Szabó Annamária: Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című kisregényének elemzése az átmenetiség tereinek szempontjából

  Törvényen kívül és belül – két kisregényt foglal magában az ezen a címen kiadott kötet. Szent Kristóf kápolnája képviseli a törvényen kívüliséget úgy, hogy a házasságon kívüli viszonyból, annak megalázó és alárendelő helyzetéből próbál kitörni Zsófi, a fiatal restaurátor-festő. Emellett kapott helyet a Törvényen belül című kisregény, amelyben Galgóczi Erzsébet – a rá jellemző szociografikus írásmóddal – egy krimibe ágyazott leszbikus szerelmet írt meg. A szocialista időszak paternalista állama nem tűrte meg a másságot, a prűd normarendszertől való eltérést. Nemcsak tabutémát jelentett, hanem deviánsnak, egyenesen betegségnek bélyegezték a nem hagyományos férfi-női párkapcsolatot. 1966-ig a homoszexuálisokat büntetőjogi felelősségre is vonhatták. A leszbikusság a három T tűrt kategóriájába tartozott¹ – törvényen belül.

  Milyen motívumrendszer bomlik ki a törvény és törvényszerűség nyomán a történetben? Hogyan jelenik meg a törvényen belüli kirekesztettség? Szalánczky Éva szerelmét és halálát feltáró, az eseményeknek legalább részben értelmet adni akaró narrációban az előbbi kérdésekkel szorosan összekapcsolódó átmenetiség és köztesség megjelenéseit és viszonyrendszerét próbálom megvizsgálni. Az átmenetiség és köztesség megtalálható a társadalmi helyzetben, a nemi identitásban, magában a narrációban, a törvény összetett fogalmában.

  A kötet megjelenését követő időszak szokatlan sikertörténetről tanúskodik, hiszen ötvenezer példányban adták ki, és néhány hét alatt elkapkodták az olvasók a fővárosi könyvesboltokból.² A Törvényen belül című kisregényről fogalmazták meg legtöbbször véleményüket a kor kritikusai, majd 2015-ben vált ismét elemzés tárgyává, mikor online megjelent egy gender szempontú olvasata is.³ Vizsgálati szempontom kiindulópontjául Földes Györgyi tanulmánya alapján íródott, a határátlépésekkel foglalkozó szöveg⁴ szolgál, melyet azonban kiegészítendőnek és más rendszerezésnek alávetendőnek tartok.

Mozgástér a törvényen belül

A törvény – a jelenségek belső, lényegi összefüggésének a kifejezése.
„Mit nekem tűnt csók, régi kincs, / Mesét ígérő táj! / Csak az búsít, hogy semmi sincs, / Mitől megválni fáj.”
Törvényszerűség: – okok és okozatok olyan láncolódása, a jelenségek olyan összefüggése, amely megszabja az események meghatározott, természeti szükségszerűséggel lefolyó menetét.⁵

