A KVÁZI-NYILVÁNOS MÉDIATÉRBEN SZÍNRE VITT PRIVÁT LÉT – AZ EGYÉNI IDENTITÁS ÉS INTIMITÁS ÉN- ÉS KULTÚRTECHNIKÁI AZ 1980-AS ÉVEK VIDEÓAVANTGÁRDJÁBAN ÉS A KORTÁRS KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Keskeny András előadása
Az előadás elhangzott a Magyar Filmtudományi Társaság „Saját bőrében” – Énképek és identitások mozgóképen – A személyes érintettségre alapozott közösségiség/részvételi filmkészítés című konferenciáján 2023. nov. 3-án Egerben. Köszönet a szervezőknek a konferenciáért! A Magyar filmtudományi Társaság honlapja és a konferencia program elérhető itt: https://www.filmtudomanyitarsasag.hu/…
Absztrakt
Ha praxiselméleti szempontból olvassuk Ole Nymoen és Wolfgang M. Schmitt az influenszerekről szóló 2021-es Suhrkamp-bestsellerét, akkor számos bizarr praxisforma leírásával találkozhatunk. A legtöbbjük meghökkentő jellegét az adja, ahogyan összefonódnak bennük a gazdasági, a kulturális és a mediális jellemzők. Ezen praxisformák egyike – és talán szó szerint is legszembetűnőbbike – az influenszerek szűrő és effekt használata. Az a sajátos mód, ahogy a különféle szoftveres szűrőket és vizuális effekteket saját, mediatizált identitásuk megalkotására használják fel. A kortárs médiaantropológiában és kultúratudományokban az ilyen praxisformákat előszerettel nevezik én- és kultúrtechnikáknak (Foucault, Macho). Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon az egyedített filterek és speciális effektek használata vagy épp a ház-, lakás-, szobabejáró YouTube-videók, azaz az algoritmikus, kvázi-nyilvános médiatérben színre vitt egyéni privátlét identitás- és intimitásképző praxisai először az influenszerkultúrával jelentek-e meg? Bódy Gábornak egy 1985-ben a nyugat-berlini DFFB speciáliseffektek workshopján elhangzott gondolata és két, a későbbi német popteoretikus Diedrich Diederichsen nevéhez köthető Infermental videó segítségével amellett kívánok érvelni, hogy a szociálismédia kvázi-nyilvánossága és az ott színre vitt egyedi identitás és intimitás audiovizuális praktikái médiakultúraarcheológiai „mélyidővel” (Zielinski) rendelkeznek, s egyidősek saját keretfeltételeikkel. Ha ez így van, az új fényben világítja meg az művészettörténeti videóavantgárdot is, amennyiben az nem egyszerűen az utolsó 20. századi avantgárd mozgalmak egyike, de – bizonyos korai kultúrtechnikai praxisai révén – egyúttal részese a mai szociálismédia-, ill. influenszerkultúra geneologiájának is.
