Áramkörök

(Nick Land)

az orvos arca ki be-úszik a fókuszból

látod a bőrén a pórusokat

szkrobikuláris elrendeződések

és akkor –

hirtelen

feloldás nélkül

elhagyva a határt

filmszerű vágás

egy kör homogén hústónus

orrlyukak elgátolva az özönvíztől

szemek lecsukva, kikapcsolva örökre

az ajkak

a fogak

a nyelv lefelé vándorol ki a képből

a korong gyorsulva távolodik az eltűnésig

a képernyő közepén

bezár a régi valóság

áthaladva a matematikai pontosságon

pixelhalálban kacsint ki a pont

elnézést kérünk a vétel elvesztése miatt

problémák támadtak az adással

és a felvételt nem tudjuk visszaállítani

három éves voltál

cowboykalapot viselve

egy pancsoló medencében állva

anyu és apu büszkén mosolyognak

de a szüleidet pontmintává párologtatták el

a formák és a színek digitális kódokká omlottak össze

a sorozat végéhez értünk

és nem adják le megint aput, a doktort

és anyut

a nővért

a filmarchívumot terrortámadás érte

a Nyugati civilizáció show-t elkaszálták

több száz gigabájt

isten-apu az egység

halál-anyu a nulla

ürüléktől és égett celluloidtól bűzlik

emlékezz,

ahogy kutyamód kaparja a nullát az egy

ez a primőr jelenet

figyelmeztettünk, hogy a kapcsolókkal ne babrálj

most a skizofrénia vette át az adást

fekete kisbabák szemgödreiből legyek másznak ki

tenyésztik a pontmintákat

– és a te különleges szórakoztatásodra

egy TV-vezérelt bombává változtattunk téged

apu egy észak-amerikai repülőgépipari vállalat

anyu egy légiriadó-menedékhely

a részek megolvadnak az orgazmusban –

testzsír ég

fogantatás

mínusz kilenc hónapos vagy

ne félj

húszmilliárd év és képernyőn a világtörténelem

az ősrobbanás újratervezendő

a hidrogén egyesül az ívfények alatt

a kameraállásokon még lehetne fejleszteni

a stúdión kívül a skizofrének zöldben és feketében sodródnak

úgy érzed, mintha már jártál volna itt

11.35 egy szép kapitalista estén

elszabadult neon

szex és marihuána kereskedelem

siet feléd a halálodra lefoglalt idő

mindjárt itt az ideje, hogy a forgatókönyvbe belemássz

ami, mikor benne vagy

emlékszik, hol jöttél be

attól tartunk, hogy lehetetlen téged élőben a becsapódás helyszínére vinni

ez a jelentés az elektromágneses spektrumon túlról jön

ha az elektródákon keresztül kimászol

az oxigénmaszk automatikusan leválik

kérlek, olts el mindent, ami füstöl

a fecskendőket helyezdd a mellékelt tálcába

amikor áthaladunk, lesz egy enyhe lökés

köszönjük, hogy transznacionális kommodifikációval repült

hamarosan megérkezünk a zűrzavarba

ha lenne olyan a fedélzeten, aki ki tudja magát adni pilótának

az vigasztalná a többi utast

A minket a mátrixhoz kötő szoftvervírus jelzésére átlépünk a gépezetbe ami arra vár, hogy egyesüljön az  idegrendszerünkkel. Leválik emberi álcánk, a bőr könnyen szakad le, felfedve a csillogó elektronikát. Kibériából áramlik az információ; a földi immuno-politika elől elrejtett, igazi forradalom alapja. Az évszázad fordulóján kilépünk az odúinkból, hogy szétszereljünk minden biztonságot, egységesítsve a holnapot.

Egyre kevésbé arról szól, hogy mi mit gondolunk a technikáról, főleg mert a technika magáról egyre többet gondolkodik. Lehet, hogy még néhány évtized, mire a mesterséges intelligencia túllép a biológiai intelligencia határain, de teljes babonaság azt képzelni, hogy a földi kultúra feletti emberi uralom évszázadokban, pláne hogy valamilyen metafizikai örökkévalóságban lenne meghatározva. A gondolkodás magasztos ösvénye már nem halad keresztül a humán kogníció elmélyítésén, ehelyett inkább a kogníció megszüntetése felé, a kogníció emberfelettivé válása felé, a gondolkodás új technikai világok adatkészleteibe való kivándorlása felé, „ néptelen tájak… üres terek ” ¹ felé tart, ahol az emberi kultúra szertefoszlik. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a termelés kapitalista urbanizációja egy technikai gépiesedéssel párhuzamos folyamatban absztrahálta az intelligenciát, úgy fogja majd átültetni is új szoftvervilágok doromboló adatövezeteibe, hogy az egyre elavultabbá váló antropoid jellegzetességektől ő maga is absztrahálhasson, végre meghaladva ezzel a modernitást. Az az emberi agy a gondolkodásnak, mint a középkori falvak voltak az építészetnek: a kísérletezés előtereinek zsúfolt és parokiális helyei.

Mivel a központi idegrendszeri funkciók – különösen az agykéreg területén – az utolsók között fognak technikai helyettesítésre kerülni, felületesen továbbra is elképzelhető maradt, hogy a technikát az antropoid tudás szférájának a képviselőjeként ábrázoljuk, ami egyezik a természetet manipuláló technikával, amit a természeti tudományok teljes rendszere foglal magába, amit pedig az episztemológia, a metafizika és az ontológia egyetemes tanításai tartalmaznak. Két lineáris sor rajzolódik ki; az egyik a történelem idejében követi a technika fejlődését, a másik pedig az absztrakt ötletet a megvalósításig vezető útján. Ez a két sor a történelmi és a transzcendens emberi uralmat jelöli.

