loader image

#nekemazesztétika

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons

#nekemazesztétika
Balázs Eszter Anna, a Kolibri kiadó volt főszerkesztője
ELTE BTK esztétika-magyar szak, 1997-2002

Az esztétika a magyar szak mellett olyan hatással volt rám, mint amikor kinyitunk egy ajtót, és annyi minden zúdul be rajta, hogy leomlanak még a falak is. A művek közötti átjárhatóság, a kánonok megkérdőjelezése, az elemzések végtelen játéktere olyan felszabadítóan hatott rám, amiből még a mai napig is töltekezem.
Akkor még nem is sejtettem, hogy gyerekkönyvkiadással fogok foglalkozni, de egy könyv megszületésének és utóéletének komplexitása akkor is lenyűgözött. Balassa Péter, Bacsó Béla, Rényi András, Radnóti Sándor és Poszler György felejthetetlen óráiról a mai napig őrzöm a jegyzeteimet, és Károlyi Csabának köszönhettem a kritikaíró múltamat. Ezekben az években vált meggyőződésemmé, mennyire a részletekben lakozik a minőség. Rájöttem, hogy ha a beszélőt és a befogadót is egyformán szem előtt kell tartani, akkor egy gyerekkönyv épp olyan, sőt, még nagyobb körültekintést követel, mint egy felnőtt könyv: még jobb szöveget, még gondosabb szerkesztést, jó papírt, erős kötészetet, odaillő, de fantáziát felszabadító rajzot és esztétikus tördelést. Egy szép könyv a művészeti nevelés szolgálatában áll az első betűtől az utolsóig! Én ehhez tartom magam azóta is.
Régen sokan kérdezték tőlem, „mire volt jó" az esztétika szak, hiszen nem lehet belőle megélni. Nekem ennél sokkal fontosabbat adott: komplett életszemléletet, múlhatatlan kíváncsiságot, a művészeti ágak közötti átjárás felszabadító érzését és az összefüggésekben való látás igényét. Kell ennél több?
BővebbenKevesebbet

4 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Balázs Eszter Anna, a Kolibri kiadó volt főszerkesztője 
ELTE BTK esztétika-magyar szak, 1997-2002

Az esztétika a magyar szak mellett olyan hatással volt rám, mint amikor kinyitunk egy ajtót, és annyi minden zúdul be rajta, hogy leomlanak még a falak is. A művek közötti átjárhatóság, a kánonok megkérdőjelezése, az elemzések végtelen játéktere olyan felszabadítóan hatott rám, amiből még a mai napig is töltekezem. 
Akkor még nem is sejtettem, hogy gyerekkönyvkiadással fogok foglalkozni, de egy könyv megszületésének és utóéletének komplexitása akkor is lenyűgözött. Balassa Péter, Bacsó Béla, Rényi András, Radnóti Sándor és Poszler György felejthetetlen óráiról a mai napig őrzöm a jegyzeteimet, és Károlyi Csabának köszönhettem a kritikaíró múltamat. Ezekben az években vált meggyőződésemmé, mennyire a részletekben lakozik a minőség. Rájöttem, hogy ha a beszélőt és a befogadót is egyformán szem előtt kell tartani, akkor egy gyerekkönyv épp olyan, sőt, még nagyobb körültekintést követel, mint egy felnőtt könyv: még jobb szöveget, még gondosabb szerkesztést, jó papírt, erős kötészetet, odaillő, de fantáziát felszabadító rajzot és esztétikus tördelést. Egy szép könyv a művészeti nevelés szolgálatában áll az első betűtől az utolsóig! Én ehhez tartom magam azóta is.
Régen sokan kérdezték tőlem, „mire volt jó az esztétika szak, hiszen nem lehet belőle megélni. Nekem ennél sokkal fontosabbat adott: komplett életszemléletet, múlhatatlan kíváncsiságot, a művészeti ágak közötti átjárás felszabadító érzését és az összefüggésekben való látás igényét. Kell ennél több?

#nekemazesztétika
Pelsőczy Petra
ELTE BTK esztétika szak, 2000-2005

Nekem az esztétika szak: Balassa, Bacsó, Rényi, György Péter, Spiró György, Radnóti Sándor, Poszler és Danto, Hegel és Kierkegaard, kánon és kulturális emlékezet, novellaírás és regényelemzés, ornamentális költői nyelv és Josepf Addison.
Igen, nem csak egy lapon, de egy mondaton belül is, mert ezek a csodálatos emberek, akik ott előadtak és szemináriumokat tartottak, életre keltették a kort és korszellemet, amivel éppen aktuálisan foglalkoztunk. Általuk sétálhattam Kafka szűk folyosóin vagy tapasztaltam meg a romantikus szerelmet Goethe szövegein keresztül, hogy aztán Wagner hallgatása közben elzarándokolhassak Bayreuthba. Segítségükkel teleportálódtam sok más korszakba és politikai-történelmi-esztétikai térbe is.
Különös érzés futott rajtam keresztül, amikor ide jártam. Valami titokzatos hangulat lebegte körül ezt az épületszárnyat (vagy tanszéket). Érezni lehetett a szenvedély és alázat, az elköteleződés és szaktudás felemelő színezetét. A tekintetekből, az ajtórésen kiszivárgó szívarfüst illatából, a halk beszélgetésfoszlányokból, az izgalmas előadások és szemináriumok vicces vagy éppen feszült vagy “feszülten vicces” atmoszférájából.
Néha áthallgattam más szakokra is, de ehhez fogható érzést és energiaszintet sehol nem tapasztaltam. Azt hiszem, mindenki megtalálta itt, amiért jött; engem a régi szupernyolcas és 16-os filmanyagok illetve a VHS-felvételek ragadtak meg, így máris ott találtam magam abban a milliőben, ami végül számomra a legizgalmasabb terep lett: a "fekete dobozos" dokumentumfilmek, illetve a retrospektív-filmanyagok világában.
Ebből következően György Péter kulturális örökséggel foglalkozó szemináriuma inspirálta a szakdolgozatom témáját : hogyan dolgozzuk fel a múlt kollektív történelmi behatásait egy-egy társadalmi vagy művészeti manifesztumban. Milyen eszközeink vannak és miként bánunk ezekkel. Így én kutatási témámnak az eredeti kontextusukból kiragadott és átköltöztetett retrospektív anyagok jelentésváltozatait választottam. A téma miatt diplomamunkámat Bárdos Juditnál védtem meg, de mindaz az öt év és szellemiség kellett hozzá, hogy megszülessen, és ami a legfontosabb, hogy kedvvel készüljön el a szakdolgozatom. Imádtam minden percet és napot, amit az írással, kutatással töltöttem, ugyanúgy, ahogy az előadásokon és szemináriumokon is szerettem jelen lenni. Mert az esztétika szak tanáraitól tanultam meg azt, ami azóta is a legfontosabb vezérfonala az életemnek: csak olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, ami tűzbe hoz, elhivatottságot ad.
És ez a tudás vagy szemléletmód később is, ma is velem maradt, a lényembe olvadt. Amikor fotográfiákat készítettem vagy a dokumentumfilmejimet vágtam, vagy éppen amikor írok vagy „csak” olvasok és befogadok – mindezt egy olyan szűrőn keresztül teszem, amiről pontosan tudom: innen hoztam (kaptam). Ezektől a csodálatos tudósoktól, akik ugyanolyan hittel és elköteleződéssel adták át a tudást, mint ahogy alkottak/dolgoztak saját kutatási területeiken.
BővebbenKevesebbet

4 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Pelsőczy Petra
ELTE BTK esztétika szak, 2000-2005
 
Nekem az esztétika szak: Balassa, Bacsó, Rényi, György Péter, Spiró György,  Radnóti Sándor, Poszler és Danto, Hegel és Kierkegaard, kánon és kulturális emlékezet, novellaírás és regényelemzés, ornamentális költői nyelv és Josepf Addison.
Igen, nem csak egy lapon, de egy mondaton belül is, mert ezek a csodálatos emberek, akik ott előadtak és szemináriumokat tartottak, életre keltették a kort és korszellemet, amivel éppen aktuálisan foglalkoztunk. Általuk sétálhattam Kafka szűk folyosóin vagy tapasztaltam meg a romantikus szerelmet Goethe szövegein keresztül, hogy aztán Wagner hallgatása közben elzarándokolhassak Bayreuthba. Segítségükkel teleportálódtam sok más korszakba és politikai-történelmi-esztétikai térbe is.
Különös érzés futott rajtam keresztül, amikor ide jártam. Valami titokzatos hangulat lebegte körül ezt az épületszárnyat (vagy tanszéket). Érezni lehetett a szenvedély és alázat, az elköteleződés és szaktudás felemelő színezetét. A tekintetekből, az ajtórésen kiszivárgó szívarfüst illatából, a halk beszélgetésfoszlányokból, az izgalmas előadások és szemináriumok vicces vagy éppen feszült vagy “feszülten vicces” atmoszférájából.
Néha áthallgattam más szakokra is, de ehhez fogható érzést és energiaszintet sehol nem tapasztaltam. Azt hiszem, mindenki megtalálta itt, amiért jött; engem a régi szupernyolcas és 16-os filmanyagok illetve a VHS-felvételek ragadtak meg, így máris ott találtam magam abban a milliőben, ami végül számomra a legizgalmasabb terep lett: a fekete dobozos dokumentumfilmek, illetve a  retrospektív-filmanyagok világában.
Ebből következően György Péter kulturális örökséggel foglalkozó szemináriuma inspirálta a szakdolgozatom témáját : hogyan dolgozzuk fel a múlt kollektív történelmi behatásait egy-egy társadalmi vagy művészeti manifesztumban. Milyen eszközeink vannak és miként bánunk ezekkel. Így én kutatási témámnak az eredeti kontextusukból kiragadott és átköltöztetett  retrospektív anyagok jelentésváltozatait választottam. A téma miatt diplomamunkámat Bárdos Juditnál védtem meg, de mindaz az öt év és szellemiség kellett hozzá, hogy megszülessen, és ami a legfontosabb, hogy kedvvel készüljön el a szakdolgozatom. Imádtam minden percet és napot, amit az írással, kutatással töltöttem, ugyanúgy, ahogy az előadásokon és szemináriumokon is szerettem jelen lenni. Mert az esztétika szak tanáraitól tanultam meg azt, ami azóta is a legfontosabb vezérfonala az életemnek: csak olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, ami tűzbe hoz, elhivatottságot ad. 
És ez a tudás vagy szemléletmód később is, ma is velem maradt, a lényembe olvadt. Amikor fotográfiákat készítettem vagy a dokumentumfilmejimet vágtam, vagy éppen amikor írok vagy „csak” olvasok és befogadok – mindezt egy olyan szűrőn keresztül teszem, amiről pontosan tudom: innen hoztam (kaptam). Ezektől a csodálatos tudósoktól, akik ugyanolyan hittel és elköteleződéssel adták át a tudást, mint ahogy alkottak/dolgoztak saját kutatási területeiken.

