Karl Rosenkranz 1853-ban megjelent műve az esztétikatörténet egyik alapszövege, melynek magyar fordítását részben az ELTE BTK Esztétika Tanszékének hallgatói, részben egy egyetemi kereteken kívül szervezett fordítókör résztvevői készítették el.
“A Dzsan-panoptikumról alkotott meglátásaim továbbra is ambivalensek: amennyire magával ragadó a férfiasság ábrázolásában a queerness – amit emancipációként fogok fel –, oly irritáló a főhős és a vágy tárgya közötti erőszakos kapcsolat. Ez hasonló a mű és a művész közti viszony esetében is: a tisztán önéletrajzi olvasás egyoldalúsága és félrevezető volta ellenére Kazovszkij (mint személy és művész) véleményem szerint művészete elemzésének nélkülözhetetlen része. ” (Mészáros Nóra írása)
“Talán ma már nehéz elképzelni, hogy a mozgókép médiumának befogadása eleinte közel sem volt egyértelmű, konfliktusmentes tapasztalat és készség. Elég, ha csak azokra a beszámolókra gondolunk, melyekben a Lumière fivérek A vonat érkezése című filmjére adott heves, félelemmel és ámulattal vegyülő nézői reakciók megjelennek. De mi lehetett ennek a félelemnek az alapja?” (Varga Bence írása)
“Míg a helyhez kötött nosztalgia orvosolható, az időhöz kötött gyógyíthatatlan. A személyes nosztalgia esetében a veszteség mindig végleges és visszavonhatatlan; a tárgyául szolgáló idő-intervallum vonzerejének fontos aspektusa az elérhetetlenségből fakadó idealizáltság. […] A retro mindig a közvetlen múlthoz kötött, mivel tárgya az élő emlékezet; helye a popkulturális szcéna és a tömeggyártás; hangneme reflektivitásában játékos, metakritikus; módszere pedig a pontos megidézés.” (Imre Lukács írása)
“Azonban az üldözöttség drámája és a halál végső tragédiája az antropocentrizált allegorizálás nélkül is, az állati lét értelmezési tartományán belül immanensen is jelen van. Ha ezt az eredendően állati szenvedést és rettegést ábrázolja a film, akkor szerintem nem kell külön megfeleltetnünk egy pusztán emberi eseménnyel vagy allegorikusan valami kizárólagosan humánra vetítenünk, hiszen ezt a rettegést és terrort, a menekülést az életbenmaradásért képes megélni minden állatfaj, légytől, kutyán át az emberig.” (Mosóczi Bálint Gusztáv írása)
“Véleményen szerint, az újdonság, az elgondolkodtató és meglepetést okozó tapasztalata sokszor ezen intézményesített jelentésgépen kívülről érkezik. Ennek következtében akár azt is mondhatnánk, hogy az igazán élő, mozgásban lévő, szabad változásokra és alakulásokra képes kultúra sok esetben a kisebbségben lévő ellenkultúra köreiben képződik meg. […] Úgy gondolom, hogy a cyberpunk művészetek, a maguk szabad, egyelőre a kánon és az intézményen kívüli pozíciójukból adódóan sokkal könnyebben képesek új igazságok és kérdésfelvetések kitermelésére, új erővonalak és dinamikák bemutatására, vagy a már meglévők kitérítésére, eltolására és kisiklatására.” (Eged Bertalan írása)
“Habár a videójátékok leírása a bölcsészettudományon belül a ludológiai és narratológai megközelítések ütköztetésétől hangos, a térközpontú értelmezések gyakran megtörik, vagy épp áthidalják ezt a bináris modellt. […] a videójátékok, azon belül is főként a digitális és/vagy online RPG-k karaktereinek médium-specifikus (és formalista) analízise egy adatbázis-logika köré szerveződő, moduláris és szegmentált, numerikus szubjektum képét rajzolja ki.” (Süll Kristóf írása)
“A poszthumanizmus jelentősége abban rejlik, hogy nem egy pusztán absztrakt elméletről van szó, hanem a mindennapi gyakorlathoz, az úgynevezett „valósághoz” kötődő filozófiák szövevényes és igen változatos, ám sajátos módon összetartozó (pók)hálójáról. ” (Szapora Márk Aurél írása)
“Todd Phillips (Starsky és Hutch, Másnaposok) Joker (2019) című filmje a DC univerzum egyik kultikus főgonoszának, a Jokernek megszületését hivatott bemutatni, az amatőr komikus és bohóc, Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) életének összeomlásán keresztül. A film különlegessége abban rejlik, hogy Arthur meglehetősen sérült perspektíváján keresztül vagyunk szemtanúi az eseményeknek. […] az ő személyes apokalipszise, találkozása nemcsak a benne rejlő, de valójában vele azonos Semmivel vetül ki az egész világára.” (Gerdesits Pál írása)
Copyright 2021. ELTE BTK esztétika tanszék