loader image

Gyárfás Orsolya: Szexualitás és térhasználat a Törvényen belül című kisregényben

  „Hadd idézzek egy gondolatot: »A konformistát az jellemzi, hogy pontosan betölti azt a helyet, amelyet egy kész, nélküle is létező világban kijelöltek számára.«” 1 – a Szalánczky Éva jegyzetei közt feltűnő ezen mondat kijelöli egyben azt a témakört is, mellyel dolgozatomban foglalkozni szeretnék. Milyen helyet jelöl ki egy heteronormatív társadalom nem heteroszexuális tagjai számára, és milyen mozgáslehetőséget biztosít nekik? Milyen módokon történhet meg határátlépés ezen (erőszakkal felállított és fenntartott) társadalmi korlátok esetében, és milyen megtorlással jár? Hogyan mutatkozik ez meg Galgóczi Erzsébet regényében?

  Ezen kérdések kapcsán a Törvényen belült két szempontból elemzem, elsősorban a szexualitás és térhasználat kapcsolatára koncentrálva, melyhez Michel de Certeau a helyhasználatra vonatkozó stratégia- és taktikafogalmát, valamint Nancy Duncan és Gill Valentine a leszbikus térhasználatról szóló tanulmányait használom fel. Ehhez szorosan kapcsolódóan pedig kitérek a leszbikus (és általában LGBT-)terek kérdésére, és mindenekelőtt azok hiányára a regényben. Ennek tárgyalásában pedig érdemesnek tartom a Törvényen belült Leslie Feinberg Stone Butch Blues című regényével2 összehasonlítani, a két mű által az LGBT-közösségről és a leszbikus élet lehetőségeiről, valamint azok tereiről felmutatott képét vetve össze.

  Az elemzésben feldolgozott témákon keresztül rámutatok arra, hogy mennyiben meghatározó Éva leszbikus identitása a regényben: a Törvényen belül szakirodalmát olvasva sokszor kínosan kerülgetett témának tűnt ez számomra, mely még a(z elvileg) feminista elemzésekben is semlegesítendő tényezőként vagy igen nehézkes (félre)értelmezések tárgyaként jelent meg. Így például Kiss Noémi, noha többször is említi mind Galgóczi Erzsébet nyíltan felvállalt leszbikusságát, mind a leszbikus identitás szerepét Galgóczi több regényében, tanulmányában mégis mindenekelőtt a magyar irodalmi kánonban az írónők és a női sorsok ábrázolásának hiányára hívja fel a figyelmet, Galgóczi és Szalánczky Éva identitását (mintegy azt neutralizálandó) egyaránt egy általános női identitás fogalma alá rendelve.3 Poór Marianna „gender-szempontú” olvasata4 pedig igen zavarosan, és a regény ismeretében meglehetősen érthetetlen módon keveri Éva szexualitásának kérdését állítólagos nemi identitás-problémáival. A homoszexualitás nemi identitászavarral való összekötése, melyet a regényben „szakértőként” fellépő Blindics őrnagy is vall (és mely Karl Heinrich Ulrichs 1864-es, a harmadik nemről alkotott elméletéhez5 nyúlik vissza), már a Törvényen belül 1980-as kiadásakor is idejétmúlt álláspontnak számíthatott a szexológiában, Poór tanulmányának 2015-ös publikálásakor pedig már végképp tudományosan védhetetlen volt, így különösen nehezen érthető számomra, hogy az elemzés miért fókuszál ennyire egy, a regényben nem tematizált problémára.

  Ezekkel az értelmezésekkel szemben tehát arra koncentrálok, hogy a regény főhősének leszbikus nőként milyen, a szexuális identitásából adódó problémákkal kell megküzdenie élete során. Fontosnak tartom Éva identitásának ezen aspektusát kiemelni: szexualitása, ha nem is az egyetlen tényező, mely formálóan hat az életére (családja, társadalmi, helyzete, pénzügyi problémái, politikai nézetei mellett), egyértelmű, hogy el nem hanyagolható – végtére is Líviával való viszonya az, ami a regény cselekményének alapját képező katasztrófát kiváltja.

