loader image

#nekemazesztétika

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons

#nekemazesztétika
Szász Lilla, fotográfus
ELTE esztétika, orosz nyelv és irodalom szak, 1995-2000

A 2000-es évek elején kezdtem el fényképezni, a fényképezés miatt döntöttem úgy, hogy az orosz nyelv és irodalom szak mellé egy olyan szakpárt keresek, ahol fotó- és filmesztétikát hallgathatok. Ugyan később kiderült, hogy fotóesztétikát nem oktattak még akkor a szakon, a filmesztétikában nem csalódtam.
Azért is volt nagy élmény esztétika szakosnak lenni, mert egy olyan nagyon szabad szellemi műhely volt, ahol kezdő bölcsészként, művészként mindenbe belekóstolhattam egy kicsit. Amire mindenképpen megtanított, az a szabad gondolkodás lehetősége, képessége – egy olyan elengedhetetlenül fontos képesség, amit a mai világban minden eszközzel próbálnak velünk elfeledtetni.
Hogy mire emlékszem az esztétika szakról?
Spiró Györggyel Csehovot és Gogolt olvastunk mondatról mondatra. Ugyanitt Spiró György kelet-európai irodalom óráira, ahol teljesen új megvilágításba helyezte az akkor már általam nagyon is ismert mondatokat. Nem felejtem el a szakdolgozat konzultációinkat sem (végül Gogolból írtam a szakdolgozatomat), ahol hihetetlen nyugalommal és odafigyeléssel hallgatta és olvasta végig újra és újra a vázlataimat.
Radnóti Sándor szivarfüstje és örök eleganciája. Szilágyi Ákossal való beszélgetés az Astoria szálló kávézójában. Almási Miklós Hegel szemináriuma, ahol még hozzám is közelebb tudta hozni Hegelt ☺ Rényi András-előadások Rembrandtról. Bárdos Judit filmesztétika órái.
Az esztétika tanszéknak több életreszóló barátságot és kapcsolatot köszönhetek, az itteni élmények a mai napig az elméleti hátteret és a szabadság tapasztalatát adják nekem. Egyike a valódi szellemi műhelyeknek a világon.
BővebbenKevesebbet

3 nappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Szász Lilla, fotográfus
ELTE esztétika, orosz nyelv és irodalom szak, 1995-2000

A 2000-es évek elején kezdtem el fényképezni, a fényképezés miatt döntöttem úgy, hogy az orosz nyelv és irodalom szak mellé egy olyan szakpárt keresek, ahol fotó- és filmesztétikát hallgathatok. Ugyan később kiderült, hogy fotóesztétikát nem oktattak még akkor a szakon, a filmesztétikában nem csalódtam. 
Azért is volt nagy élmény esztétika szakosnak lenni, mert egy olyan nagyon szabad szellemi műhely volt, ahol kezdő bölcsészként, művészként mindenbe belekóstolhattam egy kicsit. Amire mindenképpen megtanított, az a szabad gondolkodás lehetősége, képessége – egy olyan elengedhetetlenül fontos képesség, amit a mai világban minden eszközzel próbálnak velünk elfeledtetni. 
Hogy mire emlékszem az esztétika szakról? 
Spiró Györggyel Csehovot és Gogolt olvastunk mondatról mondatra. Ugyanitt Spiró György kelet-európai irodalom óráira, ahol teljesen új megvilágításba helyezte az akkor már általam nagyon is ismert mondatokat. Nem felejtem el a szakdolgozat konzultációinkat sem (végül Gogolból írtam a szakdolgozatomat), ahol hihetetlen nyugalommal és odafigyeléssel hallgatta és olvasta végig újra és újra a vázlataimat.
Radnóti Sándor szivarfüstje és örök eleganciája. Szilágyi Ákossal való beszélgetés az Astoria szálló kávézójában. Almási Miklós Hegel szemináriuma, ahol még hozzám is közelebb tudta hozni Hegelt ☺ Rényi András-előadások Rembrandtról. Bárdos Judit filmesztétika órái. 
Az esztétika tanszéknak több életreszóló barátságot és kapcsolatot köszönhetek, az itteni élmények a mai napig az elméleti hátteret és a szabadság tapasztalatát adják nekem. Egyike a valódi szellemi műhelyeknek a világon.

Hozzászólás Facebookon

Hi Lilla ! Are you ok? Is this taken here in Portugal? It seems a portuguese street!!

#nekemazesztétika
Mán-Várhegyi Réka, író
ELTE esztétika – szociológia – magyar, 1999-2006

Amíg esztétika szakra jártam, gyakran ábrándoztam róla, hogyan kellene megreformálni az egészet; miközben persze otthon éreztem magam a folyosón, a termekben, az ide járó diákok és az itt tanító tanárok között. Szerettem ide járni, jó volt itt húszévesnek lenni. A tananyag nagy részéből már nem tudnék levizsgázni, viszont a szak szellemisége kétségtelenül nagy hatással volt rám.
BővebbenKevesebbet

1 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Mán-Várhegyi Réka, író
ELTE esztétika – szociológia – magyar, 1999-2006

Amíg esztétika szakra jártam, gyakran ábrándoztam róla, hogyan kellene megreformálni az egészet; miközben persze otthon éreztem magam a folyosón, a termekben, az ide járó diákok és az itt tanító tanárok között. Szerettem ide járni, jó volt itt húszévesnek lenni. A tananyag nagy részéből már nem tudnék levizsgázni, viszont a szak szellemisége kétségtelenül nagy hatással volt rám.

Hozzászólás Facebookon

És vajon hogy kellett volna?

#nekemazesztétika
Komáromi Csaba, muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főosztályvezetője
ELTE esztétika – magyar – összehasonlító irodalomtörténet, 2000-2005

2001 és 2005 között jártam az ELTE esztétika szakára, a tanszék (sőt, talán az egész világ?) egy – legalábbis visszatekintve így tűnik – valóban kivételes és nyugodt időszakában.
Hálás lehetek azért, hogy olyan kivételes gondolkodók óráit látogathattam, mint az azóta már eltávozott Poszler György, Zoltai Dénes vagy Fodor Géza.
Amit leginkább jellemzőnek tartok most az akkori egyetemi légkörre, amelyet egyébként a másik szakomon, a magyaron is tapasztalhattam (e két szakon megszerezhető ismeretanyag egyébként kiválóan kiegészítette és megerősítette egymást), az az oktatók részéről a hallgatókra való kellő odafigyelés, a gondolkodás szabadságának tisztelete, az önállóságra és a kreativitásra való ösztönzés, a kiegyensúlyozottságra törekvő, segítő orientáció. És a nyitottság. Nem volt részem elutasításban, meg nem értettségben és közömbösségben, és azt gondolom, ez a tapasztalat nagyon fontos egy pályakezdő bölcsész életében.
Nagy nosztalgiával gondolok Almási Miklósnak az esztétika tudományába való bevezető kurzusára, Radnóti Sándor műelemzéseire, Bacsó Béla Kafka-olvasataira, Szilágyi Ákos Sorstalanság-elemzésére épp akkor, mikor Kertész megkapta a Nobel-díjat, György Péter médiaesztétikai, Wessely Anna művészetszociológiai nagyelőadásaira, Károlyi Csaba kritika-írás, Rényi András esti táncesztétika-kurzusaira vagy Bárdos Judit filmelőadásaira.
Szeretném hinni, hogy az ott tapasztalt gondolkodás- és közelítésmódok tükröződnek a mindennapi munkámban is akár magukhoz a műtárgyakhoz, akár a kutatókhoz, ügyfelekhez való viszonyulásom tekintetében. Megnyugvással tölt el, hogy a felmérhető valóság alkotásteremtő vonásai megismeréséhez feltétlenül szükséges kíváncsiság alapjait ott és akkor kaptam, még azzal a tudattal is, hogy ezt az „ott és akkor”-t akkor és ott nem volt mindig érzékem megfelelően pozícionálni és tudatossá fejleszteni.
Ami a legbiztosabb, hogy igazán az esztétika szaknak köszönhetem azt az útravalót, hogy a tudás és a fejlődés a megfelelő és értelmes kérdések felvetésénél kezdődik, igyekszem ehhez tartani magam a saját életemben továbbra is.
(fotó Gál Csaba/PIM)
BővebbenKevesebbet

1 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Komáromi Csaba, muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főosztályvezetője
ELTE esztétika – magyar – összehasonlító irodalomtörténet, 2000-2005

2001 és 2005 között jártam az ELTE esztétika szakára, a tanszék (sőt, talán az egész világ?) egy – legalábbis visszatekintve így tűnik – valóban kivételes és nyugodt időszakában.
Hálás lehetek azért, hogy olyan kivételes gondolkodók óráit látogathattam, mint az azóta már eltávozott Poszler György, Zoltai Dénes vagy Fodor Géza. 
Amit leginkább jellemzőnek tartok most az akkori egyetemi légkörre, amelyet egyébként a másik szakomon, a magyaron is tapasztalhattam (e két szakon megszerezhető ismeretanyag egyébként kiválóan kiegészítette és megerősítette egymást), az az oktatók részéről a hallgatókra való kellő odafigyelés, a gondolkodás szabadságának tisztelete, az önállóságra és a kreativitásra való ösztönzés, a kiegyensúlyozottságra törekvő, segítő orientáció. És a nyitottság. Nem volt részem elutasításban, meg nem értettségben és közömbösségben, és azt gondolom, ez a tapasztalat nagyon fontos egy pályakezdő bölcsész életében.
Nagy nosztalgiával gondolok Almási Miklósnak az esztétika tudományába való bevezető kurzusára, Radnóti Sándor műelemzéseire, Bacsó Béla Kafka-olvasataira, Szilágyi Ákos Sorstalanság-elemzésére épp akkor, mikor Kertész megkapta a Nobel-díjat, György Péter médiaesztétikai, Wessely Anna művészetszociológiai nagyelőadásaira, Károlyi Csaba kritika-írás, Rényi András esti táncesztétika-kurzusaira vagy Bárdos Judit filmelőadásaira. 
Szeretném hinni, hogy az ott tapasztalt gondolkodás- és közelítésmódok tükröződnek a mindennapi munkámban is akár magukhoz a műtárgyakhoz, akár a kutatókhoz, ügyfelekhez való viszonyulásom tekintetében. Megnyugvással tölt el, hogy a felmérhető valóság alkotásteremtő vonásai megismeréséhez feltétlenül szükséges kíváncsiság alapjait ott és akkor kaptam, még azzal a tudattal is, hogy ezt az „ott és akkor”-t akkor és ott nem volt mindig érzékem megfelelően pozícionálni és tudatossá fejleszteni.
Ami a legbiztosabb, hogy igazán az esztétika szaknak köszönhetem azt az útravalót, hogy a tudás és a fejlődés a megfelelő és értelmes kérdések felvetésénél kezdődik, igyekszem ehhez tartani magam a saját életemben továbbra is.
(fotó Gál Csaba/PIM)

