loader image

#nekemazesztétika

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons

#nekemazesztétika
Balázs Eszter Anna, a Kolibri kiadó volt főszerkesztője
ELTE BTK esztétika-magyar szak, 1997-2002

Az esztétika a magyar szak mellett olyan hatással volt rám, mint amikor kinyitunk egy ajtót, és annyi minden zúdul be rajta, hogy leomlanak még a falak is. A művek közötti átjárhatóság, a kánonok megkérdőjelezése, az elemzések végtelen játéktere olyan felszabadítóan hatott rám, amiből még a mai napig is töltekezem.
Akkor még nem is sejtettem, hogy gyerekkönyvkiadással fogok foglalkozni, de egy könyv megszületésének és utóéletének komplexitása akkor is lenyűgözött. Balassa Péter, Bacsó Béla, Rényi András, Radnóti Sándor és Poszler György felejthetetlen óráiról a mai napig őrzöm a jegyzeteimet, és Károlyi Csabának köszönhettem a kritikaíró múltamat. Ezekben az években vált meggyőződésemmé, mennyire a részletekben lakozik a minőség. Rájöttem, hogy ha a beszélőt és a befogadót is egyformán szem előtt kell tartani, akkor egy gyerekkönyv épp olyan, sőt, még nagyobb körültekintést követel, mint egy felnőtt könyv: még jobb szöveget, még gondosabb szerkesztést, jó papírt, erős kötészetet, odaillő, de fantáziát felszabadító rajzot és esztétikus tördelést. Egy szép könyv a művészeti nevelés szolgálatában áll az első betűtől az utolsóig! Én ehhez tartom magam azóta is.
Régen sokan kérdezték tőlem, „mire volt jó" az esztétika szak, hiszen nem lehet belőle megélni. Nekem ennél sokkal fontosabbat adott: komplett életszemléletet, múlhatatlan kíváncsiságot, a művészeti ágak közötti átjárás felszabadító érzését és az összefüggésekben való látás igényét. Kell ennél több?
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Balázs Eszter Anna, a Kolibri kiadó volt főszerkesztője 
ELTE BTK esztétika-magyar szak, 1997-2002

Az esztétika a magyar szak mellett olyan hatással volt rám, mint amikor kinyitunk egy ajtót, és annyi minden zúdul be rajta, hogy leomlanak még a falak is. A művek közötti átjárhatóság, a kánonok megkérdőjelezése, az elemzések végtelen játéktere olyan felszabadítóan hatott rám, amiből még a mai napig is töltekezem. 
Akkor még nem is sejtettem, hogy gyerekkönyvkiadással fogok foglalkozni, de egy könyv megszületésének és utóéletének komplexitása akkor is lenyűgözött. Balassa Péter, Bacsó Béla, Rényi András, Radnóti Sándor és Poszler György felejthetetlen óráiról a mai napig őrzöm a jegyzeteimet, és Károlyi Csabának köszönhettem a kritikaíró múltamat. Ezekben az években vált meggyőződésemmé, mennyire a részletekben lakozik a minőség. Rájöttem, hogy ha a beszélőt és a befogadót is egyformán szem előtt kell tartani, akkor egy gyerekkönyv épp olyan, sőt, még nagyobb körültekintést követel, mint egy felnőtt könyv: még jobb szöveget, még gondosabb szerkesztést, jó papírt, erős kötészetet, odaillő, de fantáziát felszabadító rajzot és esztétikus tördelést. Egy szép könyv a művészeti nevelés szolgálatában áll az első betűtől az utolsóig! Én ehhez tartom magam azóta is.
Régen sokan kérdezték tőlem, „mire volt jó az esztétika szak, hiszen nem lehet belőle megélni. Nekem ennél sokkal fontosabbat adott: komplett életszemléletet, múlhatatlan kíváncsiságot, a művészeti ágak közötti átjárás felszabadító érzését és az összefüggésekben való látás igényét. Kell ennél több?