#nekemazesztétika
Kelevéz Ágnes
irodalomtörténész, muzeológus
1972–1977 francia-magyar szakos
1974-1977 esztétika szakos

1974-ben indult hivatalosan az esztétika szak, mely három éves, úgynevezett C szak volt. Mi voltunk az első évfolyam. Még ma is emlékszem a régi egyetemi épületünk lepukkant folyosójára (vajon most hogy nézhet ki?), ahol eldöntöttem, hogy jelentkezni fogok rá. Az ember próbálkozott, keresgélt, hol lehet a hetvenes évek általában szürke és lapos egyetemi oktatásában inspiráló közegre találni. Itt tanított a fiatal Balassa Péter, vagy a számomra fontossá váló Poszler György, aki az előző évben jelentette meg ideológiailag akkoriban szokatlanul független monográfiáját Szerb Antalról, és akihez esztétikából a Babitsról szóló szakdolgozatomat, majd két évtized múlva PhD disszertációmat írtam. De legalább ennyire fontos volt a csoportunk. Jó csapat voltunk. Nem is a végtelen vitáink miatt, hanem azért, ahogy kialakítottuk belső igényünket az önképzésre. Ezért aztán rendszeresen, változó felállásban, a leglehetetlenebb időpontokban (akár szombat reggel) különböző témájú szemináriumokat tartottunk magunknak. Ebbe az első évfolyamba járt Bacsó Béla is, aki később a tanszék vezetője lett. Aztán nekem másfelé, az irodalomtörténet, a textológia és a muzeológia felé fordult az életem, de arra az alapra, amit az esztétika szak adott, mindig biztosan támaszkodhattam.
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Kelevéz Ágnes
irodalomtörténész, muzeológus
1972–1977 francia-magyar szakos
1974-1977 esztétika szakos 

1974-ben indult hivatalosan az esztétika szak, mely három éves, úgynevezett C szak volt. Mi voltunk az első évfolyam. Még ma is emlékszem a régi egyetemi épületünk lepukkant folyosójára (vajon most hogy nézhet ki?), ahol eldöntöttem, hogy jelentkezni fogok rá. Az ember próbálkozott, keresgélt, hol lehet a hetvenes évek általában szürke és lapos egyetemi oktatásában inspiráló közegre találni. Itt tanított a fiatal Balassa Péter, vagy a számomra fontossá váló Poszler György, aki az előző évben jelentette meg ideológiailag akkoriban szokatlanul független monográfiáját Szerb Antalról, és akihez esztétikából a Babitsról szóló szakdolgozatomat, majd két évtized múlva PhD disszertációmat írtam. De legalább ennyire fontos volt a csoportunk. Jó csapat voltunk. Nem is a végtelen vitáink miatt, hanem azért, ahogy kialakítottuk belső igényünket az önképzésre. Ezért aztán rendszeresen, változó felállásban, a leglehetetlenebb időpontokban (akár szombat reggel) különböző témájú szemináriumokat tartottunk magunknak. Ebbe az első évfolyamba járt Bacsó Béla is, aki később a tanszék vezetője lett. Aztán nekem másfelé, az irodalomtörténet, a textológia és a muzeológia felé fordult az életem, de arra az alapra, amit az esztétika szak adott, mindig biztosan támaszkodhattam.

#nekemazesztétika
Mácsai Pál, színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatója
ELTE BTK esztétika, 1998-2001

A színjátszás lélektanáról írtam volna a szakdolgozatomat. Végül nem írtam meg, mert maga a színjátszás (inkább az igazgatás) közbeszólt. De amit tanultam, nélkülözhetetlen: megértettem, milyen keveset is tudok.

Fotó: Dömölky Dániel
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Mácsai Pál, színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatója
ELTE BTK esztétika, 1998-2001

A színjátszás lélektanáról írtam volna a szakdolgozatomat. Végül nem írtam meg, mert maga a színjátszás (inkább az igazgatás) közbeszólt. De amit tanultam, nélkülözhetetlen: megértettem, milyen keveset is tudok.

Fotó: Dömölky Dániel

#nekemazesztétika
Pataki Éva, író-forgatókönyvíró
ELTE magyar-orosz-esztétika szak, 1972-77.

Átolvasva a nálam jóval fiatalabb emlékezőket, irigység fogott el azért a szellemi pezsgésért és inspiráló közegért, amit nekik az egyetemi éveik jelentettek. Az én egyetemista korszakom a szürke, ragacsos, reménytelen, kádári hetvenes évekre esett, azért is vettem fel az esztétika szakot, hogy az unalomba fulladó orosz stílgyak órák, leíró magyar nyelvtanok után történjen végre valami. Nem mondom, hogy revelatív élmények értek, hogy felébredtem abból a félálomból, amiben ezeket az éveket átvészeltem, de jól emlékszem Poszler tanár úr garbójára, és valami rémlik Platónról és Lukács Györgyről is. De a tanszék mégis sziget volt, ahol lehetett értelmes vitákat folytatni, izgalmas szövegeket olvasni, jórészt ennek a három évnek köszönhetem, hogy amikor bekerültem a Budapest Filmstúdióba, mint dramaturg gyakornok, nem ültem kukán a stúdiótanácsokon az általam tisztelet mesterek között. A hetente összeülő stúdiótanács tagjai közé tartozott többek között Ranódy László, Gaál István, Elek Judit, Mészáros Márta, Kardos Ferenc, Gothár Péter, akik akkoriban nagy korszakukat élték, sziporkáztak, de nem bénultam le a Nemeskürty tanár úr vezette nyílt, szenvedélyes viták során, hanem épkézláb módon meg tudtam fogalmazni a gondolataimat, képes voltam érvelni, együtt gondolkodni velük. Továbbá azt is az esztétika tanszéknek köszönhetem, hogy meg mertem írni a Férfiképmás című regényemet Pulszky Károlyról.
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Pataki Éva, író-forgatókönyvíró
ELTE magyar-orosz-esztétika szak, 1972-77.

Átolvasva a nálam jóval fiatalabb emlékezőket, irigység fogott el azért a szellemi pezsgésért és inspiráló közegért, amit nekik az egyetemi éveik jelentettek. Az én egyetemista korszakom a szürke, ragacsos, reménytelen, kádári hetvenes évekre esett, azért is vettem fel az esztétika szakot, hogy az unalomba fulladó orosz stílgyak órák, leíró magyar nyelvtanok után történjen végre valami. Nem mondom, hogy revelatív élmények értek, hogy felébredtem abból a félálomból, amiben ezeket az éveket átvészeltem, de jól emlékszem Poszler tanár úr garbójára, és valami rémlik Platónról és Lukács Györgyről is. De a tanszék mégis sziget volt, ahol lehetett értelmes vitákat folytatni, izgalmas szövegeket olvasni, jórészt ennek a három évnek köszönhetem, hogy amikor bekerültem a Budapest Filmstúdióba, mint dramaturg gyakornok, nem ültem kukán a stúdiótanácsokon az általam tisztelet mesterek között. A hetente összeülő stúdiótanács tagjai közé tartozott többek között Ranódy László, Gaál István, Elek Judit, Mészáros Márta, Kardos Ferenc, Gothár Péter, akik akkoriban nagy korszakukat élték, sziporkáztak, de nem bénultam le a Nemeskürty tanár úr vezette nyílt, szenvedélyes viták során, hanem épkézláb módon meg tudtam fogalmazni a gondolataimat, képes voltam érvelni, együtt gondolkodni velük. Továbbá azt is az esztétika tanszéknek köszönhetem, hogy meg mertem írni a Férfiképmás című regényemet Pulszky Károlyról.

Hozzászólás Facebookon

És volt egy filmíró-tanfolyam is.

meleg szeretettel üdvözöl a szintén esztétika szakos felsőszomszédod 🙂

#nekemazesztétika
Karosi Júlia, jazz-énekesnő
ELTE Esztétika szak 2001-2006

Mi nekem az esztétika? Elsősorban inspiráció. Akkor is az volt amikor odajártam, és még mindig az. Tökéletes indítás és alapozás egy kreatív szakmához, hivatáshoz. Műveltség, tájékozottság, szabad, kritikai gondolkodás. Ezen felül pedig az “esztétika folyosó” örökre belémégett szavak, élmények, arcok színhelye. Eltelt már annyi év, hogy nosztalgiával tudjak tekinteni erre. Néhány felvillanás… Sokszor eszembe jutnak például Balassa tanár úr szavai az internethasználat hatására bekövetkező paradigmaváltásról, egy olyan korban, mikor még nem volt social media fiókom, és a legtöbb dolgozatomat papíron adtam be, az emailemet max naponta egyszer néztem (de jó is volt…) Spiró tanár úr írásgyak órái, ahol a World Trade Center elleni terrortámadás témájára írt, a hallgatók által beadott novellákat olvastuk és elemeztük, szenzációs volt! Fodor Géza tanár úr precíz és lebilincselő összefoglalói a Sztanyiszlavszkij-módszerről, vagy Peter Brookról. Bacsó tanár úr “flaneur-órái”, melynek olvasmányélményei nagyban inspirálták első lemezem dalait. Pintér Tibor szakdolgozatomhoz nyújtott alapos segítsége, melynek hatására beleástam magam azóta is egyik kedvenc zeneszerzőm: Claudio Monteverdi életművébe. És még sorolhatnám… Megannyi inspiráció, melyekből azóta is, immáron tíz éve a pályán lévő jazz-énekesként, alkotóként, tanárként táplálkozom. Köszönöm!!!
(fotó: Ora Hasenfratz)
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Karosi Júlia, jazz-énekesnő
ELTE Esztétika szak 2001-2006

Mi nekem az esztétika? Elsősorban inspiráció. Akkor is az volt amikor odajártam, és még mindig az. Tökéletes indítás és alapozás egy kreatív szakmához, hivatáshoz. Műveltség, tájékozottság, szabad, kritikai gondolkodás. Ezen felül pedig az “esztétika folyosó” örökre belémégett szavak, élmények, arcok színhelye. Eltelt már annyi év, hogy nosztalgiával tudjak tekinteni erre. Néhány felvillanás… Sokszor eszembe jutnak például Balassa tanár úr szavai az internethasználat hatására bekövetkező paradigmaváltásról, egy olyan korban, mikor még nem volt social media fiókom, és a legtöbb dolgozatomat papíron adtam be, az emailemet max naponta egyszer néztem (de jó is volt…) Spiró tanár úr írásgyak órái, ahol a World Trade Center elleni terrortámadás témájára írt, a hallgatók által beadott novellákat olvastuk és elemeztük, szenzációs volt! Fodor Géza tanár úr precíz és lebilincselő összefoglalói a Sztanyiszlavszkij-módszerről, vagy Peter Brookról. Bacsó tanár úr “flaneur-órái”, melynek olvasmányélményei nagyban inspirálták első lemezem dalait. Pintér Tibor szakdolgozatomhoz nyújtott alapos segítsége, melynek hatására beleástam magam azóta is egyik kedvenc zeneszerzőm: Claudio Monteverdi életművébe. És még sorolhatnám… Megannyi inspiráció, melyekből azóta is, immáron tíz éve a pályán lévő jazz-énekesként, alkotóként, tanárként táplálkozom. Köszönöm!!!
(fotó: Ora Hasenfratz)