  A kisregény egyik kulcsfontosságú szakaszához egy pár sorral lejjebb lévő is tartozik, ám ahhoz, hogy amazt a fentebb idézetthez lehessen kapcsolni, és hogy utóbbinak definícióit világosan érteni lehessen, távolról indítanám el a törvénymotívum értelmezését. A legkézenfekvőbb szint a jogi keret, amely meghatározza és megszabja a társadalmi életet, kijelöli annak határait. Ökrös László úgy fejezi ki kritikájában, hogy az ember nem kerülhet a törvényen kívülre, és előbb-utóbb bele fog ütközni a törvény erejébe.⁶ Mint ahogy az első bekezdésben leírtam, ezen a jogi szinten Szalánczky Éva társadalmi-politikai értelemben is még az adott törvényen belül mozog. Egyrészt írásai és riportjai hiába adnak hírt a közölt és a látott tények ellentmondásairól (például az egyik női munkásszálló valójában sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogy reklámozzák, sőt, a fővárosba tömegesen felköltöző fiatal lányok gyakran vannak kitéve leskelődésnek, hiszen függöny sincs, szabad teret kap a szexuális zaklatás). Mindezek ellenére, tehát a hatalmi rendszer erős bírálata és működése helyességének megkérdőjelezése ellenére is hisz a fiatal újságírónő a kommunizmus eszméjében, szeretné azt önmaga valójában viszontlátni. Munkáját illetően azért is maradhat törvényen belüli, mert írásait még az a főszerkesztő sem jelenteti meg, aki alkalmazza a hosszú időszak óta munkát nem kapó újságírónőt. A főszereplő az újságok újraszervezése, 1957. január elseje óta nem kap állást, holott ugyanazt a gárdát veszik vissza a lapokhoz szinte már másnap. Mint kiderül, Éva ismerősei közül pár hónapon belül mindenki visszakapja az állását vagy áthelyezik. Később válik egyértelművé Éva számára is, hogy az 1956-os eseményeken kívül – amikor több ismerőse vagy disszidál, vagy börtönbe kerül, Éva neve pedig több helyütt is tanúként szerepel, gyanús egyén válik belőle – súlyosan rossz döntésnek bizonyul részéről, hogy nem lép vissza azonnal a pártba. A párttagság sok előnyhöz juttatta a kor átlagembereit – vagy legalábbis az előnyök lehetőségeivel kecsegtették.⁷

  A főszerkesztő inkább elrakja a fiókjába Éva szenvedélyes írásait, hiába ragadják magukkal az olvasót, és múlják messze fölül a többi kolléga munkájának színvonalát. A főszerkesztő ezzel védi az izgatás vádja ellen, mert írásai valóban leleplezik az igazságot, amire a fiatal nő szomjazott (külvárosi kultúrházak italboltokat, a bölcsődék pedig szociális intézmény helyett a nők meg nem valósult egyenjogúságát testesítik meg).⁸ Tehát magához az írónőhöz hasonlóan Éva karakterére is igaz, amit Kulcsár Szabó Ernő mond: szociografikus riportrealizmust képviselt.⁹ Éva annak ellenére sem választ más hivatást, hogy nem tudja űzni a törvények korlátai miatt. A szocializmus lapáttartó emberének groteszken kifordított figurája lesz: a megtűrt értelmiségi, aki nem termel, munkájának nincs eredménye.

Átmenetiség a társadalmi rétegek között

  Nemi beállítottságát illetően a törvény nem bünteti Évát, megtűri. A társadalom pedig megveti, ahogy azt Módra Magda is kifejezi, Éva egyik homoszexuális ismerőse. A transzgresszió azonban már megjelenik, amikor Éva a kollégájával, egyben szeretőjével, Kismányoki Líviával csókolózik egy este a parkban. Ha jogilag nem is lépnek fel az őket meglepő rendőrök, ráadásul négy is, a prűd társadalom erkölcsét megsértik csókolózásukkal. Igazoltatásuk után a férjnél lévő Líviát szóban kérik számon, majd hazaküldik. Ezzel szemben az egyedülálló Évát már a közerkölcsök megsértése vagy botrány okozása miatt a rendőrségre viszik be. Bár végül nem kerül sor hivatali eljárásra, mégis kitűnik ebből a jelenetből, hogy a hatalom a jogi kereten túl az erkölcsi-morális szinten is felléphet fenyegetően és zsarolóan. Továbbá az elviekben létező társadalmi egyenlőség még nem vonja azonnal maga után a törvény előtti egyenlőséget. Évának és Líviának eltérő a társadalmi státusza két szempontból is, de Éva mindkétszer alulmarad: egyrészt magánéletük (egyedülálló vs. házas), másrészt származásuk is hátrányos megkülönböztetésre ad okot. Ahogy Éva is kiemeli, paraszti származása végül hátrányára válik: „elhittem, hogy itt valóban a népből akarnak új értelmiséget teremteni. [… B]üdös paraszt, menjen vissza kapálni!”¹⁰ A társadalmi rétegek közti mobilitás ugyanúgy nem valósul meg, mint a korábbi időkben, csupán látszólag tud kimozdulni egy paraszt származású, ráadásul nőnemű ember az eredeti közegéből. Éva helyzete és esete a legritkábbnak mondható. A sokgyerekes parasztcsaládból Budapestre felköltöző lányok többsége gyárakban vagy családoknál helyezkedett el, tehát Éva az egyetemi tanulmányaival nem reprezentálja őket. Mégis képes arra, hogy sejtesse sorsukat. Amikor már rendszeres fizetéssel rendelkezik, minden vagyonát szabóra költi, felöltözteti magát, hiszen a sztereotip női képnek, a folyton csinos és vonzó ideálnak ő is ugyanúgy meg kíván felelni, mint a gyári munkásnők. Ám ennél még lényegesebb, hogy a sokgyermekes paraszti családokban rongyig hordtak egy ruhát, soha nem volt új, a meleg fürdő és lábmelegítő is langyosan várta a sokadik gyermeket az esti tisztálkodásnál. Éva nem akarja többé fizikailag magán érezni a szegénységet, el akar határolódni mindettől, az éhséget maga választani.

