Alfred Jarry Übü király, vagy A lengyelek című műve az Übü-trilógia első része, amelyben elsőként rajzolta meg Jarry Übü karakterét. A későbbi Übü-drámák már egy ismert karakterrel dolgoztak, akiről már jelenlevő elvárások alapján lehetett ítélni: a nonszensz beszéd, az alpári viselkedés, a visszataszító kinézet előzetes tudásával. Ezek a jellegek azonban váratlanok és meglepetésszerűek voltak az első dráma ősbemutatóján.
Műfaji értelemben egy nehezen besorolható jelenség volt az első Übü. Eredetileg Alfred Jarry a fizikatanáráról mintázott karikatúraként vezette fel a színpadra. „Az előadás előtt maga a szerző szólt a közönséghez: »Önök Übü papában olyan célzást láthatnak, amilyent akarnak, vagy csak egyszerű bábfigurát, akit egy tanáráról mintázott tanítványa, s aki a világ minden groteszkségét képviselte a diák szemében«.” 1Azonban az előadás pillanatában mindenki mást várt és mást kapott. „Habár az Übü királyt 1896-ban mint »comédie dramatique«-ot mutatták be, Jarryt különösen felzaklatta, amikor rájött, hogy a közönség szigorúan csak komédiaként értelmezte.” 2 Az első Übü-dráma tehát magába foglalt egy adott művészi szándékot: fizikatanár-karikatúraként indulva, tragédia és komédia közötti hatást remélve. Ennek ellenére egy új műfaj első lépésévé vált: az abszurd drámáévá, Ionesco és Beckett előzményévé.
Így felmerül a kérdés, hogy mindezek alapján a felsorolt Übü-jellegek hogyan változhattak át karikatúrából abszurd jelenséggé? Írásomban a karikatúra és az abszurd közötti átmeneteket próbálom felderíteni ezen „pocakos” figura segítségével. Hogyan lett egy fizikatanárból Übü király? Milyen változtatásokon ment keresztül, és miket őrzött meg eredeti alakjából? Hol található az a pont, amelynél a változtatások már túlmennek a karikatúra határain, és abszurddá változnak? Azt feltételezem, hogy van egy fordulópont, ahol az Übühöz kapcsolt jelentés átalakul: egyedi személyből elvont fogalommá lesz. Ennek a határvonalnak a keresése segítheti annak megértését, hogy a karikatúra milyen jelentéskomplexumokat bír el anélkül, hogy elvesztené karikatúrajellegét. A túlzás nem mindig jelent karikatúrát: egy bizonyos mennyiség után megváltozik a nézői befogadás, a jelentések hálózata és ezzel együtt maga a műfaj.
A dráma első mondata a Szahar! felkiáltás, amely Übü világának egyik legmeghatározóbb szava. A Szahar! felkiáltás hörgő, artikulálatlan hatást tesz. Übü papa alakjában minden mondat és cselekvés ugyanilyen artikulálatlan, kiforgatott és eltúlzott. A mondatok és a cselekvések mégis emlékeztetnek minket a valóságra: a hatalmi játszmákra, a házastársi veszekedésekre, arra az elhanyagolt, büdös, bélpoklos férfira, aki valószínűleg a vélt korabeli átlagpolgárt testesítette meg és gúnyolta ki.
Ennél a pontnál felmerül a kérdés, hogy valóban komolyan vehető-e egy ilyen ’király’. Übü vérengzései és gyilkosságai mennyire tragikusak egy olyan világban, ahol minden rendszer megszűnik? A nézők talán azért ítélték komédiának, mert Übüt eleve torzként és túlzottként érzékelték, míg Jarry az iskolapadból megtapasztalt figurát tekinthette viszonyítási alapnak. A néző számára már csak a groteszkség létezik Übüben. Jarry számára a tanárához kapcsolódik a világ minden komikus groteszksége, és Übü ennek az eltúlzott illusztrációja.