#nekemazesztétika
Cséka György, kritikus
ELTE esztétika 1995-1999, doktori képzés 2000-2003

Kárpátaljáról jöttem Budapestre, az esztétika szakra, egy magyar nyelv-és irodalom szak elvégzése után. Alapvetően egy percig nem volt kérdés, hogy pontosan ezt akarom, oda akarok járni, ahol a számomra legfontosabb értelmezők, irodalmárok, esztéták tanítanak. Örülök, fontos, hogy még hallhattam Balassa Pétert, Fodor Gézát, Heller Ágnest, Poszler Györgyöt, Zoltai Dénest, és a továbbiakban sorolhatnám még azok neveit, akik előadásait szerencsére még most is hallhatja az, aki oda jár. Mindig úgy éreztem, és ez nem puszta érzés, hanem tudás, hogy egy egészen kiváló, elsőrangú minőségű tanszéken "nem unatkozom egy percig sem", mivel épp az alapokat szerzem meg ahhoz a hihetetlenül izgalmas tevékenységhez, amit létezésszinten "űzök", űztem mindig is, és ez az értelmezés.
A tanszékkel bizonyos értelemben sosem szűnt meg a szellemi kapcsolatom, mert a számomra mindig is fontos értelmezők, oktatók munkásságát követem, könyveiket olvasom, várom.
Egyetlen, nem kicsi adósságom, hogy nem írtam meg anno a doktori disszertációmat, egyébként Tandori, azóta sem különösebben olvasott, végigelemzett zseniális prózájának elméleti tanulságairól, mivel érdeklődésem elfordult a szavaktól, a saját írói tevékenységtől is, mert a fotográfia kezdett el érdekelni, az alkotás szintjén is. Évekig kísértett, sőt, néha most is felmerül bennem, hogy "meg kéne csinálni", mert szeretem a kerek, befejezett dolgokat, és mert a Tandori-művet továbbra is egészen kimagaslónak tartom. De lehet, hogy ez az "összefüggésem" az esztétika szakkal már csak ilyen töredék marad, egy befejezetlen mondat.
(fotó: Zellei Boglárka)
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Cséka György, kritikus
ELTE esztétika 1995-1999, doktori képzés 2000-2003

Kárpátaljáról jöttem Budapestre, az esztétika szakra, egy magyar nyelv-és irodalom szak elvégzése után. Alapvetően egy percig nem volt kérdés, hogy pontosan ezt akarom, oda akarok járni, ahol a számomra legfontosabb értelmezők, irodalmárok, esztéták tanítanak. Örülök, fontos, hogy még hallhattam Balassa Pétert, Fodor Gézát, Heller Ágnest, Poszler Györgyöt, Zoltai Dénest, és a továbbiakban sorolhatnám még azok neveit, akik előadásait szerencsére még most is hallhatja az, aki oda jár. Mindig úgy éreztem, és ez nem puszta érzés, hanem tudás, hogy egy egészen kiváló, elsőrangú minőségű tanszéken nem unatkozom egy percig sem, mivel épp az alapokat szerzem meg ahhoz a hihetetlenül izgalmas tevékenységhez, amit létezésszinten űzök, űztem mindig is, és ez az értelmezés. 
A tanszékkel bizonyos értelemben sosem szűnt meg a szellemi kapcsolatom, mert a számomra mindig is fontos értelmezők, oktatók munkásságát követem, könyveiket olvasom, várom. 
Egyetlen, nem kicsi adósságom, hogy nem írtam meg anno a doktori disszertációmat, egyébként Tandori, azóta sem különösebben olvasott, végigelemzett zseniális prózájának elméleti tanulságairól, mivel érdeklődésem elfordult a szavaktól, a saját írói tevékenységtől is, mert a fotográfia kezdett el érdekelni, az alkotás szintjén is. Évekig kísértett, sőt, néha most is felmerül bennem, hogy meg kéne csinálni, mert szeretem a kerek, befejezett dolgokat, és mert a Tandori-művet továbbra is egészen kimagaslónak tartom. De lehet, hogy ez az összefüggésem az esztétika szakkal már csak ilyen töredék marad, egy befejezetlen mondat.
(fotó: Zellei Boglárka)

#nekemazesztétika

Ausztrics Andrea – kreatív producer, független kurátor

ELTE BTK Esztétika szak 2000-2005, ELTE TÁTK Kulturális Antropológia 2001-2007, Atelier Interdiszciplináris Történeti doktori iskola 2009-2012, 2015-2016 NYU Skirball Department of Hebrew and Judaic Studies – Fulbright kutató

A Berzsenyi Dániel Gimnázium kísérleti osztályába jártam, ahol esztétikát és kultúrtörténetet tanultunk, beágyazva a magyar-történelem-filozófia órakeretbe. A szabad gondolkodás szemlélete meghatározta választásomat a felsőoktatásban is, ahol mindenképpen interdiszciplináris képzésre vágytam. Az első helyen az esztétika szak állt, aminek meglepően sokrétű írásbeli felvételijére sokat készültem (Holmival a kezemben jártam a gimi folyosóit), illetve a mai napig emlékszem a szóbelim felemelő hangulatára is. Amint kijöttem a folyosóra, megmondtam édesanyámnak, hogy én biztos nem megyek a Pázmányra, ahol, mi, vagyis a berzsenyisek csak a „keresztdöntögetők” vagyunk.
Az itt töltött öt év alatt gyerekből felnőtté váltam; a tanáraink egy jó része kollégának szólított minket, aminek hallatára mindig egy kicsit jobban kihúztam magam a széken, mert olyan volt, mintha már mi is ebbe a kritikai körbe tartoznánk.
A folyosón mindig ott lebegett Radnóti Sándor szivarfüstje és Bacsó Béla magas, fekete öltönyös, kalapos alakja. A második szigorlat után felismert és előre köszönt az utcán, nem a tanszéki folyosón, amire rettentő büszke voltam és sokáig anekdotáztam róla.
Nagy kedvenceim voltak Rényi András órái, a műértelmezések, a táncelméleti-kísérlet órák, a Caravaggio-elemzések, minden szemeszterben jártam hozzá, mert igazi műhely volt, amiben szó szerint körül ültük a témát, nem csak befogadtuk.
György Péter előadásai mindig lenyűgöztek, mert annyira közel hozta a témáit, mintha minden említett hazai és nemzetközi képzőművész és esztéta a közvetlen barátja lett volna (valószínű így is volt), illetve Bárdos Judit olasz, orosz és legyen filmes órái alatt megalapoztam a filmes szakirányt, ami a későbbi szakdolgozati témámhoz is vezetett.
Papp Zoltán elképesztően inspiráló filozófia óráit soha nem feledem; gördeszkával jártam, amit mindig az ajtó mellé támasztottam. Szerettem ahogy elismerően ránéz, meg hogy mindig nyitott ablaknál tartja az órát, illetve azt a küzdelmes felkészülést részemről, hogy a vizsgán ő tényleg elhiggye, hogy értem, amit tanít… remélem, sikerült.
Balassa Péter elvesztése nagy űrt hagyott bennem is, az első év tavaszi félévében az Esterházy-értelmezések írásbeli beadandóm értékelése után felajánlotta, hogy írjam hozzá a szakdolgozatomat, sajnos már csak egy fél évig tanított a tanszéken.
Az órák után eltöltött beszélgetések, viták, kávézások, barátságok, közös mozi, színház, táncelőadás, soha véget nem érő könyvtárban töltött vizsgaidőszak, fantasztikus élmények, amelyekre mindig szívesen emlékszem vissza. Az itt kapott tudás és élmény végigkísérte a későbbi tanulmányaimat is, ott voltak velem a Leonardo, a Balassi vagy a Fulbright ösztöndíj keretében eltöltött külföldi programokon, örök összehasonlításul.
Munkáimban a mai napig ha megakadok, legyen az egy forgatókönyv fejlesztése vagy egy kiállítás szövegének megfogalmazása, mindig azon olvasmányokhoz, gondolatokhoz nyúlok vissza, amelyeket az esztétika, a kulturális antropológia, a hebraisztika, az afrikanisztika szakok illetve a doktori képzésem iránymutatásának köszönhetek. Hálás vagyok, hogy részese lehetek ennek a szellemi közegnek, amely időnként valódi közösséggé is formálódik. Köszönöm a lehetőséget!
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika

Ausztrics Andrea - kreatív producer, független kurátor 
 
ELTE BTK Esztétika szak 2000-2005, ELTE TÁTK Kulturális Antropológia 2001-2007, Atelier Interdiszciplináris Történeti doktori iskola 2009-2012, 2015-2016 NYU Skirball Department of Hebrew and Judaic Studies - Fulbright  kutató

A Berzsenyi Dániel Gimnázium kísérleti osztályába jártam, ahol esztétikát és kultúrtörténetet tanultunk, beágyazva a magyar-történelem-filozófia órakeretbe. A szabad gondolkodás szemlélete meghatározta választásomat a felsőoktatásban is, ahol mindenképpen interdiszciplináris képzésre vágytam. Az első helyen az esztétika szak állt, aminek meglepően sokrétű írásbeli felvételijére sokat készültem (Holmival a kezemben jártam a gimi folyosóit), illetve a mai napig emlékszem a szóbelim felemelő hangulatára is. Amint kijöttem a folyosóra, megmondtam édesanyámnak, hogy én biztos nem megyek a Pázmányra, ahol, mi, vagyis a berzsenyisek csak a „keresztdöntögetők” vagyunk. 
Az itt töltött öt év alatt gyerekből felnőtté váltam; a tanáraink egy jó része kollégának szólított minket, aminek hallatára mindig egy kicsit jobban kihúztam magam a széken, mert olyan volt, mintha már mi is ebbe a kritikai körbe tartoznánk. 
A folyosón mindig ott lebegett Radnóti Sándor szivarfüstje és Bacsó Béla magas, fekete öltönyös, kalapos alakja. A második szigorlat után felismert és előre köszönt az utcán, nem a tanszéki folyosón, amire rettentő büszke voltam és sokáig anekdotáztam róla. 
Nagy kedvenceim voltak Rényi András órái, a műértelmezések, a táncelméleti-kísérlet órák, a Caravaggio-elemzések, minden szemeszterben jártam hozzá, mert igazi műhely volt, amiben szó szerint körül ültük a témát, nem csak befogadtuk. 
György Péter előadásai mindig lenyűgöztek, mert annyira közel hozta a témáit, mintha minden említett hazai és nemzetközi képzőművész és esztéta a közvetlen barátja lett volna (valószínű így is volt), illetve Bárdos Judit olasz, orosz és legyen filmes órái alatt megalapoztam a filmes szakirányt, ami a későbbi szakdolgozati témámhoz is vezetett.
Papp Zoltán elképesztően inspiráló filozófia óráit soha nem feledem; gördeszkával jártam, amit mindig az ajtó mellé támasztottam. Szerettem ahogy elismerően ránéz, meg hogy mindig nyitott ablaknál tartja az órát, illetve azt a küzdelmes felkészülést részemről, hogy a vizsgán ő tényleg elhiggye, hogy értem, amit tanít... remélem, sikerült. 
Balassa Péter elvesztése nagy űrt hagyott bennem is, az első év tavaszi félévében az Esterházy-értelmezések írásbeli beadandóm értékelése után felajánlotta, hogy írjam hozzá a szakdolgozatomat, sajnos már csak egy fél évig tanított a tanszéken. 
Az órák után eltöltött beszélgetések, viták, kávézások, barátságok, közös mozi, színház, táncelőadás, soha véget nem érő könyvtárban töltött vizsgaidőszak, fantasztikus élmények, amelyekre mindig szívesen emlékszem vissza. Az itt kapott tudás és élmény végigkísérte a későbbi tanulmányaimat is, ott voltak velem a Leonardo, a Balassi vagy a Fulbright ösztöndíj keretében eltöltött külföldi programokon, örök összehasonlításul. 
Munkáimban a mai napig ha megakadok, legyen az egy forgatókönyv fejlesztése vagy egy kiállítás szövegének megfogalmazása, mindig azon olvasmányokhoz, gondolatokhoz nyúlok vissza, amelyeket az esztétika, a kulturális antropológia, a hebraisztika, az afrikanisztika szakok illetve a doktori képzésem iránymutatásának köszönhetek. Hálás vagyok, hogy részese lehetek ennek a szellemi közegnek, amely időnként valódi közösséggé is formálódik. Köszönöm a lehetőséget!