#nekemazesztétika
Pintér Judit Nóra, egyetemi docens, ELTE PPK
ELTE esztétika BA/MA/PhD, 1999-2012

Amikor az esztétika szakon először Hans-Georg Gadamerről tanultunk, akkor mi hallgatók valamennyien hermeneutákká váltunk. Lenyűgözött a gondolat, hogy egy szöveggel “beszélgetést" folytathatunk. Ahogyan például az is, hogy Emmanuel Lévinas az arc etikájáról beszél. Egyik szellemi extázisból a másikba estünk. A gondolkodás, a megérteni akarás, a szövegben való elmélyedés örömére az esztétika szakon találtam rá.
18 évesen a legjobb, ami szellemileg történhetett velem, hogy az esztétika szakra kerültem. A tanszéken uralkodó légkör szabadsága, a sokszínűség, demokratikus szellemiség, a hallgatók partnerként való kezelése mély hatást gyakorolt rám. A gondolkodásnak egészen új módjai tárultak fel. Az esztétika szakon soha nem éreztem, hogy falakba ütközöm, hogy kimerítek valami tudhatót. Oktatóim elvarázsoltak szellemességükkel, tudásukkal, nyitottságukkal. Az első évben igencsak megszeppentem: a megszerezhető tudás befoghatatlannak tűnt, az összefüggések végtelennek… Hogyan lehet a világnak, mint gigantikus szellemi és művészi építménynek legalább a körvonalait letapogatni? Később pedig, a doktori iskolában, amikor rátaláltam arra, ami igazán érdekelt, témavezetőm, Sajó Sándor fáradhatatlan beszélgetőpartneremmé vált, akitől rengeteget tanultam. Neki és minden tanáromnak ezúttal is köszönöm az ott töltött éveket!
BővebbenKevesebbet

2 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Pintér Judit Nóra, egyetemi docens, ELTE PPK
ELTE esztétika BA/MA/PhD, 1999-2012

Amikor az esztétika szakon először Hans-Georg Gadamerről tanultunk, akkor mi hallgatók valamennyien hermeneutákká váltunk. Lenyűgözött a gondolat, hogy egy szöveggel “beszélgetést folytathatunk. Ahogyan például az is, hogy Emmanuel Lévinas az arc etikájáról beszél. Egyik szellemi extázisból a másikba estünk. A gondolkodás, a megérteni akarás, a szövegben való elmélyedés örömére az esztétika szakon találtam rá.
18 évesen a legjobb, ami szellemileg történhetett velem, hogy az esztétika szakra kerültem. A tanszéken uralkodó légkör szabadsága, a sokszínűség, demokratikus szellemiség, a hallgatók partnerként való kezelése mély hatást gyakorolt rám. A gondolkodásnak egészen új módjai tárultak fel. Az esztétika szakon soha nem éreztem, hogy falakba ütközöm, hogy kimerítek valami tudhatót. Oktatóim elvarázsoltak szellemességükkel, tudásukkal, nyitottságukkal. Az első évben igencsak megszeppentem: a megszerezhető tudás befoghatatlannak tűnt, az összefüggések végtelennek… Hogyan lehet a világnak, mint gigantikus szellemi és művészi építménynek legalább a körvonalait letapogatni? Később pedig, a doktori iskolában, amikor rátaláltam arra, ami igazán érdekelt, témavezetőm, Sajó Sándor fáradhatatlan beszélgetőpartneremmé vált, akitől rengeteget tanultam. Neki és minden tanáromnak ezúttal is köszönöm az ott töltött éveket!

#nekemazesztétika
Gárdos Bálint adjunktus, ELTE BTK, Anglisztika Tanszék
ELTE esztétika – angol, 2000–2006

Nekem az esztétika a szellemi foglalatosság fontosságának evidenciáját jelentette. Bármilyen órára jártam is, soha egy pillanatig sem volt kétséges, hogy amivel éppen foglalkozunk, az konkrétan és kétségkívül a legfontosabb dolog a világon. Például, amikor Spiró György megmutatta, hogy minden egyes szóválasztásnak milyen jelentősége van Shakespeare drámáiban. A kritikai szellem tűzhányószerű fortyogása Harkányi András óráin. Ahogy Szécsényi Endre megmutatta, mennyi gondolkodnivalót ad a természet tapasztalata. Az a cinkos bennfentesség, amivel Poszler György viszonyult a kultúrtörténet óriásaihoz, akikkel – ebben mindennél biztosabb vagyok – rendszeresen együtt kávézott. Az a sóvárgott, elérhetetlen otthonosság, amellyel Fodor Géza kezébe simultak a könyvek.
BővebbenKevesebbet

2 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Gárdos Bálint adjunktus, ELTE BTK, Anglisztika Tanszék
ELTE esztétika – angol, 2000–2006

Nekem az esztétika a szellemi foglalatosság fontosságának evidenciáját jelentette. Bármilyen órára jártam is, soha egy pillanatig sem volt kétséges, hogy amivel éppen foglalkozunk, az konkrétan és kétségkívül a legfontosabb dolog a világon. Például, amikor Spiró György megmutatta, hogy minden egyes szóválasztásnak milyen jelentősége van Shakespeare drámáiban. A kritikai szellem tűzhányószerű fortyogása Harkányi András óráin. Ahogy Szécsényi Endre megmutatta, mennyi gondolkodnivalót ad a természet tapasztalata. Az a cinkos bennfentesség, amivel Poszler György viszonyult a kultúrtörténet óriásaihoz, akikkel – ebben mindennél biztosabb vagyok – rendszeresen együtt kávézott. Az a sóvárgott, elérhetetlen otthonosság, amellyel Fodor Géza kezébe simultak a könyvek.

#nekemazesztétika
Horváth Eszter, egyetemi adjunktus (METU)
esztétika szak: 2000-2004
esztétika doktori program: 2000-2005

Nekem az esztétika: figyelem, lendület, izgalom, jelenlét, nyitottság, inspiráció – ahol minden gesztus, minden szó számít, minden fontos, sőt érdekes, minden kérdés megmozgat benned valamit. Ahol még a közhely is jelentéshordozó – hiszen nincs téma, ami ne mutatná meg rejtett zugait és rejtelmeit az arra nyitott érdeklődőnek.
A félévente esedékes kín: hogyan állítsam össze az órarendem, hogy minden beleférjen, ami érdekel??
Az első hely volt tanulmányaim során, ahol valóban „kortárs” gondolkodással találkoztam: minden kérdés, minden probléma aktuális, az előadó olyan témát feszeget, ami épp őt magát feszegeti, ami nem hagyja nyugodni, a hallgatói a probléma kibontakozásának, a lehetséges válaszok megszületésének aktív tanúi. Ott született a gondolat, a szemünk előtt, a fülünk hallatára. Ritka csoda: később a doktori éveim alatt találkoztam hasonlóval, Hélène Cixous, Jacques Derrida párizsi szemináriumain, a Collège International de la Philosophie óráin, Jean-Luc Nancy egy szicíliai workshopján (olajfák és kabócák, természetesen, és egy maréknyi filozófusjelölt a Mester körül, elmélkedvén). Szóval ritka adomány, bárhogy is vesszük… ritka, de annál erőteljesebb élmény. Meghatározó élettapasztalat – nekem ez volt, és ez maradt az esztétika szak.
A Metropolitan Egyetem oktatója vagyok, hallgatóim a legkülönbözőbb művészeti ágak képviselői, alkotó emberek – ha belegondolok, egyetlen szakmai célom van: megidézni az esztétika szak inspiratív légkörét a kurzusaimon, továbbvinni a nyitottságnak, elevenségnek, a gondolatébresztő aktualitásnak azt a szellemiségét: a METU alkotói légkörével elegyítve… létrejöhetne valami csoda…
BővebbenKevesebbet

2 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Horváth Eszter, egyetemi adjunktus (METU)
esztétika szak: 2000-2004
esztétika doktori program: 2000-2005

