K. Horváth Zsolt: A gyermek, a hisztérikus nő és a despota. Turnowksy Sándor nézetei a tömegről

A Marosvásárhelyen született, s ott elhunyt Turnowsky Sándor (1889–1958) jogász, közíró, a Galilei Kör titkára, utóbb praktizáló ügyvéd írásai igazság szerint nem tartoznak a tömeget pertraktáló szakirodalom legfényesebb lapjaira. Jóllehet élete középső szakaszában a budapesti és a berlini egyetemen is jogot tanult, s főként a két háború közötti baloldal egyik legfontosabb lapjában, a Gaál Gábor szerkesztette Korunk ban megjelent írásai széles körű érdeklődésről és tájékozottságról adnak számot, a tömeggel kapcsolatban kialakított nézőpontja nem igazán tudta meghaladni a 19. század végének spekulatív álláspontját a témáról. Az Antidemokrácia című írása például jól ragadja meg a 19. és a 20. századi, demokráciának elkönyvelt képviseleti rendszer közötti különbséget (amennyiben Turnowsky az általános és titkos választójogban látja annak garanciáját, hogy a „demokratikus döntést” ne egy 8-9%-os, az előírt cenzusnak megfelelő kisebbség, hanem a felnőtt állampolgárok összessége hozza meg), ám a tömegdemokráciával kapcsolatban épp ennyire aggályoskodó.

„A kapitalizmus kezdetben ellenségként állt a demokráciával szemben” – fogalmaz Turnowsky –, „de később rájött, hogy egészen jól ki lehet vele jönni. […] A kapitalizmusnak is nyitva volt a szeme s épp úgy hasznosította a maga javára a szociológia leszűrt eredményeit, mint a szocializmus. Különösen a tömeglélektan megállapításaiból, Sighelle és Le Bon tanaiból merített hasznos instrukciókat, hogy miként kell kezelni a demokráciát. Ha Macchiavelli a Hercegnek ajánlotta az uralkodás művészetéről írott könyvét – Gustave Le Bon a demokrata Politikusnak dedikálhatta volna nagyszerű könyvét, a Psychologie des foules-t.”¹

Turnowsky hasonló ambivalenciával beszél a teljes képviseletről, mint tette Ady Endre tizenhét évvel korábban. Ahogy a költő akkor fogalmazott, „követeljük a legteljesebb demokráciát, ordítjuk az általános, titkos és egyenlő választásjog elvét becsületesen, mártírosan, holott századokkal nálunk előbbjáró kultúrtársadalmak eredményei már elvették titokban minden gusztusunkat”.² Ennek okát, mint annyian mások a korszakban, a nép tájékozatlanságában, iskolázatlanságában, következésképpen könnyen befolyásolható voltában találja meg.³ A baj az, állapítja meg, hogy a „tömeg hiszékeny, mint a gyermek, kegyetlen, mint egy hisztérikus nő és felelőtlen, mint egy deszpota. Hogy a tömeg érzéketlen marad minden iránt, ami a legminimálisabb elmélkedést, gondolkodást tételezi fel s hogy nem igazságokkal, hanem megtévesztésekkel mozgósították mindenkor a tömegeket. És hogy a tömegek fékentartásának és irányításának éppúgy megvan a magabiztos metodikája, mint az állatszelidítésnek.” 

Túl azon, hogy a kelet-európai baloldali értelmiség a tömeggel kapcsolatban akkor már évtizedek óta ugyanarra a következtetésre jut, s ehhez még mindig Gustave Le Bon rosszhírű könyvét használja, Turnowsky sajnos gyógyírt sem igazán tud ajánlani. Ennek oka, úgy vélem, éppen az a fajta intellektuális, társadalomtudományos egyhelyben topogás, melyet egy levelében Jászi Oszkár is felrótt.⁴ Utóbbi úgy érzi, hogy a kevés baloldali folyóiratban megjelenő ankét és körkérdés inkább a szimpatizáló értelmiség lelki állapotáról és vágyott ideológiáiról, mintsem a valóságos helyzetről ad számot. A tömeg és természete című írásában ugyan Turnowsky egyre kritikusabb hangot üt meg Gustave Le Bon könyvével szemben, de a tömeg irracionális, állatias ösztönkomplexumként való felfogásával szemben még mindig a meglehetősen spekulatív mélylélektan és az individuálpszichológia ad számára muníciót.⁵