“Minden karikatúrában két elem található: a rajz és a gúny, eltúlzott rajz, maró és rejtett gúny; túlságosan bonyolult szerkezet ez a romlatlan lélek számára, mely a hozzá hasonló, egyszerű dolgok megértéséhez szokott. Virginia [az angyal] megpillantotta a karikatúrát, most odalép és figyelmesen megszemléli. Miért? Nézi az újat. Fogalma sincs, mit jelent és mire szolgál.” 3
Baudelaire karikatúra-fogalma alapján az is lehetséges, hogy a karikatúra eredeti alakjának ismerete nélkül a befogadók olyan jelenséget láthattak Übüben, amely összezavarja a befogadási élmény tisztaságát: a figura egyszerre tűnik könyörtelennek és nevetségesnek. Ebben a tehetetlenségben a reakció pedig a nevetés. A nézők az eleve eltúlzott karaktert inkább újként, valami érthetetlenként látják, amelyhez más jelentést kell társítaniuk, még ha az előadás elején bejelentett fizikatanárhoz kellene is hasonlítaniuk.
Übü király első jellemrajzának alapja és alakja viszont a fizikatanár volt. Jarry „kérésének” eleget téve 4 sorra veszem, hogy melyek lehettek azok a tulajdonságok, amelyek az eredeti alak és a róla mintázott karakter között hasonlók, eltúlzottak, aránytalanul átalakítottak. Olyan rút jellemzőket kell keresnem, amelyek mélységesen emberiek (így egyben univerzálisak is), és egy kamaszfiú szemében kigúnyolhatók, később pedig egy művész számára eszménnyé alakíthatók.
Übü hatalmas pocakja és étvágya tűnhet ilyen emberinek. Übü mindent megeszik a csirkecombtól kezdve a szaharig, és nem törődik senkivel, aki még ehetne rajta kívül. Ezt a jellemvonást el tudjuk képzelni egy fizikatanárról is, akit állandóan enni látunk, vagy csak nagyon elhízott, és fantáziánkra bízzuk azt, hogy valószínűleg mindent bekebelez. Jarry rajzain is látszik a kiemelkedően túlzott jellemvonása: az egész Übü-test egy has. A kövérség szimbolikus értelemben a mohósággal megegyeztethető, mivel a fordulópont után az étel helyett a pénz lesz a habzsolás középpontjában. Az étel és a pénz okozta felfuvalkodottság Jarry meglátása szerint egyaránt jellemző a kor ilyen típusú alakjaira.
A fizikatanársághoz tartozhat még az a különös nyelvi regiszter, amelyben Übü papa megszólal: patkánykarmonádli, kandaláber, fikom-adta, stb. Ezen szavakról elképzelhető, hogy egy 15 éves kamasz számára így hangozhat a pöffeszkedő, önmagát tudósnak képzelő egyszerű középiskolai tanárának okoskodása. A hierarchikus pozíció és az oda nem illeszkedő jellem ellentéte mind a tanárban, mind Übü papában megtalálható.
A nyelvi játék jelentőségét a két alak nevei között is érzékelhetjük: „[…] maga az Übü (Ubu) név is csak 1891-ben, már Párizsban, a Jarry lakásán Fargue-gal közösen rendezett bábelőadásokon jelenik meg, mint a hajdani Hébert prof különb-különb torzuláson átment nevének végső változata (Hébert, Heb, Eb, Ub, Ubu).” 5
Azonban mindezen hasonlóságok egy idő után átalakulnak egy mintázattá. Übü a tanár karikatúrájából egy elvont fogalommá növi ki magát. Olyan, mintha a tanár kiinduló jellemvonásait is felfalta volna, amiből fakadóan egy újabb karakter körvonalai kezdtek kirajzolódni. Übü nem tanár, hanem egy falánk átlagember, majd egy hatalmaskodó pojáca. És minden hatalmaskodó pojáca egy Übü.