Nekem az esztétika: figyelem, lendület, izgalom, jelenlét, nyitottság, inspiráció  – ahol minden gesztus, minden szó számít, minden fontos, sőt érdekes, minden kérdés megmozgat benned valamit. Ahol még a közhely is jelentéshordozó – hiszen nincs téma, ami ne mutatná meg rejtett zugait és rejtelmeit az arra nyitott érdeklődőnek.
A félévente esedékes kín: hogyan állítsam össze az órarendem, hogy minden beleférjen, ami érdekel?? 
Az első hely volt tanulmányaim során, ahol valóban „kortárs” gondolkodással találkoztam: minden kérdés, minden probléma aktuális, az előadó olyan témát feszeget, ami épp őt magát feszegeti, ami nem hagyja nyugodni, a hallgatói a probléma kibontakozásának, a lehetséges válaszok megszületésének aktív tanúi. Ott született a gondolat, a szemünk előtt, a fülünk hallatára. Ritka csoda: később a doktori éveim alatt találkoztam hasonlóval, Hélène Cixous, Jacques Derrida párizsi szemináriumain, a Collège International de la Philosophie óráin, Jean-Luc Nancy egy szicíliai workshopján (olajfák és kabócák, természetesen, és egy maréknyi filozófusjelölt a Mester körül, elmélkedvén). Szóval ritka adomány, bárhogy is vesszük… ritka, de annál erőteljesebb élmény. Meghatározó élettapasztalat – nekem ez volt, és ez maradt az esztétika szak.
A Metropolitan Egyetem oktatója vagyok, hallgatóim a legkülönbözőbb művészeti ágak képviselői, alkotó emberek – ha belegondolok, egyetlen szakmai célom van: megidézni az esztétika szak inspiratív légkörét a kurzusaimon, továbbvinni a nyitottságnak, elevenségnek, a gondolatébresztő aktualitásnak azt a szellemiségét: a METU alkotói légkörével elegyítve… létrejöhetne valami csoda…

#nekemazesztétika
Vaderna Gábor, irodalomtörténész, egyetemi oktató, ELTE BTK
ELTE magyar nyelv és irodalom – összehasonlító irodalomtudomány – esztétika, 1998-2004

Eredetileg azért jelentkeztem az esztétika szakra, mert el akartam olvasni Az ítélőerő kritikáját. Magamat rávenni lehetetlen volt, így gondoltam, elmegyek arra a szakra, ahol ez kötelező olvasmány lesz. Láttam, hogy Kant mellett lesz Hegel meg Schelling is, úgyhogy minden rendben. Aztán már a szóbeli felvételin belefutottam abba, hogy két szakállas és egy nem szakállas embernek azt mondtam, hogy szerintem a Mozart-operák rosszak. Szenvedélyesen érveltem, természetesen nem értettem hozzá, volt jóindulatú fejcsóválás. Majd megtudom, hogy miért tévedek, mondták. Utóbb kiderült, hogy az egyik szakállas ember Fodor Géza volt, aki könyvet is írt a témában, a nyári szünetben el is olvastam A Mozart-opera világképét. Nem is értettem, hogy miért vettek fel. Az esztétika szakon aztán volt minden, Mozart is, Kant is, mindenféle művészetek, és jóval többet kaptam, mint amiért odamentem. Meg lehetett itt tanulni a művészet szenvedélyes szeretetét, hogy miként lehet odafordulni egy műalkotáshoz, hogy miként lehet a zsigeri tapasztalatainkat értelmezéssé formálni és miként lehet beszélgetni a művészetről. Persze soha nem mertem megmondani Fodor Gézának, hogy jártam vele, biztos el is felejtette. Pedig itt a tévedés elismerésének a boldogságát is meg lehetett tanulni. A Mozart-operák jók.
BővebbenKevesebbet

2 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Vaderna Gábor, irodalomtörténész, egyetemi oktató, ELTE BTK
ELTE magyar nyelv és irodalom – összehasonlító irodalomtudomány – esztétika, 1998-2004

Eredetileg azért jelentkeztem az esztétika szakra, mert el akartam olvasni Az ítélőerő kritikáját. Magamat rávenni lehetetlen volt, így gondoltam, elmegyek arra a szakra, ahol ez kötelező olvasmány lesz. Láttam, hogy Kant mellett lesz Hegel meg Schelling is, úgyhogy minden rendben. Aztán már a szóbeli felvételin belefutottam abba, hogy két szakállas és egy nem szakállas embernek azt mondtam, hogy szerintem a Mozart-operák rosszak. Szenvedélyesen érveltem, természetesen nem értettem hozzá, volt jóindulatú fejcsóválás. Majd megtudom, hogy miért tévedek, mondták. Utóbb kiderült, hogy az egyik szakállas ember Fodor Géza volt, aki könyvet is írt a témában, a nyári szünetben el is olvastam A Mozart-opera világképét. Nem is értettem, hogy miért vettek fel. Az esztétika szakon aztán volt minden, Mozart is, Kant is, mindenféle művészetek, és jóval többet kaptam, mint amiért odamentem. Meg lehetett itt tanulni a művészet szenvedélyes szeretetét, hogy miként lehet odafordulni egy műalkotáshoz, hogy miként lehet a zsigeri tapasztalatainkat értelmezéssé formálni és miként lehet beszélgetni a művészetről. Persze soha nem mertem megmondani Fodor Gézának, hogy jártam vele, biztos el is felejtette. Pedig itt a tévedés elismerésének a boldogságát is meg lehetett tanulni. A Mozart-operák jók.

#nekemazesztétika
Csutak Gabi, író
ELTE esztétika 2000 -2003

Az esztétika szak volt számomra az a közeg, ahol kinyílt a világ: lehetőséget kaptam arra, hogy feltérképezzem a különböző művészeti ágakkal való foglalkozás lehetőségeit, hogy végül megtaláljam a saját utamat.
Meghatározó élmény volt, hogy Balassa Péter tanított meg Esterházyt olvasni, Spiró György Csehovot és Shakespeare-t, Bacsó Béla pedig Heideggert. Károlyi Csaba szemináriumán frissen megjelent köteteken gyakoroltuk a kritikaírást. Szilágyi Ákos hatására hol Tarkovszkij érdekelt szenvedélyesen, hol az ikonfestészet, hol pedig Térey János Paulusa. Rényi András művészettörténet előadásai alatt megállt az idő, György Péter órái után összeveszésig fajuló vitákba bonyolódtunk, hogy aztán Radnóti Sándor megnyugtató aurájában nyerjük vissza egyensúlyunkat.
Ennek a sokszínű szellemi műhelynek köszönhetem, hogy megtanultam önállóan gondolkodni és kifejteni a véleményem. Íróként és kulturális újságíróként a mai napig hasznosítom mindazt, amit az esztétika tanszéktől kaptam.
(fotó: Szőcs Petra)
BővebbenKevesebbet

3 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Csutak Gabi, író 
ELTE esztétika 2000 -2003

Az esztétika szak volt számomra az a közeg, ahol kinyílt a világ: lehetőséget kaptam arra, hogy feltérképezzem a különböző művészeti ágakkal való foglalkozás lehetőségeit, hogy végül megtaláljam a saját utamat. 
Meghatározó élmény volt, hogy Balassa Péter tanított meg Esterházyt olvasni, Spiró György Csehovot és Shakespeare-t, Bacsó Béla pedig Heideggert. Károlyi Csaba szemináriumán frissen megjelent köteteken gyakoroltuk a kritikaírást. Szilágyi Ákos hatására hol Tarkovszkij érdekelt szenvedélyesen, hol az ikonfestészet, hol pedig Térey János Paulusa. Rényi András művészettörténet előadásai alatt megállt az idő, György Péter órái után összeveszésig fajuló vitákba bonyolódtunk, hogy aztán Radnóti Sándor megnyugtató aurájában nyerjük vissza egyensúlyunkat. 
Ennek a sokszínű szellemi műhelynek köszönhetem, hogy megtanultam önállóan gondolkodni és kifejteni a véleményem. Íróként és kulturális újságíróként a mai napig hasznosítom mindazt, amit az esztétika tanszéktől kaptam.
(fotó: Szőcs Petra)

#nekemazesztétika
Elkészült az első tablónk, de már most sem fért rá mindenki, úgyhogy készül a következő!
Boldog húsvéti ünnepeket! 🙂
BővebbenKevesebbet

3 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Elkészült az első tablónk, de már most sem fért rá mindenki, úgyhogy készül a következő! 
Boldog húsvéti ünnepeket! :)

#nekemazesztétika
Kézdy Luca, jazz zenész, zeneszerző
ELTE esztétika, (filozófia) 2000-2006

Sokan megjegyezték már a velem készített interjúk során, hogy a pályámat milyen sok vargabetű előzte meg. Talán igazuk van, de úgy érzem, hogy minden egyes mozzanat számít a jelen formálásában. Ezen a kanyargós úton az esztétika (és filozófia) szakon töltött éveim nagyon meghatározóak voltak. Alapvetően "zenésznek készültem", előbb tudtam szolmizálni, mint beszélni, aztán a konzi helyett a győri Révai matematika-fizika tagozatára mentem, mert kiváncsi voltam kb. mindenre, a zenén kívül is. A gimi végére viszont láttam, hogy mégis a művészetekkel szeretnék foglalkozni, s ha már gyakorló zenész nem lehetek – akkor ezt gondoltam -, az elméleti oldalukról szeretnék a közelükbe kerülni. Így jelentkeztem az esztétika szakra, majd egy évvel később a filozófia szakot is felvettem, amit végül nem fejeztem be.
A tanári karral való legelső találkozás alkalmával közölte Radnóti Sándor, hogy ez a szak nem ad semmilyen konkrét pályát, kulcsot, szakmát a hallgatók kezébe, így mindannyiunknak kreatívan és szabadon érdemes felhasználni az itt elénk tárt tudást. Ennek szellemében bizonyos értelemben legszabadabb és legmozgalmasabb éveim következtek. Remek és inspráló volt az itt tanító nagy és átfogó tudással rendelkező gondolkodókat személyes közelségből hallgatni, akár párbeszédet folytatni, együtt gondolkodni velük, és megtanulni, hogy hogyan és miért jó termékeny vitákat folytatni, hogy az ellentétes vélemények sokszor értékesebbek az azonosaknál, és az egyik legjobb dolog a békés "egyetnemértés". 🙂
Érdekes módon Szilágyi Ákos ornamentális költői nyelvről tartott kurzusa formálta legmeghatározóbban a zenéről való gondolkodásomat, de nyilván szinte minden előadás és olvasmány alakította azt, ahogy jelenleg a zenével foglalkozom. Mindeközben megalakult első zenekarom a Trio Ornamens, egy igazi bölcsésztrió Oravecz Péterrel és Kovács Ferenccel. Nagyon bátrak voltunk és sokat koncerteztünk már akkor, néha egybekötve ezeket az alkalmakat tematikus kiállításokkal és előadásokkal, ha jól emlékszem, Szilágyi Ákos, Mérő László és Csányi Vilmos is a vendégünk volt egyszer az akkor még működő Benczúr Házban.
Az egyetemen átélt szabad gondolkodás és általában vett egyetemi élettel járó szabadság teret adott arra, hogy rájöhessek, milyen formában közelítsem meg a zenét, rájöhettem, inkább vagyok gyakorlati, mint elméleti alkat. Az esztétika szak alatt, miatt lettem zenész, úgy és olyan formában, ahogy nekem azzá kellett válnom.
BővebbenKevesebbet