  A munkásnők a kelendő, egyszerre több és magas beosztású (általában katonatiszt) udvarlóval is büszkélkedhettek elmondásaik alapján, mégis tartották a tisztességes és erkölcsös nőképet.¹¹ Galgóczi Erzsébet történetében is megjelennek a vonzó státuszt betöltő katona szeretők, akik végül mind újra megerősítik a „veszélyes udvarló”¹² sztereotípiáját, mint Cuni és Marosi, Lívia és Dönci kapcsolata. Lívia például azért dönt férje mellett, mert már magában a lánykérésben elhangzik, hogy szolgálati lakást kapott, vagyis ez bőven elég ok arra, hogy hozzá menjen feleségül. A lakás mint státuszszimbólum különösen fontos a társadalmi integrálódás szempontjából – ám Éva (és Magda) számára nem. Puritán, személytelen berendezésű albérleti szobájába szinte csak aludni jár, míg vele ellentétben a nők, mint Lívia, csinosítgatják. A Tóth Eszter Zsófia által is bemutatott munkásnőket e szempontból talán úgy reprezentálja Éva, hogy ők is szívesebben költöztek a falusi világot idéző Óbudára, nem a házrengetegbe, ahol nem bírtak megmaradni, inkább járták a várost sétáik során. Azonban a legfontosabb kapcsolat Éva és a paraszti származású nők között, hogy a főszereplő mindvégig falusinak vallja magát. Sír a jobb módú barátnő édesanyjának szinte befogadó, gondoskodó gesztusán. ’56-ban is kivár, mint a parasztok. Ki lesz az úr, kit kell szolgálni szorgos munkával? Mert bármennyi munkát elbírna, mindegy, milyen nehéz. Tehát összességében csak hiányosan jelzi, csak utal a paraszti síkra Éva, de nem tudja képviselni, hiszen értelmiségi munkája révén elszakad, leválik róla. Ez az egyik fontos transzgresszió, az átmenetiséget képző motívum. Paraszti világ gyermeke és neveltje, értékeit életében mindvégig vallja, de párhónapos visszatértét falujába, miután állását hirtelen otthagyja, kudarcként jelöli meg. Ismeri annak a világnak a szabályait, melyek alapján szabadon tud mozogni benne, mégis visszatér a fővárosba, mégis keserű dühvel idézi fel, hogy sosem kérdezik sorsa felől, hogy egy volt a dolgozó kezek közül, hogy egy paraszt sorsát determinálták. A fővárosban politikai nézete miatt sem találja helyét. Nem lehet teljes értékű értelmiségi sem, mert a kulturális tőkéért, a klasszikus irodalmi műveltségéért meg kell küzdenie. Továbbá nem hajlandó a megalkuvásra sem, mint Cuni férje, a filmrendező. Kiszolgálni az aktuális hatalmat, megrendelt művészetet csinálni – ez nem fér össze vele. Helyette szenvedélyesen veti bele magát a munkába, ahol az igazságot hajszolja.

