Hans Ulrich Gumbrecht, a Stanford Egyetem emeritált professzora, a Jeruzsálemi Egyetem aktív oktatója és az ELTE díszdoktora 2022. november 30-án egy szeminárium és egy előadás keretein belül beszélt a Kijárat Kiadó gondozásában idén megjelent Szépség a sportban / Tömeg a stadionban című könyvében vizsgált témákról. A sport esztétikai tapasztalatként való elgondolásának, illetve ezzel összefüggésben a sportesemények tömegélményként történő befogadásának kérdéseihez kapcsolódóan az irodalomtörténész mindkét alkalom során a stadiontömeg jelenségére, valamint az annak részét képező egyén tapasztalatának vizsgálatára koncentrált.
Előadása elején Gumbrecht kiemelte, hogy a magyar kiadás egyelőre az egyetlen, amelyben a két különböző időszakban íródott esszéje egymás mellett, egy kötetben jelent meg. A sportnézés élményét eltérő, ugyanakkor egymást kiegészítő nézőpontokból vizsgáló szövegek közös alapja a német professzor sportok és a szurkolótömegek iránti rajongása. Elmondása szerint nagy élvezetet okoz neki a stadion nézőivel közös szurkolás, ezért rendszeresen látogatja ezeket a helyszíneket Európában és a tengerentúlon is. Az eredetileg 2006-os Szépség a sportban arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként körvonalazható a sportnézés élményének esztétikai jellege, míg a 2020-ban publikált Tömeg a stadionban ennek az élménynek és a tömegben való elmerülés tapasztalatának összefüggését elemzi.
A német professzor lendületes és szuggesztív előadói stílusa a kötet felépítését és érvelésmódját idézte: gyermek- és felnőttkori személyes élményeinek felelevenítésén keresztül fejtette ki teoretikus állításait a tömeg jelenségéről. Nyílt előadása során főként az új kötetét még nem ismerő közönség számára ismertette a stadiontömeg fenomenológiáját, míg a zártkörű szemináriumon egy előre megadott kérdéssorra válaszolt, amelyet az ELTE BTK Esztétika Tanszékén zajló A tömeg. Kulturális jelentéstulajdonítások 1920/2020 című OTKA alapkutatási projekt (K_137650) tagjai állítottak össze.
Mivel a sporttal foglalkozó esszéiben nem tér ki annak politikai aspektusaira, a szeminárium első kérdése arra vonatkozott, hogy felvethető-e olyan politikai szempont, amelyet megfontolásra érdemesnek tart a sporttal, illetve specifikusan a stadiontömegekkel kapcsolatban. Gumbrecht hangsúlyozta – megerősítve ezzel az esszékben képviselt álláspontját –, hogy kevéssé tartja termékenynek a politikai szempontú elemzést a sport és a tömeg vonatkozásában, ez ugyanis nem érinti e jelenségek lényegét, amely inkább azok testi dimenziójával függ össze. Ő éppen azt a gyakorlatot tekinti tévútnak, hogy a filozófiai és társadalomtudományos elemzések – ha egyáltalán foglalkoznak a sporttal –, rendszerint nem önmagáért, hanem valamilyen, a tevékenységen túlmutató, pszichológiai, társadalmi, gazdasági szempontrendszer összefüggésében tematizálják azt. A politikai nézőpont helyett egy olyan megközelítést javasol, amely a kollektivitás teológiai koncepciójából indul ki. A keresztény hagyományban ugyanis a szociabilitás egy olyan elgondolása körvonalazódik, amely számot vet a közösségiség testi dimenziójával is, azáltal, hogy a hívek közösségét Krisztus testeként határozza meg.