#nekemazesztétika

Polyák Levente, urbanista

ELTE esztétika, 1999-2003

Az esztétika szak fontos bázis volt számomra egy olyan időszakban, amikor leginkább az útkereséssel voltam elfoglalva: sok téma érdekelt, de nem voltak igazán tájékozódási pontjaim. Ebben sokat segítettek a szak órái, amelyek rengeteg témát öleltek át, sok különböző logikát mutattak be, amivel egy mű vagy egy társadalmi jelenség megközelíthető. A tanszék tanáraitól sokat tanultam arról is, hogy miként lehet különböző művészeti, kulturális, társadalmi témákat összekötni egy-egy olyan keretben, amik a hétköznapi élet szempontjából is relevánssá teszik az esztétika néha absztraktnak tűnő gondolatait.
Itt tanultam meg szövegekkel dolgozni, tisztelettel, figyelemmel, de kritikusan, és máig építek erre a tudásra a saját (főleg az urbanisztika területén írt) szövegeimben.
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 

Polyák Levente, urbanista 

ELTE esztétika, 1999-2003

Az esztétika szak fontos bázis volt számomra egy olyan időszakban, amikor leginkább az útkereséssel voltam elfoglalva: sok téma érdekelt, de nem voltak igazán tájékozódási pontjaim. Ebben sokat segítettek a szak órái, amelyek rengeteg témát öleltek át, sok különböző logikát mutattak be, amivel egy mű vagy egy társadalmi jelenség megközelíthető. A tanszék tanáraitól sokat tanultam arról is, hogy miként lehet különböző művészeti, kulturális, társadalmi témákat összekötni egy-egy olyan keretben, amik a hétköznapi élet szempontjából is relevánssá teszik az esztétika néha absztraktnak tűnő gondolatait. 
Itt tanultam meg szövegekkel dolgozni, tisztelettel, figyelemmel, de kritikusan, és máig építek erre a tudásra a saját (főleg az urbanisztika területén írt) szövegeimben.

#nekemazesztétika
Szász Lilla, fotográfus
ELTE esztétika, orosz nyelv és irodalom szak, 1995-2000

A 2000-es évek elején kezdtem el fényképezni, a fényképezés miatt döntöttem úgy, hogy az orosz nyelv és irodalom szak mellé egy olyan szakpárt keresek, ahol fotó- és filmesztétikát hallgathatok. Ugyan később kiderült, hogy fotóesztétikát nem oktattak még akkor a szakon, a filmesztétikában nem csalódtam.
Azért is volt nagy élmény esztétika szakosnak lenni, mert egy olyan nagyon szabad szellemi műhely volt, ahol kezdő bölcsészként, művészként mindenbe belekóstolhattam egy kicsit. Amire mindenképpen megtanított, az a szabad gondolkodás lehetősége, képessége – egy olyan elengedhetetlenül fontos képesség, amit a mai világban minden eszközzel próbálnak velünk elfeledtetni.
Hogy mire emlékszem az esztétika szakról?
Spiró Györggyel Csehovot és Gogolt olvastunk mondatról mondatra. Ugyanitt Spiró György kelet-európai irodalom óráira, ahol teljesen új megvilágításba helyezte az akkor már általam nagyon is ismert mondatokat. Nem felejtem el a szakdolgozat konzultációinkat sem (végül Gogolból írtam a szakdolgozatomat), ahol hihetetlen nyugalommal és odafigyeléssel hallgatta és olvasta végig újra és újra a vázlataimat.
Radnóti Sándor szivarfüstje és örök eleganciája. Szilágyi Ákossal való beszélgetés az Astoria szálló kávézójában. Almási Miklós Hegel szemináriuma, ahol még hozzám is közelebb tudta hozni Hegelt ☺ Rényi András-előadások Rembrandtról. Bárdos Judit filmesztétika órái.
Az esztétika tanszéknak több életreszóló barátságot és kapcsolatot köszönhetek, az itteni élmények a mai napig az elméleti hátteret és a szabadság tapasztalatát adják nekem. Egyike a valódi szellemi műhelyeknek a világon.
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika
Szász Lilla, fotográfus
ELTE esztétika, orosz nyelv és irodalom szak, 1995-2000

A 2000-es évek elején kezdtem el fényképezni, a fényképezés miatt döntöttem úgy, hogy az orosz nyelv és irodalom szak mellé egy olyan szakpárt keresek, ahol fotó- és filmesztétikát hallgathatok. Ugyan később kiderült, hogy fotóesztétikát nem oktattak még akkor a szakon, a filmesztétikában nem csalódtam. 
Azért is volt nagy élmény esztétika szakosnak lenni, mert egy olyan nagyon szabad szellemi műhely volt, ahol kezdő bölcsészként, művészként mindenbe belekóstolhattam egy kicsit. Amire mindenképpen megtanított, az a szabad gondolkodás lehetősége, képessége – egy olyan elengedhetetlenül fontos képesség, amit a mai világban minden eszközzel próbálnak velünk elfeledtetni. 
Hogy mire emlékszem az esztétika szakról? 
Spiró Györggyel Csehovot és Gogolt olvastunk mondatról mondatra. Ugyanitt Spiró György kelet-európai irodalom óráira, ahol teljesen új megvilágításba helyezte az akkor már általam nagyon is ismert mondatokat. Nem felejtem el a szakdolgozat konzultációinkat sem (végül Gogolból írtam a szakdolgozatomat), ahol hihetetlen nyugalommal és odafigyeléssel hallgatta és olvasta végig újra és újra a vázlataimat.
Radnóti Sándor szivarfüstje és örök eleganciája. Szilágyi Ákossal való beszélgetés az Astoria szálló kávézójában. Almási Miklós Hegel szemináriuma, ahol még hozzám is közelebb tudta hozni Hegelt ☺ Rényi András-előadások Rembrandtról. Bárdos Judit filmesztétika órái. 
Az esztétika tanszéknak több életreszóló barátságot és kapcsolatot köszönhetek, az itteni élmények a mai napig az elméleti hátteret és a szabadság tapasztalatát adják nekem. Egyike a valódi szellemi műhelyeknek a világon.

Hozzászólás Facebookon

Hi Lilla ! Are you ok? Is this taken here in Portugal? It seems a portuguese street!!

#nekemazesztétika
Mán-Várhegyi Réka, író
ELTE esztétika – szociológia – magyar, 1999-2006

Amíg esztétika szakra jártam, gyakran ábrándoztam róla, hogyan kellene megreformálni az egészet; miközben persze otthon éreztem magam a folyosón, a termekben, az ide járó diákok és az itt tanító tanárok között. Szerettem ide járni, jó volt itt húszévesnek lenni. A tananyag nagy részéből már nem tudnék levizsgázni, viszont a szak szellemisége kétségtelenül nagy hatással volt rám.
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Mán-Várhegyi Réka, író
ELTE esztétika – szociológia – magyar, 1999-2006

Amíg esztétika szakra jártam, gyakran ábrándoztam róla, hogyan kellene megreformálni az egészet; miközben persze otthon éreztem magam a folyosón, a termekben, az ide járó diákok és az itt tanító tanárok között. Szerettem ide járni, jó volt itt húszévesnek lenni. A tananyag nagy részéből már nem tudnék levizsgázni, viszont a szak szellemisége kétségtelenül nagy hatással volt rám.

Hozzászólás Facebookon

És vajon hogy kellett volna?

#nekemazesztétika
Komáromi Csaba, muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főosztályvezetője
ELTE esztétika – magyar – összehasonlító irodalomtörténet, 2000-2005

2001 és 2005 között jártam az ELTE esztétika szakára, a tanszék (sőt, talán az egész világ?) egy – legalábbis visszatekintve így tűnik – valóban kivételes és nyugodt időszakában.
Hálás lehetek azért, hogy olyan kivételes gondolkodók óráit látogathattam, mint az azóta már eltávozott Poszler György, Zoltai Dénes vagy Fodor Géza.
Amit leginkább jellemzőnek tartok most az akkori egyetemi légkörre, amelyet egyébként a másik szakomon, a magyaron is tapasztalhattam (e két szakon megszerezhető ismeretanyag egyébként kiválóan kiegészítette és megerősítette egymást), az az oktatók részéről a hallgatókra való kellő odafigyelés, a gondolkodás szabadságának tisztelete, az önállóságra és a kreativitásra való ösztönzés, a kiegyensúlyozottságra törekvő, segítő orientáció. És a nyitottság. Nem volt részem elutasításban, meg nem értettségben és közömbösségben, és azt gondolom, ez a tapasztalat nagyon fontos egy pályakezdő bölcsész életében.
Nagy nosztalgiával gondolok Almási Miklósnak az esztétika tudományába való bevezető kurzusára, Radnóti Sándor műelemzéseire, Bacsó Béla Kafka-olvasataira, Szilágyi Ákos Sorstalanság-elemzésére épp akkor, mikor Kertész megkapta a Nobel-díjat, György Péter médiaesztétikai, Wessely Anna művészetszociológiai nagyelőadásaira, Károlyi Csaba kritika-írás, Rényi András esti táncesztétika-kurzusaira vagy Bárdos Judit filmelőadásaira.
Szeretném hinni, hogy az ott tapasztalt gondolkodás- és közelítésmódok tükröződnek a mindennapi munkámban is akár magukhoz a műtárgyakhoz, akár a kutatókhoz, ügyfelekhez való viszonyulásom tekintetében. Megnyugvással tölt el, hogy a felmérhető valóság alkotásteremtő vonásai megismeréséhez feltétlenül szükséges kíváncsiság alapjait ott és akkor kaptam, még azzal a tudattal is, hogy ezt az „ott és akkor”-t akkor és ott nem volt mindig érzékem megfelelően pozícionálni és tudatossá fejleszteni.
Ami a legbiztosabb, hogy igazán az esztétika szaknak köszönhetem azt az útravalót, hogy a tudás és a fejlődés a megfelelő és értelmes kérdések felvetésénél kezdődik, igyekszem ehhez tartani magam a saját életemben továbbra is.
(fotó Gál Csaba/PIM)
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Komáromi Csaba, muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főosztályvezetője
ELTE esztétika – magyar – összehasonlító irodalomtörténet, 2000-2005