Talán elkerülhetetlen volt a rútság eszménnyé emelésének folyamatában ez a fordulópont. Ahogyan Rosenkranz írja A rút esztétikájában :
“A közönséges valóság sohasem szenved hiányt a legundorítóbb és legvisszataszítóbb rútságokban […]. Neki [a művészetnek] a rútat tarthatatlan állapotának minden könyörtelenségével kell számunkra bemutatnia, de ezt egyfajta eszményiség segítségével kell tennie, mellyel a szépet is kezeli. […] Kiemeli egy jelenség lényegét, és elmossa a lényegtelen vonásokat.” 6
A drámákban a jelenség lényegének kiemelése nem az übüség karikaturisztikus kinézetén múlik, hanem abszurd cselekedeteinek radikalizálódásán. Übü teremtője, Jarry, maga is cselekedeteiben kezdett el azonosulni saját karikatúrájával.
“Jarry rövid életében mindig visszatért hozzá, három Übü-drámát írt, s a figura említett kilépése a műből azzal kezdődött, hogy maga Jarry kezdte magát Übünek nevezni, s Übü-módra viselkedni. Szomszédasszonya panaszt emelt amiatt, hogy töltött pisztollyal lövöldöz célba és ezzel megölheti gyermekét. Az übüeszk válasz (királyi többesben) állítólag így hangzott: – Ha ez valaha is bekövetkeznék, Madame, készek vagyunk önnek újat csinálni.” 7
Az itt létrejövő folyamatot az alábbiakban próbálom meg kibontani. Először a tanár alakja volt az a figura, amelyről az ábrázolt kép Übü alakja lett (Übü fizikatanár jellegű). Ezek után maga az „übüség” vált elvont fogalommá, amelynek megtestesítője lett minden olyan hatalmaskodó pojáca, akiket különböző uralkodókhoz hasonlíthatunk (a királyok übüeszk jelleműek). Végül pedig maga a drámaíró öltötte fel magára Übü alakját, ami az elsődleges figura kilétét bizonytalanná teszi. Az alkotó felveszi azt a jellemet, amelyet eleinte kigúnyolni akart: ez befolyásolhatja a karikaturisztikus motivációkat. Jarry a saját karikatúrájává alakult? Az übüség végig Jarryben lakozott? Übü egy olyan fogalmi körvonallá tágult, amelybe bármely ember beleilleszthető? Ezáltal már nem Übüről mint személyről beszélünk, hanem az übüségről és übüeszk habitusokról, amelyek az emberi természet részei.
“Pontosabban nem is fogalommá, hanem megtestesüléssé, a leplezetlen, átlátszó hatalom- és bírvágy, a szégyenérzet és lelkiismeret nélküli erőszakosság, falánkság, gyávaság minden pszichológia, morál, karakter nélküli, groteszk testet öltésévé.” 8
Ezek szerint Übü alakja átváltozik a fizikatanár gúnyolt figurájából egy egészen más testté és karakterré a fogalmi egyezést kihasználva. Habár Übü karaktere nem valóságos, a fogalmi egyezéssel mégis azzá lesz más emberekben: képes önmagát alakítani azáltal, hogy mások alakulnak. Azonban nem mondanám azt, hogy ez a fogalmi sík megszűnik, és pusztán a személyiség átalakulását láthatjuk. Ha egy ember übüeszk jelleművé válik, attól még nem tűnik el Übü és válik az adott emberré. Az übüség fogalmisága megteremtődik, és használata behatol a drámán túli valóságos térbe. Übü karaktere úgy lesz újra valóságossá, hogy bármelyik ember felveheti és illesztheti körvonalaihoz belső tartalmát. Bármelyik fizikatanár lehet Übü király.
Az ábrán látható (1. ábra), hogy a valóság bármelyik polgára (1.) válhat olyan fiktív, a valóságban nem tűrt jellemmé, mint amilyen Übü (2.).
- 1. ábra: Valóságos és fiktív közötti átmenet az Übü királyon belüli átalakulással. A fogalmi egyezés a hatalmi pozíciót jelenti, amelyet mind a tanár, mind Übü megszerez, azonban Übü megváltozott viselkedése miatt más jelentéseket kap. A két karakterhez tartozó egyéni tulajdonságok fedésbe kerülnek egymással. A fogalmi egyezés egy töréspontot is jelöl. [Ábra tőlem – K. E.]