3 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Kézdy Luca, jazz zenész, zeneszerző 
ELTE esztétika, (filozófia) 2000-2006  

Sokan megjegyezték már a velem készített interjúk során, hogy a pályámat milyen sok vargabetű előzte meg. Talán igazuk van, de úgy érzem, hogy minden egyes mozzanat számít a jelen formálásában. Ezen a kanyargós úton az esztétika (és filozófia) szakon töltött éveim nagyon meghatározóak voltak. Alapvetően zenésznek készültem, előbb tudtam szolmizálni, mint beszélni, aztán a konzi helyett a győri Révai matematika-fizika tagozatára mentem, mert kiváncsi voltam kb. mindenre, a zenén kívül is. A gimi végére viszont láttam, hogy mégis a művészetekkel szeretnék foglalkozni, s ha már gyakorló zenész nem lehetek - akkor ezt gondoltam -, az elméleti oldalukról szeretnék a közelükbe kerülni. Így jelentkeztem az esztétika szakra, majd egy évvel később a filozófia szakot is felvettem, amit végül nem fejeztem be. 
A tanári karral való legelső találkozás alkalmával közölte Radnóti Sándor, hogy ez a szak nem ad semmilyen konkrét pályát, kulcsot, szakmát a hallgatók kezébe, így mindannyiunknak kreatívan és szabadon érdemes felhasználni az itt elénk tárt tudást. Ennek szellemében bizonyos értelemben legszabadabb és legmozgalmasabb éveim következtek. Remek és inspráló volt az itt tanító nagy és átfogó tudással rendelkező gondolkodókat személyes közelségből hallgatni, akár párbeszédet folytatni, együtt gondolkodni velük, és megtanulni, hogy hogyan és miért jó termékeny vitákat folytatni, hogy az ellentétes vélemények sokszor értékesebbek az azonosaknál, és az egyik legjobb dolog a békés egyetnemértés. :) 
Érdekes módon Szilágyi Ákos ornamentális költői nyelvről tartott kurzusa formálta legmeghatározóbban a zenéről való gondolkodásomat, de nyilván szinte minden előadás és olvasmány alakította azt, ahogy jelenleg a zenével foglalkozom. Mindeközben megalakult első zenekarom a Trio Ornamens, egy igazi bölcsésztrió Oravecz Péterrel és Kovács Ferenccel. Nagyon bátrak voltunk és sokat koncerteztünk már akkor, néha egybekötve ezeket az alkalmakat tematikus kiállításokkal és előadásokkal, ha jól emlékszem, Szilágyi Ákos, Mérő László és Csányi Vilmos is a vendégünk volt egyszer az akkor még működő Benczúr Házban. 
Az egyetemen átélt szabad gondolkodás és általában vett egyetemi élettel járó szabadság teret adott arra, hogy rájöhessek, milyen formában közelítsem meg a zenét, rájöhettem, inkább vagyok gyakorlati, mint elméleti alkat. Az esztétika szak alatt, miatt lettem zenész, úgy és olyan formában, ahogy nekem azzá kellett válnom.

#nekemazesztétika
Cseh Dávid, színházi dramaturg, doktorjelölt
2006-2019: esztétika BA/MA/PhD

Nekem az esztétika szak egyet jelent a szabadsággal és az ottani inspiratív, kíváncsi és támogató légkörrel. Bár az első éveim a szakon igencsak kalandosak voltak – mi voltunk a legelső adag szabad bölcsész, így együtt tanultuk a rendszert az oktatókkal és az intézménnyel –, a tanszék nagyon rugalmas volt, ezért volt időm végiggondolni, hogy pontosan mire szeretnék fókuszálni a későbbiekben.

Az itt tanultakat a színházi dramaturgi munkám során is tudtam már kamatoztatni – különös tekintettel a színházi kurzusokra és a műelemzésre –, és később nem volt kérdés számomra, hogy ide fogok visszatérni elvégezni a doktorit is. PhD tanulmányaim részeként pedig több kurzust is vezethettem a tanszéken, ami külön öröm volt. A kisebb-nagyobb kihagyásokkal itt töltött közel tizenöt év meghatározó volt a számomra, ezért az Esztétika Tanszéket tartom szellemi otthonomnak.
BővebbenKevesebbet

3 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Cseh Dávid, színházi dramaturg, doktorjelölt
2006-2019: esztétika BA/MA/PhD

Nekem az esztétika szak egyet jelent a szabadsággal és az ottani inspiratív, kíváncsi és támogató légkörrel. Bár az első éveim a szakon igencsak kalandosak voltak – mi voltunk a legelső adag szabad bölcsész, így együtt tanultuk a rendszert az oktatókkal és az intézménnyel –, a tanszék nagyon rugalmas volt, ezért volt időm végiggondolni, hogy pontosan mire szeretnék fókuszálni a későbbiekben.

Az itt tanultakat a színházi dramaturgi munkám során is tudtam már kamatoztatni – különös tekintettel a színházi kurzusokra és a műelemzésre –, és később nem volt kérdés számomra, hogy ide fogok visszatérni elvégezni a doktorit is. PhD tanulmányaim részeként pedig több kurzust is vezethettem a tanszéken, ami külön öröm volt. A kisebb-nagyobb kihagyásokkal itt töltött közel tizenöt év meghatározó volt a számomra, ezért az Esztétika Tanszéket tartom szellemi otthonomnak.

#nekemazesztétika
Simor Ágnes, kulturális menedzser, újcirkuszi rendező, előadóművész, drámapedagógus
ELTE esztétika, 2000-2005

2005-ben végeztem az esztétika szakon. Nekem ez volt az a szak, ahol tényleg szinte mindenkinek imádtam az óráira járni, mert úgy éreztem, olyan tudós emberek adják át szaktudásukat, akik nem csupán hihetetlen egyéniségek, hanem valódi átadásra is képesek! De, azt hiszem, számomra Poszler György volt, akire valóban csodaként tekintettem, egyszerűen lenyűgözött, ahogyan a művészetelmélet lényegi kérdéseibe és rendszerező struktúráiba beavatott minket.
Az esztétika szakot magát azért választottam, mert az érdekelt a különböző művészeti ágak összekapcsolása. Viszont egyértelműen magával ragadott, hogyan lehet alkotást értelmezni a részleteknek, az adott kor filozófiájának és a későbbi társadalmi reflexióknak együttes tükrében. De legalább ilyen izgalmassá váltak esztétika szakon azok a számomra unalmas tanórák, melyek alatt Polyák Levente (mára urbanista,kutató) évfolyamtársammal sutyorogva olyan saját ötleteket találtunk ki, hogy milyen újszerű utcai alkotóművészetet hozzunk létre, vagy hogy a képzőművészeti, iparművészeti egyetemistákkal és táncművészetisekkel összekapcsolódva milyen összművészeti alkotást teremtsünk, amiket aztán sorra létre is hoztunk.
Az esztétika szakos szakdolgozat védésem előtti éjszakán pedig már meg is nyitottuk az akkor Tűzoltó utcai Tűzraktár összművészeti központját, ami aztán a következő 7 évem kulturális menedzseri munkáját meghatározta. A megnyitón közel 2000 ember és a Krétakör színész zenekar feje fölött létrejött összművészeti vízió mindeközben életem első légtánc előadása volt. Másnap öröm volt besétálni a "Haláltáncokról" szóló szakdolgozatom védésére, hogy aztán és azóta is elméletben és gyakorlatban is űzhessem a határokon való táncolás játékát.
BővebbenKevesebbet

3 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Simor Ágnes, kulturális menedzser, újcirkuszi rendező, előadóművész, drámapedagógus
ELTE esztétika, 2000-2005

2005-ben végeztem az esztétika szakon. Nekem ez volt az a szak, ahol tényleg szinte mindenkinek imádtam az óráira járni, mert úgy éreztem, olyan tudós emberek adják át szaktudásukat, akik nem csupán hihetetlen egyéniségek, hanem valódi átadásra is képesek! De, azt hiszem, számomra Poszler György volt, akire valóban csodaként tekintettem, egyszerűen lenyűgözött, ahogyan a művészetelmélet lényegi kérdéseibe és rendszerező struktúráiba beavatott minket. 
Az esztétika szakot magát azért választottam, mert az érdekelt a különböző művészeti ágak összekapcsolása. Viszont egyértelműen magával ragadott, hogyan lehet alkotást értelmezni a részleteknek, az adott kor filozófiájának és a későbbi társadalmi reflexióknak együttes tükrében. De legalább ilyen izgalmassá váltak esztétika szakon azok a számomra unalmas tanórák, melyek alatt Polyák Levente (mára urbanista,kutató) évfolyamtársammal sutyorogva olyan saját ötleteket találtunk ki, hogy milyen újszerű utcai alkotóművészetet hozzunk létre, vagy hogy a képzőművészeti, iparművészeti egyetemistákkal és táncművészetisekkel összekapcsolódva milyen összművészeti alkotást teremtsünk, amiket aztán sorra létre is hoztunk.
Az esztétika szakos  szakdolgozat védésem előtti éjszakán pedig már meg is nyitottuk az akkor Tűzoltó utcai Tűzraktár összművészeti központját, ami aztán a következő 7 évem kulturális menedzseri  munkáját meghatározta. A megnyitón közel 2000 ember és a Krétakör színész zenekar feje fölött létrejött összművészeti vízió mindeközben életem első légtánc előadása volt. Másnap öröm volt besétálni a Haláltáncokról szóló szakdolgozatom védésére, hogy aztán és azóta is  elméletben és gyakorlatban is űzhessem a határokon való táncolás játékát.