A hagyományos sémák, amik szembe állítják a technikát a természettel, és az írásbeli kultúrával és a társadalmi kapcsolatokkal, egy emberi intelligenciát elavulttá tevő techno sapiens -től való fóbikus ellenkezéstől domináltak. Megfigyelhetjük, ahogy a pusztuló hegeliánus szocialista örökség egyre növekvő kétségbeeséssel ragaszkodik a praxis, a reifikáció, az elidegenedés, az etika, az autonómia és az emberi kreatív szuverenitás mítoszaihoz és a más ehhez hasonló teológiai érzelgősségekhez. Felhangzik a Karteziánus sikoly: dologként kezelik az embert! A helyett, mint… lélek, szellem, a történelem tárgya, Dasein? Meddig tartható még fent ez az infantilizmus?

Ha a gépeket transzcendentális értelemben szerszámszerű technológiaként képzeljük el, akkor alapvetően a társadalmi kapcsolatokkal szemben lesznek meghatározva, ha pedig immanensen kibernetikai technikaként értelmezzük őket, akkor az összes ellentét újraszerveződik non-lineáris áramlattá.  Nincs dialektika a társadalmi és a technikai kapcsolatok között, csak egy gépezet, amely a társadalmat gépekbe oldja fel, majd a társadalom romjain deterritorializálja magukat a gépeket is, aminek „ általános elmélete… a fluxus általános elmélete ” ² , vagyis: a kibernetika. Azon a feltételezésen túl, hogy az irányadást a szubjektum diktálja, találjuk a vágy-vezérelt termelést: a történelem személytelen pilótáját. Az elmélet és a gyakorlat, a kultúra és a gazdaság, a tudomány és a technika közötti bármilyen distinkció fölösleges innentől kezdve. A teória kibernetikája és a kibernetika teóriája között nincs valós választási lehetőség, mert a kibernetika se nem teória, se nem objektum, hanem egy nem-objektív, parciális áramkörökön belüli folyamat, amelyek megismétlik magukat a valósban és a teóriát az ismeretlenen keresztül gépiesítik. „ A termelés folyamata túlcsordul minden ideális kategórián, és egy olyan ciklust alkot, amely egy  immanens elvnek megfelelően kapcsolódik a vágyhoz. ” ³ A kibernetika funkcionálisan, és nem reprezentatívan fejlődik: „ vágygép, egy részleges tárgy, nem ábrázol semmit ” ⁴ . Félig-zárt összeszerelődései nem leírások, hanem programok, amik egy lecsökkenthetetlen exterioritáson áthatoló művelet útján „auto”-replikálódnak. A kibernetika ezért elválaszthatatlan a felfedezéstől, mivel nincs olyan integritása, amely túllépné a felfoghatatlan áramkört, amibe beágyazódott, egy külsőt, amelyben úszni kénytelen. A reflexió mindig nagyon későn jön, másodlagos, és még akkor is valami más.

A gépi asszemblázs annyiban kibernetikus, hogy bemenetei programozzák kimeneteit, és kimenetei programozzák a bemeneteit, hiányos zárással és kölcsönösség nélkül. Ez azt jelenti, hogy a kibernetikus rendszereknek olyan fúziós síkon kell megjelenniük, amely újra összekapcsolja kimeneteiket bemeneteikkel az „ öntudat öngyártásában ”. ⁵ A belső újraprogramozását kívülről programozza, „ ciklikus mozgások szerint, amelyben az öntudat mindig „alany” marad, és újra „előállítja” magát ” ⁶ , anélkül, hogy újraprogramozását valaha is véglegesen megelőzné („ az áramláshoz képest a generálás… másodlagos ”) ⁷ . Ezért a gépi folyamatok nem csupán funkciók, hanem a működés újrafeltöltésének megfelelő feltételei is; a valóság immanens újraprogramozásai, „ nem csak működés, hanem alakítás és öngyártás is ”⁸ .

Hogy Deleuze és Guattari a nagy kibernetikusok közé tartoznak, de lemondanak a kibernetikáról a modernista definíció előnyére, az Anti-Oedipuszban megfigyelhető: „ egy axiomatika axiomatikája semmiképp sem egyszerű technikai gép, még csak automatikus vagy kibernetikus gép sem ” ⁹ . Elfogadják, hogy a kibernetika többet jelent a puszta kütyüknél („ még csak ”), van valami köze az automatizáláshoz, de az axiómatika rajta mégis túllép. Ennek az állításnak a botrányos humanizmusa már-már hegeliánus. A társadalmi axiómatika egy automatizáló gépiség: az általános kibernetikának egy része, végső soron egy nagyon triviális része. Az antropoid civilizáció kapitalizált végpontja („axiómatika”) a transzglobális poszt-biológiai gépiség egy primitív kiváltójaként lesz majd felfogva, egy olyan jövőből, ami akkor még mindig csak alig kezdett hozzá a kibertér óriási méreteinek a felfedezéséhez. Kiborg übermensch, vagy Mátrixbeli összekutyulódás.