Feltételezhető, hogy a karikatúra ezt a fogalmi egyezést már nem tűrheti. A karikatúra meg akarja tartani magának a hasonlóságot a fizikatanár és az Übü király között. Nem terjesztheti ki egy általános átmenetté, amely a két figura valóságos és fiktív terére is érvényes. A karikatúra sokkal inkább az egyéni személy és a róla alkotott kép közötti összefüggéseinél akar maradni.
Úgy hiszem, a töréspont akkor keletkezik a drámában, amikor Übü hatalmi pozícióba kerül, és emiatt az eddigi nevetséges és haszontalan cselekedetei súlyossá és meghatározóvá válnak. A hasa már nemcsak egy rút jellemvonás, hanem szétnyomja maga alatt az élőlényeket. Ezt az egyik drámához illesztett illusztráció 9 is bemutatja (2. ábra):
A töréspontot mint a hatalmi pozícióba kerülést az is alátámasztja, hogy ekkor hasítja fel Übü pocakját Burgisláv királyfi egy kardcsapással. 10 Ekkor szakad szét tehát az a has, amelyért Übü minden cselekedetét végzi. A csapás után már nem étel kell a hasnak, hanem pénz.
Georg Simmel hasonló határvonalról ír A karikatúráról című esszéjében, ahol a tragikus és a karikaturisztikus közötti átmenet illékonyságáról is szót ejt. A karikatúra számára van egy bizonyos határ, amelyen túl a karikírozott figura arányai olyan mértékben túláradnak, hogy egy egészen új karakterré változik.
“Ám mindez mégis csak akkor lesz tragikus [vagy a mi esetünkben abszurd], ha a lét egészének eme korlátolt körvonalát a túlfokozott egyoldalúság megtöri, vagy megtörésével fenyeget. Ha az ember egy bizonyos ponton úgyszólván túllép önmagán, de ezt önmaga egészlegességével szemben támasztott afféle igényként érzékeli, hogy egészlegessége határait épp csak annyira mozdítsa el, hogy még elrendeződjön benne ez a túláradás, ez a most-még-túl-sok, és ha ez az igény nem teljesül, mert a határok ugyan átszakadnak, de nem tágulnak, és a „túl nagy” a teljes személyiséghez képest „túlzás” marad – akkor a karikatúra helyett máris tragikumról lesz szó.” 11
Simmel állításából kiindulva elmondható, hogy Übü személyisége és teste egymással szinkronban lépik át a határokat, egészen addig a pontig, amíg már nem kötődik semmilyen tulajdonsága a valósághoz. A fizikatanárként induló karakter túllép önmagán , „ahol határai túl merevek ama [a túlzás szempontjából] harmonikus táguláshoz, de ahhoz nem túl szilárdak, hogy ezt a tágulást egyáltalán megakadályozzák”. 12 Azonban az übüség abszurditásához hozzátartozik az a folyamatos túláradás, amely felfal mindent és átszakítja a valóságos határokat. A későbbi abszurd drámának szüksége van erre az átlépésre, hogy új műfajt teremtsen.
A Jarry-illusztrációkon is érzékelhető a töréspont utáni elváltozás.
- 3. ábra: Az Übü király Alfred Jarry által készített illusztrációi összegyűjtve. 13
Az 1. és a 3. képen még érzékletesek Übü papa körvonalai és jellemvonásai: a kalapka, az esernyő, a pocak, a gyér bajusz, a gömbölyded fej és a hegyes orr. Ezek mind olyan kispolgári típusjegyeket jelenítenek meg, amelyek karikatúraként ábrázolhatnák Hébert tanár urat is. Azonban a királlyá alakulás után a képek egyre homályosabban mutatják magát a figurát, ugyanakkor egyre élesebben érzékeltetik azt a hatást, amelyet a környezetére gyakorol. (Ahogyan a ló összenyomását láthatjuk a 4. képen vagy az 5. képen pénzes zsákkal a kezében, pusztító nagyságúként.) Az ábrázolásmód eltávolodik a személy kifigurázásától, és közeledik egy általánosan abszurd világkép bemutatása felé.
