Európa, 1991, 14–15. o.
11. Canetti: Tömeg és hatalom, 15. o.
12. Kassák: Máglyák énekelnek, 23. o.
13. Kassák: Máglyák énekelnek, 40–41. o.
14. Kassák: Máglyák énekelnek, 41. o.
15. Kassák: Máglyák énekelnek, 46. o.
16. Elias Canetti a tömeghelyzetek lényegi jellegzetességeként határozza meg, hogy az – antropológiai konstansnak tekintett – érintésundor felszámolódik, amely együtt jár az emberi érintkezést a hétköznapokban meghatározó hierarchia átmeneti megszűnésével, lehetőséget nyújtva az egyenlőség megélésére. Canetti: Tömeg és hatalom, 14–17. o.
17. Kassák: Máglyák énekelnek, 42. o.
18. Elias Canetti és Hans Ulrich Gumbrecht is elemzi a mozgás és a ritmus szerepét a tömeg összehangolódásában, ehhez lásd Canetti: Tömeg és hatalom, 15. o., 30–33. o., továbbá Hans Ulrich Gumbrecht: Tömeg a stadionban. Ford. Csécsei Dorottya. In: uő: Szépség a sportban / Tömeg a stadionban, Budapest, Kijárat, 2022, 222–223. o.
19. Kassák: Máglyák énekelnek, 41–42. o.
20. Már maga a kollektív testté válás gondolata is vallási áthallásokat mozgat, ehhez a tömeg vonatkozásában lásd Gumbrecht: Tömeg a stadionban, 225–226. o.
21. Kassák: Máglyák énekelnek, 44–45. o.
22. Kassák: Máglyák énekelnek, 46. o., továbbá egy korábbi szöveghelyen: 32–33. o.
23. Kassák: Máglyák énekelnek, 58–59. o.
24. Kassák: Máglyák énekelnek, 76. o.
25. A tömegpánik jelenségének elemzéséhez lásd Canetti: Tömeg és hatalom, 25–27. o.
26. Kassák: Máglyák énekelnek, 73. o.
27. Kassák: Máglyák énekelnek, 78. o.
28. Kassák: Máglyák énekelnek, 89–90. o.
29. Kassák: Máglyák énekelnek, 74. o.
30. Kassák: Máglyák énekelnek, 89–90. o.
31. Kassák: Máglyák énekelnek, 81. o.
32. Kassák: Máglyák énekelnek, 34. o., 60. o.
33. Deréky Pál mutat rá, hogy milyen mértékű túlsúlyban vannak a szövegben az erőszakos megtorlást ábrázoló jelenetek. A Máglyák énekelnek csaknem felét – a hozzávetőlegesen 3000 sorból nagyjából 1300-at – „a brutalitás, a kínzás, a megnyomorítás részletes, szinte naturalista leírása” teszi ki, amelyet az ellenforradalom során követtek el. Deréky Pál: A vasbetontorony költői. Magyar avantgárd költészet a 20. század második és harmadik évtizedében. Budapest, Argumentum, 1992, 76. o.