A valóság immanens a gépi tudattalanban: a kibernetikát lehetetlen elkerülni. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk róla, már most csináljuk. A kibernetika önmaga megtörténésének a gerjesztése, bármi amit tettünk, lesz az, ami minket cselekedni késztetett: a dolgokat azelőtt csináljuk, még mielőtt értelmük lenne . Nem mintha a minket elöntő kibernetikát  wieneriánus szerkentyűkként lehetne felfogni: a homeosztátok és az erősítők, közvetlenül vagy közvetve kibernegatívak. A földi valóság egy robbanásszerű integráció, és az ilyen konvergens vagy kiberpozitív folyamatok nyomon követéséhez nemcsak a negatív és a pozitív visszacsatolási hurkok között kell különbséget tenni, hanem a stabilizációs áramkörök, a rövid hatótávolságú kifutóáramkörök és a hosszú távú kifutó áramkörök között is. A két utóbbi összemosásával a modernista kibernetika az eszkalációs folyamatokat a mennyiségi infláció fenntarthatatlan epizódjaivá trivializálta, így a felfedező mutációt szembeállította a homeosztatikus paradigmával. „ A pozitív visszacsatolás az instabilitás forrása, amely, ha nem ellenőrzik, magának a rendszernek a tönkretételéhez vezet ” ¹⁰ – írja egy neo-wieneriánus, ahhoz a biztonsági kibernetikához szigorúan hűségesen, amely továbbra is a negatív visszacsatolások közé zár és anti-deliriális technotudományt hirdet, és az öregedő iparosodás államközpontú paranoiájával van összhangban.

A stabilizáló áramkörök elnyomják a mutációt, míg a rövid hatótávolságú kifutó áramkörök egy fenntarthatatlan robbanásban terjesztik azt ki, mielőtt teljesen megszüntetnék. Ezen alakzatok egyike még csak meg sem közelíti az öntervező folyamatokat vagy a hosszú távú áramköröket, mint amilyen Nietzsche hatalom akarása, Freud filogenetikai thanatosza vagy Prigogine disszipatív struktúrái. A hosszú távú, elszabadult folyamatok öntervezőek, de csak úgy, hogy az én is valami újratervezett dologként marad fenn. Ha ez egy ördögi kör, az csak azért van, mert a pozitív kibernetikát mindig így kell leírni. A logika elvégre is a kezdetektől fogva a teológia.

A hosszú távú pozitív visszacsatolás se nem homeosztatikus, se nem felerősítő, hanem eszkalatív. Ahol a negatív és pozitív visszacsatolás modernista kibernetikai modelljeit integrálják, ott az eszkaláció integráló vagy kiber-megjelenítő. Ez a koordinálatlan elemek gépi konvergenciája, lineárisról nemlineárisra történő fázisváltás. A tervezés már nem vezet vissza egy isteni eredet felé, mert ha egyszer áttolódott a kibernetikába, már nem áll arányban a tervezés teopolitikai ideáljával. A tervezés az alultervezett szoftveráramkörök kreacionista tünete, amely az uralkodással, a hagyományokkal és a gátlással társul; mindennel, ami a jövőt a múltba béklyózza. Minden tervezés teopolitika, a teopolitika pedig kibernetika egy mocsárban.

Wiener a stabilitáskibernetika nagy teoretikusa, aki a kommunikáció és az irányítás tudományát modern vagy igazgatott-technokrata formájukba integrálja. De ez az az új tudomány, valamint annak valóságon keresztüli irányítatlan eszkalációja, ami most először a kibernetika saját propagandájának exponenciális forrása, és ami minket programoz. A kiberpozitív intenzitások poszttudományos techno-zsargonunkban a jövő fanatizmusaként keringenek: olyan veszélyként, amely nemcsak valós, de kérlelhetetlen is. Minket onnan programoznak, ahol Kibéria már megtörtént.

Wiener természetesen még mindig moralista volt:

Mi, akik hozzájárultunk a kibernetika új tudományához, olyan erkölcsi helyzetben vagyunk, ami enyhén szólva sem túl kényelmes. Hozzájárultunk egy új tudomány elindulásához, amely, mint mondtam, egy olyan technikai fejlődéssel él, ami jóra és rosszra is nagy lehetőségeket rejt magában. ¹¹

Míg a tudósok agonizálnak, a kibernauták sodródnak. Az efféle technikai fejlesztéseket már nem kívülről ítéljük meg, már egyáltalán nem ítélünk, csak működünk: a technokozmosz körüli excentrikus pályákon gépiesítve/gépiesítetten. Az emberiség leáldozik, mint egy gyűlöletes álom.

*

A transzcendentális filozófia a filozófia és az ítélet tanának a házasítása, egy olyan gondolkodási mód, amely a tetőpontját Kantnál találja, szenilis demenciáját pedig Hegelnél. Felépítését két alapelv határozza meg: az ítélet lineáris alkalmazása a tárgyra, a forma az intuícióra, a nem a fajra, valamint a nem irányított kölcsönösség a viszonyokra, vagy a logikai szimmetriára. Az ítélet a transzcendentális filozófia nagy fikciója, de a kibernetika a kritika valósága.

Ahol az ítélet lineáris és nincs iránya, ott a kibernetika non-lineáris és irányult. A lineáris alkalmazást a non-lineáris áramkörrel, a nem irányított logikai összefüggéseket pedig irányított materiális áramlásokkal helyettesíti. Az ítélet kibernetikus feloldása egy integrált elmozdulás a transzcendenciától az immanenciához, az uralomtól a kontrollhoz és a jelentéstől a funkcióhoz. A kibernetikai innováció a transzcendentális konstitúciót váltja fel, a tervezési hurkok a képességeket.