A filozófus azt a tendenciát, hogy a szurkolótömeg hajlamos erőszakossá válni, szintén leválasztja mindenfajta politikai, sőt végső soron etikai kontextusról is. Állítása szerint a tömeg által elkövetett erőszakos atrocitások esetében alapvetően tévút a szándéktulajdonítás, ugyanis a tömeg – ahogy azt a Tömeg a stadionban című esszéjében is hangsúlyozza – nem gondolható el saját akarattal és célokkal rendelkező szubjektumként. Gumbrecht a tömeg által elkövetett erőszakot annak puszta fizikai dimenziójában ragadja meg, mint „testek más testek ellenében megvalósuló térfoglalását”. Ezzel összefüggésben – meglehetősen provokatív módon – az esztétikai tapasztalat jellegzetességeihez köti az erőszak kérdését. A baumgarteni meghatározáshoz visszanyúlva az esztétikai tapasztalatot érzéki, a testet is érintő élményként határozza meg. Gumbrecht szerint ez az oka annak, hogy az esztétikai befogadás helyzeteiben – amelyek közé a sportnézést is sorolja – nagyobb az esélye az erőszak kirobbanásának. S különösen igaznak tartja ezt a stadionhelyzetek esetében, ahol a tömegnek köszönhetően megsokszorozódnak a nézőket érő testi impulzusok. Mindazonáltal Gumbrecht álláspontja szerint megéri vállalni az erőszak kockázatát, mivel ezek a helyzetek a jelenlét átélésének lehetőségét kínálják, amely mindinkább hiányzik a mindennapokból.
Bár világos, hogy Gumbrecht érdeklődésének homlokterében elsősorban az ilyen típusú, a fizikai jelenléthez kapcsolódó élmények állnak, könyvéből mégis hiányolható a közvetítő médiumokra vonatkozó elemzés, különösen annak fényében, hogy a sportbefogadás alaphelyzete a legtöbb ember számára vélhetően nem a stadionbeli közös szurkolás, hanem az otthoni meccsnézés. A közvetítés pedig jelentősen modifikálja a nézői élményt, akár a konkrét érzékelés szintjén is, ahogyan arra például David Foster Wallace teniszről írott esszéjében rámutat. A kérdésre Gumbrecht azt felelte, hogy a meccset a tévéképernyőn követő nézők is átélik azt, ami szerinte a sportnézés élményének esszenciája: az „elmerülést a koncentrált intenzitásban”. Ilyenkor is megképződik az a speciális kapcsolat – Gumbrecht terminusával: tranzitív viszony – a sportolók és a nézők között, amelynek köszönhetően a szurkoló a saját testében érzi a látott mozdulat „első impulzusát”, és mintegy öntudatlanul leköveti a pálya eseményeit. Ez a hatás azonban jóval intenzívebb a tömött lelátókon, mivel a szurkolótömegbe való beolvadásnak köszönhetően eleve jobban felfokozódnak a testi érzetek. A tömegbenlét élménye tehát a percepciónkra is hatással van. Az az összehangolódás, amely a tömegben a testek egymásra hatásán és a kölcsönös, nem tudatos másoló viselkedésen keresztül képződik meg, nem történik meg a képernyők előtt ülve, még akkor sem, ha nagyobb társasággal nézzük a közvetítést. Ezen a ponton az előadó a tömeg fogalmának szűkítését és pontosabb meghatározását javasolta, illetve a tömeg megkülönböztetését a kollektivitás egyéb formáitól. Míg a tömeget [crowd] a testek kölcsönhatása szervezi valamiféle ideiglenes egységgé, a csoport [group] esetében a tagok közös tulajdonságai a meghatározóak, a közösség [community] pedig közös tudásra, az információk megosztására épül.
A Szépség a sportban című esszéjében Gumbrecht Az ítélőerő kritikájában megadott kritériumokból kiindulva mutatja be, hogy a sportnézés leírható esztétikai tapasztalatként, és amellett érvel, hogy a Kant által bemutatott esztétikai minőségek közül a szép fogalma relevánsabb a sportnézés tapasztalatának vonatkozásában, mint a fenséges kategóriája. Ezzel kapcsolatban a szemináriumon az az ellenvetés hangzott el, hogy inkább a fenséges fogalma tűnik mérvadónak azoknak sportágaknak az esetében, ahol az ember valamilyen nála hatalmasabb természeti erővel mérkőzik (sziklamászás), vagy egy hétköznapi ember számára felfoghatatlanul hatalmas táv teljesítésére vállalkozik (ultrafutás). Gumbrecht szerint az ilyen sportok az atléták számára valóban együtt járhatnak a fenséges tapasztalatával, a néző számára ugyanakkor itt is a szépség minősége a meghatározó. Helytállónak tartja viszont azt a megállapítást, hogy a fenséges fogalma alkalmas lehet magának a tömegtapasztalatnak a körvonalazására – amennyiben a tömeget valamiféle megzabolázhatatlan természeti erőként gondoljuk el –, azzal a kitétellel, hogy inkább egy külső szemlélőben ébreszthet ilyen érzést, mintsem a tömeg tagjaiban.