„A felnőttek tömege is csak úgy tudja elviselni megalázott helyzetét” – írja Turnowsky –, „hogy akárcsak a gyermek, kialakít magának egy világnézetet, mely oly magas piedesztálra emeli a leigázókat, elnyomókat, kizsákmányolóikat, hogy azoknak a győztes nemzetnek vagy uralkodó osztálynak engedelmeskedni nem szégyen sőt, sok tekintetben dicsőség számba megy. Simmel finom analízissel mutatja ki, hogy a feltétlen hódolás ideológiáját nem az uralkodó nép alkotja meg, hanem az alávetett nép lelke. Az uralkodó osztályok mindenkor csak felhasználták ezt a magától kialakult lelki állapotot uralmuk megszilárdítására.”⁶ 

Turnowsky tehát a tömeget újfent a gyermek lelkéhez, illetve a neurotikus felnőtthöz hasonlítja, vagyis egyénekhez, ám sajátos kelet-európai értelmiségi létéből fakadóan nem kerül látóterébe a korszak legfontosabb társadalomtudományos újítása, az empirikus alapokon nyugvó kísérleti szociálpszichológia. Ez azért rendkívül lényeges, mert a 19. század végétől egészen a Kurt Lewin nevével fémjelezhető empirikus szociálpszichológiai, illetve a Norbert Eliashoz kötődő szociológiai kutatásokig, a spekulatív (azaz, az ellenőrzésen nyugvó empirikus megközelítést ignoráló) vizsgálatok nem tudták meghaladni az egyén–tömeg dichotómiáját.⁷ Az 1930-as években fogant két teória, Lewin dinamikus személyiségelmélete és Elias konfigurációs elmélete egészen másképpen modellezi a társadalomban élő embert. A társas lény önállóan alig is képzelhető el, hiszen személyisége a körülötte formálódó, őt befolyásoló kiscsoport függvényében jön létre, melynek persze egyszerre maga is alakítója. Az egyén viselkedését tehát alapesetben nem a hiposztazált tömeggel, hanem az őt körülvevő konkrét kiscsoporttal lehet megmagyarázni. Az egyén és a kiscsoport viszonya definíció szerint kölcsönös, nem vezethető vissza csak az egyénre vagy csak a csoportra, egyfajta alkotóelemire redukálhatatlan viszony jellemzi.⁸

Ami Turnowsky beállítódásában előremutató, az a tömeg felfogásának pozitív értékelése, amely minden bizonnyal a két háború közötti munkásmozgalmi tapasztalatokból, valamint a munkások között elvégzett szociográfiai kutatásaiból táplálkozik.⁹ Azonban empirikus vizsgálatait nem köti össze társadalomkritikai tevékenységével, ezért fordulhat elő, hogy az 1920–1930-as évek fordulóján még mindig Le Bon könyvének állításaival hadakozik, s amikor a tömeg és az ennek megfeleltetett nép fogalmának pozitívumait emeli ki, akkor is elsősorban a népművészetre, a népballadákra vagy a népzenére utal.

„Le Bon” – írja Turnowsky – „a tömeg megnyilvánulásainak csak káros, értékeket pusztító hatását látja, de nem tekinti az érem másik oldalát, hogy a tömeglélek is képes nagyszerű alkotásokra. Gondoljunk csak a kollektivitások produktumaira, minő nyelv, népköltészet, népművészet, közmondások stb. – s amire Freud figyelmeztet, hogy egyes gondolkodók, költők mennyi indítékot kapnak a tömegtől, melyben élnek s hogy a zseni csak kifejezője a kollektivitás érzés és gondolatvilágának s így munkatársának tekinthető a tömeg minden egyes alkotó eleme.”¹⁰ 

Meggondolkodtató, hogy noha Turnowsky szociográfiát készít a munkásságról, a műben mindösszesen kétszer fordul elő a „tömeg” kifejezés: akkor is csak úgy, hogy a munkás „ma már tisztában van azzal, hogy izoláltan, egyéni erőfeszítéssel nincs módjában helyzetén javítani s csak a tömeghez tartozás , a tömegben való felolvadás által nyer jelentőséget céltalan élete”.¹¹ Beszél a szervezkedésről és a kollektivitás erejéről, ugyanakkor Braun Róbert nyomán nem lát formatív és emancipatorikus erőt a munkásság saját ellenkultúrájában, mely a későbbi nagy tömegelméletek szerint éppenséggel leválasztja őt a nagyvárosi kispolgári tömegről.¹² Mindemellett a „nép” analógiáját is használja, amennyiben a szociográfia azt teszi az európai népek viszonylatában, mint a – mai szóval – etnológia az ún. természeti népek körében, ugyanakkor nem köti össze a munkásosztály kollektivitását a tömeg produktív – azaz, nem destruktív – erejével, hatóképességével.