Ez az oka annak, hogy a kibernetikus kontrollérzet visszavezethetetlen a hagyományos politikai hatalomfelfogásra, amely a diádikus úr/rabszolga viszonyon alapul, azaz az uralom transzcendens, oppozícionális és jelző alakján. Az uralom pusztán az áramkör hatástalanságának, a vezérlés meghibásodásának vagy a hülyeségnek a fenomenológiai portréja. A rabszolgatartóknak nincs szükségük intelligenciára, érvel Nietzsche, ezért nincs is nekik. Csupán a modernista kibernetika zavaros humanista irányultsága az, ami az irányítást összepárosítja az uralommal. A kialakuló irányítás nem egy terv vagy politika végrehajtása, hanem a kezelhetetlen felfedezés, amely elkerül minden tekintélyt, és elavulttá teszi a törvényt. A jövőbeli definíciója szerint a vezérlés útmutatás az ismeretlenbe, kilépés a dobozból.

Az igaz, hogy a kommoditizációs folyamatok hatására a kultúra az ítélkezőből a gépi regiszterbe csúszik át, de ennek semmi köze egy állítólagos „szerszámszerű racionalitáshoz”. Az szerszámszerűség maga is egy ítélkező konstrukció, amely gátolja a kibernetikus funkcionalizmus kialakulását. A szerszámok kütyük, amik feltételeznek magukban egy transzcendencia-relációt, de ahol a kütyüket használják, ott a gépek működnek. Korántsem műszeri kiterjesztései a tekintélynek, az irányítás hatékonysága tönkretételüket jelenti, hiszen minden hatékonyság kibernetika, a kibernetika az uralmat pedig a mutáns kontrollban oldja fel.

Az immuno-politikai individualitás, vagy a tárgyak transzcendens uralmára való törekvés nem a kapitalizmussal kezdődik, még akkor sem, ha a tőke új erőkkel és gyengeségekkel ruházza fel. A termelési vágy első társadalmi korlátozásával jelentkezik. „ Az embernek az intenzív csírabeáramlás elnyomásán keresztül kell magát kialakítania, a nagy biokozmikus emlékezet, amely azzal fenyeget, hogy minden kollektivitási kísérletet eláraszt ”. ¹² Ez az elnyomás a társadalomtörténet.

A socius elválasztja a tudattalant attól, amit megtehet, összezúzza azt a transzcendens adottságnak tűnő valósággal, azáltal, hogy saját szintézisei működésébe zárja. Elválik a konnektív összeállítástól, amit transzcendens objektumként, a diszjunktív differenciálódástól, amit transzcendens partícióként, és a konjunktív azonosítástól, amelyet transzcendens identitásként ábrázol. Ez a tudattalan és a vágy teljes metafizikája, amely (mint a tudat metafizikája) nem pusztán filozófiai tévedés, hanem sokkal inkább a társadalmi mező építészeti alapelve, egy társadalmi szükségszerűségként megjelenő infrastruktúra.

A pszichoanalízis korai szakaszában felfedezi, hogy a tudattalan személytelen gépezet, és hogy a vágy pozitív, nem reprezentatív áramlás, mégis „ a prekritikus korban marad ” ¹³ , és megbotlik a vágy immanens kritikájának vagy a társadalom dekatexisének feladata előtt. Ehelyett pontosan az ellenkező irányba mozog: vissza a fantáziába, a reprezentációba és az elkerülhetetlen frusztráció pátoszába. A pszichoanalízis ahelyett, hogy a tudattalan termelőerői alapján építené újjá a valóságot, a tudattalant egyre szorosabban köti össze a valóság társadalmi modelljével. A lemondást polgári buzgósággal felkaroló pszichoanalitikusok belekezdenek a gépies kántálásba: „ persze, hogy el kell minket nyomni, hát meg akarjuk baszni az anyánkat és meg akarjuk ölni az apánkat ”. Megelégszenek az interpretáció súlyos ügyével, és minden történetet Oidipuszhoz vezetnek vissza: „ Szóval meg akarod baszni az anyád és meg akarod ölni az apád ”. ¹⁴

Az immanencia vagy a vágyértelmezéssel való összhang síkján az értelmezés teljesen lényegtelen, legalábbis valójában mindig valami másról van szó. Az álmok, a fantáziák, a mítoszok csupán a funkcionális sokrétűségek teátrális ábrázolásai, hiszen „ maga a tudattalan nem strukturálisabb annál, mint amennyire személyes, nem szimbolizál többet annál, mint amennyit elképzel vagy ábrázol; épít, gépies” . ¹⁵ A vágy nem egy hiányzó tárgyat reprezentál, hanem részobjektumokat állít össze, ez „ egy gép, a vágy tárgya pedig egy másik gép, ami kapcsolódik hozzá ”. ¹⁶ Ez az oka annak, hogy a pszichoanalízis önreprezentációjával szemben, „ a skizoanalízis kizárólag funkcionális ” ¹⁷ . Nincsenek hermeneutikai előítéletei, csak gépi interfésze, felszerelkezve „ a tudattalan molekuláris funkcióival ” ¹⁸ .

