loader image

Teller Katalin: „Úgy találtuk, a tömeg sem nem rossz, sem nem jó.” Dékány István Társadalomalkotó erők című monográfiájának tömegképe

A 19. századi – Hyppolite Taine, Gabriel Tarde, Scipio Sighele és Gustave Le Bon képviselte – tömeglélektani vizsgálódások magyarországi recepciójában sajátos helyet foglal el Dékány István (1886–1965). Egyrészt azért, mert életművének egésze roppant nehezen sorolható be egy adott diszciplínába, és így a tömeggel kapcsolatos meglátásai is különböző tudományági kontextusokra vonatkoznak. Másrészt azért, mert a domináns német szellemtörténeti iskola és az újlatin filozófiai–historiográfiai hagyományok mellett – kortársai zömével ellentétben – kifejezetten behatóan foglalkozott angolszász szerzők írásaival is, ami a tömegről alkotott képében is tetten érhető. Az előbbi mozzanat kapcsán elmondható, hogy különböző testületek tagjaként, az újonnan alapított budapesti szociológia tanszék vezetőjeként, valamint szakfolyóiratok szerzőjeként és szerkesztőjeként haszonélvezője és aktív alakítója volt a magyarországi szociológia intézményesülésének.1 Ezért is aposztrofálta őt Saád József nyomán Perecz László  „a korszak hivatalos katedraszociológiájának képviselője[ként]”.2 Azonban írásai  annyiban egyértelműen túlmutatnak a „katedraszociológián”, hogy elméleti érdeklődése kiterjedt a jogfilozófiára, a történetírás és -tanítás módszertanára és elméletére, számos pedagógiai és politikatudományi problémára, valamint a sajtónyilvánossággal kapcsolatos kérdésfeltevésekre is, amelyekben hol hangsúlyosabban, hol kevésbé hangsúlyosan, de szerepet játszott a tömegről alkotott kép is.3 Így részint az is érthető, hogy jó pár kutató Dékány eszmefuttatásainak eklektikus és spekulatív jellegét hangsúlyozta, és erősségét inkább összefoglaló–kompilációs képességeiben látta.4 Ám a fent említett második szempont, vagyis széles körű nemzetközi tájékozottsága, amelyre részben a Chicagóban élő testvérének köszönhetően tesz szert,5 aligha vitatható, ami a tömegfogalommal és a társadalomlélektannal kapcsolatos 1910–20-as évekbeli reflexióiban is messzemenően megmutatkozik. 

Az erre a tárgyterületre vonatkozó magyar szociológia-, illetve pszichológiatörténeti szakirodalomban ugyanakkor sem Dékány Tömeglélektani erők a hadseregben című, 1916-ban közölt rövid írása, sem a Wilhelm Dilthey ihlette Bevezetés az interpszichikai megismerés elméletébe című, 1919-es értekezése, sem pedig az 1920-ban megjelentetett – számos előtanulmánnyal és különnyomattal kísért – Társadalomalkotó erők. Bevezetés a társadalomelméletbe című monográfiája6 nem kapott helyet. Jóllehet az 1930–40-es évekbeli publikációi, amelyek a szerző 1970-es évek utáni recepciójának törzsanyagát alkotják, explicit módon is támaszkodnak ezekre a korábbi írásokra. Relevanciájuk  abban ragadható meg, hogy a 19. századból áthagyományozott, elsődlegesen az individuálpszichológia eszköztárát mozgósító tömeglélektani gondolkodás korrekciójaként olvashatók. Egyfelől távolságot tartanak nemcsak a tömeget mint alapvetően destruktív és manipulálható embersokaságot láttató értelmezésektől, hanem megelőlegezik Dékány 1930-as évekbeli szociológiájának egyik alaptételét is, nevezetesen, hogy a szerző „nem az egyént, hanem a társas alakulatot tartja a társadalom a priori – az egyéni létet megelőző – egységének”.7 Ez a meggyőződés persze korántsem egyedülálló a magyar diskurzusban, sőt a szintén meglehetősen eklektikus életművet hátrahagyó, egy nemzedékkel fiatalabb Farkas Geiza (vagy Geyza) – marxizáló érveléssel – már 1916-ban azért bírálja Gustave Le Bon tömeglélektani koncepcióját, mert szerinte Le Bon figyelmen kívül hagyja, hogy a tömeget alkotó egyének eleve „a társadalomban régóta működő, ennek életelemeit képező csoportok”8 tagjai. Mindezek a korrekciós igények nem utolsósorban a már a századelőtől ható, a magyarországi szociológiai tervezeteket nagyban befolyásoló Émile Durkheim tanaira is visszavezethetők, amelyeknek egyik legharcosabb és – a Huszadik Század lapjain – leghatékonyabb terjesztőjeként Jászi Oszkár lépett fel.9 Ugyanakkor konkrétabban a tömegkoncepció vonatkozásában nem lebecsülendő az a – szűkebb értelemben vett tömeglélektani vizsgálódásokhoz kapcsolódó – differenciálás is, amelyet Farkas közvetlenül, Dékány pedig Edward Alsworth Ross amerikai szociológus nyomán közvetetten Gabriel Tarde megkülönböztetésére támaszkodva vesz át:10 a francia gondolkodó elválasztja a tömeget (foule) a közönségtől (public), amikor a korabeli tömegsajtó működéséből kiindulva annak specifikumát kutatja, hogy miként válhat emberek sokaságából sajátosan szerveződő – akár fizikailag nem egy térben lévő – csoport. Ennek során arra a következtetésre jut, hogy a filogenezisben is azonosítható imitációs és innovációs késztetések indítanak el olyan folyamatokat, amelyek révén a széttartó, heterogén tömegből egy homogénebb és autonóm lépésekre is képes embercsoport válhat.11