Hozzászólás Facebookon

Muchas Felicidades Agi. Un abrazo fraterno desde La Habana

#nekemazesztétika
Háy János, író
ELTE esztétika, 1988-1991

Filozófiára akartam jelentkezni, de túl sok volt a marxista tantárgy, s én akkor már egy főiskolányi marxizmuson túl voltam. C szak volt, három év, és jófej tanárok oktattak. Voltak asszociatív csapongók, s voltak módszeresek, s voltak olyanok, mint Vidrányi Kati, aki a kettő között ingázott. Barna jersey-nadrág, műszálas felső, pattogtatós nejlontatyó, benne mezítlábas cigi és ludasmatyi. Ókeresztény esztétikát tanított. Fejből idézte, amit kellett, s közben áradt belőle az autonómia és a szabadság. A diákok kicsit gőgösnek látszottak, ez olyan kivételezett szaknak számított. Úgy emlékszem, mindenki feketébe volt öltözve, ez vicces volt, meg lógatta a fejét, mint az öngyilkossággal kacérkodó kamaszok. Én kicsit kívül voltam, már dolgoztam, meg volt két gyerekem, nem voltam része az egyetemi mozgásnak. Rendszerezett tudást akartam és kaptam is.
Néhány évig nem tudtam úgy beszélni, hogy ne idézzek, utaljak valamely olvasmányomra, tulajdonképpen felfüggesztődött a saját gondolkodás. Idő kellett, hogy leülepedjenek és helyükre kerüljenek a dolgok, s hogy kiderüljön, mégiscsak gondolkodni tanultam.
BővebbenKevesebbet

3 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Háy János, író
ELTE esztétika, 1988-1991 

Filozófiára akartam jelentkezni, de túl sok volt a marxista tantárgy, s én akkor már egy főiskolányi marxizmuson túl voltam. C szak volt, három év, és jófej tanárok oktattak. Voltak asszociatív csapongók, s voltak módszeresek, s voltak olyanok, mint Vidrányi Kati, aki a kettő között ingázott. Barna jersey-nadrág, műszálas felső, pattogtatós nejlontatyó, benne mezítlábas cigi és ludasmatyi. Ókeresztény esztétikát tanított. Fejből idézte, amit kellett, s közben áradt belőle az autonómia és a szabadság. A diákok kicsit gőgösnek látszottak, ez olyan kivételezett szaknak számított. Úgy emlékszem, mindenki feketébe volt öltözve, ez vicces volt, meg lógatta a fejét, mint az öngyilkossággal kacérkodó kamaszok. Én kicsit kívül voltam, már dolgoztam, meg volt két gyerekem, nem voltam része az egyetemi mozgásnak. Rendszerezett tudást akartam és kaptam is. 
Néhány évig nem tudtam úgy beszélni, hogy ne idézzek, utaljak valamely olvasmányomra, tulajdonképpen felfüggesztődött a saját gondolkodás. Idő kellett, hogy leülepedjenek és helyükre kerüljenek a dolgok, s hogy kiderüljön, mégiscsak gondolkodni tanultam.

#nekemazesztétika
Sonnevend Júlia (Associate Professor with tenure, The New School for Social Research, New York)
ELTE, esztétika – német – jog, 1998-2004

Mire emlékszem az esztétika szakról? Spiró Györggyel Csehov-drámákat olvasni mondatról mondatra. Egy „hátborzongató” félév Thomas Mann Doktor Faustus-ával Zoltai Dénes interpretációjában. Radnóti Sándor szivarfüstje a folyosón, ami jelezte, most bekopogtathatunk hozzá! Szilágyi Ákos egy teljes féléven át csak az angyalokról mesélt. Almási Miklós óriási mosolya és felszabadult érdeklődése a kortárs kultúra legvadabb formái iránt. Poszler György (alias „teknős”) híres “Bevezetés az Esztétikába” előadása, amire anyukám is gyakran beült – szinte minden óra így kezdődött: „kollégák, ez nem strandolvasmány!” Éjszakába nyúló Rényi András-előadások Rembrandtról, Bacsó Béla gyöngéd figyelme, György Péterrel egy hosszú beszélgetés arról, hogy miért nincs ablak a plázákban, majd sok további mentori beszélgetés a nemzetközi egyetemi karrier szükséges állomásairól. Egyszer a tanszék buszt is bérelt, és több napig a Berlin Biennalén lógtunk a professzorainkkal… Az esztétika-média-film tanszék hosszú, szűk, kopott folyosója mindig tele volt barátokkal, órák hosszat töprengtünk Fuchs Péterrel, Metzinger Andrással, Ragó Anettel, Morcz Fruzsinával és még sokakkal, arra vágyva, hogy a beszélgetéseink egyszerre alakítsanak a világon és értelmezzék azt.
Az esztétika tanszéknak több életreszóló barátságot és mentori kapcsolatot köszönhetek, jórészt az itteni élmények inspiráltak arra, hogy később a Yale Egyetemen szerezzek mesterfokozatot, majd a Columbia Egyetemen doktoráljak.
Egyike a valódi szellemi műhelyeknek a világon.
BővebbenKevesebbet

3 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Sonnevend Júlia (Associate Professor with tenure, The New School for Social Research, New York)
ELTE, esztétika – német – jog, 1998-2004

Mire emlékszem az esztétika szakról? Spiró Györggyel Csehov-drámákat olvasni mondatról mondatra. Egy „hátborzongató” félév Thomas Mann Doktor Faustus-ával Zoltai Dénes interpretációjában. Radnóti Sándor szivarfüstje a folyosón, ami jelezte, most bekopogtathatunk hozzá! Szilágyi Ákos egy teljes féléven át csak az  angyalokról mesélt. Almási Miklós óriási mosolya és felszabadult érdeklődése a kortárs kultúra legvadabb formái iránt. Poszler György (alias „teknős”) híres “Bevezetés az Esztétikába” előadása, amire anyukám is gyakran beült – szinte minden óra így kezdődött: „kollégák, ez nem strandolvasmány!” Éjszakába nyúló Rényi András-előadások Rembrandtról, Bacsó Béla gyöngéd figyelme, György Péterrel egy hosszú beszélgetés arról, hogy miért nincs ablak a plázákban, majd sok további mentori beszélgetés a nemzetközi egyetemi karrier szükséges állomásairól. Egyszer a tanszék buszt is bérelt, és több napig a Berlin Biennalén lógtunk a professzorainkkal… Az esztétika-média-film tanszék hosszú, szűk, kopott folyosója mindig tele volt barátokkal, órák hosszat töprengtünk Fuchs Péterrel, Metzinger Andrással, Ragó Anettel, Morcz Fruzsinával és még sokakkal, arra vágyva, hogy a beszélgetéseink egyszerre alakítsanak a világon és értelmezzék azt. 
Az esztétika tanszéknak több életreszóló barátságot és mentori kapcsolatot köszönhetek, jórészt az itteni élmények inspiráltak arra, hogy később a Yale Egyetemen szerezzek mesterfokozatot, majd a Columbia Egyetemen doktoráljak.
Egyike a valódi szellemi műhelyeknek a világon.

Hozzászólás Facebookon

Megrohant megannyi emlék <3

#nekemazesztétika
Gerőcs Péter, író
ELTE BTK esztétika-magyar szak, 2005-2010

2005-től jártam az esztétika szakra, még a régi, 5 éves képzésben. A másik szakom a magyar volt. Ezeket főként a személyes élmény alapú összehasonlításban tudom megmutatni. Minthogy 13 éves koromtól írói pályára készülök, és a tanulmányaimat is mindig ennek rendeltem alá, számomra az elsődleges stúdiumot az irodalom jelentette, az esztétika ehhez képest egy érdekes kiegészítésnek, kalandtúrának vagy "játszó-térnek" ígérkezett. Csakhogy a magyar szak – talán méreténél fogva – nagyon hamar arctalanná vált, azon kívül sok tekintetben rugalmatlan is volt (ezt én így most teljes mellszélességgel vállalom), míg az esztétika tanszék folyosóin mindig olyan ismerősökbe botlott az ember, akikkel muszáj volt legalább két szót váltania. Ideértve a tanárokat is. Itt a tanulást a beszélgetések, a közös gondolkodás jelentette. Radnóti tanár úr, szobájában szivarfüstbe burkolózva érdeklődött az olvasmányélményünk felől. Bacsó tanár úr pipát szürcsölgetve kérdezett minket a közösen olvasott filozófiai opuszról. Ha jól emlékszem, közben Mozart szólt. Fodor Gézával Csehovot elemeztünk; ő csak keretet adott a megállapításainknak, az interpretációs munkát mi végeztük el. Spiró segített élő párbeszédet kialakítani Shakespeare-rel. Rényi szenvedélyes elemzései adtak szemet a képzőművészethez. Sokakat lehetne még említeni. A válogatásom igazságtalan, de ennyiben az emlékezet szabálytalansága is az. Tehát végül ez a játszótér lett a meghatározóbb. Olyannyira, hogy aztán itt kezdtem el a doktori képzést is, melyet – szégyen szemre – nem fejeztem be. Hogy miért? A regényírás nagyon sok időt vesz el. Emellett a polgári szakma is megköveteli a magáét. Szóval egy disszertáció megírása már nem fért bele az életbe. Ha a nap 48 órából állna, talán akkor. A témámra egyébként ma is nagy szeretettel gondolok, és emlékeim szerint a tanszékiek is kedvelték. Most látom csak, hogy ez a szöveg végül egy vallomás lett. Maradjon is hát az!
BővebbenKevesebbet