A képeken feltűnő a pocakon lévő csigavonal elváltozása: szaggatottan, vastagon és folytonosan, pontokra szétesve, vagy akár semennyire nem látszik a képeken. Radnóti Sándor elemzésében azt mondja, hogy: „ A csigavonal céltáblára hasonlít: mindennek ez a célja.” 14 Azonban úgy vélem, hogy a céltáblánál többről van szó. A csigavonal egyszerre hasonlít hipnotikus spirálra, amely magához vonzza az ételt, majd a pénzt, valamint elhiteti az emberekkel, hogy: „Minden ezért a hasért van.” 15 Az elváltozásokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül: a különböző ábrázolási módok azt jelezhetik, ahogyan a has Übüvé változik, és Übü a hassá változik. Egymásba olvadnak, egymás által feltételeződnek, és a dráma végére ugyanazzal a jelentéssel bírnak.
Ezzel szemben a karikatúra meg akarja őrizni azokat a határokat, amelyek a valóság és az ábrázolás szférái között húzódnak. Ezek a határok teremtik meg azt a lehetőséget, amely a leleplezés örömét, a különböző és hasonló formák felfedezésének szabadságát adják. Hébert tanár úr karikatúrája azonban nélkülözhetetlen lehetett az abszurditás létrejöttéhez. A karikatúra adhatta meg a valóságos szféra kifigurázásának szabadságát. Übüben ellentétes érzéseken alapul a komikum, egyszerre marad valóságosan logikus és lehetetlen:
“A nemrégiben kiadott La Comédie című könyvében Pierre Voltz összefoglalja a komédia azon formáját, amelyet kifejez Jarry színháza. Az „abszurd komédiájaként” hivatkozva rá azt javasolja, hogy ez a típusú komédia Übü viselkedésének abszurditásában gyökerezik, amely „kegyetlenül és cáfolhatatlanul logikus”, miközben tettei egy teljesen ösztönös létmódból erednek.” 16
A karikatúra problematikája ott rejlik számomra, ahol az Übü király drámájában található törésponton átalakulnak a figurák és a hozzájuk kapcsolt jelentések. Übü abszurd alakja nem létezhetne nélküle, azonban a megvalósult állapotában már nem beszélhetünk karikatúráról. A karikatúra fogalma illékony, és ezért lehetséges, hogy a karikatúra csak egy hatás, egy mechanizmus, egy eszköz, amely emberközelivé teszi a megjelenő abszurd, szürrealista és egyéb valóság és fikció vegyítésével dolgozó műfajokat. Valószínűsíthető, hogy a karikatúra csak az emberről szól. Ezt a definíciót nem tágíthatom ki, mivel azonnal elillan, és egy egészen más műfajjá szilárdul az ábrázolás, amely már egy világképet konstruál. Saját rendszert és jelentéseket alakít ki magának, amelyekhez a képek kezdenek el igazodni. Ez felveti azt a kérdést, hogy megtestesíthet-e egy személy egy adott világkép karikatúráját. A jelentéseket képesek vagyunk-e a megszemélyesítés határain belül tartani úgy, hogy Übü fizikatanár és király is maradhasson.
Bibliográfia
Baudelaire, Charles: A nevetés mibenlétéről és általában a komikumról a képzőművészetben (1855). In: uő: Válogatott művészeti írásai. Szerk. és ford. Csorba Géza. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1964, 72–87. o.
Grossmann, Manuel L.: Alfred Jarry and the Theatre of the Absurd. In: Educational Theatre Journal , 1967/4., 473–477. o.
Jarry, Alfred: Két Übü-dráma (1978). Budapest, Európa Könyvkiadó.
Radnóti Sándor: A véres bohóc . In: https://www.es.hu/cikk/2012-02-17/radnoti-sandor/a-veres-bohoc.html, utolsó letöltés dátuma 2021. május 18.