A Társadalomalkotó erők, amely a szociológia még fiatal diszciplínájának történeti alakulását, tudományos értékét, feladatait és módszereit térképezi fel, a morfológiai „társadalomtan” egyik „részletproblémájaként”12 definiálja a tömeglélektant. Dékány számára döntő, hogy Le Bon vagy Sighele „misztifikáló, sőt csaknem gyanússá tevő” (194. o.), a tömeg destruktív hajlamairól spekuláló megközelítéseit elvetve mutasson rá a szervezetlen és szervezett tömegek és csoportosulások közti hasonlóságokra és eltérésekre annak érdekében, hogy átfogó képet nyújtson a társadalomban érvényesülő különböző szerveződési szintekről és módozatokról. Ross osztályozását13 átvéve Dékány megkülönböztet egyfelől „jelenléti társulásokat”, amelyek az egyén és a sokaság közti viszony léptékének függvényében magukban foglalják a „tömeget”, a „határozógyűlést” és a „képviseletet”, másfelől „társulást jelenlét nélkül”, amely alá a „közönség”, a „szekta” és a „testület” sorolható (195. o.). A tömeg jellemzőit tárgyalva bár Dékány – szintén Ross nyomán – egyetért Le Bon és Sighele bizonyos megállapításaival annak váratlan létrejöttét és egyes irracionális vonásait illetően, ám például az egyének atomizálódását és anonimmé válását korántsem tekinti specifikumnak: Georg Simmel mára klasszikussá vált megfigyeléséhez csatlakozva szerinte a modern társadalomban ez eleve adott, s ezért „az atomérzést a tömeg nem előállítja, hanem csak fokozza” (200. o.). Dékány ezenkívül – az említettek érveihez hasonlóképp viszonyulva – köztes álláspontot alakít ki a vezető szerepének és a tömeg cselekvési potenciáljának vonatkozásában is, amikor a tömeg „grandiózus tettek lehetőségének elképzelésére és vállalására” való képességét a „ szám önszuggesztiójá[ra] ” vezeti vissza, még ha a vezető jelenléte ehhez elengedhetetlen is: szerinte a tömeg „reflexiótlan heve […] sokkal többet képes elérni, mint számarányainál fogva tőle ésszerűen elvárható” (202. o.). A különböző társulási módozatok és belső dinamikáik leírása során Dékány rendre hangsúlyozza az egyén, a homogén csoportosulások és a heterogén tömeg közti átmenetek jelentőségét, a bennük meglévő belső töréseket és azt a fokozatiságot, amely révén nemcsak az egyik társulási típus alakulhat át egy másikba, hanem maga az egyén is „többféle rész-egyéniséggé” differenciálódhat (vö. 218. o. sk.; 231. o. sk.). Jóllehet e modell csak elhanyagolható mértékben vesz figyelembe kortörténeti és gazdasági, illetve regionális vagy nemzeti sajátosságokat, vagyis – ahogy Saád József a szerző 1930-as évekbeli munkásságát szemlézve kiemelte – „a tényleges társadalmi valóságról alig van mondanivalója”,14 Dékány korai tömeglélektani írásai legalábbis annak igényéről tanúskodnak, hogy elkerülje a társadalmi jelenségek egytényezős magyarázatait, és ezen belül számot vessen a tömeg- és csoportképződés egyéni pszichológián túlmutató indokaival, valamint a szociológiai kategorizálások képlékenységével.