4 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Gerőcs Péter, író
ELTE BTK esztétika-magyar szak, 2005-2010

2005-től jártam az esztétika szakra, még a régi, 5 éves képzésben. A másik szakom a magyar volt. Ezeket főként a személyes élmény alapú összehasonlításban tudom megmutatni. Minthogy 13 éves koromtól írói pályára készülök, és a tanulmányaimat is mindig ennek rendeltem alá, számomra az elsődleges stúdiumot az irodalom jelentette, az esztétika ehhez képest egy érdekes kiegészítésnek, kalandtúrának vagy játszó-térnek ígérkezett. Csakhogy a magyar szak - talán méreténél fogva - nagyon hamar arctalanná vált, azon kívül sok tekintetben rugalmatlan is volt (ezt én így most teljes mellszélességgel vállalom), míg az esztétika tanszék folyosóin mindig olyan ismerősökbe botlott az ember, akikkel muszáj volt legalább két szót váltania. Ideértve a tanárokat is. Itt a tanulást a beszélgetések, a közös gondolkodás jelentette. Radnóti tanár úr, szobájában szivarfüstbe burkolózva érdeklődött az olvasmányélményünk felől. Bacsó tanár úr pipát szürcsölgetve kérdezett minket a közösen olvasott filozófiai opuszról. Ha jól emlékszem, közben Mozart szólt. Fodor Gézával Csehovot elemeztünk; ő csak keretet adott a megállapításainknak, az interpretációs munkát mi végeztük el. Spiró segített élő párbeszédet kialakítani Shakespeare-rel. Rényi szenvedélyes elemzései adtak szemet a képzőművészethez. Sokakat lehetne még említeni. A válogatásom igazságtalan, de ennyiben az emlékezet szabálytalansága is az. Tehát végül ez a játszótér lett a meghatározóbb. Olyannyira, hogy aztán itt kezdtem el a doktori képzést is, melyet - szégyen szemre - nem fejeztem be. Hogy miért? A regényírás nagyon sok időt vesz el. Emellett a polgári szakma is megköveteli a magáét. Szóval egy disszertáció megírása már nem fért bele az életbe. Ha a nap 48 órából állna, talán akkor. A témámra egyébként ma is nagy szeretettel gondolok, és emlékeim szerint a tanszékiek is kedvelték. Most látom csak, hogy ez a szöveg végül egy vallomás lett. Maradjon is hát az!

Hozzászólás Facebookon

Szerencséd volt Peti! Ez az értelmiség és kultúra gyülölő rezsim éppen azon ügyködik h az efféle "gazdaságtalan, mihaszna" szakokat felszámolja!

#nekemazesztétika
Ignácz Ádám
zenetörténész, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet
ELTE BTK esztétika: 2004–2008
ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola, esztétika program: 2008–2012

Az Esztétika Tanszékkel 2000-2001 tájékán, másod-harmadéves egyetemistaként kerültem kapcsolatba, elsőként Maróthy János, majd Pintér Tibor zeneesztétikai kurzusainak vendéghallgatójaként. Kettejüknek fontos szerepe volt abban, hogy végül egyetemi éveim nagy részét a 39-es teremben és annak környékén töltöttem.
Ezekből az évekből a legszívesebben a 2008–2012 közötti időszakra emlékszem vissza, amikor a tanszék ösztöndíjas doktorandusza lehettem. És nem csupán a csütörtöki szemináriumok és egyéb szakmai programok miatt, hanem azért is, mert remek hallgatói közösség jött létre. Azt hiszem, nem csak a magam nevében mondhatom, hogy a spontán szerveződő esti olvasókörök vagy a vidám hangulatú kirándulások, utazások sokunk számára barátságosabbá és kedélyesebbé tették a kutatással, írással, tanítással töltött mindennapokat.
Az esztétika szakon mindig is nagyon eltérő érdeklődésű és hátterű-műveltségű emberek ismerhették meg egymást, de talán éppen ebből a sokféleségből lehetett a legtöbbet profitálni, mert ezáltal még erősebbé vált az órák többségén megfogalmazott üzenet: hogy a művészetekről csak különböző megközelítésmódok figyelembevételével és ötvözésével érdemes gondolkodni.
BővebbenKevesebbet

4 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Ignácz Ádám
zenetörténész, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet
ELTE BTK esztétika: 2004–2008
ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola, esztétika program: 2008–2012 

Az Esztétika Tanszékkel 2000-2001 tájékán, másod-harmadéves egyetemistaként kerültem kapcsolatba, elsőként Maróthy János, majd Pintér Tibor zeneesztétikai kurzusainak vendéghallgatójaként. Kettejüknek fontos szerepe volt abban, hogy végül egyetemi éveim nagy részét a 39-es teremben és annak környékén töltöttem. 
Ezekből az évekből a legszívesebben a 2008–2012 közötti időszakra emlékszem vissza, amikor a tanszék ösztöndíjas doktorandusza lehettem. És nem csupán a csütörtöki szemináriumok és egyéb szakmai programok miatt, hanem azért is, mert remek hallgatói közösség jött létre. Azt hiszem, nem csak a magam nevében mondhatom, hogy a spontán szerveződő esti olvasókörök vagy a vidám hangulatú kirándulások, utazások sokunk számára barátságosabbá és kedélyesebbé tették a kutatással, írással, tanítással töltött mindennapokat. 
Az esztétika szakon mindig is nagyon eltérő érdeklődésű és hátterű-műveltségű emberek ismerhették meg egymást, de talán éppen ebből a sokféleségből lehetett a legtöbbet profitálni, mert ezáltal még erősebbé vált az órák többségén megfogalmazott üzenet: hogy a művészetekről csak különböző megközelítésmódok figyelembevételével és ötvözésével érdemes gondolkodni.

#nekemazesztétika
Kálmán C. György (irodalomtörténész, egyetemi tanár – MTA Irodalomtudományi Intézet, PTE BTK, nyugdíjas)
Esztétika szakos 1974-1977.

Mi voltunk az első esztétika szakos évfolyam – a tanszékvezető Zoltai Dénes rajtunk kísérletezte ki a tárgyak és a tanárok összeválogatását. Néha mulatságosan. Balassa Péter a reneszánsz és barokk esztétikáját tanította nekünk – és hát minden bizonnyal egy-két órával járt csak előttünk… de mégiscsak ő volt Balassa. Sziklai László nem Platón-tudósként ismert – de jól megtanított szorosan és gyanakodva olvasni klasszikus szövegeket. Egy-egy félévre Hankiss Elemért és Vitányi Ivánt is sikerült megnyerni.
A legtöbbet azonban nemcsak a kiváló oktatóktól (mint Poszler György), hanem csoporttársaimtól – a beszélgetésekből, a vitákből, az egész közegből – tanultam; voltak, akik remekül értettek a filozófiához (ami nekem sajnos kimaradt): Bacsó Béla, Kardos András, Rényi András; volt aki a filmhez (Koltai Ágnes), a tánchoz (Fuchs Lívia), a képzőművészethez (Hegyi Loránd). Ami a kezdődő és botladozó hivatalos oktatásból kimaradt, azt bőségesen bepótolták az olykor ádáz viták a szemináriumokon és a folyosón. Jó volt (első) esztétika szakosnak lenni. A kísérlet pedig sikerült.
BővebbenKevesebbet

4 héttel ezelőtt
#nekemazesztétika 
Kálmán C. György (irodalomtörténész, egyetemi tanár  - MTA Irodalomtudományi Intézet, PTE BTK, nyugdíjas)
Esztétika szakos 1974-1977.

Mi voltunk az első esztétika szakos évfolyam - a tanszékvezető Zoltai Dénes rajtunk kísérletezte ki a tárgyak és a tanárok összeválogatását. Néha mulatságosan. Balassa Péter a reneszánsz és barokk esztétikáját tanította nekünk - és hát minden bizonnyal egy-két órával járt csak előttünk... de mégiscsak ő volt Balassa. Sziklai László nem Platón-tudósként ismert - de jól megtanított szorosan és gyanakodva olvasni klasszikus szövegeket. Egy-egy félévre Hankiss Elemért és Vitányi Ivánt is sikerült megnyerni.
A legtöbbet azonban nemcsak a kiváló oktatóktól (mint Poszler György), hanem csoporttársaimtól - a beszélgetésekből, a vitákből, az egész közegből - tanultam; voltak, akik remekül értettek a filozófiához (ami nekem sajnos kimaradt): Bacsó Béla, Kardos András, Rényi András; volt aki a filmhez (Koltai Ágnes), a tánchoz (Fuchs Lívia), a képzőművészethez (Hegyi Loránd). Ami a kezdődő és botladozó hivatalos oktatásból kimaradt, azt bőségesen bepótolták az olykor ádáz viták a szemináriumokon és a folyosón. Jó volt (első) esztétika szakosnak lenni. A kísérlet pedig sikerült.