Rosenkranz, Karl: A rút esztétikája I. In: https://laokoon.hu/karl-rosenkranz/, utolsó letöltés dátuma 2021. május 18., 47–48. o.
Simmel, Georg: Über die Karikatur (1917). In: uő: Aufsätze und Abhandlungen 1909-1918, 2. k. Suhrkamp, Frankfurt am Main, 2000, 244–251. o.
A 2. és a 3. ábra képeinek hivatkozásai
- 1. kép: https://www.themorgan.org/exhibitions/online/jarry/79, utolsó letöltés dátuma 2021. május 16.
- 2. kép: https://fr.wikipedia.org/wiki/Ubu_roi#/media/Fichier:V%C3%A9ritable_portrait_de_Monsieur_Ubu.png, utolsó letöltés dátuma 2021. május 16.
- 3. kép: https://magyartanarok.files.wordpress.com/2015/06/c3bcbc3bc-segc3a9dlet-kieg.pdf, utolsó letöltés dátuma 2021. május 16.
- 4. kép: httpscommons.wikimedia.orgwikiFileBonnard_Ubu_1.jpg, utolsó letöltés dátuma 2021. május 16.
- 5. kép: https://www.theparisreview.org/blog/wp-content/uploads/2015/09/fr_20150421_012995.jpg, utolsó letöltés dátuma 2021. május 16.
- 6. kép: Kép tőlem – K. E. In: Jarry, id. mű, 70. o.
Lábjegyzetek
- Bajomi Lázár Endre: Utószó. In: Alfred Jarry: Két Übü-dráma. Budapest, Európa, 1978, 125–135. o., itt: 131. o.
- „Although Ubu Roi was presented in 1896 as a »comédie dramatique«, Jarry was particularly disturbed when he realized that the audience had interpreted it strictly as a comedy.” Manuel L. Grossmann: Alfred Jarry and the Theatre of the Absurd. In: Educational Theatre Journal, 1967/4, 473–477. o., itt: 476. o.
- Charles Baudelaire: A nevetés mibenlétéről és általában a komikumról a képzőművészetben. In: uő: Válogatott művészeti írásai. Szerk. és ford. Csorba Géza. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1964, 72–87. o., itt: 75. o.
- Jelen helyzetem ellenére, amelyben nem rendelkezem pontos leírással az alapfigura, vagyis a fizikatanár alakjáról.
- Bajomi Lázár: id. mű, 129. o
- Karl Rosenkranz: A rút esztétikája I. In: https://laokoon.hu/karl-rosenkranz/, utolsó letöltés dátuma 2021. május 18., 47–48. o.
- Radnóti Sándor: A véres bohóc. In: https://www.es.hu/cikk/2012-02-17/radnoti-sandor/a-veres-bohoc.html, utolsó letöltés dátuma 2021. május 18.
- Radnóti: id. mű
- Alfred Jarry által készített illusztráció. httpscommons.wikimedia.orgwikiFileBonnard_Ubu_1.jpg, utolsó letöltés dátuma 2021. május 16.
- Alfred Jarry: Két Übü-dráma. Budapest, Európa, 1978, 23. o.
- Simmel, Georg: Über die Karikatur (1917). In: uő: Aufsätze und Abhandlungen 1909-1918, 2. k. Suhrkamp, Frankfurt am Main, 2000, 244–251. o., itt: 246. o. Az idézet a kéziratos, Szabó Annamária készítette fordításból származik.
- Uo.
- Alfred Jarry által készített illusztrációk. A képek mind megtalálhatók a jelzett oldalszámoknál itt: Jarry: id. mű. Azonban bizonyos képek megtalálhatóságát az interneten a dolgozatom végén tüntetem fel.
- Radnóti: id. mű.
- Uo.
- „In a recent book entitled La Comedie, Pierre Voltz sums up the form of comedy which is expressed in Jarry’s theatre. Referring to it as the »comedy of the absurd«, he proposes that this type of comedy arises from the absurdity of Ubu’s behavior, which is »cruelly and irrefutably logical« while at the same time the actions of a purely instinctual being.” Grossman: id. mű, 476. o.
