A négy különböző szövegfajtát felölelő válogatás a korabeli tömegmetaforizációk négy paradigmatikus esetét veszi számba és kommentálja. A forradalmi tömeg színpadi elrendezésének belső szempontból történő, ironikus leírását adja 1921-ben Az Est című bulvárlap névtelen tárcaírója. Pekár Gyula Danton című, a színikritikusok által összességében tendenciózusnak ítélt történelmi drámájának statisztájaként a szerző a tömeg olyan hangeffektusaira irányítja a figyelmet, amelyek magukban foglalják az irányítottság és a felforgatás momentumait is (Teller Katalin kommentárja). Rab Gusztáv Mocsárláz című, a Nyugat 1922-es évfolyamában folytatásokban megjelent regényének Kezdődik a láz című fejezete a hadifogságból traumatizáltan hazatérő katona szemszögéből ábrázolja a számára idegen és fenyegető, a háború utáni magyar társadalom metonímiájaként megjelenített, főleg hadigazdagokból álló színházi közönséget, különös hangsúlyt fektetve az olfaktorikus és vizuális érzékelés elhatároló hatásmozzanataira (Kenderesy Anna kommentárja). A szintén 1922-ben, a Tolnai Világlapjá ban megjelent, Lőrinczy György tollából származó tárcaesszé a színész és közönsége viszonyának perspektívájából írja le az egyszerre idomítható – és ekképp vadállati jegyekkel felruházott –, és egyszerre a hétköznapi tapasztalatokat kompenzáló ingereket passzívan befogadó nézők tömegét (Kenderesy Anna kommentárja). Szintén a színházi közönség ellenséges és erőszakos jellegét bontja ki Barta Sándor Pánik a városban című, emigrációban írt, 1927-es novellája, amely azonban a publikumon belüli osztálykülönbségekből kiindulva, biológiai metaforákkal keretezve jelenít meg olyan tömegpánikot, amely szándékolatlanul is forradalmi potenciált hordoz (Teller Katalin kommentárja).
A K 137650 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a KULT_K pályázati program finanszírozásában valósul meg.