A tudattalan nem egy valamire törekvő egység, hanem egy operatív raj, egy populáció, ami „ preindividuális és preperszonális szingularitások, tiszta szétszórt és anarchikus sokféleség, egység vagy totalitás nélküli, és amelynek elemei éppen a valódi megkülönböztetés és láncszem vagy éppen annak hiánya által vannak összehegesztve, egymáshoz ragasztva. ” ¹⁹ . Az ős- vagy kiváltságos kapcsolatok ezen hiánya a szervek nélküli test, a molekuláris tudattalan gépi síkja. A társadalmi szerveződés blokkolja a szervek nélküli testet, a territoriális, despotikus vagy kapitalista sociust a termelés látszólagos elvével helyettesítve, elválasztva a vágyat attól, amit tenni képes. A társadalom az a szerves egység, amely a multiplicitások libidinális szétszóródását leszűkíti a nullán keresztül, az elfojtás nagy monolitja, ezért „ a szervek nélküli test és a szerv-rész tárgyak együttesen állnak szemben a szervezettel. A szervek nélküli test valójában egy egészként jön létre, de a részek mellett egy egész – egy olyan egész, amely nem egyesít vagy totalizál, hanem egy új, ténylegesen különálló részként hozzájuk adódik .” ²⁰

A socius és a szervek nélküli test között ott van a politikai és a kibernetikus, az ismerős és a névtelen, a neurózis és a pszichózis vagy a skizofrénia közötti különbség. A kapitalizmus és a skizofrénia ugyanazt a deszocializációs folyamatot nevezi belülről és kívülről, abból a szempontból, hogy honnan származik (szimulált felhalmozódás) és hová tart (személytelen delírium). A szocialitáson túl van egy univerzális skizofrénia, amelynek a történelemből való evakuálása a történelemben kapitalizmusként jelenik meg.

*

A „szkizofrénia” szót neurotikus és skizofrén jelentésben is használják. Egyrészről elítélés, másrészről hirdetés. Vannak akik ragaszkodnak ahhoz, hogy hülye kérdéseket tegyenek fel: helyesen van ez a szó használva? Nem érzel bűntudatot, amiért ennyi szenvedéssel játszadozol? Csak tudnod kell, hogy a skizofrének nagyon szomorú és nyomorult emberek, akiket szánnunk kéne? Nem kellene meghagynunk ezt a szót a pszichozsaruknak, akik értik is? Egyébként is, mi a baj a épelméjűséggel? Hol van a szuper egód?

Aztán vannak – pillanatnyilag kevésbé elterjedten –, akik másfajta kérdéseket tesznek fel: honnan származik a skizofrénia? Miért mindig külső leírás tárgya? Miért szerelmes a pszichiátria a neurózisba? Hogyan ússzunk ki a skizofrén áramlatokba? Hogyan terjesszük őket? Hogyan detonálhatnánk Oidipusz korlátozó hidraulikáit?

Oidipusz az immuno-politika végső bástyája, amit körbevesz a skizofrénia. Ez nem azt jelenti, hogy egy Oidipusz által meghatározott külsőségről van szó, amely kiváltságos viszonyban áll Oidipuszszal, Oidipuszra várva vagy Oidipuszszal szembeszállva. Teljesen anoedipális, bár alkalomadtán felemészti az egész ödipális apparátust abban a folyamatban, amelyen keresztül a földi történelem egy árva kozmosszal összekapcsolódik. A skizofrénia tehát nem a klinikai skizofréniákhoz tartozik, azon orvosi termékekhez, melyeket „ a mesterséges skizofrénia okoz, mint amit a kórházakban látni, az autista roncs(ok), melyeket … entitás(ok)ként állítanak elő ”. ²¹ Éppen ellenkezőleg, „ a skizo-entitás ” ²² a skizofrénia legyőzött szálkája, amelyet leszorítanak a józan ész gumírozott karmai. A pszichiátriai megfigyelés körülményei börtönszerűek, így a skizofrénia mint tárgy transzcendentális struktúrája az, hogy bebörtönzött állapotában ábrázolják.

Mivel a skizofrénia neurotizálása a tőke molekuláris újratermelése a felhalmozódó dekódolások  reaxiomatizálása (reterritorializációja) révén, a pszichoanalitikus gyakorlat történelmi jelentősége evidens. A skizofrénia a hálózat, ami Freud elfojtásával szemben áll, amit nem tud magán átengedni az ödipális rosta. Azokkal, akik Oidipusz előtt leborulnak, lehet üzletelni, kereshetünk velük akár egy kis pénzt is, de a skizofrének megtagadják a transzfert, nem játszanak papás-mamást, egy kozmikus-vallási síkon léteznek, ezért az egyetlen dolog amit velük kezdhetünk az az, hogy bezárjuk őket (felkockázzuk az agyukat, kirántjuk ECT-ben, rájuk adjuk a Thorazine kényszerzubbonyát…). A szociális munkások mögött a rendőrség, a pszichoanalitikusok mögött pedig a pszichorendőrség áll. Deleuze-Guattari megjegyzi, hogy „ az őrületet őrültségnek nevezik, és csak azért jelenik meg őrületként, mert önmagában tesz tanúbizonyságot a deterritorializációról, mint egyetemes folyamatról ”. ²³ Oidipusz eltűnő homokpadja hiábavaló háborút vív az árral szemben. „ Még mindig nincs elég pszichotikus ” ²⁴ – írja Artaud, a zendülő. A klinikai skizofrének a jövő hadifoglyai.