#nekemazesztétika
Pelsőczy Petra
ELTE BTK esztétika szak, 2000-2005

Nekem az esztétika szak: Balassa, Bacsó, Rényi, György Péter, Spiró György, Radnóti Sándor, Poszler és Danto, Hegel és Kierkegaard, kánon és kulturális emlékezet, novellaírás és regényelemzés, ornamentális költői nyelv és Josepf Addison.
Igen, nem csak egy lapon, de egy mondaton belül is, mert ezek a csodálatos emberek, akik ott előadtak és szemináriumokat tartottak, életre keltették a kort és korszellemet, amivel éppen aktuálisan foglalkoztunk. Általuk sétálhattam Kafka szűk folyosóin vagy tapasztaltam meg a romantikus szerelmet Goethe szövegein keresztül, hogy aztán Wagner hallgatása közben elzarándokolhassak Bayreuthba. Segítségükkel teleportálódtam sok más korszakba és politikai-történelmi-esztétikai térbe is.
Különös érzés futott rajtam keresztül, amikor ide jártam. Valami titokzatos hangulat lebegte körül ezt az épületszárnyat (vagy tanszéket). Érezni lehetett a szenvedély és alázat, az elköteleződés és szaktudás felemelő színezetét. A tekintetekből, az ajtórésen kiszivárgó szívarfüst illatából, a halk beszélgetésfoszlányokból, az izgalmas előadások és szemináriumok vicces vagy éppen feszült vagy “feszülten vicces” atmoszférájából.
Néha áthallgattam más szakokra is, de ehhez fogható érzést és energiaszintet sehol nem tapasztaltam. Azt hiszem, mindenki megtalálta itt, amiért jött; engem a régi szupernyolcas és 16-os filmanyagok illetve a VHS-felvételek ragadtak meg, így máris ott találtam magam abban a milliőben, ami végül számomra a legizgalmasabb terep lett: a "fekete dobozos" dokumentumfilmek, illetve a retrospektív-filmanyagok világában.
Ebből következően György Péter kulturális örökséggel foglalkozó szemináriuma inspirálta a szakdolgozatom témáját : hogyan dolgozzuk fel a múlt kollektív történelmi behatásait egy-egy társadalmi vagy művészeti manifesztumban. Milyen eszközeink vannak és miként bánunk ezekkel. Így én kutatási témámnak az eredeti kontextusukból kiragadott és átköltöztetett retrospektív anyagok jelentésváltozatait választottam. A téma miatt diplomamunkámat Bárdos Juditnál védtem meg, de mindaz az öt év és szellemiség kellett hozzá, hogy megszülessen, és ami a legfontosabb, hogy kedvvel készüljön el a szakdolgozatom. Imádtam minden percet és napot, amit az írással, kutatással töltöttem, ugyanúgy, ahogy az előadásokon és szemináriumokon is szerettem jelen lenni. Mert az esztétika szak tanáraitól tanultam meg azt, ami azóta is a legfontosabb vezérfonala az életemnek: csak olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, ami tűzbe hoz, elhivatottságot ad.
És ez a tudás vagy szemléletmód később is, ma is velem maradt, a lényembe olvadt. Amikor fotográfiákat készítettem vagy a dokumentumfilmejimet vágtam, vagy éppen amikor írok vagy „csak” olvasok és befogadok – mindezt egy olyan szűrőn keresztül teszem, amiről pontosan tudom: innen hoztam (kaptam). Ezektől a csodálatos tudósoktól, akik ugyanolyan hittel és elköteleződéssel adták át a tudást, mint ahogy alkottak/dolgoztak saját kutatási területeiken.
BővebbenKevesebbet

7 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Pelsőczy Petra
ELTE BTK esztétika szak, 2000-2005
 
Nekem az esztétika szak: Balassa, Bacsó, Rényi, György Péter, Spiró György,  Radnóti Sándor, Poszler és Danto, Hegel és Kierkegaard, kánon és kulturális emlékezet, novellaírás és regényelemzés, ornamentális költői nyelv és Josepf Addison.
Igen, nem csak egy lapon, de egy mondaton belül is, mert ezek a csodálatos emberek, akik ott előadtak és szemináriumokat tartottak, életre keltették a kort és korszellemet, amivel éppen aktuálisan foglalkoztunk. Általuk sétálhattam Kafka szűk folyosóin vagy tapasztaltam meg a romantikus szerelmet Goethe szövegein keresztül, hogy aztán Wagner hallgatása közben elzarándokolhassak Bayreuthba. Segítségükkel teleportálódtam sok más korszakba és politikai-történelmi-esztétikai térbe is.
Különös érzés futott rajtam keresztül, amikor ide jártam. Valami titokzatos hangulat lebegte körül ezt az épületszárnyat (vagy tanszéket). Érezni lehetett a szenvedély és alázat, az elköteleződés és szaktudás felemelő színezetét. A tekintetekből, az ajtórésen kiszivárgó szívarfüst illatából, a halk beszélgetésfoszlányokból, az izgalmas előadások és szemináriumok vicces vagy éppen feszült vagy “feszülten vicces” atmoszférájából.
Néha áthallgattam más szakokra is, de ehhez fogható érzést és energiaszintet sehol nem tapasztaltam. Azt hiszem, mindenki megtalálta itt, amiért jött; engem a régi szupernyolcas és 16-os filmanyagok illetve a VHS-felvételek ragadtak meg, így máris ott találtam magam abban a milliőben, ami végül számomra a legizgalmasabb terep lett: a fekete dobozos dokumentumfilmek, illetve a  retrospektív-filmanyagok világában.
Ebből következően György Péter kulturális örökséggel foglalkozó szemináriuma inspirálta a szakdolgozatom témáját : hogyan dolgozzuk fel a múlt kollektív történelmi behatásait egy-egy társadalmi vagy művészeti manifesztumban. Milyen eszközeink vannak és miként bánunk ezekkel. Így én kutatási témámnak az eredeti kontextusukból kiragadott és átköltöztetett  retrospektív anyagok jelentésváltozatait választottam. A téma miatt diplomamunkámat Bárdos Juditnál védtem meg, de mindaz az öt év és szellemiség kellett hozzá, hogy megszülessen, és ami a legfontosabb, hogy kedvvel készüljön el a szakdolgozatom. Imádtam minden percet és napot, amit az írással, kutatással töltöttem, ugyanúgy, ahogy az előadásokon és szemináriumokon is szerettem jelen lenni. Mert az esztétika szak tanáraitól tanultam meg azt, ami azóta is a legfontosabb vezérfonala az életemnek: csak olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, ami tűzbe hoz, elhivatottságot ad. 
És ez a tudás vagy szemléletmód később is, ma is velem maradt, a lényembe olvadt. Amikor fotográfiákat készítettem vagy a dokumentumfilmejimet vágtam, vagy éppen amikor írok vagy „csak” olvasok és befogadok – mindezt egy olyan szűrőn keresztül teszem, amiről pontosan tudom: innen hoztam (kaptam). Ezektől a csodálatos tudósoktól, akik ugyanolyan hittel és elköteleződéssel adták át a tudást, mint ahogy alkottak/dolgoztak saját kutatási területeiken.