A szürke zóna…

„A szenvedélyes ember mélyebben éli át sorsát, szélsőségesebben esnek meg vele a dolgok, és szélsőséges helyzetben jobban meg lehet mutatni az egyes ember drámájának, jellemének történelmének általánosabb érvényét is. Őszintén szólva soha nem szerettem az úgynevezett kisemberek kis konfliktusait. [… A] szürke szürkével – nem az én világom.”¹³

  A „szürke” szó önmagában helytálló erre a kisregényre. Mivel Éva szürke zónában, a senki által nem lakott vagy bejárt helyen kering, következésképpen nem is látható a szürke zónán kívüli közegből, ahogy Éva egész élete sem látható át. Hiába találkozik az övéhez hasonló világokkal, például a szintén leszbikus Módra Magdáéval vagy a szexualitását váltogató, soha ki nem elégülő Kismányoki Líviáéval, egyik sem képzi meg a teljes konfrontálódást, a valóban sehova se tartozást. Magda a kábítószer rabjaként örökös spicli-szolgálatra kárhoztatja magát, míg Lívia a falusi tanító túlélhetetlen helyzetéből a kényelmét biztosító házasságba menekül. Utóbbinál Éva is elbeszéli, hogy a parkban rajtakapott csókolózás után már elvesztette a lehetőségét annak, hogy az albérletébe felcsábítsa, következésképpen nem fog kilépni határozottan egy oldalsó, általa nem egészében járt ösvényre. Éva nem tud igazán kapcsolatba lépni emberekkel. Mezey Katalin világít rá, hogy e kor gyermeke már ritkán áll szemben egy másik emberrel, a másik oldalon inkább egy szervezet áll, amely megteremti a mindennapi konfliktusokat.¹⁴ Galgóczi írásában csak kétszer olvasható emberek közötti konfliktus, amelyek viszont elbukott kísérletként villannak fel. Éva és Dönci fenyegetéssel teli párbeszéde mellett Éva és Lívia hotelben játszó jelenete az egyedüli konfliktus-kezdemény. A fiatal újságírónő térbeli helyzetét tehát úgy tudnám elképzelni, hogy olyan átmenetiséget képez, amely múltjával és jövőjével is elveszti kapcsolódási pontjait. Éva leválik a vidéki életről, míg a fővárosi értelmiségi életre hiába nyújtja ki csápjait, nem tud fogódzót találni.

…a határvárosok között

  Az álomleírás jelenete kulcsfontosságú ebből a szempontból. Blindics őrnagy értelmezése szerint a roncsok, amelyek a kiszáradt folyó helyett özönlenek a mederben, jelképezhetik az Éva életében véghezvitt pusztítást, amely helyett a tragikus hősnő nem képes mást teremteni.¹⁵ Kiemelném a bizonytalan vidéki város-megjelöléseket (Győr, Sárvár, Szeged, Mezőtúr), amelyeknek közös ismertetője, hogy folyó szeli ketté őket – pont mint Budapestet. Érdekes mintázatot rajzolnak, ha térképen elhelyezzük őket, majdhogynem paralelogrammát. Vizuális jelzésnek, az országot agresszívan keresztbemetsző, abba mégis mélyen beletartozó alakzatnak tekinteném. Továbbá vidéki városokról a káderező ügy mellett (Dunaújváros és Szombathely) egyedül a határon történő átszökés kísérlete kapcsán esik szó (Mohács). Faluval szemben egyedül a főváros képezhet szélsőséges ellentétet, a jelenbeli elbeszélés is budapesti helyszíneken zajlik. Köztes átmeneti alternatívaként nem merül fel egy vidéki város sem, csupán Éva végső elkeseredett munkakeresése során Szombathely, a szülőfaluja melletti vidéki város, amelyet úgy jellemez, hogy csupán arra jó, hogy egyik vonatról a másikra átszálljon.¹⁶ Egy vidéki város sem tud állandóságot nyújtani. Egyedül az álomban – a szintén különös térbeli és időbeli átmenetiséggel bíró, kiszolgáltatottsággal teli állapotban – képes úgy megjelenni, mint életösszegzés és egy soha el nem érhető alternatíva.