Bár így a szerző tömegkoncepciója aligha tekinthető gyökeresen innovatívnak – a korabeli tömeglélektani irodalom finom árnyalásán túl –, ám amiként Dékány 1923-as Bevezetés a társadalom lélektanába című műve alapján a politikatudomány-történész Csizmadia Ervin rámutatott, mindenképp egyedülálló abban a tekintetben, hogy az USA-beli demokráciaelemzések és társadalmasodás-koncepciók átvételével és ezek szociálpszichológiai értelmezésével szembehelyezkedik a speciálisabb kérdésekre – osztálytagozódásra, jövedelemeloszlásra – összpontosító európai szociológiai iskolákkal.15 Továbbá Dékány aktuális társadalmi-politikai történésekhez és jelenségekhez fűződő, zömében ignoráns viszonyának változásáról tanúskodik később az, hogy 1936-ban, amikor a nácizmus európai előretörésére adott reakcióként baloldali pszichológusok szerkesztésében megjelenik az Emberismeret című folyóirat különszáma,16 ő is ír egy tanulmányt A tömeg „előélete” címmel. A társadalomlélektan-történész Pataki Ferenc megállapítása szerint Dékány itt olyan „eredeti szempontok” kidolgozásával járul hozzá a kor szociálpszichológiai diskurzusához, mint a tömegképződés konkrét történeti-társadalmi összefüggésrendszerbe való ágyazásának igénye vagy a válsághelyzetek szerepének kihangsúlyozása, amelyek az elbizonytalanodó individuum szintjén előkészítik a vezetett tömegbe történő, az elbizonytalanodást feloldó és uralmi erőt biztosító integrálódást: a „biztosítatlanság egy tömeget preformáló érzést teremt: a hatalomhiány érzését”.17

Dékány István tömeglélektannal foglalkozó korai tanulmányaiból összességében a tömegtársadalom olyan leírásának eszménye bontakozik ki, amely egyszerre törekszik általánosítható törvényszerűségek megfogalmazására, és egyszerre hordozza magán a korabeli (tengerentúli) demokratizálódási folyamatok és az (európai) autoriter tendenciák lenyomatának jegyeit.

A K 137650 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a KULT_K pályázati program finanszírozásában valósul meg.