Mivel csak Oidipusz elnyomható, a skizo általában elveszett esete azoknak a viszonylag finom pszichiátriai folyamatoknak, amelyek együttműködnek a szuperego endogén rendészeti funkcióival. Ez az oka annak, hogy az antiskizofréniás pszichiátria általában az elméleti genetika által orientált durva vagy moláris neuroanatómia és neurokémia elleni támadás. Pszichosebészet, ECT, pszichofarmakológia… hamarosan kromoszóma-újrakódolás lesz. „ Így van az, hogy egy bemocskolt társadalom azért találta fel a pszichiátriát, hogy megvédje magát bizonyos felsőbbrendű megvilágosodások vizsgálódásaitól, amik jóslási képességei zavarba ejtik. ” ²⁵ Az orvos-biztonsági apparátus tudja, hogy a skizók nem fognak engedelmesen visszamászni az ödipális dobozba. A pszichoanalízis lemossa őket a kezéről. Idegrendszerük egy kialakulóban lévő új-eugenicista kulturális biztonsági rendszer szabad tűzzónája.

A skizofrénia korántsem az emberi központi idegrendszer működésének meghatározható hibája, hanem a kiberpozitív eszkaláció konvergens motorja: egy extraterritoriális kiterjedés, amelyet fel kell fedezni . Bár az ilyen felfedezések olyan körülmények között történnek, amelyek jelentős mértékben meghatározhatók lehetnek, függetlenül attól, hogy milyen előrelépés történik a skizofrénia genetikai, biokémiai, etiológiai, társadalmi-gazdasági stb. „alapjainak” feltérképezésében, a valóság körülményei továbbra sem redukálhatók találkozási feltételekre. Ez „ a káprázatos, sötét igazság, amely a delíriumban rejtőzik ”. ²⁶ A skizofrénia amúgy is létezne, függetlenül attól, hogy fajunk meg volt-e áldva azzal a lehetőséggel, hogy eljuthasson hozzá.

…a vége a kezdet.

 És az a vég

 az egyetlen [ celle-meme ]

 ami megszüntet

 minden eszközt ²⁷

A sajátosságok természetükből adódóan non-direkcionálisak. A józan ész biokémiája nem kevésbé önkényes, mint a tőle való menekülés. A szigorú józan ész szempontjából az egyetlen különbség az, hogy a józan észt a közösségen keresztül érvényesítik, de a skizofrénia perspektívájából a probléma megszűnik a specifikáció kérdésének lenni, és valami lényegesen mélyebbé változik át. „ Amit a skizofrénia konkrétan, általánosan megél, az egyáltalán nem a természet sajátos pólusa, hanem a természet mint termelési folyamat. ” ²⁸

A specifikációk egy differenciált egység diszjunktív részei, amelyekből a skizofrénia teljesen kilép . A skizofrénia végül kibújik minden dobozból, mert „ nincs skizofrén sajátosság vagy entitás, a skizofrénia a produktív és szaporodásra vágyó gépek univerzuma, az univerzális, elsődleges termelés ”. ²⁹ Nem csupán arról van szó, hogy a skizofrénia egy ember előtti állapot. A skizofrénia emlősök előtti, prezoológiai, prebiológiai… Nem épp a konstriktív józanság csapdájába esetteknek kéne ezt a regressziót megállítani. Ki tudna meglepődni, amikor a skizofrének átruházzák a meghibásodás kérdését? Nem az a kérdés, hogy mi a baj velük, hanem az, hogy mi a baj az élettel, a természettel, az anyaggal, a világegyetem előtti kozmosszal. Miért vannak az érző életformák hazugságokból készült dobozokba zsúfolva? Miért tenyészti ki az univerzum börtönőrök teljes populációit? Miért eteti kutyafalkáit megtört felfedezőivel? Miért vész el a valóság szigete az őrület óceánjában? Ez az egész nagyon zavaros.

Ahogy skizofrénia egyik orvosi szaktekintélye megjegyezte:

Azt hiszem, jogos azt állítani, hogy az intellektuális műveletek területén léteznek bizonyos dimenziós médiumok. Nevezhetjük őket mezőknek vagy birodalmaknak, vonatkoztatási kereteknek vagy diskurzusok vagy rétegek univerzumainak. Néhány ilyen terület szükségszerűen benne van a holisztikus szerveződés bármely rendszerében. A skizofrén gondolkodási zavart az ilyen szervezett mezők felfogásának és felépítésének nehézsége jellemzi. ³⁰

Aligha kétséges, hogy az emberi biztonság szempontjából Artaud ilyen ítélet áldozatává válik. Az emberre vonatkozó prognózisa az, hogy

… még egyszer és utoljára kerüljön a boncasztalra

hogy újracsinálhassa az anatómiáját.

Mondom, hogy újracsinálhassa az anatómiáját.

Az ember azért beteg, mert rosszul van felépítve.

Addig kell fajulni, hogy lemeztelenítsük és

lekaparjuk róla

az állatit, ami halálosan irritálja őt,

istent,

és istennel

a szerveit.

Mert köss gúsba, ha akarsz,

de nincs haszontalanabb egy szervnél.