  Egy folyó önmagában egy olyan természetes határt jelent, amely úgy választ el, hogy folyton a túlparton, a másik oldalon levés vágyát hordja magában. A roncsok özönlése, azon belül is a lóborda formájú halom számomra egy olyan „hidat” képez az álomban, amely a két part között egy mesterséges, átjárásra nem használható összeköttetést hoz létre. E két kép egymásnak feszülése alkotja meg Éva karakterét, történetét és annak elbeszélhetőségét. Az elbeszélő ezen az álomjeleneten villámgyorsan átsuhan, csupán egy visszaemlékezésbe ágyazza bele, és úgy ír le egy belső világot, hogy határozottan kijelöli azt a határt és azokat a törmelékeket, ameddig és amelyekkel megismerhető Éva.¹⁷ De hiába jön egy Marosi vagy egy Blindics, nincs mód egy elhunyt életútját a maga teljességében rekonstruálni, ahogy egy elbeszélést sem lehet minden titkától megfosztani. Így pedig csak találgatni lehet, hogy Éva mit láthatott a túlparton. A mohácsi „disszidáló” jelenet pedig egy feszültségi mezőt nyit. Lívia nem érti, Éva miért akart volna disszidálni, ha „[ú]gy bele volt nőve ennek az országnak a testébe, mint a vadhús. Ha sikerül leoperálnia magát, abba hal bele.”¹⁸ Mint az a paralelogramma, amely úgy képzi az ország részét, hogy a folyással, menetiránnyal szemben helyezkedik el. A főszereplő jól tudja ezt: „Ez az ország az én országom. Ha akarja, ha nem!”¹⁹ A sehova nem tartozó, helyileg mégis korlátokkal jelölt, szürke zónában járó Éva karakterénél két dolog hangsúlyozandó: az Ady féle mégis-morál és az áldozatnak születés motívuma.²⁰ Ahogy Galgóczi több interjújában is kifejtette önmagával és írói alapállásával kapcsolatban, Éva sem tud beletörődni, hogy törvényszerűnek fogadja el a kialakult egyenlőtlen helyzetet az egyenlőség üres, hangzatos jelszava alatt. Az áldozat-létben nem a körülmények − ahova született − jelentik a determináltságot, hanem ő maga és aminek eleve elrendeltetett. Viszont a szürke zónában folyamatosan megkísérelt mégis-morál, kitörési és leleplezési vágy valójában egy kifinomult eszközrendszerű csapdában valósul meg. A jogi-hatalmi törvény önmagán belül jelöli ki határait, és Éva szerepét beszorítja az önmaga eszközrendszere által előidézett ellentmondások közé. Ahogy Poór Marianna is írja, Éva nem tud kibontakozni identitásában a hatalom és társadalom szabta térben. Így kérdésessé teszi azt, hogy ha a világot nem is mentheti meg, önmagát talán még igen. Az „erkölcsi maximalizmus”²¹ kínálkozik egyedüli módként Blindics őrnagy szerint, vagyis hogy Éva megpróbálja büntetését még tovább gyarapítani a nemi identitása miatt rászabott stigmán felül: „Ez csak gyakorlati tapasztalat, amit most mondok, nem ismerem, ha van egyáltalán, a tudományos magyarázatát: a homoszexualitás az emberek nagyobb részében különféle devianciával párosul. Sokkal több közöttük az alkoholista, a moral insanity, a kitartottságra, a zsarolásra hajlamos, a prostituált, a sikkasztó, a pszichopata, a neurotikus, az önsorsrontó és még folytathatnám, mint az úgynevezett normális emberek között…”²² Ez nem jelenthető ki egyértelműen, tapasztalatra hivatkozva. Éva csak élni, dolgozni és szeretni akar.