I. Szexualitás és térhasználat

  Michel de Certeau A cselekvés művészetében a helyhasználat módjainak leírása során különbözteti meg a stratégia és taktika fogalmát. A két gyakorlat különbsége a hatalommal való viszonyukból ered: de Certeau leírása szerint a stratégia a hatalmat birtokló szubjektum tevékenysége, mely „a »környezettől« egy »sajátot«, azaz a saját hatalom és akarat helyét”6 különböztet meg és sajátít ki, ezt a saját helyet pedig megfigyeli és ellenőrzi. Ezzel szemben a taktika „csel”, a „gyenge művészete”7: a hatalom hiánya határozza meg, és a pillanatnyi lehetőségek kihasználása jellemzi egy olyan térben, mely egyáltalán nem az ő igényeihez igazodik.

  Annak bemutatásához, hogy a szexuális identitás hogyan határozza meg a térhasználatot, és a meleg közösség a hatalom milyen korlátozásaival és tiltásaival kell, hogy megküzdjön saját térhasználatában, érdemes szemügyre venni a konkrétan a leszbikus közösség térhasználatát tárgyaló Nancy Duncan és Gill Valentine munkásságát. Nancy Duncan a Renegotiating Gender and Sexuality in Public and Private Places című tanulmányában rámutat arra, hogy társadalmunkban a terek nem semlegesek, szexualitástól mentesek, hanem egyértelműen a heteroszexualitás által domináltak. A heteroszexuális többség (saját identitásához hasonlóan) ezt természetesnek és adottnak veszi, a heteroszexualitás terekre és térhasználatra gyakorolt hatása számukra így mintegy láthatatlan. A meleg kisebbség számára azonban ez egyértelműen megmutatkozó és ismert tényezője a nyilvános és privát tereknek (például a meleg családtagot el nem fogadó vagy őt elnyomó családi otthonnak) egyaránt: „Nearly invisible because it is universalized and naturalized, heterosexuality is inscribed in public as well as private spaces as the dominant ideology.”8 A heteroszexualitás mint domináns tényező pedig egyenesen követelményként lép fel (heteroszexizmus), melytől az eltérés törvénysértő és büntetendő. A meleg közösség számára ebből adódóan ezekben a terekben élni így fojtó, fenyegető, elidegenítő élményt jelent, és pusztán a bennük való létezés is folyamatos súrlódások, konfliktusok forrása lehet. Duncan hatásos példaként hozza fel azt a homofób narratívát, mely szerint a meleg életet a „négy fal közt” kellene élni: eszerint a nyilvános tereken tiltott kell, hogy legyen minden olyan érintkezés, amely egy heteroszexuális pár esetében természetes (akár egymás kezének fogása is), de a másságot még az egyéni megjelenésben sem „illik” láthatóvá tenni. (Ezzel a szabállyal szembeszegülve pedig éppúgy transzgresszív és a heteroszexuális teret destabilizáló akció lehet a nyilvános téren egy meleg pár közti csókváltás, mint a Pride felvonulás.)

  A Duncanéval egy kötetben megjelenő, (Re)Negotiating the Heterosexual Space című tanulmányában Gill Valentine ugyanezt a gondolatmenetet fűzte tovább, tanulmányát egy 1991-es, nottinghami incidens ismertetésével indítva, mely során egy leszbikus párt csókolózás miatt kiutasítottak egy szupermarketből. Valentine ennek kapcsán mutatott rá – Duncanhez hasonlóan – arra, hogy a nyugati kultúrkörben nyilvános terek kapcsán nem lehet „aszexuális”, semleges terekről beszélni: azok szabályozásokon és ismétléseken keresztül (a heteroszexuális párok érintkezésétől kezdve a nukleáris család képét promotáló reklámokon át a heteroszexuális vágyat kifejező dalokig) maguk is heteroszexuálissá válnak. A heteroszexualitás tehát a norma ezekben a terekben, mellyel szemben minden homoszexuális megnyilvánulás transzgresszív és büntetendő – a meleg közösség számára csak bizonyos helyeken, a meleg negyedekben, klubokban/bárokban, és saját otthonukban engedélyezett, hogy melegként éljenek.9