#nekemazesztétika
Kepes András író, professzor emeritus (METU)
ELTE BTK magyar-esztétika 1968-73, John S. Knight Fellow Stanford Egyetem 1985-86, doktori tanulmányok (DLA, 2003) és habilitáció (SZFE)

1968-ban kezdtem az egyetemet magyar-spanyol szakon, másodév után cseréltem fel a spanyolt esztétikára, és végül 1973-ban magyar-esztétika szakon végeztem. Létezett már esztétika tanszék akkoriban, Szigeti József vezetésével, de esztétika szak csak abban az időben alakult. A tanszék oktatói – Szigetit kivéve – nem is tanítottak bennünket, ők az egyéb szakosok számára kötelező esztétika tárgy oktatásában vettek részt. Alig voltunk néhányan esztétika szakosok, Földényi F. László volt első éves… Tulajdonképpen szerencsésnek érzem magam, mert a tantárgyakat mi magunk választhattuk. Filozófiát a filozófia szakosokkal, szociológiát a szociológus hallgatókkal, művészettörténetet a művészettörténet tanszéken hallgattunk, magunk választottuk meg a legjobb tanárokat. Simon Endre ókori filozófia, Munkácsy Gyula Kant, Huszár Tibor szociológia, Pataki Ferenc szociálpszichológia, Almási Miklós színházesztétika, Zoltai Dénes zeneesztétika, Zádor Anna művészettörténet óráit látogattuk, hogy csupán néhány nevet említsek. És jártunk Kis János és Bence György félig titokban tartott nem hivatalos óráira, olvastuk Lukács György nem sokkal korábban megjelent művét, Az esztétikum sajátosságát, ami a tanszéken „szamizdatnak” minősült… Szigeti József Lukács egykori kedvenc tanítványa, majd legnagyobb ellensége roppant vonalas volt, de elég okos és cinikus ahhoz, hogy nem szólt bele a választásainkba. Az esztétika tanulmányaim talán legmeghatározóbb élményem volt az egyetemi éveim során.
BővebbenKevesebbet

1 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Kepes András író, professzor emeritus (METU)
ELTE BTK magyar-esztétika 1968-73, John S. Knight Fellow Stanford Egyetem 1985-86, doktori tanulmányok (DLA, 2003) és habilitáció (SZFE) 

1968-ban kezdtem az egyetemet magyar-spanyol szakon, másodév után cseréltem fel a spanyolt esztétikára, és végül 1973-ban magyar-esztétika szakon végeztem. Létezett már esztétika tanszék akkoriban, Szigeti József vezetésével, de esztétika szak csak abban az időben alakult.  A tanszék oktatói – Szigetit kivéve – nem is tanítottak bennünket, ők az egyéb szakosok számára kötelező esztétika tárgy oktatásában vettek részt. Alig voltunk néhányan esztétika szakosok, Földényi F. László volt első éves... Tulajdonképpen szerencsésnek érzem magam, mert a tantárgyakat mi magunk választhattuk. Filozófiát a filozófia szakosokkal, szociológiát a szociológus hallgatókkal, művészettörténetet a művészettörténet tanszéken hallgattunk, magunk választottuk meg a legjobb tanárokat. Simon Endre ókori filozófia, Munkácsy Gyula Kant, Huszár Tibor szociológia, Pataki Ferenc szociálpszichológia, Almási Miklós színházesztétika, Zoltai Dénes zeneesztétika, Zádor Anna művészettörténet óráit látogattuk, hogy csupán néhány nevet említsek. És jártunk Kis János és Bence György félig titokban tartott nem hivatalos óráira, olvastuk Lukács György nem sokkal korábban megjelent művét, Az esztétikum sajátosságát, ami a tanszéken „szamizdatnak” minősült... Szigeti József Lukács egykori kedvenc tanítványa, majd legnagyobb ellensége roppant vonalas volt, de elég okos és cinikus ahhoz, hogy nem szólt bele a választásainkba. Az esztétika tanulmányaim talán legmeghatározóbb élményem volt az egyetemi éveim során.

Hozzászólás Facebookon

Köszi Kepes Andrásnak, – rég volt, te még emléxel…😀

Kis János

nagyon jó!

#nekemazesztétika
Gadó Flóra,
kurátor, Budapest Galéria
2008-2011 – szabad bölcsészet alapszak, esztétika szakirány és filmelmélet, filmtudomány minor
2011-2014 – esztétika MA

Amikor elsőéves BA-s szabad bölcsészként év végén szakirányt kellett választani, valahogy egyértelmű volt számomra, hogy az esztétika mellett döntök. Részben amiatt, mert már hallottam róla jó dolgokat unokatestvéremtől, Herczog Noémitől, emellett szimpatikusnak tűnt a kurzusok sokszínűsége, változatossága. Ebben tényleg nem csalódtam. Az esztétika szakirány, és később az esztétika MA, egy olyan alapot biztosított művészetelméleti, filozófiai, irodalmi és egyéb téren, amely később, amikor már komolyabban kezdtem kortárs képzőművészettel foglalkozni, mindig egyfajta elméleti magabiztosságot és stabilitást adott számomra. És abban is segített, hogy a képzés végén egyre határozottabban lássam, hogy hozzám egy gyakorlatibb irány illik. Sokan írták már meg ezt előttem és csak csatlakozni tudok: az esztétika szak mint szabad szellemi műhely és egy nyitott, gondolkodásra és párbeszédre ösztönző közeg, az egyetemi éveket valóban felszabadulttá tette, ahol nem kellett azon szorongani, hogy átmész-e a vizsgán vagy, hogy milyen módon érzékeltetik veled, hogy még nem tudsz eleget. A szemináriumokon tényleg volt lehetőség megszólalni, beszélgetni, közösen gondolkodni és valóban elmélyedni egy-egy regényben, képben, szövegben, előadásban vagy filmben. Nem felejtem el, ahogy vártam a félévek kezdetét, és, hogy milyen órákat hirdetnek meg; számos olyan kurzuson vettem részt, ahol az elhangzó beszélgetések és előadások a mai napig meghatározzák a gondolkodásomat, ám egy hagyományos kurátori vagy művészettörténészi képzésen nem ismertem volna meg ezeket. Sokszor gondolok arra mostanában, hogy lassan 13 évvel az érettségi után tulajdonképpen milyen érdekes lenne a mostani tudásommal és érdeklődésemmel újra végighallgatni az egykori órákat, amelyekből ma feltehetőleg teljesen mást és máshogy értenék. Ha pedig megpróbálok egy képet kapcsolni ahhoz a nagyrészt stresszmentes és boldog időszakhoz, amit az egyetemi évek jelentettek számomra, akkor az esztétika folyosót látom magam előtt, a szörnyű állapotban levő fotelekkel és az ácsorgó hallgatókkal.

(a képet Andrási Kriszti készítette)
BővebbenKevesebbet

3 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Gadó Flóra, 
kurátor, Budapest Galéria
2008-2011 – szabad bölcsészet alapszak, esztétika szakirány és filmelmélet, filmtudomány minor
2011-2014 - esztétika MA

Amikor elsőéves BA-s szabad bölcsészként év végén szakirányt kellett választani, valahogy egyértelmű volt számomra, hogy az esztétika mellett döntök. Részben amiatt, mert már hallottam róla jó dolgokat unokatestvéremtől, Herczog Noémitől, emellett szimpatikusnak tűnt a kurzusok sokszínűsége, változatossága. Ebben tényleg nem csalódtam. Az esztétika szakirány, és később az esztétika MA, egy olyan alapot biztosított művészetelméleti, filozófiai, irodalmi és egyéb téren, amely később, amikor már komolyabban kezdtem kortárs képzőművészettel foglalkozni, mindig egyfajta elméleti magabiztosságot és stabilitást adott számomra. És abban is segített, hogy a képzés végén egyre határozottabban lássam, hogy hozzám egy gyakorlatibb irány illik. Sokan írták már meg ezt előttem és csak csatlakozni tudok: az esztétika szak mint szabad szellemi műhely és egy nyitott, gondolkodásra és párbeszédre ösztönző közeg, az egyetemi éveket valóban felszabadulttá tette, ahol nem kellett azon szorongani, hogy átmész-e a vizsgán vagy, hogy milyen módon érzékeltetik veled, hogy még nem tudsz eleget. A szemináriumokon tényleg volt lehetőség megszólalni, beszélgetni, közösen gondolkodni és valóban elmélyedni egy-egy regényben, képben, szövegben, előadásban vagy filmben. Nem felejtem el, ahogy vártam a félévek kezdetét, és, hogy milyen órákat hirdetnek meg; számos olyan kurzuson vettem részt, ahol az elhangzó beszélgetések és előadások a mai napig meghatározzák a gondolkodásomat, ám egy hagyományos kurátori vagy művészettörténészi képzésen nem ismertem volna meg ezeket. Sokszor gondolok arra mostanában, hogy lassan 13 évvel az érettségi után tulajdonképpen milyen érdekes lenne a mostani tudásommal és érdeklődésemmel újra végighallgatni az egykori órákat, amelyekből ma feltehetőleg teljesen mást és máshogy értenék. Ha pedig megpróbálok egy képet kapcsolni ahhoz a nagyrészt stresszmentes és boldog időszakhoz, amit az egyetemi évek jelentettek számomra, akkor az esztétika folyosót látom magam előtt, a szörnyű állapotban levő fotelekkel és az ácsorgó hallgatókkal. 

(a képet Andrási Kriszti készítette)

#nekemazesztétika
Dunajcsik Mátyás
Költő, író / Performer / Műfordító / Szerkesztő
Az OSTRALE Biennale (Drezda) szervezőcsapatának tagja
(2005-2011 Esztétika BA/MA)

Az „Esztétika szak" szóösszetétel a családunkban először akkor jelent meg, amikor a bátyám gimnáziumi irodalomtanára ezt a szakot ajánlotta neki annak idején, ahová aztán felvételizett is, és fel is vették. A bátyám amúgy Dunajcsik Péter, bár azt hiszem, a PhD-je miatt valószínűleg Dr. Dunajcsik Pétert kellene írnom, ennek viszont azért nincs jelentősége, mert mindenki úgyis Maxigas néven ismeri – manapság így szerepel a neve a különböző egyetemeken lévő professzori szobáinak ajtajain is, most éppen a University of Amsterdam médiatanszékén. Szóval amikor a továbbtanulásról volt szó, nekem már magától értetődött, hogy nekem is ott a helyem. Főként, mivel akkor már elég rendszeresen jártam oda túlhabzó érdeklődésű gimnazistaként – most már talán bevallhatom, hogy nem csak az órákra szökdöstem be, de egy-két házidolgozatot is megírtam néhány kurzusra a bátyám helyett.