Térhasználat

  Egy további érdekességre, két szereplő sajátos térhasználatára térnék ki még röviden. Magda elemileg összetartozik a kocsma-presszóval. Az italozáson kívül itt kap egy villanásnyi időt, hogy esszenciáját és életterét megmutassa. Magdát az elbeszélés alapján kizárólag a kocsma-presszóban lehet elképzelni, ott van igazi mozgástere – a megkötött és ellenőrzött kereteken belül. Hiszen mindenről jelentenie kell. Amikor Marosi a részeg Magdát felkíséri üres lakásába, megerősítést kap az előbbi tér. A presszóban otthonosan mozog, ott éli életét, ám mindez a látszat. Csupán elrejti azt a belső ürességet, amelyet a lakása szimbolizál.

  Lívia karakterét illetően pedig egyetértek Poór Mariannal, vagyis hogy ő egy olyan femme fatale, aki hiába vonz végzetesen, egyik női szerepben (anyaság, feleség, szerető) sem tud megszabadulni labilis személyiségétől, a csillapíthatatlan vágytól. A végzetessége leginkább őt magát sújtja. Nem képes autonóm személyként jelen lenni a történetben, és ahogy korábban említettem, azért tartozik a hatalom által szabályozott valósághoz, mert férje révén a kényelmet választja, kiegyezik a megalkuvással, és hogy csak a férje által létezhessen – ahogy a kórházban is csak Horváth Ödönnéként látogatható. Férje és a szeretői közti konfliktusaiban, férje és a közte vívott, vérre menő játszmákban van csak jelen. Kismányoki Lívia elveszíti identitását ebben az átmenetiséget, tranzitorikusságot jelentő térben. Talán azáltal talál önmaga elől is megnyugvást, hogy elveszti felforgató jellegű diszharmóniáját, amikor testileg-lelkileg nyomorékká válik. Míg korábban minden porcikája fülledt erotikát sugároz, addig a kórházi ágyhoz láncolva egy túlvilági vagy egyfajta múzsa leplét hordja magán. Már csak jelzi az erotikát, és egykori szex-istennőségének hiányára mutat rá. Vakító vonzereje megtörik, és egy kifinomultabb, az élet tragikusságát meglátó személlyé alakul át, aki Marosi minden egyes látogatása során egy-egy apró változáson megy keresztül, miközben Éva történetének az egyik legfontosabb elbeszélőjévé, így Marosi számára egyfajta orákulummá lényegül át. Évához hasonlóan Lívia korábbi énjét is már csak apró elbeszélésekből próbálhatja meg Marosi elképzelni, de kiismerhetetlen marad mind az erotikus, mind a megtört Lívia.

  Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című kisregényét számtalan módon lehetne még górcső alá venni, éppen ezért számos nézőpontot, viszonyrendszert nem tudtam érinteni. A törvény fogalma mentén végighúzódó motívumrendszer megvilágításával azonban láthatóvá válik, hogy a törvényen belüli kirekesztettség és azok az átmenetiségek, amelyek a törvény fogalmában, a narrációban és a nemi identitásban jelennek meg, kirajzolják Galgóczi kisregényének magját. Ezt ugyanakkor csak megközelíteni lehet, mert megragadhatatlan marad, hiszen maga a történet is meg-megszakadó, különböző alakú és minőségű elemekből áll. Ekképp olyan rejtvényt kapunk kézhez, amely megengedi a több oldalról történő megvilágítást, de amelynek megfejtésére való törekvés eleve hiábavaló. Éva úgy játssza a történet főhősét, hogy csupán elbeszélésekből, egyetemi jegyzetekből, szenvedélyes levelekből és régi emlékekből kapunk róla egy hiányos emberképet, egy roncs képét.