2001 és 2005 között jártam az ELTE esztétika szakára, a tanszék (sőt, talán az egész világ?) egy – legalábbis visszatekintve így tűnik – valóban kivételes és nyugodt időszakában.
Hálás lehetek azért, hogy olyan kivételes gondolkodók óráit látogathattam, mint az azóta már eltávozott Poszler György, Zoltai Dénes vagy Fodor Géza. 
Amit leginkább jellemzőnek tartok most az akkori egyetemi légkörre, amelyet egyébként a másik szakomon, a magyaron is tapasztalhattam (e két szakon megszerezhető ismeretanyag egyébként kiválóan kiegészítette és megerősítette egymást), az az oktatók részéről a hallgatókra való kellő odafigyelés, a gondolkodás szabadságának tisztelete, az önállóságra és a kreativitásra való ösztönzés, a kiegyensúlyozottságra törekvő, segítő orientáció. És a nyitottság. Nem volt részem elutasításban, meg nem értettségben és közömbösségben, és azt gondolom, ez a tapasztalat nagyon fontos egy pályakezdő bölcsész életében.
Nagy nosztalgiával gondolok Almási Miklósnak az esztétika tudományába való bevezető kurzusára, Radnóti Sándor műelemzéseire, Bacsó Béla Kafka-olvasataira, Szilágyi Ákos Sorstalanság-elemzésére épp akkor, mikor Kertész megkapta a Nobel-díjat, György Péter médiaesztétikai, Wessely Anna művészetszociológiai nagyelőadásaira, Károlyi Csaba kritika-írás, Rényi András esti táncesztétika-kurzusaira vagy Bárdos Judit filmelőadásaira. 
Szeretném hinni, hogy az ott tapasztalt gondolkodás- és közelítésmódok tükröződnek a mindennapi munkámban is akár magukhoz a műtárgyakhoz, akár a kutatókhoz, ügyfelekhez való viszonyulásom tekintetében. Megnyugvással tölt el, hogy a felmérhető valóság alkotásteremtő vonásai megismeréséhez feltétlenül szükséges kíváncsiság alapjait ott és akkor kaptam, még azzal a tudattal is, hogy ezt az „ott és akkor”-t akkor és ott nem volt mindig érzékem megfelelően pozícionálni és tudatossá fejleszteni.
Ami a legbiztosabb, hogy igazán az esztétika szaknak köszönhetem azt az útravalót, hogy a tudás és a fejlődés a megfelelő és értelmes kérdések felvetésénél kezdődik, igyekszem ehhez tartani magam a saját életemben továbbra is.
(fotó Gál Csaba/PIM)

#nekemazesztétika
Pintér Judit Nóra, egyetemi docens, ELTE PPK
ELTE esztétika BA/MA/PhD, 1999-2012

Amikor az esztétika szakon először Hans-Georg Gadamerről tanultunk, akkor mi hallgatók valamennyien hermeneutákká váltunk. Lenyűgözött a gondolat, hogy egy szöveggel “beszélgetést" folytathatunk. Ahogyan például az is, hogy Emmanuel Lévinas az arc etikájáról beszél. Egyik szellemi extázisból a másikba estünk. A gondolkodás, a megérteni akarás, a szövegben való elmélyedés örömére az esztétika szakon találtam rá.
18 évesen a legjobb, ami szellemileg történhetett velem, hogy az esztétika szakra kerültem. A tanszéken uralkodó légkör szabadsága, a sokszínűség, demokratikus szellemiség, a hallgatók partnerként való kezelése mély hatást gyakorolt rám. A gondolkodásnak egészen új módjai tárultak fel. Az esztétika szakon soha nem éreztem, hogy falakba ütközöm, hogy kimerítek valami tudhatót. Oktatóim elvarázsoltak szellemességükkel, tudásukkal, nyitottságukkal. Az első évben igencsak megszeppentem: a megszerezhető tudás befoghatatlannak tűnt, az összefüggések végtelennek… Hogyan lehet a világnak, mint gigantikus szellemi és művészi építménynek legalább a körvonalait letapogatni? Később pedig, a doktori iskolában, amikor rátaláltam arra, ami igazán érdekelt, témavezetőm, Sajó Sándor fáradhatatlan beszélgetőpartneremmé vált, akitől rengeteget tanultam. Neki és minden tanáromnak ezúttal is köszönöm az ott töltött éveket!
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Pintér Judit Nóra, egyetemi docens, ELTE PPK
ELTE esztétika BA/MA/PhD, 1999-2012

Amikor az esztétika szakon először Hans-Georg Gadamerről tanultunk, akkor mi hallgatók valamennyien hermeneutákká váltunk. Lenyűgözött a gondolat, hogy egy szöveggel “beszélgetést folytathatunk. Ahogyan például az is, hogy Emmanuel Lévinas az arc etikájáról beszél. Egyik szellemi extázisból a másikba estünk. A gondolkodás, a megérteni akarás, a szövegben való elmélyedés örömére az esztétika szakon találtam rá.
18 évesen a legjobb, ami szellemileg történhetett velem, hogy az esztétika szakra kerültem. A tanszéken uralkodó légkör szabadsága, a sokszínűség, demokratikus szellemiség, a hallgatók partnerként való kezelése mély hatást gyakorolt rám. A gondolkodásnak egészen új módjai tárultak fel. Az esztétika szakon soha nem éreztem, hogy falakba ütközöm, hogy kimerítek valami tudhatót. Oktatóim elvarázsoltak szellemességükkel, tudásukkal, nyitottságukkal. Az első évben igencsak megszeppentem: a megszerezhető tudás befoghatatlannak tűnt, az összefüggések végtelennek… Hogyan lehet a világnak, mint gigantikus szellemi és művészi építménynek legalább a körvonalait letapogatni? Később pedig, a doktori iskolában, amikor rátaláltam arra, ami igazán érdekelt, témavezetőm, Sajó Sándor fáradhatatlan beszélgetőpartneremmé vált, akitől rengeteget tanultam. Neki és minden tanáromnak ezúttal is köszönöm az ott töltött éveket!

#nekemazesztétika
Gárdos Bálint adjunktus, ELTE BTK, Anglisztika Tanszék
ELTE esztétika – angol, 2000–2006

Nekem az esztétika a szellemi foglalatosság fontosságának evidenciáját jelentette. Bármilyen órára jártam is, soha egy pillanatig sem volt kétséges, hogy amivel éppen foglalkozunk, az konkrétan és kétségkívül a legfontosabb dolog a világon. Például, amikor Spiró György megmutatta, hogy minden egyes szóválasztásnak milyen jelentősége van Shakespeare drámáiban. A kritikai szellem tűzhányószerű fortyogása Harkányi András óráin. Ahogy Szécsényi Endre megmutatta, mennyi gondolkodnivalót ad a természet tapasztalata. Az a cinkos bennfentesség, amivel Poszler György viszonyult a kultúrtörténet óriásaihoz, akikkel – ebben mindennél biztosabb vagyok – rendszeresen együtt kávézott. Az a sóvárgott, elérhetetlen otthonosság, amellyel Fodor Géza kezébe simultak a könyvek.
BővebbenKevesebbet

5 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Gárdos Bálint adjunktus, ELTE BTK, Anglisztika Tanszék
ELTE esztétika – angol, 2000–2006

Nekem az esztétika a szellemi foglalatosság fontosságának evidenciáját jelentette. Bármilyen órára jártam is, soha egy pillanatig sem volt kétséges, hogy amivel éppen foglalkozunk, az konkrétan és kétségkívül a legfontosabb dolog a világon. Például, amikor Spiró György megmutatta, hogy minden egyes szóválasztásnak milyen jelentősége van Shakespeare drámáiban. A kritikai szellem tűzhányószerű fortyogása Harkányi András óráin. Ahogy Szécsényi Endre megmutatta, mennyi gondolkodnivalót ad a természet tapasztalata. Az a cinkos bennfentesség, amivel Poszler György viszonyult a kultúrtörténet óriásaihoz, akikkel – ebben mindennél biztosabb vagyok – rendszeresen együtt kávézott. Az a sóvárgott, elérhetetlen otthonosság, amellyel Fodor Géza kezébe simultak a könyvek.

#nekemazesztétika
Horváth Eszter, egyetemi adjunktus (METU)
esztétika szak: 2000-2004
esztétika doktori program: 2000-2005

Nekem az esztétika: figyelem, lendület, izgalom, jelenlét, nyitottság, inspiráció – ahol minden gesztus, minden szó számít, minden fontos, sőt érdekes, minden kérdés megmozgat benned valamit. Ahol még a közhely is jelentéshordozó – hiszen nincs téma, ami ne mutatná meg rejtett zugait és rejtelmeit az arra nyitott érdeklődőnek.
A félévente esedékes kín: hogyan állítsam össze az órarendem, hogy minden beleférjen, ami érdekel??
Az első hely volt tanulmányaim során, ahol valóban „kortárs” gondolkodással találkoztam: minden kérdés, minden probléma aktuális, az előadó olyan témát feszeget, ami épp őt magát feszegeti, ami nem hagyja nyugodni, a hallgatói a probléma kibontakozásának, a lehetséges válaszok megszületésének aktív tanúi. Ott született a gondolat, a szemünk előtt, a fülünk hallatára. Ritka csoda: később a doktori éveim alatt találkoztam hasonlóval, Hélène Cixous, Jacques Derrida párizsi szemináriumain, a Collège International de la Philosophie óráin, Jean-Luc Nancy egy szicíliai workshopján (olajfák és kabócák, természetesen, és egy maréknyi filozófusjelölt a Mester körül, elmélkedvén). Szóval ritka adomány, bárhogy is vesszük… ritka, de annál erőteljesebb élmény. Meghatározó élettapasztalat – nekem ez volt, és ez maradt az esztétika szak.
A Metropolitan Egyetem oktatója vagyok, hallgatóim a legkülönbözőbb művészeti ágak képviselői, alkotó emberek – ha belegondolok, egyetlen szakmai célom van: megidézni az esztétika szak inspiratív légkörét a kurzusaimon, továbbvinni a nyitottságnak, elevenségnek, a gondolatébresztő aktualitásnak azt a szellemiségét: a METU alkotói légkörével elegyítve… létrejöhetne valami csoda…
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Horváth Eszter, egyetemi adjunktus (METU)
esztétika szak: 2000-2004
esztétika doktori program: 2000-2005