  A Törvényen belülben talán legérzékletesebb példája a meleg lét és heteroszexuális terek konfliktusának – és egyben a regény egyik legmegrázóbb epizódja – Éva és Lívia karácsony előtti találkája, melyről Évának a Marosi által megtalált naplóbejegyzéséből értesülünk. A jelenetsor két momentumát emelném ki. Az első az, ahogy Éva és Lívia egy cukrászda eldugott (illetve eldugottnak vélt) sarkában csókolóznak, csaknem záróráig ragaszkodva a búvóhelyükhöz úgy, hogy közben Éva saját bevallása szerint fél szemét végig a bejáraton tartja, nehogy bárki meglephesse őket. A második az, ahogy ezt a cukrászdából való távozás után éjjel, a fagyban, egy havas parkpadon folytatják (két órán át!), amíg a rendőrök megjelenése félbe nem szakítja őket; Évát ráadásul (vélhetőleg mint Líviával szemben a „megrontót”) be is viszik a főkapitányságra.

  Mind de Certeau taktika-fogalmához, mind a Valentine és Duncan által ismertetett, a terek a meleg közösség általi használatát érintő problémák köréhez tökéletesen illeszkedik ez az epizód. A taktikázás érezhető Éva térhasználatában, ahogy a kiüresedő cukrászda eldugott sarkában is csak a környezetét alaposan figyelve mer csókolózni Líviával – de taktikázásként értelmezhető az is, hogy Lívia a kihalt (és ezzel együtt biztonságosnak vélt) parkba rángatja el ezután Évát. Az egyébként sem szívderítő helyzet tragikumát fokozza, hogy Éva azon megjegyzéséből kiindulva, mely szerint a rendőrök „jól beleköptek a levesébe”10, és elriasztották tőle Líviát, arra lehet következtetni, hogy ez lett volna kettejük közt az első alkalom, mikor valóban intim viszonyba kerültek volna. Ez pedig, mind a kellően elkötelezett kapcsolat (legalábbis Éva nézete szerint), mind pedig a biztonságos, saját privát tér nélkül az elhagyatott, behavazott park sivár környezetében lehetséges – és még ott sem lesz sikeres.

  A nyilvános térben elkövetett transzgresszív tett pedig szinte elkerülhetetlenül magával vonja a hatalom megtorlását. A rendőri beavatkozás itt, bár sokkal rosszabb véget is érhetne, a heteroszexuális tér törvényei megsértésének szükségszerű következménye, és jól mutatja a heteroszexuális és homoszexuális kapcsolatok eltérő megítélését is: heteroszexuális pár esetében hasonló szituációban, ha az igazoltatásra még sor kerülne is, azt már nehéz elképzelni, hogy a pár bármely tagját ezután rendőrőrsre cipeljék. Ennél is megalázóbb azonban az, ahogy Éva a cukrászdába másnap visszalátogatva rádöbben, hogy a személyzet egy tükörnek köszönhetően „élvezte az ingyencirkuszt”11 (ugyanúgy, ahogy egyébként a rendőrök is). A heteroszexualitás által dominált nyilvános térben folytatott leszbikus élet így nemcsak a hatósági zaklatásnak vagy retorzióknak teszi ki őt, hanem igen megalázó módon a heteroszexuális voyeur-tekintet általi tárgyiasításnak is. A parkhoz hasonlóan ez a biztonságosnak vagy felhasználhatónak tűnő tér is a heteronormativitást fenntartó helyként mutatkozik meg, ahol Évát leszbikusként, ha elsőre nem is nyílt ellenségesség fogadja, de éppúgy a megszégyenítés lesz az osztályrésze, mint a rendőrökkel való konfrontáció során.