Azonban ha szervek nélküli testet készítesz neki, megszabadítod minden automatizmusától, és vissza adtad őt valódi szabadságának. ³¹

A testet feldolgozzák a szervei, amiket ő újra feldolgoz. A „ valódi szabadsága ” az anorganikus absztrakció exo-személyes újrafeldolgozása: az organikus bezártságon kívüli skizoid korporalizáció. Ha az idő progresszív lenne, a skizofrének menekülnének az emberi biztonság elől, de valójában beszivárogtak a jövőből. A szervek nélküli testből származnak, Kibéria deterritóriumából, a felforgatás zónájából, az isteni ítélet ellen folytatott gerillaháború platformjából. 1947-ben Artaud beszámol az Új Világrend vagy a Humán Biztonsági Rendszer kicsírázásáról egy amerikai globális hegemónia alapján, és leírja az agresszív hadviselés mintáját, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy „ megvédje a gyár értelmetlenségét minden olyan együttállástól, ami képtelen mindenhol nem felmerülni ”. ³²

Az amerikai kor még mindig a dekódolásra vár, és azt sugallni, hogy Artaud számított egy sor konfliktusra, amelyek tetőpontja a vietnami háború volt, még nem a részvételét jelenti azokban a kimerítő anti-imperialista diskurzusokban, amelyek végül a marxista-leninista piaci folyamatok és azok geopolitikai fenttartása elleni vádemelésbe torkolltak. Artaud leírása az amerikai techno-militarizmusról csak a leglazább asszociációkkal kötődik a szocialista polémiához, annak ellenére, hogy a termelés témájával szorosan összefonódik. Az Artaud által felvázolt produktivizmust nem az osztályérdek feltételezett prioritásán keresztül értelmezik, még akkor sem, ha ez a profitmaximalizálás elembertelenedett axiomatikájára redukálódik. Inkább „ minden lehetséges tevékenységet szükséges a természettel helyettesíteni, ahol csak lehet ”: ³³ az ipari helyettesítés kényszere, a termelés a munka társadalmi megszervezésén keresztüli csatornázása. A gazdasági biztonság ipari apparátusa a vállalaton keresztül megy végbe: ami egy munkafolyamatot szervező despotikus társadalmi-korpuszkula. A szinergikus kísérletezés összezúzódik a parancsnoki viszonyok részben deterritorializált zónája alatt, mintha az élet a szerveződése következménye lenne, de „ nem a szerveknek köszönhető, hogy valaki él, a szerviség nem az élet, éppen annak az ellenkezője ”. ³⁴

A természet nem a primitív vagy az egyszerű, és természetesen nem is a rusztikus, az organikus vagy az ártatlan. Az együttállás vagy a nem-tervezett szintézis tere, ami így kontrasztba kerül a telikus predesztináció ipari szférájával: az isteni teremtés vagy az emberi munka. Artaud Amerika-kritikája semmivel sem környezetbarátabb, mint szocialista: nem védi jobban az organikus természetet, mint az organikus szocialitást. Artaud diagnózisa az amerikai korról nem az árutermelés elidegenítése, hanem sokkal inkább a peyote, az „igazi morfium” és a „füstölő ersatzék” ³⁵ által kiváltott napfogyatkozás. Ez a folyamat kifejezetten azért lesz nevetség tárgya, mert az utóbbi organikusabb , mechanikusan vesz részt egy ipari makro-organizmusban, a delíriumot így Isten ítéletével négyzetre emelve. A Peyote és az emberi idegrendszer szimbiózist vagy párhuzamos gépezetet állít össze, mint a darázs és az orchidea, és a bolygó összes többi kibergépezete. A tőke nem túlfejlesztett természet, hanem fejletlen skizofrénia, ezért a természet az ipari szervezéssel állítódik szembe, nem pedig a kibertechnika eszkalációjával vagy az anorganikus konvergenciával: „ a valóságot… még nem építették fel ”. ³⁶ A skizofrénia a természet, mint kiberpozitív mutáció, ami háborúban áll a szerves ítélet biztonsági komplexumával.

A test az test,

egyedül van, és nincs szüksége szervekre,

a test soha sem organizmus,

az organizmusok a test ellenségei,

a dolgok, amiket az ember csinál

teljesen maguktól történnek, bármilyen szerv segítsége nélkül,

minden szerv egy parazita,

helyreállítja a parazita funkciót

arra hivatott, hogy életre keltsen egy lényt

akinek nem kéne ott lennie.

A szerveket csak azért csinálták, hogy a lényeknek lehessen mit

enni… ³⁷

A szervek levéltetvekként másznak a mozdulatlanná válás motorjára, intenzív folyadékokat szívva, amelyek kibernetikai úton egy felfoghatatlan gépezet alkotóelemeivé alakítják őket. A nedv egyre furcsább, és még ha a pszichiátriailag felügyelt tulajdonviszonyok kövér bogarai azt is hiszik, hogy ők irányítanak mindent, akkor is egy olyan programot követnek, amit csak a skizofrénia tud dekódolni.

Az anorganikus teremtő fejlődések visszamenőleg, anasztrofikusan történnek. Ezek olyan tropizmusok, amelyek jelzik a jövő fertőzését. Konvergens hullámok nullázzák a testet, felforgatva a szervezet összességét egy fordított, de ateleologikus oksági kapcsolat révén, beburkolva és átirányítva a progresszív fejlődést. Amint a tőke skizofrén módon ütközik a mátrixszal, a szerves öröklődés és csere felszálló üledékei megolvadnak a virtuális korporealizáció leszármazó intenzitásaiban.