Nekem az esztétika: figyelem, lendület, izgalom, jelenlét, nyitottság, inspiráció  – ahol minden gesztus, minden szó számít, minden fontos, sőt érdekes, minden kérdés megmozgat benned valamit. Ahol még a közhely is jelentéshordozó – hiszen nincs téma, ami ne mutatná meg rejtett zugait és rejtelmeit az arra nyitott érdeklődőnek.
A félévente esedékes kín: hogyan állítsam össze az órarendem, hogy minden beleférjen, ami érdekel?? 
Az első hely volt tanulmányaim során, ahol valóban „kortárs” gondolkodással találkoztam: minden kérdés, minden probléma aktuális, az előadó olyan témát feszeget, ami épp őt magát feszegeti, ami nem hagyja nyugodni, a hallgatói a probléma kibontakozásának, a lehetséges válaszok megszületésének aktív tanúi. Ott született a gondolat, a szemünk előtt, a fülünk hallatára. Ritka csoda: később a doktori éveim alatt találkoztam hasonlóval, Hélène Cixous, Jacques Derrida párizsi szemináriumain, a Collège International de la Philosophie óráin, Jean-Luc Nancy egy szicíliai workshopján (olajfák és kabócák, természetesen, és egy maréknyi filozófusjelölt a Mester körül, elmélkedvén). Szóval ritka adomány, bárhogy is vesszük… ritka, de annál erőteljesebb élmény. Meghatározó élettapasztalat – nekem ez volt, és ez maradt az esztétika szak.
A Metropolitan Egyetem oktatója vagyok, hallgatóim a legkülönbözőbb művészeti ágak képviselői, alkotó emberek – ha belegondolok, egyetlen szakmai célom van: megidézni az esztétika szak inspiratív légkörét a kurzusaimon, továbbvinni a nyitottságnak, elevenségnek, a gondolatébresztő aktualitásnak azt a szellemiségét: a METU alkotói légkörével elegyítve… létrejöhetne valami csoda…

#nekemazesztétika
Vaderna Gábor, irodalomtörténész, egyetemi oktató, ELTE BTK
ELTE magyar nyelv és irodalom – összehasonlító irodalomtudomány – esztétika, 1998-2004

Eredetileg azért jelentkeztem az esztétika szakra, mert el akartam olvasni Az ítélőerő kritikáját. Magamat rávenni lehetetlen volt, így gondoltam, elmegyek arra a szakra, ahol ez kötelező olvasmány lesz. Láttam, hogy Kant mellett lesz Hegel meg Schelling is, úgyhogy minden rendben. Aztán már a szóbeli felvételin belefutottam abba, hogy két szakállas és egy nem szakállas embernek azt mondtam, hogy szerintem a Mozart-operák rosszak. Szenvedélyesen érveltem, természetesen nem értettem hozzá, volt jóindulatú fejcsóválás. Majd megtudom, hogy miért tévedek, mondták. Utóbb kiderült, hogy az egyik szakállas ember Fodor Géza volt, aki könyvet is írt a témában, a nyári szünetben el is olvastam A Mozart-opera világképét. Nem is értettem, hogy miért vettek fel. Az esztétika szakon aztán volt minden, Mozart is, Kant is, mindenféle művészetek, és jóval többet kaptam, mint amiért odamentem. Meg lehetett itt tanulni a művészet szenvedélyes szeretetét, hogy miként lehet odafordulni egy műalkotáshoz, hogy miként lehet a zsigeri tapasztalatainkat értelmezéssé formálni és miként lehet beszélgetni a művészetről. Persze soha nem mertem megmondani Fodor Gézának, hogy jártam vele, biztos el is felejtette. Pedig itt a tévedés elismerésének a boldogságát is meg lehetett tanulni. A Mozart-operák jók.
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Vaderna Gábor, irodalomtörténész, egyetemi oktató, ELTE BTK
ELTE magyar nyelv és irodalom – összehasonlító irodalomtudomány – esztétika, 1998-2004

Eredetileg azért jelentkeztem az esztétika szakra, mert el akartam olvasni Az ítélőerő kritikáját. Magamat rávenni lehetetlen volt, így gondoltam, elmegyek arra a szakra, ahol ez kötelező olvasmány lesz. Láttam, hogy Kant mellett lesz Hegel meg Schelling is, úgyhogy minden rendben. Aztán már a szóbeli felvételin belefutottam abba, hogy két szakállas és egy nem szakállas embernek azt mondtam, hogy szerintem a Mozart-operák rosszak. Szenvedélyesen érveltem, természetesen nem értettem hozzá, volt jóindulatú fejcsóválás. Majd megtudom, hogy miért tévedek, mondták. Utóbb kiderült, hogy az egyik szakállas ember Fodor Géza volt, aki könyvet is írt a témában, a nyári szünetben el is olvastam A Mozart-opera világképét. Nem is értettem, hogy miért vettek fel. Az esztétika szakon aztán volt minden, Mozart is, Kant is, mindenféle művészetek, és jóval többet kaptam, mint amiért odamentem. Meg lehetett itt tanulni a művészet szenvedélyes szeretetét, hogy miként lehet odafordulni egy műalkotáshoz, hogy miként lehet a zsigeri tapasztalatainkat értelmezéssé formálni és miként lehet beszélgetni a művészetről. Persze soha nem mertem megmondani Fodor Gézának, hogy jártam vele, biztos el is felejtette. Pedig itt a tévedés elismerésének a boldogságát is meg lehetett tanulni. A Mozart-operák jók.

#nekemazesztétika
Csutak Gabi, író
ELTE esztétika 2000 -2003

Az esztétika szak volt számomra az a közeg, ahol kinyílt a világ: lehetőséget kaptam arra, hogy feltérképezzem a különböző művészeti ágakkal való foglalkozás lehetőségeit, hogy végül megtaláljam a saját utamat.
Meghatározó élmény volt, hogy Balassa Péter tanított meg Esterházyt olvasni, Spiró György Csehovot és Shakespeare-t, Bacsó Béla pedig Heideggert. Károlyi Csaba szemináriumán frissen megjelent köteteken gyakoroltuk a kritikaírást. Szilágyi Ákos hatására hol Tarkovszkij érdekelt szenvedélyesen, hol az ikonfestészet, hol pedig Térey János Paulusa. Rényi András művészettörténet előadásai alatt megállt az idő, György Péter órái után összeveszésig fajuló vitákba bonyolódtunk, hogy aztán Radnóti Sándor megnyugtató aurájában nyerjük vissza egyensúlyunkat.
Ennek a sokszínű szellemi műhelynek köszönhetem, hogy megtanultam önállóan gondolkodni és kifejteni a véleményem. Íróként és kulturális újságíróként a mai napig hasznosítom mindazt, amit az esztétika tanszéktől kaptam.
(fotó: Szőcs Petra)
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Csutak Gabi, író 
ELTE esztétika 2000 -2003

Az esztétika szak volt számomra az a közeg, ahol kinyílt a világ: lehetőséget kaptam arra, hogy feltérképezzem a különböző művészeti ágakkal való foglalkozás lehetőségeit, hogy végül megtaláljam a saját utamat. 
Meghatározó élmény volt, hogy Balassa Péter tanított meg Esterházyt olvasni, Spiró György Csehovot és Shakespeare-t, Bacsó Béla pedig Heideggert. Károlyi Csaba szemináriumán frissen megjelent köteteken gyakoroltuk a kritikaírást. Szilágyi Ákos hatására hol Tarkovszkij érdekelt szenvedélyesen, hol az ikonfestészet, hol pedig Térey János Paulusa. Rényi András művészettörténet előadásai alatt megállt az idő, György Péter órái után összeveszésig fajuló vitákba bonyolódtunk, hogy aztán Radnóti Sándor megnyugtató aurájában nyerjük vissza egyensúlyunkat. 
Ennek a sokszínű szellemi műhelynek köszönhetem, hogy megtanultam önállóan gondolkodni és kifejteni a véleményem. Íróként és kulturális újságíróként a mai napig hasznosítom mindazt, amit az esztétika tanszéktől kaptam.
(fotó: Szőcs Petra)

#nekemazesztétika
Elkészült az első tablónk, de már most sem fért rá mindenki, úgyhogy készül a következő!
Boldog húsvéti ünnepeket! 🙂
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Elkészült az első tablónk, de már most sem fért rá mindenki, úgyhogy készül a következő! 
Boldog húsvéti ünnepeket! :)

#nekemazesztétika
Kézdy Luca, jazz zenész, zeneszerző
ELTE esztétika, (filozófia) 2000-2006

Sokan megjegyezték már a velem készített interjúk során, hogy a pályámat milyen sok vargabetű előzte meg. Talán igazuk van, de úgy érzem, hogy minden egyes mozzanat számít a jelen formálásában. Ezen a kanyargós úton az esztétika (és filozófia) szakon töltött éveim nagyon meghatározóak voltak. Alapvetően "zenésznek készültem", előbb tudtam szolmizálni, mint beszélni, aztán a konzi helyett a győri Révai matematika-fizika tagozatára mentem, mert kiváncsi voltam kb. mindenre, a zenén kívül is. A gimi végére viszont láttam, hogy mégis a művészetekkel szeretnék foglalkozni, s ha már gyakorló zenész nem lehetek – akkor ezt gondoltam -, az elméleti oldalukról szeretnék a közelükbe kerülni. Így jelentkeztem az esztétika szakra, majd egy évvel később a filozófia szakot is felvettem, amit végül nem fejeztem be.
A tanári karral való legelső találkozás alkalmával közölte Radnóti Sándor, hogy ez a szak nem ad semmilyen konkrét pályát, kulcsot, szakmát a hallgatók kezébe, így mindannyiunknak kreatívan és szabadon érdemes felhasználni az itt elénk tárt tudást. Ennek szellemében bizonyos értelemben legszabadabb és legmozgalmasabb éveim következtek. Remek és inspráló volt az itt tanító nagy és átfogó tudással rendelkező gondolkodókat személyes közelségből hallgatni, akár párbeszédet folytatni, együtt gondolkodni velük, és megtanulni, hogy hogyan és miért jó termékeny vitákat folytatni, hogy az ellentétes vélemények sokszor értékesebbek az azonosaknál, és az egyik legjobb dolog a békés "egyetnemértés". 🙂
Érdekes módon Szilágyi Ákos ornamentális költői nyelvről tartott kurzusa formálta legmeghatározóbban a zenéről való gondolkodásomat, de nyilván szinte minden előadás és olvasmány alakította azt, ahogy jelenleg a zenével foglalkozom. Mindeközben megalakult első zenekarom a Trio Ornamens, egy igazi bölcsésztrió Oravecz Péterrel és Kovács Ferenccel. Nagyon bátrak voltunk és sokat koncerteztünk már akkor, néha egybekötve ezeket az alkalmakat tematikus kiállításokkal és előadásokkal, ha jól emlékszem, Szilágyi Ákos, Mérő László és Csányi Vilmos is a vendégünk volt egyszer az akkor még működő Benczúr Házban.
Az egyetemen átélt szabad gondolkodás és általában vett egyetemi élettel járó szabadság teret adott arra, hogy rájöhessek, milyen formában közelítsem meg a zenét, rájöhettem, inkább vagyok gyakorlati, mint elméleti alkat. Az esztétika szak alatt, miatt lettem zenész, úgy és olyan formában, ahogy nekem azzá kellett válnom.
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Kézdy Luca, jazz zenész, zeneszerző 
ELTE esztétika, (filozófia) 2000-2006  

