„A nyugati művészeti intézményrendszer és szemléletmód kritikája tehát immár nem per se a művészetről szól, hanem arról a képességről, hogy a művészet mennyiben bír politikai változásokat előmozdító erővel.” (Tillmann Ármin írása)
„Így a rendszert jobb, ha egyfajta vírusnak tekintjük (ami ugyan nem Arrighi metaforája), melynek fejlődése járványszerű (sőt olyan, mintha járványok elburjánzása, a járványok járványa lenne). A rendszernek saját logikája van, amely jelentősen aláássa és lerombolja a hagyományosabb vagy prekapitalista társadalmak és gazdaságok logikáját.”
„Vagy talán fel kellene hoznunk egy másfajta tényezőt, amely a pszichológiai kondicionálást érinti: nevezetesen azt, hogy a mindenütt jelenvaló, öncélúvá vált fogyasztás úgy alakítja át a fejlett országok mindennapjait, hogy az összetett vágyak és a fogyasztás utópizmusáról azt sugallja, már elérkezett, és nem szorul további kiegészítésre.”
„Dékány számára döntő, hogy Le Bon vagy Sighele „misztifikáló, sőt csaknem gyanússá tevő” a tömeg destruktív hajlamairól spekuláló megközelítéseit elvetve mutasson rá a szervezetlen és szervezett tömegek és csoportosulások közti hasonlóságokra és eltérésekre annak érdekében, hogy átfogó képet nyújtson a társadalomban érvényesülő különböző szerveződési szintekről és módozatokról.” (Teller Katalin írása)
„Az individuálpszichológia ilyen, sokszor leegyszerűsítő ráolvasása a szakszervezeti kultúrára – sematikus megoldásai ellenére – jól tükrözi, hogy a magyar szociáldemokrata mozgalmon belül éles törés húzódott a hagyományos szakszervezeti politikák és a reproduktív munkát, valamint nőmunkát tematizáló kezdeményezések között.” (Bagdi Sára írása)
„(…) tulajdonképpen az érzéki szinten belüli oszcilláció újra visszacsempészi a vibrálást és az átmeneteket az időtlenség tapasztalatába. Ha a zenei anyag ellenállását egy tudatos kompozíciós stratégia eredményeképpen a zeneszerző el is tudja nyomni, a tudat önaffektív jellege olyan „csomókat” és interferenciákat hoz létre, amik újra mozgásba hozzák az adaptáció és az az alól kibúvó tárgyiság dialektikáját, ismételten aesthesist szülve.” (Földvári Ármin írása)
Az Időtlenség élményét írásomban nem úgy tárgyalom, mint egyfajta határtapasztalatot, ami a tudat valamelyik távoli „szélén” jelöli annak képességbeli korlátait, úgy hatva ránk, mint amikor egyes jelenségek, „melyek a fenséges tapasztalatát előidézik, nagyságuk (matematikai fenséges) és erejük (dinamikai fenséges) tekintetében korlátlanok, vagyis […] elképzelhetetlenek ”, hanem úgy, mint ami az észlelés alapstruktúrájából adódik, így atipikus mivoltában is alkalmas arra, hogy elemzésén keresztül a Tengelyi által „normálfenoméneknek” nevezett jelenségekre vonatkozó megállapításokat tehessünk. (Földvári Ármin írása)
„A mai napig általános elvárás a nőktől, hogy a házasság létrejötte érdekében igyekezzenek előnytelen, akár testi, akár jellembeli vonásaikat rejtve tartani és a lehető legtetszetősebb képet közvetíteni magukról, különben „büntetésképp” könnyen férj nélkül maradhatnak.” (Covesan Dóra írása)
„Nem könnyű eligazodni egy olyan egészben, amely különböző dimenziókhoz tartozó részekből áll. És mind a természet, mind annak átformált képmása, a művészet egy ilyen egész. Nehéz átlátni egy ilyen egészet, legyen az természet vagy művészet, és még nehezebb segíteni másnak átlátni azt.”
Copyright 2021. ELTE BTK esztétika tanszék