1. Tóth Eszter Zsófia – Murai András: Szex és szocializmus. Avagy „hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának”? Budapest, Libri, 2014, 134. o.
2. Földes Anna: A törvényt teremteni kell – vallja Galgóczi Erzsébet. In: Kritika, 1981/4, 25–27. o. (http://www.c3.hu/~eufuzetek/index_2021.php?nagyra=20_21/2021_A12_GalgocziErzsebet.html), utolsó letöltés dátuma 2019. január 30.
3. Poór Marianna: Törvényen belül? – Galgóczi Erzsébet gender-szempontú olvasata (http://www.poormarianna.com/2015/12/16/torvenyen-belul-galgoczi-erzsebet-gender-szempontu-olvasata), utolsó letöltés dátuma 2019. január 30.
4. Földes Györgyi: Törvényen belül, törvényen kívül: határátlépések. In: Buzinkay Géza – Martin József (szerk.): Könyv, kontextus, medialitás. Tanulmányok a 60 éves Széchenyi Ágnes tiszteletére. Eger, EKE Líceum, 2017, 91–102. o. (http://real.mtak.hu/74638), utolsó letöltés dátuma 2019. január 29.
5. Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül. In: uő: Törvényen kívül és belül. Két regény. Budapest, Szépirodalmi, 1980, 109–245. o., itt: 142. o.
6. Vasy Géza: Galgóczi Erzsébet emlékkönyv. Budapest, Széphalom Könyvműhely, 1993, 186. o.
7. Galgóczi történetében a párttagságot jelöli meg az egyetlen útnak, amellyel azonnal visszakaphatta volna főszereplője a munkáját. Viszont elbizonytalanítja azzal, hogy Éva káderlapján valótlan adatok szerepelnek. Ez a kihallgatásra visszaemlékező, félkész és el nem küldött levél fontos elem. A valóságban a párttagság ellenére is hosszú éveket kellett várni például a lakásszerzésnél, sokszor mindhiába, kivéve, ha az illető nem dolgozott ki valamilyen taktikát rá. Ld. Tóth Eszter Zsófia: Óbudától Békásmegyerig: otthonteremtés a fővárosban. In: uő: „Puszi Kádár Jánosnak”. Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben. Budapest, Napvilág, 2007, 37–54. o.
8. Galgóczi: id. mű, 156. o.
9. Vasy: id. mű, 185. o.
10. Galgóczi: id. mű, 151. o. sk.
11. Tóth Eszter Zsófia: A férfi és női nemi szerepek ábrázolása az életút-elbeszélésekben. In: uő: id. mű, 167–182. o.
12. Tóth: id. mű, 172. o.
13. Vasy: id. mű, 72. o., kiemelés az eredetiben.
14. Mezey Katalin ajánlását id. Vasy: id. mű, 5. o.
15. Vö. Galgóczi: i. m. 238–239. o.
16. Galgóczi: id. mű, 228. o.
17. Márkus Béla fejti ki Galgóczi új kötete kapcsán a „titoktalanság mint végeredmény” és a „hiábavalóság-érzetével” játszó elemeket, vö. Vasy: id. mű, 189. o.
18. Galgóczi: id. mű, 173. o., kiemelés tőlem – Sz. A. Nem hagyható figyelmen kívül ez a szó. Egyszerre foglalja magában a vidéki életet, az állat ember által kijelölt szabadságát és a vad nyerseséget, mindazt, ami Évát jellemzi.
19. A keserű ’56-os események tapasztalata után. Galgóczi: id. mű, 152. o.
20. Galgóczi: id. mű, 143. o.
21. Mezei András interjúját id. Vasy: id. mű, 68. o.
22. Galgóczi: id. mű, 233. o.