Lábjegyzetek

  1. A Kádár-korban született hazai és emigráns életrajzhoz vö. Névtelen: „Dékány István” szócikk. In: Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar Életrajzi Lexikon. 1. kötet: A-K. Budapest, Akadémiai, 1967, 362. o.; Hanák Tibor: Az elfelejtett reneszánsz. A magyar filozófiai gondolkodás a század első felében [1981]. Budapest, Göncöl, 1993, 261–263. o.
  2. Perecz László: A pozitivizmustól a szellemtörténetig. Athenaeum, 1892–1947. Budapest, Osiris, 1998, 147. o.; Saád József: Társadalomtan – szociológia helyett. A két világháború közötti katedra-szociológia és Dékány István társadalomelmélete. In: Világosság, 1985/1, 34–41. o.
  3. Az említett tudományterületekkel foglalkozó történeti áttekintések nagyrészt Dékány műveinek egy-egy szűk csoportját elemzik ; vö. többek közt Szabadfalvi József: Kísérlet az új magyar jogfilozófia megteremtésére a 20. század első felében. Budapest, Gondolat, 2014, 191–192. o.; Balázs Györgyné: Korkép kialakítása a történelemoktatásban. Budapest, Akadémiai, 1970, 58–65. o.; Németh András: A magyar pedagógia tudománytörténete. Budapest, Gondolat, 2005, 324–326. o.; Csizmadia Ervin: A magyar politikatudomány tradíciói a két világháború között. OTKA, 2010, 31–37. o., https://real.mtak.hu/2695/; Sipos Balázs: Sajtó és hatalom a Horthy-korszakban. Politika- és társadalomtörténeti vázlat. Budapest, Argumentum, 2011, 64. o. skk. és passim.
  4. Vö. a már idézett életrajzi vázlatokon kívül például Kosáry Domokos: Társadalomtudományok. In: Pach Zsigmond Pál (főszerk.): A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada, 1825–1975. Budapest, Akadémiai, 1975, 312–332. o., itt: 320. o. sk.; Lackó Miklós: A társadalomtudományok szerepe a magyar szellemi életben a két világháború között. In: uő: Szerep és mű. Kultúrtörténeti tanulmányok. Budapest, Gondolat, 1981, 298–340. o., itt: 335. o.; Lányi Gusztáv: A politikai pszichológiáról – Magyarországon. Tudománytörténeti és tudásszociológiai vázlat. In: Valóság 1992/9, 16–31. o., itt: 19. o.
  5. Ld. Dékány István: Bevezetés a társadalom lélektanába. Szociálpszichológia. Pécs, Danubia, 1923, 4. o.
  6. Ld. Dékány István: Tömeglélektani erők a hadseregben. In: Magyar Figyelő, 1916/4, 161–185. o.; uő: Bevezetés az interpszichikai megismerés elméletébe. A történelmi megértés. Kolozsvár, a szerző kiadása, 1919; uő: Társadalomalkotó erők. Bevezetés a társadalomelméletbe. Budapest, a szerző kiadása, 1920; uő: A nép- és társadalomlélektan mai állása. In: Athenaeum, 1920/1–2, 11–32. o.; uő: Tömeglélektani jelenségek a társadalomban. Budapest, a szerző kiadása, 1920. Köszönettel tartozom Kerekes Amáliának, hogy felhívta figyelmemet az utóbbi publikációra.
  7. Saád: id. mű, 36. o.
  8. Farkas Geiza: Az emberi csoportok lélektana. Budapest, Grill, 1916, 218. o.
  9. Átfogóan vö. Nagy J. Endre: Szociológia. In: Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században. V. kötet: Tudomány. 2. Társadalomtudományok. Szekszárd, Babits, 2000, 59–84. o., itt: 71. o. sk. és 76. o. sk.
  10. Ld. Farkas: id. mű, 218. o., Dékány 1920-as évektől publikált, a sajtónyilvánosságról és a közvéleményről szóló írásaiban tér ki erre a kérdésre, és később már közvetlenül hivatkozik Tarde Le Public et la foule című írására. Szintén 1920-ban adja ki a jogszociológus Szirtes Artúr németül azt a normatív megállapításokkal dolgozó nagy esszéjét, amely egy évvel később Közvélemény és társadalmi fejlődés címmel magyarul is megjelenik, és amelyben a szerző a „szociális igazságosságot” hordozó „helyes közvélemény” és a „kultúrdemokrácia” kialakulásának és szükségességének politikatörténeti és társadalomlélektani vonatkozásait vizsgálja.
  11. Gabriel Tarde: The Public and the Crowd [1898/1901]. In: uő: On Communication and Social Influence. Selected Papers, szerk. Terry Nichols Clark. Chicago, University of Chicago Press, 2010, 277–294. o. Tarde-ról bővebben vö. Jaap van Ginneken: Crowds, Psychology, and Politics, 1871–1899. Cambridge, Mass. – New York, Cambridge University Press, 1992, 188–222. o.
  12. Dékány: Társadalomalkotó erők, 193. o.; a továbbiakban a főszövegen belüli zárójeles oldalszámok erre a műre vonatkoznak.
  13. Edward Alsworth Ross: Foundations of Sociology. London, MacMillan, 1905.
  14. Saád: id. mű, 40. o.
  15. Vö. Csizmadia: id. mű, 33. o. Csizmadia ezen meglátása annyiban kiigazításra szorul, hogy Dékány 1927-ben kifejti társadalmi osztályokról és rétegekről alkotott elméletét is, majd 1931-ben kifejezetten behatóan foglalkozik a dzsentriproblémával is; vö. Hanák: id. mű, 262. o. sk.
  16. Ehhez vö. Bagdi Sára Individuálpszichológia, csoportkohézió és szakszervezetiség: Braun Soma a társadalomlélektanról című tanulmányát a Laokoon.hu-n: https://laokoon.hu/bagdi-sara-individualpszichologia-csoportkohezio-es-szakszervezetiseg-braun-soma-a-tarsadalomlelektanrol/
  17. Id. Pataki Ferenc: A tömegek évszázada. Bevezetés a tömeglélektanba. Budapest, Osiris, 1998, 83. o.

További olvasnivalók

Tömeg 1920/2020

K. Horváth Zsolt: A gyermek, a hisztérikus nő és a despota. Turnowksy Sándor nézetei a tömegről

„Ami Turnowsky beállítódásában előremutató, az a tömeg felfogásának pozitív értékelése, amely minden bizonnyal a két háború közötti munkásmozgalmi tapasztalatokból, valamint a munkások között elvégzett szociográfiai kutatásaiból táplálkozik. Azonban empirikus vizsgálatait nem köti össze társadalomkritikai tevékenységével…” (K. Horváth Zsolt írása)

Elolvasom »
Tömeg 1920/2020

Bagdi Sára: Individuálpszichológia, csoportkohézió és szakszervezetiség. Braun Soma a társadalomlélektanról

„Az individuálpszichológia ilyen, sokszor leegyszerűsítő ráolvasása a szakszervezeti kultúrára – sematikus megoldásai ellenére – jól tükrözi, hogy a magyar szociáldemokrata mozgalmon belül éles törés húzódott a hagyományos szakszervezeti politikák és a reproduktív munkát, valamint nőmunkát tematizáló kezdeményezések között.” (Bagdi Sára írása)

Elolvasom »