  Éva számára ugyanakkor a privát tér sem biztosít jobb létmódot. Szűkös vagyoni helyzetéből adódóan saját lakása nincs, egyszobás albérletben él, mely olyan sivár, hogy leginkább csak késő éjjel, aludni jár haza. Nehezíti a helyzetét, hogy a főbérlő és a házmester „megfigyelése” alatt áll, és főleg főbérlője jóindulatán (vagy érdektelenségén) múlik az, hogy egyáltalán tolerálja Éva identitását, és nem dobja ki (a főbérlő Marosival folytatott beszélgetése alapján Éva alkalmi légyottjait ironikus módon még kevésbé tartotta zavarónak, mint a heteroszexuális női albérlőinek viszonyait, melyekre kifejezetten panaszkodik12). Évának önmagához méltó életre tehát még saját magánterében, a „négy fal közt” sincs igazán lehetősége: amikor a házmesternek hazudni kell arról, hogy a nő, akit Éva a lakására próbál felvinni, Éva barátnője, és Évát csak ittassága miatt kellett hazatámogatnia (úgy, hogy közben mindketten tudják, hogy nem mond igazat), ugyanúgy a taktikázás határozza meg a viselkedését, mint a cukrászdában Líviával. A regény világán belül tehát a terek heteronormativitása meghatározó, leszbikus főhősének semmilyen igazi menedékhelyet vagy alternatív életteret nem kínálva fel: a szexuális identitásának megfelelő létmód csak pillanatokra válik megvalósíthatóvá. Éva pedig ennek úgy tűnik, teljesen tudatában is van, és nem is próbál igazán küzdeni ellene, inkább csak igyekszik kihasználni az időnként adódó lehetőségeket, több-kevesebb sikerrel.

II. A leszbikus tér és közösség – és annak hiánya

  A Törvényen belülben, mint azt az eddigi elemzés is mutatta, a meleg életnek meghatározó tényezője a meleg közösség és az általa létrehozott, maga számára fenntartott terek hiánya. Ahogy az Éva és Lívia kapcsolatáról szóló epizodikus visszaemlékezésekből is kiderül, egyáltalán nem áll rendelkezésükre olyan nyilvános vagy fél-privát tér, ahol biztonságban lehetőségük lenne a kapcsolatuk kibontakoztatására – így minden érintkezésükkor még a magánterekben is a lelepleződés veszélyét kell vállalniuk. A regényben pedig az alkalmi viszonyokon és a Blindics őrnagy által ismertetett „sajátos alvilágon”13 kívül (melynek az ő beszámolóján kívül egyébként nem látjuk nyomát) nem találkozunk semmilyen szervezett, összetartó meleg közösséggel. Éva ismerőseinek körét is az időnként felszedett „barátnői” mellett elsősorban (heteroszexuális) munkatársai adják, akikkel szorosabb viszonyt (Lívián kívül) nem igazán ápol – mint Magdának kijelenti: „Egyedül vagyok.”14 Saját közösség és saját tér teljes hiányában pedig nem meglepő, hogy a magány életének meghatározó része.

  Azt, hogy ez a hiány mennyire jelentőségteljes, és milyen meghatározó lehet a leszbikus közösség és közösségi tér léte, Leslie Feinberg Stone Butch Blues című regényén keresztül szemléltetem. Feinberg regénye Galgócziéhoz hasonlóan önéletrajzi ihletésű, s a Törvényen belülnél bár nagyobb korszakot ölel fel (az 1940-estől az 1980-as évekig), de a főhőse számára meghatározó évek, melyeket itt most tárgyalni fogok, Galgóczi regényéhez hasonlóan az 1950-es évek periódusa lesz.