Gumbrecht kifejezetten gondolatébresztőnek nevezte azt a megjegyzést, hogy a stadionhelyzetet érdemes lenne a sportolók szemszögéből is megközelíteni, azaz megvizsgálni, hogy a játékosok hogyan tapasztalják meg a szurkoló tömeg jelenlétét a stadionban. Saját bevallása szerint ebből a perspektívából még nem foglalkozott a kérdéssel, hiszen esszéiben a saját szurkolói élményeiből kiindulva kifejezetten a nézői tapasztalat elemzésére összpontosít. S bár egyelőre nincs kidolgozott válasza ezzel kapcsolatban, úgy gondolja, hogy a szurkolótömeg jelenléte bizonyára jelentős hatással van a sportolókra, s így magára a játékra is. Ennek alátámasztására egy felmérést idézett, amely kimutatta, hogy ameddig a mérkőzéseket a vírushelyzet ideje alatt üres stadionokban rendezték, a sportolók nagyobb mértékben követték az edzői utasításokat és szabálykövetőbben játszottak.
A szeminárium végén lett volna lehetőség Gumbrecht állításainak és következtetéseinek alaposabb megvitatására, ami azonban sajnálatos módon elmaradt a tűzjelző megszólalása miatt. Közvetlen párbeszédre a német professzor és a hallgatóság között ezért csak a 18 órakor kezdődő előadás végén nyílt alkalom. Az itt elhangzó első kérdés – akárcsak a szemináriumon – a tömeg politikai vonatkozásaira irányult. Gumbrecht ebben az esetben is hangsúlyozta, hogy a tömeg iránti érdeklődése elsősorban esztétikai természetű, és esszéiben szándékosan eltér a humántudományos diskurzusban szerinte túlsúlyban lévő politikai megközelítésmódtól. Ugyanakkor véleménye szerint a stadiomtömeg specifikus vizsgálata – amelyre a Tömeg a stadionban című esszében vállalkozik – fontos belátásokkal szolgálhat az általános tömegelméletek és -értelmezések számára is. További kérdésként merült fel, hogy Gumbrecht pontosan mit ért a tömeg fogalmán, vagyis az emberek milyen mennyiségétől beszélhetünk erről a jelenségéről. Válaszában a professzor úgy fogalmazott, hogy a tömeg esetében az egyén már nem tudja elkülöníteni az egyes embereket, továbbá nem ismer minden egyes személyt a sokaságból. Az estet záró kérdező a 19. századi és múlt század eleji színházi közönség és a jelenkori szurkolótömeg szabados viselkedése között vont párhuzamot, és ezzel kapcsolatban érdeklődött Gumbrecht véleményéről az embersokaság e két típusa közötti kapcsolatról. Válaszában az irodalomtudós először azt emelte ki, hogy a színházi befogadói gyakorlat alapvetően eltér a szurkolóitól, mivel az előbbi individuálisan zajlik, a nézőtéren ülő személyek teste között minimális a kapcsolat. Ezért véleménye szerint nem is nevezhető tömegnek ez a fajta csoportosulás. Záró megjegyzésében pedig hangsúlyozta, hogy a stadionbeli tömeg sohasem egységes, az adott helyszín esetében mindig szurkolótáborok – és ezáltal tömegek – szembenállásáról beszélhetünk.
(Kenderesy Anna és Keresztury Dorka írása)