#nekemazesztétika
Kelevéz Ágnes
irodalomtörténész, muzeológus
1972–1977 francia-magyar szakos
1974-1977 esztétika szakos

1974-ben indult hivatalosan az esztétika szak, mely három éves, úgynevezett C szak volt. Mi voltunk az első évfolyam. Még ma is emlékszem a régi egyetemi épületünk lepukkant folyosójára (vajon most hogy nézhet ki?), ahol eldöntöttem, hogy jelentkezni fogok rá. Az ember próbálkozott, keresgélt, hol lehet a hetvenes évek általában szürke és lapos egyetemi oktatásában inspiráló közegre találni. Itt tanított a fiatal Balassa Péter, vagy a számomra fontossá váló Poszler György, aki az előző évben jelentette meg ideológiailag akkoriban szokatlanul független monográfiáját Szerb Antalról, és akihez esztétikából a Babitsról szóló szakdolgozatomat, majd két évtized múlva PhD disszertációmat írtam. De legalább ennyire fontos volt a csoportunk. Jó csapat voltunk. Nem is a végtelen vitáink miatt, hanem azért, ahogy kialakítottuk belső igényünket az önképzésre. Ezért aztán rendszeresen, változó felállásban, a leglehetetlenebb időpontokban (akár szombat reggel) különböző témájú szemináriumokat tartottunk magunknak. Ebbe az első évfolyamba járt Bacsó Béla is, aki később a tanszék vezetője lett. Aztán nekem másfelé, az irodalomtörténet, a textológia és a muzeológia felé fordult az életem, de arra az alapra, amit az esztétika szak adott, mindig biztosan támaszkodhattam.
BővebbenKevesebbet

7 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Kelevéz Ágnes
irodalomtörténész, muzeológus
1972–1977 francia-magyar szakos
1974-1977 esztétika szakos 

1974-ben indult hivatalosan az esztétika szak, mely három éves, úgynevezett C szak volt. Mi voltunk az első évfolyam. Még ma is emlékszem a régi egyetemi épületünk lepukkant folyosójára (vajon most hogy nézhet ki?), ahol eldöntöttem, hogy jelentkezni fogok rá. Az ember próbálkozott, keresgélt, hol lehet a hetvenes évek általában szürke és lapos egyetemi oktatásában inspiráló közegre találni. Itt tanított a fiatal Balassa Péter, vagy a számomra fontossá váló Poszler György, aki az előző évben jelentette meg ideológiailag akkoriban szokatlanul független monográfiáját Szerb Antalról, és akihez esztétikából a Babitsról szóló szakdolgozatomat, majd két évtized múlva PhD disszertációmat írtam. De legalább ennyire fontos volt a csoportunk. Jó csapat voltunk. Nem is a végtelen vitáink miatt, hanem azért, ahogy kialakítottuk belső igényünket az önképzésre. Ezért aztán rendszeresen, változó felállásban, a leglehetetlenebb időpontokban (akár szombat reggel) különböző témájú szemináriumokat tartottunk magunknak. Ebbe az első évfolyamba járt Bacsó Béla is, aki később a tanszék vezetője lett. Aztán nekem másfelé, az irodalomtörténet, a textológia és a muzeológia felé fordult az életem, de arra az alapra, amit az esztétika szak adott, mindig biztosan támaszkodhattam.

#nekemazesztétika
Mácsai Pál, színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatója
ELTE BTK esztétika, 1998-2001

A színjátszás lélektanáról írtam volna a szakdolgozatomat. Végül nem írtam meg, mert maga a színjátszás (inkább az igazgatás) közbeszólt. De amit tanultam, nélkülözhetetlen: megértettem, milyen keveset is tudok.

Fotó: Dömölky Dániel
BővebbenKevesebbet

7 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Mácsai Pál, színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatója
ELTE BTK esztétika, 1998-2001

A színjátszás lélektanáról írtam volna a szakdolgozatomat. Végül nem írtam meg, mert maga a színjátszás (inkább az igazgatás) közbeszólt. De amit tanultam, nélkülözhetetlen: megértettem, milyen keveset is tudok.

Fotó: Dömölky Dániel
Továbbiak betöltése