Összességében Turnowsky Sándor cikkei, tanulmányai érdekesen variálják a tömeggel kapcsolatos korabeli beállítódásokat. Figyelemre méltó, hogy baloldali beállítottsága ellenére szinte mindvégig Gustave Le Bon könyvéből indul ki, és ugyan bevonja a mélylélektan, valamint az individuálpszichológia fogalmi eszköztárát is, de a korabeli szociológia és szociálpszichológia ismeretének hiányában (Elias, Lewin, Mannheim Károly) nem képes meghaladni az egyén/tömeg hamis dichotómiáját, empirikus vizsgálatai pedig nem hatnak már vissza az 1920-as évekre jócskán meghaladott elméleti premisszáira.

A K 137650 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a KULT_K pályázati program finanszírozásában valósul meg.

1. Turnowsky Sándor: Antidemokrácia. In: Korunk, 1928/12., 53. o.
2. Ady Endre: Két meggyőződésű emberek. In: Nyugat, 1911/15., 248. o. Ld. még Turnowsky Sándor: Választójog és szavazási kényszer. In: Székely Napló, 1912/147., 1–2. o. és uő: A kötelező szavazás. In: Pesti Hírlap, 1913/36., 33–34.
3. Ezt nevezi „agymasszázsnak”, ld. Turnowsky Sándor: A láthatatlan hatalom. In: Korunk, 1929/7–8., 584–585. o.
4. Érdekes, hogy Jászi Oszkár is mintha erre a szellemi egyhelyben topogásra utalna Turnowskyhoz írt levelében; ld. Jászi Oszkár levele Turnowsky Sándorhoz. In: Jászi Oszkár válogatott levelei. Szerk. Litván György – Varga F. János. Budapest, Magvető, 1991, 416–418. o.
5. A legfőbb hivatkozási pont még mindig Sigmund Freud: Tömegpszichológia és én-analízis. Ford. Szalay István. In: uő: Művei. V. kötet: Tömegpszichológia. Társadalomlélektani írások. Szerk. Erős Ferenc. Budapest, Cserépfalvi, 1995, 185–248. o.
6. Turnowsky Sándor: A tömeg és természete. In: Korunk, 1930/1., 1–10. o., itt: 9–10. o.
7. Kurt Lewin: The Dynamic Theory of Personality. Selected Papers. New York – London, McGraw-Hill, 1935; uő: Die Sozialisierung des Taylorsystems. Eine grundsätzliche Untersuchung zur Arbeits- und Berufspsychologie. In: Praktischer Sozialismus, 1920/4., 5–36. o. Vö. Mel van Elteren: Discontinuities in Kurt Lewin’s Psychology of Work. Conceptual and Cultural Shifts between his German and American Research. In: Sociétés contemporaines, 1993/13., 71–93. o.
8. Norbert Elias: Die Gesellschaft der Individuen [1939]. Szerk. Michael Schröter. Frankfurt am Main, Suhrkamp, 1987; Robert Van Krieken: Norbert Elias. London – New York, Routledge, 1998, 13. o. Ld. még Eric Dunning – Jason Hughes: Norbert Elias and Modern Sociology. Knowledge, Interdependence, Power, Process. London – New York, Bloomsbury, 2013, 30. és 215. o.
9. Turnowsky Sándor: Proletársors: adatok a vidéki munkásság életéhez. Összehasonlító szociográfiai tanulmány. Cluj–Kolozsvár, Deutscher Bote Nyomda, 1929.
10. Turnowsky, A tömeg és természete, 3. o.
11. Turnowsky Sándor: Proletársors, 30. o. Vö. Tóth Sándor: Adalékok a szociográfia marxista bírálatának történetéhez. In: Korunk, 1963/8., 1042–1052. o.
12. Siegfried Kracauer: The Salaried Masses. Duty and Distraction in Weimar Germany. Ford. Quintin Hoare. London – New York, Verso, 1998, 88. o. Szemben Braunnal, Kracauer itt különbséget tesz a munkásmozgalmi kultúra révén elkülönített munkásság és a tömegkultúrát fogyasztó kispolgárság között.