  A két regény összevetése kapcsán érdemesnek tartom ismertetni mindenekelőtt azt a jogi hátteret, mely az amerikai és magyarországi meleg életet meghatározta. A Törvényen belül idején (1959) Magyarországon a férfiak közti homoszexuális kapcsolatok létesítése még egy évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető, a homoszexualitás dekriminalizációja csak két évvel később, 1961-ben következett be. A nők közti viszonyok azonban „láthatatlannak” bizonyultak, törvényi szabályozás alá ironikus módon épp csak az 1961-es dekriminalizációval esve, mely a férfiakéhoz hasonlóan a nők esetében is büntetendővé tette a 20 évnél fiatalabb partnerrel létesített kapcsolatot.15 Az Egyesült Államokban pedig épp az 1950-es években zajlott le a homoszexualitást súlyosan büntető törvények sorának meghozatala, valamint az államszervezet homoszexuális alkalmazottaitól való „megtisztítása”. A szodómia-törvények a leszbikusokat és a meleg férfiakat egyaránt büntették, emellett pedig büntetendő volt a másik nem ruháinak viselése (cross-dressing) is: különösen súlyosan érintette ez a drag szubkultúráját, valamint a leszbikusok közt kialakuló butch közösséget (azaz gender-nonkonform, férfiruhát hordó maszkulin leszbikus nőket).16 A társadalmi elfogadottság sem a Törvényen belül, sem a Stone Butch Blues hősei számára nem adott még, azonban míg Évának legalább a törvény büntetésétől nem kell tartania, addig a Stone Butch Blues Jessének életét meghatározóan alakítja az, hogy szexuális identitása és ahhoz kötődő gender-nonkonform megjelenése egész létét évtizedeken át törvénysértővé teszi.

  A társadalmi elfogadottság sem a Törvényen belül, sem a Stone Butch Blues hősei számára nem adott még, azonban míg Évának legalább a törvény büntetésétől nem kell tartania, addig a Stone Butch Blues Jessének életét meghatározóan alakítja az, hogy szexuális identitása és ahhoz kötődő gender-nonkonform megjelenése egész létét évtizedeken át törvénysértővé teszi.

  A korabeli brutális elnyomás ellenére is igen komoly közösségszervezés ment végbe az 1950-es évek Amerikájának meleg polgárai közt: ennek volt része a melegbárok azon kialakuló kultúrája is, melyet a Stone Butch Blues igen érzékletesen és megrendítően mutat be. Feinberg főhőse, Jess Goldberg számára formáló élményt jelent az, amikor először léphet be egy melegbárba: a látogatás egyszerre erősíti meg saját, még kialakulóban lévő identitását, és teszi lehetővé, hogy más, hozzá hasonló emberekkel találkozzon (amire gimnáziumában, ahol egyébként is leginkább iskolatársai zaklatásának céltáblájaként él, nincs lehetősége). Jess fiatalkori évein keresztül látjuk, milyen meghatározó szerepet játszanak a melegbárok az elsősorban leszbikus közösség (elsősorban munkásosztályhoz tartozó tagjai) számára. A bárok, ha látogatóiknak maximális védettséget nem is tudnak biztosítani (a rendőri razziáknak és brutalitásnak rendszeres elszenvedői), és nem is kizárólagosan az LGBT-közösség tagjai látogatják, mégis nyújtanak egy olyan befogadó helyet, ahol társasági-szerelmi életet lehet élni, baráti kapcsolatokat kiépíteni, vagy – a regény kezdetén a még kiskorú Jess esetében – védelmet és segítséget lehet találni. Jess például első mentoraival, egy leszbikus párral, akik később be is fogadják, amikor elszökik otthonról, egy melegbárban találkozik, ahogy később első barátnőivel is ott tud megismerkedni. A de Certeau-féle taktika-fogalom némileg „kibővített” verziójának látom ezt: a melegbárokat működtető és használó közösség ugyan egyértelműen nincs hatalmi pozícióban, ahogy a bárok maguk sem a stratégia alapját adó hatalmi központokként, hanem a taktikai mozgásban pillanatnyi menedékként szolgálnak számukra. Ugyanakkor a taktika nemcsak egyéni, hanem mintegy közösségi szinten való működése egyben jóval nagyobb mozgásteret és a Galgóczi-regényben érzékelt hangulatnál szabadabb légkört tud teremteni.

  A regényben Jess számára a bároktól való elszakadás és azok látogatásának ellehetetlenülése, majd később az általa ismert bár-kultúra hanyatlása komoly válságot jelent: az addig biztonságot és beilleszkedés lehetőségét nyújtó, a bárokon kívüli heteroszexuális terekben folyamatosan elszenvedett elnyomást és agressziót időlegesen ellensúlyozni képes világ szűnik meg ezzel.