Sokan megjegyezték már a velem készített interjúk során, hogy a pályámat milyen sok vargabetű előzte meg. Talán igazuk van, de úgy érzem, hogy minden egyes mozzanat számít a jelen formálásában. Ezen a kanyargós úton az esztétika (és filozófia) szakon töltött éveim nagyon meghatározóak voltak. Alapvetően zenésznek készültem, előbb tudtam szolmizálni, mint beszélni, aztán a konzi helyett a győri Révai matematika-fizika tagozatára mentem, mert kiváncsi voltam kb. mindenre, a zenén kívül is. A gimi végére viszont láttam, hogy mégis a művészetekkel szeretnék foglalkozni, s ha már gyakorló zenész nem lehetek - akkor ezt gondoltam -, az elméleti oldalukról szeretnék a közelükbe kerülni. Így jelentkeztem az esztétika szakra, majd egy évvel később a filozófia szakot is felvettem, amit végül nem fejeztem be. 
A tanári karral való legelső találkozás alkalmával közölte Radnóti Sándor, hogy ez a szak nem ad semmilyen konkrét pályát, kulcsot, szakmát a hallgatók kezébe, így mindannyiunknak kreatívan és szabadon érdemes felhasználni az itt elénk tárt tudást. Ennek szellemében bizonyos értelemben legszabadabb és legmozgalmasabb éveim következtek. Remek és inspráló volt az itt tanító nagy és átfogó tudással rendelkező gondolkodókat személyes közelségből hallgatni, akár párbeszédet folytatni, együtt gondolkodni velük, és megtanulni, hogy hogyan és miért jó termékeny vitákat folytatni, hogy az ellentétes vélemények sokszor értékesebbek az azonosaknál, és az egyik legjobb dolog a békés egyetnemértés. :) 
Érdekes módon Szilágyi Ákos ornamentális költői nyelvről tartott kurzusa formálta legmeghatározóbban a zenéről való gondolkodásomat, de nyilván szinte minden előadás és olvasmány alakította azt, ahogy jelenleg a zenével foglalkozom. Mindeközben megalakult első zenekarom a Trio Ornamens, egy igazi bölcsésztrió Oravecz Péterrel és Kovács Ferenccel. Nagyon bátrak voltunk és sokat koncerteztünk már akkor, néha egybekötve ezeket az alkalmakat tematikus kiállításokkal és előadásokkal, ha jól emlékszem, Szilágyi Ákos, Mérő László és Csányi Vilmos is a vendégünk volt egyszer az akkor még működő Benczúr Házban. 
Az egyetemen átélt szabad gondolkodás és általában vett egyetemi élettel járó szabadság teret adott arra, hogy rájöhessek, milyen formában közelítsem meg a zenét, rájöhettem, inkább vagyok gyakorlati, mint elméleti alkat. Az esztétika szak alatt, miatt lettem zenész, úgy és olyan formában, ahogy nekem azzá kellett válnom.

#nekemazesztétika
Cseh Dávid, színházi dramaturg, doktorjelölt
2006-2019: esztétika BA/MA/PhD

Nekem az esztétika szak egyet jelent a szabadsággal és az ottani inspiratív, kíváncsi és támogató légkörrel. Bár az első éveim a szakon igencsak kalandosak voltak – mi voltunk a legelső adag szabad bölcsész, így együtt tanultuk a rendszert az oktatókkal és az intézménnyel –, a tanszék nagyon rugalmas volt, ezért volt időm végiggondolni, hogy pontosan mire szeretnék fókuszálni a későbbiekben.

Az itt tanultakat a színházi dramaturgi munkám során is tudtam már kamatoztatni – különös tekintettel a színházi kurzusokra és a műelemzésre –, és később nem volt kérdés számomra, hogy ide fogok visszatérni elvégezni a doktorit is. PhD tanulmányaim részeként pedig több kurzust is vezethettem a tanszéken, ami külön öröm volt. A kisebb-nagyobb kihagyásokkal itt töltött közel tizenöt év meghatározó volt a számomra, ezért az Esztétika Tanszéket tartom szellemi otthonomnak.
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Cseh Dávid, színházi dramaturg, doktorjelölt
2006-2019: esztétika BA/MA/PhD

Nekem az esztétika szak egyet jelent a szabadsággal és az ottani inspiratív, kíváncsi és támogató légkörrel. Bár az első éveim a szakon igencsak kalandosak voltak – mi voltunk a legelső adag szabad bölcsész, így együtt tanultuk a rendszert az oktatókkal és az intézménnyel –, a tanszék nagyon rugalmas volt, ezért volt időm végiggondolni, hogy pontosan mire szeretnék fókuszálni a későbbiekben.

Az itt tanultakat a színházi dramaturgi munkám során is tudtam már kamatoztatni – különös tekintettel a színházi kurzusokra és a műelemzésre –, és később nem volt kérdés számomra, hogy ide fogok visszatérni elvégezni a doktorit is. PhD tanulmányaim részeként pedig több kurzust is vezethettem a tanszéken, ami külön öröm volt. A kisebb-nagyobb kihagyásokkal itt töltött közel tizenöt év meghatározó volt a számomra, ezért az Esztétika Tanszéket tartom szellemi otthonomnak.

#nekemazesztétika
Simor Ágnes, kulturális menedzser, újcirkuszi rendező, előadóművész, drámapedagógus
ELTE esztétika, 2000-2005

2005-ben végeztem az esztétika szakon. Nekem ez volt az a szak, ahol tényleg szinte mindenkinek imádtam az óráira járni, mert úgy éreztem, olyan tudós emberek adják át szaktudásukat, akik nem csupán hihetetlen egyéniségek, hanem valódi átadásra is képesek! De, azt hiszem, számomra Poszler György volt, akire valóban csodaként tekintettem, egyszerűen lenyűgözött, ahogyan a művészetelmélet lényegi kérdéseibe és rendszerező struktúráiba beavatott minket.
Az esztétika szakot magát azért választottam, mert az érdekelt a különböző művészeti ágak összekapcsolása. Viszont egyértelműen magával ragadott, hogyan lehet alkotást értelmezni a részleteknek, az adott kor filozófiájának és a későbbi társadalmi reflexióknak együttes tükrében. De legalább ilyen izgalmassá váltak esztétika szakon azok a számomra unalmas tanórák, melyek alatt Polyák Levente (mára urbanista,kutató) évfolyamtársammal sutyorogva olyan saját ötleteket találtunk ki, hogy milyen újszerű utcai alkotóművészetet hozzunk létre, vagy hogy a képzőművészeti, iparművészeti egyetemistákkal és táncművészetisekkel összekapcsolódva milyen összművészeti alkotást teremtsünk, amiket aztán sorra létre is hoztunk.
Az esztétika szakos szakdolgozat védésem előtti éjszakán pedig már meg is nyitottuk az akkor Tűzoltó utcai Tűzraktár összművészeti központját, ami aztán a következő 7 évem kulturális menedzseri munkáját meghatározta. A megnyitón közel 2000 ember és a Krétakör színész zenekar feje fölött létrejött összművészeti vízió mindeközben életem első légtánc előadása volt. Másnap öröm volt besétálni a "Haláltáncokról" szóló szakdolgozatom védésére, hogy aztán és azóta is elméletben és gyakorlatban is űzhessem a határokon való táncolás játékát.
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Simor Ágnes, kulturális menedzser, újcirkuszi rendező, előadóművész, drámapedagógus
ELTE esztétika, 2000-2005

2005-ben végeztem az esztétika szakon. Nekem ez volt az a szak, ahol tényleg szinte mindenkinek imádtam az óráira járni, mert úgy éreztem, olyan tudós emberek adják át szaktudásukat, akik nem csupán hihetetlen egyéniségek, hanem valódi átadásra is képesek! De, azt hiszem, számomra Poszler György volt, akire valóban csodaként tekintettem, egyszerűen lenyűgözött, ahogyan a művészetelmélet lényegi kérdéseibe és rendszerező struktúráiba beavatott minket. 
Az esztétika szakot magát azért választottam, mert az érdekelt a különböző művészeti ágak összekapcsolása. Viszont egyértelműen magával ragadott, hogyan lehet alkotást értelmezni a részleteknek, az adott kor filozófiájának és a későbbi társadalmi reflexióknak együttes tükrében. De legalább ilyen izgalmassá váltak esztétika szakon azok a számomra unalmas tanórák, melyek alatt Polyák Levente (mára urbanista,kutató) évfolyamtársammal sutyorogva olyan saját ötleteket találtunk ki, hogy milyen újszerű utcai alkotóművészetet hozzunk létre, vagy hogy a képzőművészeti, iparművészeti egyetemistákkal és táncművészetisekkel összekapcsolódva milyen összművészeti alkotást teremtsünk, amiket aztán sorra létre is hoztunk.
Az esztétika szakos  szakdolgozat védésem előtti éjszakán pedig már meg is nyitottuk az akkor Tűzoltó utcai Tűzraktár összművészeti központját, ami aztán a következő 7 évem kulturális menedzseri  munkáját meghatározta. A megnyitón közel 2000 ember és a Krétakör színész zenekar feje fölött létrejött összművészeti vízió mindeközben életem első légtánc előadása volt. Másnap öröm volt besétálni a Haláltáncokról szóló szakdolgozatom védésére, hogy aztán és azóta is  elméletben és gyakorlatban is űzhessem a határokon való táncolás játékát.