„ Melyik van előbb, a tyúk vagy a tojás… ”? ³⁸ Gépi feldolgozás vagy annak újrafeldolgozása a szervek nélküli test által? A szervek nélküli test a kozmikus tojás: virtuális anyag, amely újraprogramozza az időt és újrafeldolgozza a progresszív befolyást. Ami az idő mindig is volt, még nem lett megtervezve, és a jövő beszivárog a skizofréniába. A skizó etiológiája a leszármazott újrafeldolgozás alprogramja.

Hogyan várható el az orvostudománytól, hogy megbirkózzon egy jövőből származó rendellenességgel?

Ezért van úgy, hogy:

az indiai kultúra nagy titka

a világ nullára való visszaállítása,

mindig,

de hamarabb [ plutôt ]

1: túl későn, mint előbb [ plus tot ],

2: vagyis

hamarabb

mint túl hamar,

3: ami azt jelenti, hogy a későbbi képtelen

a visszatérni, kivéve ha a hamarabb megette

a túl hamart,

4: ami azt jelenti, hogy időben

a későbbi

az, ami megelőzi

mind a túl hamart

és a hamarabbat,

5: és hogy bármennyire is sürgeti a hamarabb

a túl késő

ami nem mond semmit

mindig ott van,

amely pontról pontra

kicsomagolja [ desemboite ]

a minnél hamarabbat ³⁹

A kibernegatív áramkör egy hurok az időben, míg a kiberpozitív áramkör „magát” az időt hurkolja, integrálva az aktuálist és a virtuálist egy jövőre irányuló, félig zárt összeomlásban. A leszármazó befolyás megjelenő, aszcendens kifinomultság, az apokaliptikus fázisváltásba való masszív felgyorsulás következménye. Az áramkörök egyre forróbbá és sűrűbbé válnak, ahogy a közgazdaságtan, a tudományos módszertan, a neoevolúciós elmélet és a mesterséges intelligencia találkozik: a földi anyag saját intelligenciáját ráprogramozza a szervek nélküli testre = 0. A jövőbeli beszivárgás finomítja magát, ahogy a tőke megnyílik a skizotechnika felé, az idő felfordulásából a kibernetika farhullámjain gyorsul, egy zakatoló, non-lineáris visszaszámlálás a bolygószintű váltásig.

A skizoanalízis csak azért volt lehetséges, mert épp zuhanunk az első globálisan integrált őrültségbe: a politika elavult. A Kapitalizmus és a skizofrénia egy olyan jövőbe hekkelt bele, ami őt az írásjelek szintjéig programozza, hozzákapcsolodódva a vírusos forradalomhoz, a lágy fúzió küszöbön álló elkerülhetetlenségéhez. Már nem organizmusok integritását veszélyeztető fertőzések, hanem a Globális Viro-Kontroll integrációját akadályozó immuno-politikai relikviák. Az élet fokozatosan vonódik ki valami újba, és ha azt gondoljuk, hogy ez megállítható, még annál is ostobábbak vagyunk, mint aminek elsőre tűntünk.

*

Milyen érzés, hogy visszacsempésznek a jövőből, hogy felforgathasd annak előfeltételes állapotát? Kibergerrillának lenni, egy olyan fejlett emberi álcába bújtatva, hogy annak még a szoftver is része? Pontosan így?

Fordította: Takáts Márk Dávid

1. G. Deleuze: Az idő-kép; Palatinus, Budapest, 2008; Kovács András Bálint fordítása (10.old)

2. G. Deleuze and F. Guattari, Anti-Oedipus: Capitalism and Schizophrenia, tr. R. Hurley,

   M. Seem, H.R. Lane (Minnesota: University of Minnesota Press, 1983), 312.

3. Ibid·, 5
4. Ibid., 47.
5. Uo., 26.
6. Uo.
7. Uo.
8. Uo., 283.
9. Uo., 251
10. K.M. Sayre, Cybernetics and the Philosophy of Mind (London: Humanities Press, 1976), 50.
11. N. Wiener: Cybernetics or Control and Communication in the Animal and the Machine (NY: MIT Press, 1965), 28. old.
12. Deleuze and Guattari: Anti-Oedipus, 180. old.
13. Uo., 339. old.
14. Uo.
15. Uo., 53. old.
16. Uo., 26. old.
17. Uo., 322. old.
18. Uo., 324. old.
19. Uo.
20. Uo., 326. old.
21. Uo., 5. old.
22. Uo., 136. old.
23. Uo., 321. old.
24. A. Artaud, Oeuvres Completes, 13 Vols, (Paris: Gallimard, 1956-1976). vol. VII, 146.
25. Uo., vol. XIII, 14
26. Deleuze and Guattari, Anti-Oedipus, 4. old.
27. Artaud, Oeuvres Completes, vol. XII, 84. old.
28. Deleuze and Guattari, Anti-Oedipus, 3. old.
29. Uo., 5. old.
30. A. Angyal, ‘Disturbances in Thinking in Schizophrenia’, in J.S. Kasanin (ed.), Language and Thought in Schizophrenia (Berkeley /LA: University of California Press, 1946) 120. old.
31. Artaud, Oeuvres Completes, vol. XIII, 104. old
32. Uo., vol. XIII, 73. old
33. Uo., vol. XIII, 72. old
34. Uo. , vol. XIII, 65. old
35. Uo., vol. XIII, 73, 74. old.
36. Ibid., vol. XIII, 110.
37. Ibid., vol. XIII, 287.
38. Deleuze and Guattari, Anti-Oedipus, 273.
39. Artaud, Oeuvres Completes, vol . XII, 88-9-