  Ilyen térnek és szervezett közösségnek semmilyen nyomát sem látjuk a Törvényen belül világában. Azt, hogy a meleg közösség számára fenntartott, biztonságos tér hiánya a meleg élet milyen ellehetetlenülését vonja magával, már tárgyaltam, érdemesnek tartom azonban a Stone Butch Blues ismertetése után arra is kitérni, hogy maga a meleg közösség hiánya mi mindentől fosztja meg Évát. Jess-szel szemben a regény folyamán az Éva életét érintő visszaemlékezésekben nem tűnik fel senki, aki mentoraként szolgálhatott volna, vagy segíthette volna identitását artikulálni vagy megerősíteni. Holott Évának – legalábbis Blindics őrnagy szerint – kifejezett igénye is volt arra, hogy valaki segítsen identitásával dűlőre jutni: a megoldást azonban (jobb híján) orvosoknál és pszichológusoknál kereste, akik pedig a korban Magyarországon érvényes ismeretek szerint annál jobbat nem tudtak mondani neki, mint hogy szexualitása nem betegség, és így nem is gyógyítható kondíció.17 Éva meglehetősen dramatikus hangvételű kijelentései leszbikusságáról („[e]retnek vagyok a teremtésben.”)18, melyek, ha teljes öngyűlöletről már nem is árulkodnak, de önmagával való megbékélésről sem, szintén jól példázzák azt, hogy miért lett volna szüksége valakire, aki az övéhez hasonló élettapasztalatok birtokában adhatott volna tanácsot neki vagy nyújthatott volna érzelmi támogatást. Erre azonban nem látjuk, hogy sor került volna, s még ha Éva szerelmi viszonyait érintő verseiben-jegyzeteiben szégyenérzetet vagy belső konfliktust nem is fedezhetünk fel, egyértelmű, hogy milyen nehézséget és veszteséget jelent számára az, hogy nincs olyan közösség vagy csak egyetlen személy sem, akihez fordulhatna.

  Éva sorsának tragikuma legalább annyira rejlik ebben az orvosolhatatlan magányban és nélkülözésben, mint korának fojtó társadalmi-politikai légkörében és saját társadalmi helyzetében. Líviának írt levelében hosszan panaszolja, hogy élete során önmegvalósítására, kiteljesedésre sem szakmájában, sem magánéletében nem adatott tere és lehetősége: „Az én életem eddig szakadatlan nélkülözés volt. Nélkülöztem az örömteli munkát, a sikert, a jólétet, az utazást, az otthont és a szerelmet.”19 – olyan életet élni pedig, melyben az ember olyan, mint „egy távoli csillag: magányos és lakhatatlan”20, nem bírható örökké.

III. Konklúzió

„A taktika: csel” – írja de Certeau –, melynek használata csak a gyenge számára adódik meg, sokszor „utolsó menedékként”21. A menekülés és menedék keresésének motívumai valóban meghatározónak bizonyulnak mind Galgóczi, mind Feinberg regényeinek térhasználatában (ahogy – mint azt Valentine és Duncan szövegei mutatják – a való világban is). Feinberg regényén keresztül a meleg életnek és térhasználatnak egy olyan alternatíváját igyekeztem bemutatni, mely kényszerhelyzetben működve ugyan, de időlegesen képes megteremteni egy felszabadultabb, nagyobb mozgásteret biztosító közösségi teret – ha ez nem is tart örökké. Galgóczi regénye ezzel szemben egy magányos, kényszerpályákon keringő létmódot mutat fel: Éva számára a taktikázás, minden külső támogatás vagy biztonságot nyújtó hely hiányában valóban kizárólag a pillanatnyi előnyök kihasználását jelenti. Líviával való viszonyában tükröződik ezen létmód inadekvát mivolta, Éva életútja pedig maga is a fojtó korlátok közé szorított élet kiúttalanságának tragikus bizonyítéka.