Hozzászólás Facebookon

Muchas Felicidades Agi. Un abrazo fraterno desde La Habana

#nekemazesztétika
Háy János, író
ELTE esztétika, 1988-1991

Filozófiára akartam jelentkezni, de túl sok volt a marxista tantárgy, s én akkor már egy főiskolányi marxizmuson túl voltam. C szak volt, három év, és jófej tanárok oktattak. Voltak asszociatív csapongók, s voltak módszeresek, s voltak olyanok, mint Vidrányi Kati, aki a kettő között ingázott. Barna jersey-nadrág, műszálas felső, pattogtatós nejlontatyó, benne mezítlábas cigi és ludasmatyi. Ókeresztény esztétikát tanított. Fejből idézte, amit kellett, s közben áradt belőle az autonómia és a szabadság. A diákok kicsit gőgösnek látszottak, ez olyan kivételezett szaknak számított. Úgy emlékszem, mindenki feketébe volt öltözve, ez vicces volt, meg lógatta a fejét, mint az öngyilkossággal kacérkodó kamaszok. Én kicsit kívül voltam, már dolgoztam, meg volt két gyerekem, nem voltam része az egyetemi mozgásnak. Rendszerezett tudást akartam és kaptam is.
Néhány évig nem tudtam úgy beszélni, hogy ne idézzek, utaljak valamely olvasmányomra, tulajdonképpen felfüggesztődött a saját gondolkodás. Idő kellett, hogy leülepedjenek és helyükre kerüljenek a dolgok, s hogy kiderüljön, mégiscsak gondolkodni tanultam.
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Háy János, író
ELTE esztétika, 1988-1991 

Filozófiára akartam jelentkezni, de túl sok volt a marxista tantárgy, s én akkor már egy főiskolányi marxizmuson túl voltam. C szak volt, három év, és jófej tanárok oktattak. Voltak asszociatív csapongók, s voltak módszeresek, s voltak olyanok, mint Vidrányi Kati, aki a kettő között ingázott. Barna jersey-nadrág, műszálas felső, pattogtatós nejlontatyó, benne mezítlábas cigi és ludasmatyi. Ókeresztény esztétikát tanított. Fejből idézte, amit kellett, s közben áradt belőle az autonómia és a szabadság. A diákok kicsit gőgösnek látszottak, ez olyan kivételezett szaknak számított. Úgy emlékszem, mindenki feketébe volt öltözve, ez vicces volt, meg lógatta a fejét, mint az öngyilkossággal kacérkodó kamaszok. Én kicsit kívül voltam, már dolgoztam, meg volt két gyerekem, nem voltam része az egyetemi mozgásnak. Rendszerezett tudást akartam és kaptam is. 
Néhány évig nem tudtam úgy beszélni, hogy ne idézzek, utaljak valamely olvasmányomra, tulajdonképpen felfüggesztődött a saját gondolkodás. Idő kellett, hogy leülepedjenek és helyükre kerüljenek a dolgok, s hogy kiderüljön, mégiscsak gondolkodni tanultam.

#nekemazesztétika
Sonnevend Júlia (Associate Professor with tenure, The New School for Social Research, New York)
ELTE, esztétika – német – jog, 1998-2004

Mire emlékszem az esztétika szakról? Spiró Györggyel Csehov-drámákat olvasni mondatról mondatra. Egy „hátborzongató” félév Thomas Mann Doktor Faustus-ával Zoltai Dénes interpretációjában. Radnóti Sándor szivarfüstje a folyosón, ami jelezte, most bekopogtathatunk hozzá! Szilágyi Ákos egy teljes féléven át csak az angyalokról mesélt. Almási Miklós óriási mosolya és felszabadult érdeklődése a kortárs kultúra legvadabb formái iránt. Poszler György (alias „teknős”) híres “Bevezetés az Esztétikába” előadása, amire anyukám is gyakran beült – szinte minden óra így kezdődött: „kollégák, ez nem strandolvasmány!” Éjszakába nyúló Rényi András-előadások Rembrandtról, Bacsó Béla gyöngéd figyelme, György Péterrel egy hosszú beszélgetés arról, hogy miért nincs ablak a plázákban, majd sok további mentori beszélgetés a nemzetközi egyetemi karrier szükséges állomásairól. Egyszer a tanszék buszt is bérelt, és több napig a Berlin Biennalén lógtunk a professzorainkkal… Az esztétika-média-film tanszék hosszú, szűk, kopott folyosója mindig tele volt barátokkal, órák hosszat töprengtünk Fuchs Péterrel, Metzinger Andrással, Ragó Anettel, Morcz Fruzsinával és még sokakkal, arra vágyva, hogy a beszélgetéseink egyszerre alakítsanak a világon és értelmezzék azt.
Az esztétika tanszéknak több életreszóló barátságot és mentori kapcsolatot köszönhetek, jórészt az itteni élmények inspiráltak arra, hogy később a Yale Egyetemen szerezzek mesterfokozatot, majd a Columbia Egyetemen doktoráljak.
Egyike a valódi szellemi műhelyeknek a világon.
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Sonnevend Júlia (Associate Professor with tenure, The New School for Social Research, New York)
ELTE, esztétika – német – jog, 1998-2004

Mire emlékszem az esztétika szakról? Spiró Györggyel Csehov-drámákat olvasni mondatról mondatra. Egy „hátborzongató” félév Thomas Mann Doktor Faustus-ával Zoltai Dénes interpretációjában. Radnóti Sándor szivarfüstje a folyosón, ami jelezte, most bekopogtathatunk hozzá! Szilágyi Ákos egy teljes féléven át csak az  angyalokról mesélt. Almási Miklós óriási mosolya és felszabadult érdeklődése a kortárs kultúra legvadabb formái iránt. Poszler György (alias „teknős”) híres “Bevezetés az Esztétikába” előadása, amire anyukám is gyakran beült – szinte minden óra így kezdődött: „kollégák, ez nem strandolvasmány!” Éjszakába nyúló Rényi András-előadások Rembrandtról, Bacsó Béla gyöngéd figyelme, György Péterrel egy hosszú beszélgetés arról, hogy miért nincs ablak a plázákban, majd sok további mentori beszélgetés a nemzetközi egyetemi karrier szükséges állomásairól. Egyszer a tanszék buszt is bérelt, és több napig a Berlin Biennalén lógtunk a professzorainkkal… Az esztétika-média-film tanszék hosszú, szűk, kopott folyosója mindig tele volt barátokkal, órák hosszat töprengtünk Fuchs Péterrel, Metzinger Andrással, Ragó Anettel, Morcz Fruzsinával és még sokakkal, arra vágyva, hogy a beszélgetéseink egyszerre alakítsanak a világon és értelmezzék azt. 
Az esztétika tanszéknak több életreszóló barátságot és mentori kapcsolatot köszönhetek, jórészt az itteni élmények inspiráltak arra, hogy később a Yale Egyetemen szerezzek mesterfokozatot, majd a Columbia Egyetemen doktoráljak.
Egyike a valódi szellemi műhelyeknek a világon.

Hozzászólás Facebookon

Megrohant megannyi emlék <3

#nekemazesztétika
Gerőcs Péter, író
ELTE BTK esztétika-magyar szak, 2005-2010

2005-től jártam az esztétika szakra, még a régi, 5 éves képzésben. A másik szakom a magyar volt. Ezeket főként a személyes élmény alapú összehasonlításban tudom megmutatni. Minthogy 13 éves koromtól írói pályára készülök, és a tanulmányaimat is mindig ennek rendeltem alá, számomra az elsődleges stúdiumot az irodalom jelentette, az esztétika ehhez képest egy érdekes kiegészítésnek, kalandtúrának vagy "játszó-térnek" ígérkezett. Csakhogy a magyar szak – talán méreténél fogva – nagyon hamar arctalanná vált, azon kívül sok tekintetben rugalmatlan is volt (ezt én így most teljes mellszélességgel vállalom), míg az esztétika tanszék folyosóin mindig olyan ismerősökbe botlott az ember, akikkel muszáj volt legalább két szót váltania. Ideértve a tanárokat is. Itt a tanulást a beszélgetések, a közös gondolkodás jelentette. Radnóti tanár úr, szobájában szivarfüstbe burkolózva érdeklődött az olvasmányélményünk felől. Bacsó tanár úr pipát szürcsölgetve kérdezett minket a közösen olvasott filozófiai opuszról. Ha jól emlékszem, közben Mozart szólt. Fodor Gézával Csehovot elemeztünk; ő csak keretet adott a megállapításainknak, az interpretációs munkát mi végeztük el. Spiró segített élő párbeszédet kialakítani Shakespeare-rel. Rényi szenvedélyes elemzései adtak szemet a képzőművészethez. Sokakat lehetne még említeni. A válogatásom igazságtalan, de ennyiben az emlékezet szabálytalansága is az. Tehát végül ez a játszótér lett a meghatározóbb. Olyannyira, hogy aztán itt kezdtem el a doktori képzést is, melyet – szégyen szemre – nem fejeztem be. Hogy miért? A regényírás nagyon sok időt vesz el. Emellett a polgári szakma is megköveteli a magáét. Szóval egy disszertáció megírása már nem fért bele az életbe. Ha a nap 48 órából állna, talán akkor. A témámra egyébként ma is nagy szeretettel gondolok, és emlékeim szerint a tanszékiek is kedvelték. Most látom csak, hogy ez a szöveg végül egy vallomás lett. Maradjon is hát az!
BővebbenKevesebbet

6 hónappal ezelőtt
#nekemazesztétika 
Gerőcs Péter, író
ELTE BTK esztétika-magyar szak, 2005-2010

2005-től jártam az esztétika szakra, még a régi, 5 éves képzésben. A másik szakom a magyar volt. Ezeket főként a személyes élmény alapú összehasonlításban tudom megmutatni. Minthogy 13 éves koromtól írói pályára készülök, és a tanulmányaimat is mindig ennek rendeltem alá, számomra az elsődleges stúdiumot az irodalom jelentette, az esztétika ehhez képest egy érdekes kiegészítésnek, kalandtúrának vagy játszó-térnek ígérkezett. Csakhogy a magyar szak - talán méreténél fogva - nagyon hamar arctalanná vált, azon kívül sok tekintetben rugalmatlan is volt (ezt én így most teljes mellszélességgel vállalom), míg az esztétika tanszék folyosóin mindig olyan ismerősökbe botlott az ember, akikkel muszáj volt legalább két szót váltania. Ideértve a tanárokat is. Itt a tanulást a beszélgetések, a közös gondolkodás jelentette. Radnóti tanár úr, szobájában szivarfüstbe burkolózva érdeklődött az olvasmányélményünk felől. Bacsó tanár úr pipát szürcsölgetve kérdezett minket a közösen olvasott filozófiai opuszról. Ha jól emlékszem, közben Mozart szólt. Fodor Gézával Csehovot elemeztünk; ő csak keretet adott a megállapításainknak, az interpretációs munkát mi végeztük el. Spiró segített élő párbeszédet kialakítani Shakespeare-rel. Rényi szenvedélyes elemzései adtak szemet a képzőművészethez. Sokakat lehetne még említeni. A válogatásom igazságtalan, de ennyiben az emlékezet szabálytalansága is az. Tehát végül ez a játszótér lett a meghatározóbb. Olyannyira, hogy aztán itt kezdtem el a doktori képzést is, melyet - szégyen szemre - nem fejeztem be. Hogy miért? A regényírás nagyon sok időt vesz el. Emellett a polgári szakma is megköveteli a magáét. Szóval egy disszertáció megírása már nem fért bele az életbe. Ha a nap 48 órából állna, talán akkor. A témámra egyébként ma is nagy szeretettel gondolok, és emlékeim szerint a tanszékiek is kedvelték. Most látom csak, hogy ez a szöveg végül egy vallomás lett. Maradjon is hát az!

Hozzászólás Facebookon

Szerencséd volt Peti! Ez az értelmiség és kultúra gyülölő rezsim éppen azon ügyködik h az efféle "gazdaságtalan, mihaszna" szakokat felszámolja!

Továbbiak betöltése