Belőlem aztán nem lett egyetemi tanár, mint a bátyámból. Nagyjából minden más (sőt, minden más is) viszont igen, már ha ez alatt minden olyat értünk, aminek a kultúrához köze van. És akármihez kezdtem is kalandos életem során, egy olyan pillanat sem volt, amikor ne vettem volna hasznát mindannak, amit az Esztétika szakon tanultam. Hasznát vettem akkor, amikor fiatal költőkként a Telep csoporttal véghezvittük a magunk kis forradalmát a magyar irodalmi életben, hasznát vettem a Magyar Narancs és az ÉS irodalomkritikusaként, később a Magvető Kiadó nemzetközi irodalmi kapcsolattartójaként, meg a frissen megalakult Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztőjeként is – gyakran a saját egykori Esztétika szakos hallgatótársaim szövegein dolgozva –, szerzőként versek, regények, színdarabok írásakor, de akkor is, amikor izlandi diákéveim alatt a Reykjavíki Nemzetközi Irodalmi Fesztiválnak dolgoztam, vagy amikor később a németországi Drezdába vetődve, szinte semmire sem elég némettudással elmentem az OSTRALE kortárs művészeti központ állásinterjújára, azt gondolván, hogy ha már megfelelő nyelvtudás hiányában az irodalmi iparban úgysem találok magamnak itt munkát, akkor legyen képzőművészet, elvégre az Esztétika szakon bőven tanultunk arról is. Így landoltam aztán Németország harmadik legnagyobb nemzetközi, időszaki képzőművészeti kiállításának szervezőcsapatában, ahol egy év múlva már szászországi politikusoknak és gimnáziumi diákcsoportoknak tartottam tárlatvezetéseket, jelenleg pedig egy magyar, horvát és litván partnerekkel közösen megvalósított EU-s együttműködési projektet koordinálok, amelynek a keretében idén nyáron számos magyar képzőművészt is be fogunk bemutatni Drezdában a biennálénkon.

Mindezek során persze főleg nem (csak) azt a rengeteg tárgyi tudást használtam, amit magambatömtem a hat év során, amíg a szakra jártam. Hanem elsősorban a szemléletet, hozzáállást, és azokat a képességeket, amiket az órák során elsajátítottunk. Az Esztétika szakon ugyanis, hogy úgy mondjam, nem konkrét koreográfiákat vertek belénk, hanem olyan izmainkat erősítették meg, amelyeknek még a létezéséről sem tudtunk korábban – miközben nem izzasztó és embertpróbáló testedzésnek éreztük mindezt, hanem végig annak, ami volt: táncnak. És köszönhetően a tanáraink és évfolyamtársaink emberi minőségeinek, nem csak azt tanultuk meg, hogy hogyan lássunk struktúrákat, rejtett mechanizmusokat, távoli, de annál izgalmasabb és megvilágítóbb kapcsolódási pontokat és szélesebb összefüggéseket a kultúra működésében, hanem azt is, hogy közben egyszerre legyünk bátrak és bölcsek, szabadok és szégyentelenek, kritikusak és önkritikusak, profik és pofátlanok, katedrálisépítők és közemberek.

Abból a millióféle dologból, ami voltam, vagyok és talán leszek még úgy szakmailag, mint emberileg, valószínűleg egyik sem lettem volna, lennék vagy lehetnék a jövőben mindezek nélkül. Neveket csak azért nem kezdek el sorolni se a tanáraim, se az évfolyamtársaim közül, mert biztos valakit kihagynék, vagy itt ülnénk holnapig, meg hát az is a helyzet, hogy a maga módján az Esztétika szak is olyan, mint vizsgálódásainak fő tárgya, a műalkotás: egészében valahogy sokkal több annál, mint az alkotórészeinek egyszerű összege.

Néha azt gondolom, az Esztétika szak azért tudott annyi évtizeden át fennmaradni ilyen kivételes tanári és hallgatói gárdával, mert a világ rengeteg hülyéje és seggfeje egyszerűen azt sem tudja, mit jelent az „esztétika” szó, hát még, hogy egyetemi szak is van belőle, így aztán meg sem jelenik a célkeresztjükben. Kívánom, hogy ez a gyönyörű és rejtélyes szó még sokáig őrizze pajzsként a rettenthetetlen szellemi szabadság egyik utolsó szigetét.
BővebbenKevesebbet

3 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Dunajcsik Mátyás
Költő, író / Performer / Műfordító / Szerkesztő
Az OSTRALE Biennale (Drezda) szervezőcsapatának tagja
(2005-2011 Esztétika BA/MA)

Az „Esztétika szak szóösszetétel a családunkban először akkor jelent meg, amikor a bátyám gimnáziumi irodalomtanára ezt a szakot ajánlotta neki annak idején, ahová aztán felvételizett is, és fel is vették. A bátyám amúgy Dunajcsik Péter, bár azt hiszem, a PhD-je miatt valószínűleg Dr. Dunajcsik Pétert kellene írnom, ennek viszont azért nincs jelentősége, mert mindenki úgyis Maxigas néven ismeri – manapság így szerepel a neve a különböző egyetemeken lévő professzori szobáinak ajtajain is, most éppen a University of Amsterdam médiatanszékén. Szóval amikor a továbbtanulásról volt szó, nekem már magától értetődött, hogy nekem is ott a helyem. Főként, mivel akkor már elég rendszeresen jártam oda túlhabzó érdeklődésű gimnazistaként – most már talán bevallhatom, hogy nem csak az órákra szökdöstem be, de egy-két házidolgozatot is megírtam néhány kurzusra a bátyám helyett.

Belőlem aztán nem lett egyetemi tanár, mint a bátyámból. Nagyjából minden más (sőt, minden más is) viszont igen, már ha ez alatt minden olyat értünk, aminek a kultúrához köze van. És akármihez kezdtem is kalandos életem során, egy olyan pillanat sem volt, amikor ne vettem volna hasznát mindannak, amit az Esztétika szakon tanultam. Hasznát vettem akkor, amikor fiatal költőkként a Telep csoporttal véghezvittük a magunk kis forradalmát a magyar irodalmi életben, hasznát vettem a Magyar Narancs és az ÉS irodalomkritikusaként, később a Magvető Kiadó nemzetközi irodalmi kapcsolattartójaként, meg a frissen megalakult Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztőjeként is – gyakran a saját egykori Esztétika szakos hallgatótársaim szövegein dolgozva –, szerzőként versek, regények, színdarabok írásakor, de akkor is, amikor izlandi diákéveim alatt a Reykjavíki Nemzetközi Irodalmi Fesztiválnak dolgoztam, vagy amikor később a németországi Drezdába vetődve, szinte semmire sem elég némettudással elmentem az OSTRALE kortárs művészeti központ állásinterjújára, azt gondolván, hogy ha már megfelelő nyelvtudás hiányában az irodalmi iparban úgysem találok magamnak itt munkát, akkor legyen képzőművészet, elvégre az Esztétika szakon bőven tanultunk arról is. Így landoltam aztán Németország harmadik legnagyobb nemzetközi, időszaki képzőművészeti kiállításának szervezőcsapatában, ahol egy év múlva már szászországi politikusoknak és gimnáziumi diákcsoportoknak tartottam tárlatvezetéseket, jelenleg pedig egy magyar, horvát és litván partnerekkel közösen megvalósított EU-s együttműködési projektet koordinálok, amelynek a keretében idén nyáron számos magyar képzőművészt is be fogunk bemutatni Drezdában a biennálénkon.

Mindezek során persze főleg nem (csak) azt a rengeteg tárgyi tudást használtam, amit magambatömtem a hat év során, amíg a szakra jártam. Hanem elsősorban a szemléletet, hozzáállást, és azokat a képességeket, amiket az órák során elsajátítottunk. Az Esztétika szakon ugyanis, hogy úgy mondjam, nem konkrét koreográfiákat vertek belénk, hanem olyan izmainkat erősítették meg, amelyeknek még a létezéséről sem tudtunk korábban – miközben nem izzasztó és embertpróbáló testedzésnek éreztük mindezt, hanem végig annak, ami volt: táncnak. És köszönhetően a tanáraink és évfolyamtársaink emberi minőségeinek, nem csak azt tanultuk meg, hogy hogyan lássunk struktúrákat, rejtett mechanizmusokat, távoli, de annál izgalmasabb és megvilágítóbb kapcsolódási pontokat és szélesebb összefüggéseket a kultúra működésében, hanem azt is, hogy közben egyszerre legyünk bátrak és bölcsek, szabadok és szégyentelenek, kritikusak és önkritikusak, profik és pofátlanok, katedrálisépítők és közemberek.

Abból a millióféle dologból, ami voltam, vagyok és talán leszek még úgy szakmailag, mint emberileg, valószínűleg egyik sem lettem volna, lennék vagy lehetnék a jövőben mindezek nélkül. Neveket csak azért nem kezdek el sorolni se a tanáraim, se az évfolyamtársaim közül, mert biztos valakit kihagynék, vagy itt ülnénk holnapig, meg hát az is a helyzet, hogy a maga módján az Esztétika szak is olyan, mint vizsgálódásainak fő tárgya, a műalkotás: egészében valahogy sokkal több annál, mint az alkotórészeinek egyszerű összege.

Néha azt gondolom, az Esztétika szak azért tudott annyi évtizeden át fennmaradni ilyen kivételes tanári és hallgatói gárdával, mert a világ rengeteg hülyéje és seggfeje egyszerűen azt sem tudja, mit jelent az „esztétika” szó, hát még, hogy egyetemi szak is van belőle, így aztán meg sem jelenik a célkeresztjükben. Kívánom, hogy ez a gyönyörű és rejtélyes szó még sokáig őrizze pajzsként a rettenthetetlen szellemi szabadság egyik utolsó szigetét.

Hozzászólás Facebookon

Szépen fogalmazta meg! Köszonjük!

#nekemazesztétika
Köszönjük egykori hallgatóinknak, hogy megírták esztétika szakos emlékeiket, hamarosan folytatjuk! 🙂
BővebbenKevesebbet

3 hónappal ezelőtt
Továbbiak betöltése