Gyárfás Orsolya

Lábjegyzetek

  1. Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül. In: uő: Törvényen kívül és belül. Két regény. Budapest, Szépirodalmi, 1980, 109–245. o., itt: 175. o.
  2. Leslie Feinberg: Stone Butch Blues. h. n. 201420, Ithaca, Firebrand Books, 1993. http://www.lesliefeinberg.net/download/479/, utolsó letöltés dátuma 2018. augusztus 10.
  3. Kiss Noémi: Az írói példakép. Anyakép? – Galgóczi Erzsébetről. In: Magyar Narancs, 2007/36. https://magyarnarancs.hu/publicisztika/az_iroi_peldakep_anyakep₋_galgoczi_erzsebetrol-67598, utolsó letöltés dátuma 2019. január 9.
  4. Poór Marianna: Törvényen belül? – Galgóczi Erzsébet gender-szempontú olvasata. In: http://www.poormarianna.com/2015/12/16/torvenyen-belul-galgoczi-erzsebet-gender-szempontu-olvasata/, utolsó letöltés dátuma 2019. január 7.
  5. Ld. Hubert Kennedy: Karl Heinrich Ulrichs. First Theorist of Homosexuality. In: Vernon A. Rosario (szerk.): Science and Homosexualities. New York, Routledge, 1997, 26–45. o.
  6. Michel de Certeau: A cselekvés művészete. A mindennapok leleménye I. Ford. Sajó Sándor. Budapest, Kijárat, 2010, 61. o.
  7. de Certeau: id. mű, 63. o.
  8. Nancy Duncan: Renegotiating Gender and Sexuality in Public and Private Places. In: uő (szerk.): In BodySpace: Destabilizing Geographies of Gender and Sexuality. Taylor & Francis e-Library, 2005 (London – New York, Routledge, 1996), 127–145. o., itt: 137. o.
  9. Gill Valentine: (Re)Negotiating The ‘Heterosexual Street’. In: Duncan (szerk.): id. mű, 146–155. o., itt: 146. o.
  10. Galgóczi: id. mű, 147.
  11. Galgóczi: id. mű, 149. o.
  12. Galgóczi: id. mű, 125. o. sk.
  13. Galgóczi: id. mű, 209. o.
  14. Galgóczi: id. mű, 185. o.
  15. Takács Judit – P. Tóth Tamás: Az „Idegbizottság” szerepe a homoszexualitás magyarországi dekriminalizációjában. In: Socio.hu. Társadalomtudományi Szemle, 2016/2, https://socio.hu/uploads/files/2016_2/takacs_ptoth.pdf, 232. o., utolsó letöltés dátuma 2019. január 9.
  16. Ld. William N. Eskridge, Jr.: Gaylaw. Challenging the Apartheid of the Closet. Cambridge, Harvard University Press, 20022 (Cambridge, Harvard University Press, 1999), 58–98. o.
  17. Galgóczi: id. mű, 208. o.
  18. uo.
  19. Galgóczi: id. mű, 239. o.
  20. Galgóczi: id. mű, 241. o.
  21. de Certeau: id.mű, 63. o.

További olvasnivalók

Irodalom

Tóth Réka: Törvényen belül – női irodalom a szocializmusban

“A szocializmus korabeli Budapesten játszódik a történet, […]ebben az időszakban „a római jog érvényesül, a drákói törvények: mindenki bűnös, amíg be nem bizonyítja, hogy ártatlan”. A regény női főszereplője több szempontból is köztes térben helyezkedik el, amely nem csupán fizikai, hanem szimbolikus értelemben is meghatározó szervező elve a műnek.” (Tóth Réka írása)

Elolvasom »
Irodalom

Szabó Annamária: Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című kisregényének elemzése az átmenetiség tereinek szempontjából

“Milyen motívumrendszer bomlik ki a törvény és törvényszerűség nyomán a történetben? Hogyan jelenik meg a törvényen belüli kirekesztettség? Szalánczky Éva szerelmét és halálát feltáró, az eseményeknek legalább részben értelmet adni akaró narrációban az előbbi kérdésekkel szorosan összekapcsolódó átmenetiség és köztesség megjelenéseit és viszonyrendszerét próbálom meg vizsgálni.” (Szabó Annamária írása)

Elolvasom »